Békés Megyei Népújság, 1968. március (23. évfolyam, 51-77. szám)

1968-03-31 / 77. szám

I (ü) ED M M § í (G

A MODERN MŰVÉSZET

különhoző irányzatainak értékelése, befogadása és, a közönségre tett hatása egyike a legvitatottabb kérdéseknek. E körül olykor a legszélsőségesebb nősetek Ütköznek. Egyesek idillikusán zavartalannak vélik, mások létrehozhatatlannak tarják a modem művészet és a szélesebb közönség közötti kapcsolatot. Az előbbi vélemény hirdetői azt gon-, dol^ák, hogy társadalmunkban eleve minden feltétel adott az olvasók, nézők, hallgatók és a legigényesebb mai alkotások találkozásához- Ellenfeleik viszont nem veszik figyelembe, hogy ez a folyamat -= Ha nem ik égy csapásra, nem buktatók

és vargabetűk nélkül — kibontakozhat és ki is bontakozik.

a művészi alkotások hatásának fontos feltétele a közérthetőség, pontosabban az, hogy jelentésük és hangulatviláguk minél több ember számára érthető, élvezhető, tehát befogadható legyen, Ez a követelmény — olykor a legjobb szándékok ellenére — nehezebben megvalósítható a mi korunkban, mint korábbi századokban. Ebből sok probléma adódik, amelyeket nem lehet figyelmen kívül hagyni. Ugyanakkor, a művészi alkotás műhelygond- jajnak megértő elemzése mellett és közben Is alapelv maradhat, hogy igényesség és korszerűség semmi esetre sem kizáró ellentéte a közérthetőségnek. Sőt, százezrek és milliók figyelmére, érdeklődésére elsősorban — és a jövőt tekintve, remélhetőleg fokozottabban —

olypn alkotások számíthatnak, amelyek közérdekű, a közvéleményt foglalkoztató kérdések körül keltig életre s ábrázolják hőseiket, a jellem és a magatartás szemponti á bői sok szí n űségükben, árnyaltságukban ÍZ tipikus szereplőiket- E? a? igény főképpen a drámára és az epikára vonatkoztatható.

ALIGHA VAN fGA#DK

azoknak, akik a formg} ért- hetetlenségöt, a megfejthetetlen vggy többféleképpen értelmezhető bonyolultságot a mához méltó és a jövőt ostromló művészet szinte kizárólagos zálogának tekintik, Arra is van elég példa, hogy az ÚJ tartalom érthetőségét semmi sem nehezíti. S amit nem értünk, elég gyakran nem igazán új, tartalmi és formai szempontból sem mély, hanem zavaros vagy ellenszenves. Az a vitára ingerlő prózaírói stílus és gyakorlat amely az embert és világát geometriai idomok sablonjai közé szorítja, elszürbíti és a reménytelenség félhomályába löki, hiába hivatkozik ultramodern külföldi példákra, hiába takarózik e korszerűség jelszavába. Közönyösen hagyja az olvasót aki éppen az igazi korszerűséget a mai élet gondjaira, ellentmondásaira visszhangzó közérdekűséget hiányolja az ilyen mértani szemléletű, idő és tér

fölötti lombikvilágba menekülő elbeszélésekben. Általános érvényű igazságnak tekinthetjük, hogy korszerűség és tprténelmietlenség,

korszerűség és társadalmon kívüliség, összeegyeztethetetlen fogalmait

Ennek bizonyítására lássunk két — látszólag távoli, valójában egymás érvényét erősítő — példát- Népszerű műfaj ma világszerte a tudomány fejlődési távlatait fantasztikus-esglekménygs- ség formában bemutató és népszerűsítő science fjctien. Terjedését gfűveggn látjuk ó§ azt kívánjuk, hogy a magygr könyvkiadás is minél több magas színvonalú, a műfaj elitjei reprezentáló tudományos, fantasztikus f ’ • beszél ést, regényt faFdíttas- son, írasson, juttasson el a magyar olvasóhoz. Nem kevésbé volna kívánatos azonban, hogy 4 válogatásban és a toborzandó hazai szerzők orientálásában néhány világos aiapelv érvényesüljön. Az is Például, hogy a jövő, bármennyire utópisztikus és tudományos, nen* kerülheti meg a társadalmi fejlődés problémáit és ennek emberi, szemlélőt- és ízlésbeli vetületűt. A jövő ugyanis nem az égből potv- tyan, hanem bármiféle tudományos forradalom gyorsítja is fej a változások iramát — a mából nő ki szervesen #s meghatározottan. Vagyis a mai világ társadalmi-emberi problémáé nem hagyhatók ki a jövőre vonatkozó semmiféle számításból. A mai olvasó a legmerészebb tudományos utópiából is saiát kérdéseire, mai gondjaira vár választ Feszültséget, szenvedélyes érdeklődést vagy éppen azonosulást csak ilyen — a mából a jövőbe ívelő, fantasy tikumáhan is reália művek válthatnak ki a közönség körében. A történelmi ábrándozás még inkább igényli a történél mi rt-geit; a műit

