Békés Megyei Népújság, 1968. március (23. évfolyam, 51-77. szám)

1968-03-10 / 59. szám

TWW. március 10. 3 Vasárnap Sok évi veszteséges gazdálkodás fordult jövedelmezőre a Sarkadi Gépjavító Állomáson A korábbá években sorozatosan ! gőzök között széles körben szocia- bevételi hiánnyal, vagyis veszte- j lista munka verseny mozgalom séggel gazdálkodott a Sarkadi j alakult ki. Voltak brigádok, ame- Gépjavító Állomás. Üzemen be- j lyek termelési célkitűzéseiket lül a traktor park jelentős haszon- i már 120 százalékon felül teljesí- nal dolgozott, de a javítörészleg1 tették. De voltak olyanok is, év végére mindig felélte a jőve- j amelyek erejéből csak a terv delinet. j szűkös teljesítésére futotta, ösz­A megyei igazgatóság több ni- j szességében kiválóan oldotta meg kálómmal vizsgálta a sarkadi kö- ; ez a gépjavító állomás az 1967. rülményeket. Végül elhatározta, : évi termelési és pénzügyi gazdál- hogy jelentős beruházással kor- j kodását. Először fordul elő, hogy szerűsíti ezt az állomást Is. Az j 3,7 napnak megfelelő nyereségré- üzemfejlesztés jelentős része 1967- I szesedéwt osztanak, ben megvalósulj:. Műhelyeket és ! a párt gyulai járási végrehajtó szociális épületeket hoztak létre. bizotuága március 7-én a gazdál­kodásban és a politikai szervező munkában elért eredményekért elismerését fejezte ki a gépjavító állomás pártszervezetének veze­tőinek, dolgozóinak. A beruházások növelték a dol­gozók aktivitását. Kibontakozott a tanulási kedv. Jelenleg már 17 technikus és 50 szakmunkás dol­gozik ebben az üzemben. A dol­A párt fegyelem és a politikai munka kapcsolatát vizsgálták Békésen A békési járási pártbizottság e I héten tartott vb-ülésén a párttag­ság fegyelmi helyzete, a pártszer- i vek fegyelmi munkája volt a leg­nagyobb érdeklődést kiváltó r.a- i pirendi kérdés. Megállapították,; hogy a járás különböző alapszer- j vezetetnél a fegyelmi helyzet ál­talában kielégítő. Mégis van ten- \ ni való a fegyelmi .munka, vala­mint a szervezett, tartalmas és színvonalas pártélet összefüggé­seinek az eddigieknél fokozottabb figyelemmel tartásában. Hiszen a pártfegyelem része a megfelelő ideológiai, politikai munkának. Nem lehet kizárólag — a kirívó esetekben foganatosított — párt- büntetések kiszabására korlátoz­ni. A jövőben — az általános eti­kai, erkölcsi problémák mérlege­lésével egyidejűleg — figyelme­sebben szükséges vizsgálni, hogy a pártszervezetek tagjai, ttszt- j ségviselői mennyiben hajtják vég- i re a rájuk vonatkozó párthatáro - I zatokat. A pártfegyelem kérdésé- ! nék szélesebb körű, aktívabb elemzése a jövőben feltétlenül hozzájárul az alapszervezetek munkájának, politikai egységének további megszilárdításához. •• — T LETE IA\ HÁZTÁJINAK Ha a vásárlókról lakhely szerinti statisztikát kellene készí­tenie az FMSZ Békéscsaba! Vető- magboütjának, akkor — Bottá Mihályné üzletvezető szerint — a roedgyesegyháziak,kerülnének él­re. Ha a statisztika a vásárolt ér­ték alapján készülne, akkor is a medgyesegyháziak lennének az elsők. Annyi kertimagot, fólia­sátrat senki sem vásárol, mint ők. Idős Molnár Géza, a medgyes­egyházi Haladás Tsz fogatosa március vége körül a magasból szeretné megpillantani a községet. A szomszédos templomtorony er­re lehetőséget ad, de innen csak a közeli utcákba lehet belátni. Tá­volabb több a felállított fólia­sátor, mint ezen a környéken. Matuska Mátyás kertjében — a sporttelep szomszédságában — 40 nagyméretű sátor sorakozik kutattak, melynek hagyománya van a községben, de még nincs kiaknázva. Így váltottak át a zöldségtermesztésre. Csakhogy a nyári időszakban a tsz nagytáblái annyi paprikát és munkát adnak, hogy ilyenkor nincs idő az ottho­ni kertészkedésre, de tél végén, kora tavasszal, amikor a határ éled, számításba jöhet a zöldség haj tatása. Tulajdonképpen ezt az időszakot használják ki a med- gyesegyházi Haladás Tsz gazdái. A szövetkezet féli abeszerz éssel és juttatással kukorica- és cirok­szárral, szártépővei, később pedig a megtermelt