Békés Megyei Népújság, 1968. március (23. évfolyam, 51-77. szám)

1968-03-10 / 59. szám

(#68, március IB, 2 Vasárnap Szófiai figyelmeztetés A kommunista és munkáspár­tok budapesti konzultatív tanács­kozása után a nemzetközi közvé­lemény fi gyefl me egy másik szó­szíalista ország, Bulgária főváro­sára irányult Szófiában ülésezett az elmúlt napokban a Varsói Szerződés legfontosabb vezető szerve, a politkai tanácskozó tes­tület. Az érdeklődés a Varsói Szerződés munkája iránt olyan nemzetközi szervezetnek szól, amely napjaink nemzetközi stabi­litásának s kiváltképpen az euró­pai status quo biztosításának egyik kulcsfontosságú tényezője. «A Szófiában tanácskozó párt­ós állami vezetők — köztük a Ká­dár János elvtár* vezette magyar küldöttség tagjai — tárgyalásaik során foglalkoztak a nukleáris fegyverek elterjedésének meg­akadályozásával, s megvitatták azt a szerződéstervezetet, amely a genfi 18 hatalmi leszerelési bi­zottságban folyó tárgyalások alapja (Erről a kérdésről Szófiá­ban hat állam — Bulgária, Cseh­szlovákia, Lengyelország, Ma­gyarország, az NDK és a Szovjet­unió — nyilatkozatot tett közzé, amely támogatja a szerződéster­vezetet abban a reményben, hogy az hozzájárul majd a nuk­leáris fegyverek elterjedésének megakadályozásához és a béke, az egyetemes biztonság megszi­lárdításéhoz.) A szófiai tanácsülés megkülön­böztetett figyelmet fordított a vi­etnami kérdés vizsgálatára és az ebből adódó következtetések le­vonására. Az a barbár és semmi­vel sem Igazolható agresszió, amelyet az Egyesült Államok ma haláraitól sok ezer kilométerre folytat a vietnami nép ellen, nö­vekvő mértékben fenyegeti az egész világ békéjét. Növekvő mértékben, mert az eszkaláció kettős értelemben is fokozódik. Az eszkaláció veszedelmes politi­kája ölt testet mindenekelőtt azokban az akciókban, amelyek a háború területi kiterjesztését célozzák La ászra és Kambodzsá­ra. Az amerikai fenyegetések megvalósulása esetén hamarosan ugyanolyan megpróbáltatások várnának e két ország egész la­kosságára, mint eddig a vietnami népre. Az eszkaláció fokozódása abban is megmutatkozik, hogy az amerikai csapatok kiterjesztik pusztító eszközeiket a VDK és Dél-Vietnam elleni háborújuk­ban: a harci eszközök sorába már jó ideje bevonult a napalm, és a növényzetet elpuszító s az emberi szervezetben is maradandó kárt okozó mérgező gázok. A légierő kötelékében feltűntek a B—52-es óriásbombázók. Az amerikai légi­kalózok Hanoi és Haiphong mun­kásnegyedeire olyan bombákat szórnak, amelyek pusztító hatá­sukban a nemzetközi törvények által elítélt, hírhedt, első és má­sodik világháború dunvdum go­lyókat is túlhaladják. A bombák a robbanással ezernyi apró go­lyókat vetnek ki magukból, ame­lyek tömegesen gyilkolják, nyo­morítják az embereket Az eszka­láció ilyen üteme mellett egyálta­lán nem csodálatos, hogy a kö­zelmúltban komoly formában fel­vetődött az Egyesült Államok közvéleményében is: nem ké­szül-e vajon az amerikai hadve­zetés a taktikai atomfegyverek felmérhetetlen következmények­kel járó bevetésére? A Varsói Szerződésben részt ve­vő szocialista országok nyilatko­zata határozatban megállapítja: az agresszió kiszélesítésével és kiterjesztésével Washington nem képes megtörni a hősiesen küzdő vietnami nép akaratát és erejét Az Egyesült Államok kormánya a szocialista közösség támogatásá­ra és minden oldalú segítségére támaszkodó vietnami népnek az eddiginél is erősebb visszavágásá­val találja magát szemben. A Varsói Szerződés tagállamai újra kifejezik készségüket, hogy — amennyiben a VDK kormánya ezt kéri — önkénteseket bocsátanak rendelkezésére, és megállapítják: ,,a továbbiakban is teljes támoga­tást nyújtanak és minden szüksé­ges segítséget megadnak a testvéri szocialista országnak, a