í ♦-»> ♦ » ♦ « * » **».» »-*♦'« * ♦ • *•».«< *•*.**« « « « ♦-**.

hogy éppen ördögöket ragasztott össze színes papír bél...*

„Várjon csak — mondom én —, nem Remiző vnák hívják?" (Alekszej Remizőv avantgárd nor>ellista volt — o szork. megjegyezése.) A matróz szinte megkönnyebbült: „így hát igazán ismeri öt? Mi nem akartuk elhinni, hogy ismeri És igazán fró?” — „Jgen, mondtam, és ráadásul hires író, kiváló ember." — „Pedig a cimboráim szinte visszahőköltek, amikor meglátták. Azt hitték, elment az esze." — „Dehogy1 Nagyon is eszénél van, esak éppen furcsa az esze." — „Hát w»i legyen vele?’1 — „Hagyják békében." — „No de as ördögökkel mit csináljunk? Nem jó dolog ez." — „Az ördögeit is hagyják békén, mondom." — „Az összesét?" — „Mind egy szálig." Nagyot sóhajtott ez a komoly elvtárs. „No jó, mondta, elfogadjuk az igazolását és eszerint fogunk eljárni. Vgye megengedi, hogyha még egy íróba hallanánk, akkor megint telefonálhassunk?" — „fiát jó, mondom, esak telefonáljanak, úgy látszik, ez az én sorsom...”

Az orosz írók egész életén át izgatják kíváncsiságát, érdeklődése sosem apad, és megvan benne a saját hivatásának tisztelete is, amint állandóan próbálgatja, hasonlítja, hogy

miféle gyümölcsöket teremhet ugyanez a hivatás más kezek gondozásában.

Gorkijtól tanulta meg sok fiatal író, hogy becsülni kell nemcsak a nekik kedves irodalmi jelenségeket, hanem azokat is, amelyek ellentmondanak egyéni ízlésüknek, s magát ezt a képességet it meg ketl becsülniük, mert ez esak csiszolja és nem csökkenti az egyéni ízlést.

Van, aki azért tanulja egymás után a nyelveket, mert ellenállhatatlanul érdekli a felépítésük. — Gorkij így tanulmányozta az írókat, mert képtelen lett volna nem tanulmányozni őket. Körükben, tekintetük kereszttüzében mintegy versengett velük, hogy melyikük tud mélyebbre hatolni: ő figyelte azokat és azok figyelték ót. Az a mosoly, amelyet Remizov emléke csalt az ajkára, mintha ezt mondta volna: ezen aztán teljesen keresxtülláttam, az összes ördögeivel és hieroglifáival egyetemben—

Voltak jelenségek az irodalomban, amelyeket nem szeretett, amelyek iránt bizalmatlansággal vagy éppen elfogultsággal viseltetett, sőt olyanok is, amelyeket gyűlölt. Objektív ítéleteibe olykor nagyon sok személyes elemet vitt, és voltak olyan általánosan elfogadott irodalmi nézetek, amelyek ellen egész életén át küzdött.

Ide tartozott az, hogy

nem szerette Oosstojevsz- kijt. Ellenszenvének nemcsak politikai és tárgyi okai voltak, nem esti pán a Napló és az Ördögök szerzőjével állott szemben. Bizonyos belső hangvételeit, az erkölcs-fogalom érzelmi összetevőit nem tudta Dosztojevszkijnek megbocsátani, az Író egész érzelemvilágának színezete állt tőle távol, Végül is Gorkij gazdag és igen bonyolultan alakuló életet élt végig anélkül, hpgy bármikor is megtagadta volna a fiatal korában kimondott szót: „Ember! Ez gyönyörül fa büszkén hangzik!"

Megszoktuk, hogy Gorkij $ éló valóság. Bárhová került, bárhol élt w « ml dolgainkkal foglalkozott, n mi sorsainkat alakítgatta, volt akit atyai szemrehányással illetett, mást kíméletlenül megszidott, sót volt, akit meg is bántott, és eközben mégis mindig olyan fró maradt, aki fenntartás nétkiil szolgálta a hivatását. El sem tudjuk képzelni magunkat Gorkij nélkül, 6 beletartozik ebbe a fogalomba: „a mi korunk", Ha elvennék tőlünk ezt a mi tulajdonunkat, mennyire összeszűkülne, összefonnyadna a mi kultúránk világa, mennyire árván tengődnénk a Gorkij rettenthetetlen, tettre mozgósító nevétől megfosztott könyvek között. (APN — Centropress.)