érték piacra szállí­tásával — a lehetőségekhez képest — segíti tagjait. A Medgyesaqyházón évek óta meghonosodott zöldséghajta- tár. lassan országos nírűvé válik. Méreteiből már ma is arra lehet majd. Az óvoda utcájában Mészár j következtetni, hogy a gyulaival Lajoséknál és Ifj. Molnár Gézáék- azonos értéket képvisel. Néhány nál szintén egymást érik a hajtató í héttel ezelőít, amikor a párt köz- aiagutak. A kétegyházi, az almás- j ségi bizottságának javaslatára na- kamarási és a mezőkovácshózi út plrendre tűzték a zöldséghajta­két oldalán — távolabb a község központjától — több ezerre tehető fóliasátrat állítanak fel a közeli napokban. — Tehetséges, szorgalmas em­berek lakják Medgyesegyházát — ez Verbai Lászlónál;, a párt köz­ségi bizottsága fiatal titkárának a véleménye. Az idő is ezt igazolta. Hat-nyolc tással kapcsolatos problémák tár­gyalását, háromszáznál is többen vettek részt a megbeszélésen. — Ebből az érdeklődésből azt szűrtük le — mondotta Verbal László —, hogy a község vezető testületéiben többet kell törőd­nünk ezzel a témával. Ki kell szolgálnunk az emberek ilyen irá­nyú Igényét. Most már világosan gondolunk arra, hogy jót tenne évvel ezelőtt Medgyesegyházának i egy szervezett 'szakmai tovább­a mogyorótermesztés eredményei adtak országos hírnevet Mivel a földimogyoró fajtaleromlást szen­vedett, amit a holdanként; hozam 1—1,5 mázsára csökkentése tanúsí t, egy olyan új kisegítő üzemág után A szobanövények Munkabér és gazdálkodás D Az 1968. évi termelési tervet a feladatoknak megfelelően üzemegységekre, üzemágakra, illetve mtmkahelyökre bontot­ták le a medgyesbodzáisá Egyet­értés Tsz-ben. A szövetkezet vezetősége ebben a tervlébon- tásban nemcsak a termelési fel­adatat határozta meg, hanem a végrehajtáshoz szükséges esz­közökről is intézkedett Ezek közül talán a legfontosabb az, hogy a növénytermesztés, az állattenyésztés, a gépesítés és még több kisebb üzemág 1968. évi hatáskörének meghatározá­sához mellékelték a szükséges szövetkezeti béralapot. A mun­kadíj jelentős részét ez a szö­vetkezet havonta rendszeresen megelőlegezd. Az üzemegység vagy a részegység-vezető fel­adata, hogy a rendelkezésére bocsátott munkabért a tervnek megfelelően lehetőleg úgy használja fel, hogy a tsz a ter­vezettnél ' nagyobb hozamokat érjen el. A szóbanövények a tavasz köze- ] riiljön. Általában a földlabdával ledtével általában fejlődésnek in- j együtt ültetjük át. Előbb azonban dúlnak, de a leggondosabb ápolás | alaposan vizsgáljuk meg a gyö­mellett is előfordul, hogy néme­lyik nem. Ennek oka rendszerint az, hogy a gyökerek a cserép föld­jét teljesen behálózzák és nincs biztosítva a növény tápanyagel­látása a tova bbfei lödéihez. Átül­tetéssel siethetünk a növény se­gítségére, mégpedig a tavaszi idő­szakban. Az új cserép csupán néhány centivel legyen nagyobb a régi- | nél. Ha használt, alaposan súrol­juk ki forró vízzel, az újait szán­tón itassuk át tiszta vízzel. Azal- i ján levő nyílásra feltétlenül he­lyezzünk domború cserépdarab­kát, amely biztosítja a felesleges víz kicsorgását. Fölötte a vékony vízelvezető réteg homok, vagy kavics legyen, de felhasználható erre a célra összetört tégla is. Erre helyezzük a megfelelő virág­földet, amelyet erdei földből és jó humuszos kertiföldből, komposzt- ból keverhetünk. Még jobb, ha virágkertészetben vagy virág­boltban kész keveréket vásáro­lunk. A növényt óvatosan kiütjük a régi cserépből, hogy meg ne sé­kereket. Amennyiben rothadt gyökérszálat találunk, vagy sava­nyú földszagot érzünk, a földeit rázzuk ki a gyökerek közül, a rothadt, korhadt, beteg gyökér­szálakat távolítsuk el (esetleg víz­ben átmoshatjuk), s úgy ültessük a friss földbe. A gyökémyak az átültetés után is azonos szinten legyen, mint a régi cserépben volt. A földlabdá­val átültetett növény köré a friss földet az ujjunkkal, vagy erre ké­szített pálcával nyomkodjuk le. Átültetés után csak mérsékelten öntözzük a növényeket, különösen akkor, ha a gyökereket