Vietnami Demokratikus Köztársaságnak, a vietnami népnek — gazdasága és védelmi eszközökéit, technikát és szakembereket Ezt a segítséget mindaddig megadják, amíg a Vi­etnami Demokratikus Köztársa­ságnak, a vietnami népnek arra szüksége lesz az imperialista táma­dás győzelmes visszaveréséhez". Olyan nyilatkozat ez, amelynek szavat mögött már eddig is tettek álltak: fogyasztási cikkek, gépek, gyári berendezések, gyógyszerek és — nem utolsósorban — fegy­verek és harci eszközök. Mind­ezeknek nem kis szerepük van abban, hogy a példátlan hősies­séggel harcoló vietnami nép nem­csak eredményesen áll ellen a vi­lág legfejlettebb ipari bázisára támaszkodó amerikai hadsereg­nek, hanem képes arra is, hogy defenzívába szorítsa Westmore­land ultramodern fegyverzettel rendelkező csapatait. Az amerikai repülőknek a VDK éllen folyta­tott légiháború minden egyes napjáért nagy árat kell fizetni­ük: aligha választható ez él attól, hogy Hanoit és Haiphongot olyan hatékony légvédelmi berendezé­sek és eszközök, olyan repülőgé­pek védik, amelyek a szocialista testvérországokból származnak. Azoknak tehát, akik az amerikai State Department irodáiban a következő napokban elemzik majd a szófiai nyilatkozatot, tud­niuk kell: ez komoly figyelmez­tetés. A szocialista országok hol­nap is, holnapután is minden szükséges módon kifejezik majd szolidaritásukat azokkal, akik a nemzetközi imperializmus elleni fegyveres küzdelem első vonalá­ban állnak. A Varsói Szerződés szocialista testvérországainak nyilatkozata olyan időpontban született, ami­kor a hazafiak offenzívája a vá­rosokban, Dél-Vietnam területé­nek nagyobb részén ragyogó eredményeket ér el. A pacifiká­lás, mindaz, amire a távozó had­ügyminiszter, McNamara s az egye­lőre még nem távozó főparancsnok, Westmoreland oly büszke volt — füstbe ment, mítosznak bizonyult Ezen az sem változtat, hogy az ország vezetői változatlanul há­borús győzelemről beszélnek. S eközben nem látják, hogy olyan délibábos ábrándképeket kerget­nek, amelyektől annál távolabb kerülnek, mennél közelebbnek vélik őket... ök talán nem látják, nem érzik ezt — de az amerikai politikai életben, s az Egyesült Államok szövetségesei körében most az a folyamat megy végbe, amelyet a nyugati sajtó „a tények gyötrelmes átértékelésének" ne­vez. Kezdik már megértem, hogy más idők járnak, s még az Egyesült Államok sem képes győzni azzal a néppel szemben, amelyet a függetlenség, a szabad­ság, a szocializmus eszméi éltet­nek, s amely a szocialista szövet­ségi rendszer testvéri segítségére számíthat. Pepiclivezérőrnagy: PÁLYÁZATI FELHÍVÁS! Javiljük»együtlmukodest . Ma[xiimus _ L9niniimu5 Ej„ Es)yetemre Prága Pepich vezérőrnagy, a csehszlo­vák népliadsereg új politikai fő­csoportfőnöke cikket írt a Rudé Právo szombati számában. A cikk­író többek között hangsúlyozza: Azt a nézetet valljuk, hogy to­vábbra is fennállnak azok a kö­rülmények, amelyek szükségessé teszik, hogy a Varsód Szerződés keretében összehangoljuk a szo­cialista államok védelmi erőfeszí­téseit. Ezért továbbra is töreked­ni fogunk arra. hogy katonapoli­tikai téren mélyítsük ez együtt­működést minden szocialista or­szággal, különösen a Szovjetunió­val. Kapcsolat Kína és az NSZK között Hamburg Brandt nyugatnémet külügymi­niszter pénteken este közölte, hogy tavaly a nyugatnémet—kínai kereskedelmi forgalom értéke el­ső ízben meghaladta az egymilli- árd márkás szintet, A külügymi­niszter kijelentette, hogy a keres­kedelmi kapcsolatok kedvező ala­kulása Bonn és Peking viszonyá­ban politikai közeledést is ered­ményezhet. Brandt megjegyezte, hogy ed­dig azért nem kötöttek külön ke­reskedelmi egyezményt Kínával, mert nem akarták kiváltani más országok neheztelését. A Magyar Szocialista Munkás­párt Békés megyei