erősebben megbolygattuk, és 8—10 napig tartsuk félárnyékos helyen. R. E. képzés, az eszközellátás tovább- javítása és a szállítás jobb meg­oldása. A medgyesegyházi háztáji gaz­daságokban terebélyesedő új, ki­segítő üzemág létezését azonban az élet különféle módon nehezíti. Mészár Lajosnak és Matuska Má­tyásnak egybehangzó a vélemé­nye arról, hogy a helybeli fmsz többet törődhetne a hajtatáshoz szükséges eszközök és magvak forgalmazásával. Jelenleg — szű­kös készletből — csak a Haladás Tsz juttat tagjainak fóliát. Töb­ben Békéscsabán, sőt még többen egyenesen a budapesti gyárban kilincselnek fóliasátorért. Ezt pedig ütemezve szállítja az ipar. Ifjú Molnár Gézának — elmon­dása alapján — 1968 harmadik és negyedik negyedévére igazolták vissza az 1967. évi rendelés jelen­tős részét. Másokkal is történt hasonló eset, További nehézséget jelent, hogy az ipar csak komp­lett hajtató alagutat szállít: fóliát és vázszerkezetet. A sátor váza nak is árusítsanak valamivel vas­tagabb fóliát. Ifjú Molnár Géza a szállítási gond megoldását szeretné az ille­tékesekkel napirendé tűzetni. A községben ugyanis hetek óta az a hír járja, hogy a MÁV a jövő­ben nem fogad el darabáru-szál­lítást csak várostól városig. Ez azt jelentené, hogy az árut Bé­késcsabára kellene szállítaniuk és itt feladniuk. A békéscsabai MÁV­más kereskedelmi főnökségéhez továbbítottuk a szállítással kap­csolatos medgyesegyházi aggo­dalmat. A kapott válasz, misze­rint a korábbi módon megoldható a primőr zöldség szállítása, bizo­nyosan megnyugtatja a medgyes- egyháziakat. A MAV-nak mind­össze annyi a szállítással kapcso­latos kérése, hogy a fuvarigény­ről időben értesüljön. Ez pedig nagyrészt a medgyesegyházi állo- másfőnökségen és a termelők köl­csönös kapcsolatán múlhat. Több termelő helyeselte egy esetleges zöldséghajtató szakcso­port vagy szakkör szervezését. Szükségét látja ennek, mert a szakmai ismeretek gyarapítása ebben az üzemágban rendkívül fontos. Másrészt a szakkör vagy a szakcsoport vezetősége sokat te­hetne a vetőmagvak, a kertészeti eszközök beszerzésére, de szol­gálata nélkülözhetetlen lenne az értékesítés szervezésében és a piaíok felkutatásában is. Most már ilyen irányban is élénk ér­deklődés tapasztalható. Forró József, a Haladás Tsz elnökhelyettese úgy ítéli meg a helyzetet, hogy a tsz és a háztáji termelés összhangja lényegesen előrébb áll, mint évekkel ez­előtt. — Arra törekszünk, hogy a tsz- tagok zöldségtermesztését és ér­tékesítését a tsz segítségével old­juk meg. Három lehetőség közül választhatunk attól függően, hogy számunkra melyik az előnyösebb: a MEK-néd való értékesítés, a Termelőszövetkezetek Aruszerve- ző Irodájának közvetítése (TA- SZI) vagy pedig a közvetlen pi­acra szállítás. A szövetkezeti termetes körülményeit tehát helyesen bő­vítik a háztáji gazdálkodásban rejlő lehetőségek jó hasznosításá­val Medgyesegyházán. A község vezető testületéiben támogatják a lakosság ilyen irányú törekvé­sét, ezért érhetett virágkorához mindössze 6—8 esztendő alatt az itteni zöldséghajtatás Az új kise­gítő üzemág mérete kétséget ki­Ömlesztelt anyagok rakodását, szállítását, csatornák, pincetömbök kotrását, homok- és agyagbányák időszakos üzemeltetését, földfeltöltéseket, tereprendezések készítését, vácuumos víztelenítést, utak és egyéb felületek hengerlését, tömörítését, ezekkel összetöggö költségvetések készítését vállaljuk. Megrendeléseket Csongrád megyei Állami Építőipari Vál­lalat üzemgazdasági osztálya. Szeged. Bocskai u. 10—12 sz. címre kérjük. 102624 erős, így hosszú élettartamú. A fólia viszont gyenge — évek óta záróan tanúsítja: tehetséges és vékonyodó minőségű — így gyak- j dolgos emberek lakják ezt a köz- ran még egy idényt sem bír ki. i -s«gét. Törekvésük szervezett 1á Az lenne tehát a kérés, hogy a [ mogatásra éredmes. meglevő vázszerkezethez pótlás- I Dupsi Károly wwwyyvw. vywvuvvwwwwwwvAjvvwvv jm Csikójáratás a csanádapácai Haladás Tsz-ben. u»cvr>: -^-emeny)

Next

/
Thumbnails
Contents