Oktatási Igaz­gatósága az 1988,69-es oktatási tanévre felvételi pályázatot hirdet a Marxizmus—Leninizmus Esti Egyetem hároméves általános és a kétéves szakosító tagozataira. A hároméves általános tagozat első évfolyamán osztályok indítá­sa 1968/69. tanévben csak Békés­csabán lesz. (A járási tagozatokon nem indulnak osztályok.) A hároméves általános tagoza­ton a tanulmányi idő három év. A hallgatók az első évben filozó­fiát, a másodikban politikai gaz­daságtant, a harmadikban Ma­gyar és Nemzetközi munkásmoz­galom történetét tanulnak. Az általános tagozatra azok kérhetik felvételüket, akik egye­temi, középiskolai, illetve mar­xizmus—leninizmus esti középis­kolai végzettséggel rendelkeznek. A hallgatók hetenként egyszer kötelező háromórás foglalkozáson (előadás, asztályfoglalkozás) vesznek részit. Félévenként s év végén a tantárgyakból vizsgákat, negyedévenként beszámolókat j tesznek. Vizsgákra csak azok a j hallgatók bocsáthatók, akik az ; előadásokon és osztályfoglalkozá- í sokon rendszeresen részt vesznek I és a negyedévi beszámolókon : megfeleltek. Azok a hallgatók, | akik a hároméves általános tago- | zatot eredményesen elvégzik, az | egyetemek és főiskolák, illetve ; akadémiák esti és levelező tago­zatain folytatott tanulmányaik esetén marxizmus—leninizmus- ból nem vizsgáznak. Tudományos fokozat elnyeréséhez, a kandidá­tusi minimum keretében előírt ideológiai vizsgát nem kell ten­niük. A hároméves általános tagozat­ra jelentkezőiknek pályázatukat Hazarendelték Stockholmból az amerikai Stockholm—Washington William Heath-t, az Egyesült Államok stockholmi nagykövetét, aki egyébként Johnson elnök te­xasi földije és jóbarátja, az ame­rikai kormány „konzultációra" hazarendelte,- hogy kifejezze rosz- szallását Svédországnak az Egye­sült Államok vietnami háborújá­val kapcsolatban folytatott poli­tikája miatt. Az amerikai—svéd viszony az utóbbi hetekben egyre feszülteb­bé vált. Svédország menedékjogot adott olyan amerikai sorkatonák­nak, akik a vietnami háború el­leni tiltakozásul dezertáltak. Amikor a svéd békeharcosok feb­ruár 21-én a vietnami diplomatá­val együtt, háborúellenes tünte­tést rendeztek Stockholmban, a felvonulók sorában ott látták Olof nagykövetet nisztert is. A miniszter a tömeg előtt beszédet mondott. Ezt wa­shingtoni hivatalos személyek „egyoldalúnak és támadónak” bé­lyegezték, mert Palme „törvényes polgárháborúról” beszélt. Közben amerikai részről megpróbáltak nyomást gyakorolni a svédekre, hogy tiltsák meg az amerikai ka­tonaszökevények mindennemű politikai tevékenységét. A szombat reggeli svéd lapok vastag szalagcímekben közölték a svéd—amerikai viszony leg­újabb fejleményeit. A vezércik­kek mindazonáltal kinyilvánítot­ták, hogy Erlander miniszterelnök szerint a két ország kapcsolata — „leszámítva a vietnami háború miatti nézeteltéréseket” —, nem romlik... (MTI) 1968. április 30-ig az illetékes já­rási-városi pártbizottságokra kell benyújtani. A jelentkezéshez szükséges kérdőívek az illetékes pártbizottságok m szerezhetők be. Az általános tagozatra jelentke­zőknek felvételi vizsgát kell tenni május 20—28. között. A felvételi vizsgák a marxizmus—leniniz­mus esti középiskolák 1967/68-as oktatási év II. kötetének anyagai­ból lesznek. A felvételi vizsgák helyéről és pontos idejéről a je­lentkezők külön értesítést kap- j nak. Felvételt csak azok a jelent- | kezők nyerhetnek, akiket a mun- I kahely és a pártszervezet javasol* j illetve a felvételi vizsgán megfe- ; lel. A tanuláshoz szükséges tan­anyagokat az Oktatási Igazgatóság i biztosítja. Az egyetem hallgatói I általános tagozaton évenként j 170,— Ft tandíiat fizetnek, mely | két részletben fizethető. Szakosított tagozatok Békéscsa­bán indulnak Filozófia, Szocializ­mus, Politikai Gazdaságtan és I magyar párttörténet szakon. A ta­gozatok elméleti továbbképzést, i felsőfokú ismereteket nyújtanak. A tagozatokra felvételüket egye­temi, főiskolai végzettségűek, ! vagy a Marxizmus—Leninizmus i Esti Egyetem általános tagozatát sikeresen elvégzettek, illetve az- zal egyenértékű képzettséggel I rendelkezők kérhetik. A jelent- I kezeseket az illetékes pártbizott­ságokon kell kérni április 30-ig. A I jelentkezők június 20-ig szakuk­nak megfelelő (filozófia vagy po- ; litikai gazdaságtan) felvételi vizs- i gát tesznek, melyről az igazgaitó- jság pontc értesítést küld. j A szakosított tagozat sikeres elvégzése után államvizsgát tesz- | nek. Azok a hallgatók, akik ered­ményes államvizsgát tettek, leve- i lező hallgatóként folytathatják ta- , nulmányaikat. A hátralevő két ál- ! lamvizsgát — évenként egyet — az igazgatóság által meghatáro- ! zott szakokon is időben kell leten­ni. A szakosító hallgatóknak köte­lezően hetenként háromórás fog­lalkozáson kell részt venni. A le­velező hallgatóknak havonta há­romórás kötelező konzultáción. A marxizmus három szakából letett sikeres államvizsga után a ; 17/1963. (VII. 2.) sz. kormányren­delet főiskolai végzettséget bizto­sít A szakosító hallgatói tanéven- i ként 250,— Ft, a levelezők tan- j évenként 125,— Ft tandíjat fizet­nek. Az általános, valamint a szako­sító és levelező hallgatók pótvizs­ga esetében 30,— Ft pótvizsga­díjat kötelesek fizetni. A Marxizmus—Leninizmus Esti Egyetem hallgatóit a Munkaügyi Minisztérium 15/1967. (XI. 18.) MŰM sz. rendelet alapján tanul­mányi szabadság illeti meg. Az esti egyetem általános és szakosító tagozataira pártonkívü- liek is kérhetik felvételüket. A tanév minden szakon szeptember 11-től június 30-íg tart. mszmp békés megyei ‘ OKTATÁSI IGAZGATÓSÁG Palme svéd művelődésügyi mi­Ottó Winzer Az izraeliek száműzték Jeruzsálemből a jordán polgármestert kambodzsai megbeszélései Pnomh Penh A Kambodzsában tartózkodó Ottó Winzert, az NDK külügy­miniszterét pénteken »fogadta No­rodom Szihanuk herceg, kambod­zsai államfő. A megbeszélések so­rán Szihanuk hangsúlyozta, hogy hazája politikája a két állam lé­tének elismeréséből indul ki, s hogy országának érdeke az NPK- val tartott baráti kapcsolatok fej­lesztése és elmélyítése. Az európai biztonságról szólva Winzer hangoztatta, e biztonság megőrzésének alapja, hogy min­denki ismerje el az európai status quot és a két szuverén német ál­lam létét. (MTI) Az AFP kairói jelentése szerint pénteken az egyiptomi külügymi­nisztériumba kérették azoknak az országoknak a nagyköveteit, ame­lyek tagjai a Biztonsági Tanács­nak. A diplomatákkal megismer­tették annak a tárgyalásnak a tartalmát, amelyet az Egyesült Arab Köztársaság képviselői leg­utóbb Gunnar Jarringgal, az ENSZ közel-keleti megbízottjával tartottak. New Yorkból arról ad hírt az AFP, hogy Jordánia ENSZ-dele- gátusa Izrael-ellenes tiltakozást nyújtott be az ENSZ-hez. Jordá­nia amiatt tiltakozik, hogy az iz­raeli hatóságok önkényesen szám­űzték Khatibot, Jeruzsálem jor- dániai negyedének volt polgár- mesterét. Bűnéül azt rótták fel, hogy is- I mételten tiltakozott a város arab negyedének bekebelezése ellen. Washingtoni hírében a Reuter j arról informál, hogy az Egyesült j Államok állítólag Izrael tudomá­sára hozta: Washington a meg­szállt arab területeket — bele­értve Jeruzsálem jordániai negye­dét — továbbra is arab területek­nek tekinti. Párizsi jelentésben a Reuter Abba Eban izraeli külügyminisz­ter nyilatkozatát ismerteti. A nyi­latkozat a luxemburgi rádió adá­sában hangzott el. Korábbi „béke­formulájához” híven, Eban azt ja­vasolta, hogy Izrael és az Egye­sült Arab Köztársaság képviselői kezdjenek kétoldalú tárgyaláso­kat.

Next

/
Thumbnails
Contents