Ratio György fordítása

még kevésbé tűr! a társadalmi tényezőt kiiktató vagy jelentéktelenné zsugorító megjelenítést.

A MŰVÉSZETE*. fej. lödébe a mi korunkban

— az új tartalomhoz illő formákat, eszközöket, megjelenítési módokat keresve —, távol is kerülhet attól, aminek megértése akadálytalanul könnyű. Erre a tényre és következményeire utalt az MSZMP kulturális elméleti munkaközösségének l9fiH-ban megjelent tanulmánya: (Az irodalom és a művészetek hivatása társadalmunkban) „A közérthetőség nem azom« a köznapi vagy a tudományos, általában f> ' >gikai-intellek- fuális érthetőséggel. A művészi közérthetőség elválaszthatatlan az adott művészeti ág formanyelvének ismeretéből, ezért szorosan összefügg a közönség általános művészi kulturáltságával”- Ebből következően: ha vannak jelentős életművek és alkotások, amelyek

— újszerűségük miatt -r egy ideig a meg nem értés falába ütköznek, az idő a társadalmi-kulturális fejlődés folyamatában segít — segíthet — elfogadtatásukban, közmegbecsülésük kivívásában. Az ilyen alkotások egy része félreérthetetlenül szocialista vagy el- kötelezettep humanista esz- meiségűVAN azonban a tartalmi-formai modernségnek olyan változata is, amely ellentmondásos, vitára hí#,

ám megismerésre érdemes.

Azokra a polgári művészekre gondolhatunk, akik társadalmuk válságtudatának, elemtaertelenedésánek ábrázolói és bizonyos mértékben leleplező!. Proust, Joyce Kafka (és sokan mások) ej- siváraspdásáhan érték tetten. félelmetes veszélyességében idézték meg az imperialista korszak polgári világát, elboruló horizontját, gyötrő reménytelenségét Éppen énért helyes, nagy kiadós politikánk könnyen hozzáférhetővé tette és teszi az ilyen típusú műveket. A közönség elismert és élvezi műveik tényleges hatását, de azt is észreveszi, hogy a földig boruló ajnározás egyoldalú és elfogult. Az ilyen drámák, filmek és regények egyes kritikusai ennek ellenére mostanában is gyakran lemondanak az elemző értékelésről. Nem szólnak arról, hogy a humánus értékeket romboló modern tőkés társadalom kritikája például nem egy nagy sikerrel játszott dráméhan *naga is ismétli a széthullást, a tó- fegyverzettséget és meg sok mindent abból, amit tiszta szándékkal és kétségtelen tehetséggel elutasít.

Dersi Tamás

» msmmmeSmmc

Darázs Endre:

Katonagyerek

Csupa föld volt, meg csppa sár,

Meg csupa fegyver és alaktalansága Elriasztotta a kisdedeket. De csak addig.

Amíg dalt nem kezdett, olyat, amiből mai esak

Félsoroltat tudott,

mert könnyű elfeledni a Fóldrésznyi csaták zajában. Hogy nem lőttek Többet, hogy a béke első napja volt, kisfiú Lett megint, csupa föld és sár, csupa fegyver És mégiscsak kisgyerek, aki megtalálta első Játszótársait, mintha háború nem is lett vpjna

Jankavich Ferenc:

Áprilisi ébresztő

Ébressz föl engem, Április, fépyes szellőkkel rázz, repíts szerte világgá — messze, ho> kigyullad újra a Bokor..,,

...Mert Magvető, kenyérszegő, majd (Szántód partjain ülő naprgváró barangoló, majd véres Dunából úszó

Tavassidéző vagyok én,

ÖrÖkákölrtő költemény,

örökváró M-nem-múló, állal öklömön búsuló —

pe véget ért a búsúlás, mert. új Nyájat hajt a Juhász s ahol megy. ott új fény pereg: való szabadság, emberekNem h»«. üres szó-áriák, mitől visszhangos a világ, de hit s jótettel szeretet, való szabadság, emberekBizonyítás nélkül?!

igaz, amit * Népszabadság 19Ö8. méret«» 8<H számának glosszaírója megállapít, hogy a vidéki színházak ne áey Igyekezzenek „a főváros színházi és újság- íróvilágának” érdeklődését felkelteni, hogy mindenáron különcségeket, ínyencségeket, csemegéket mutatnak be; olyan müveket, „amelyeknek semmi közük városuk kulturális életéhez, szellemi arculatához, közéleti gondjaihoz m problémáihoz”.

A továbbiakban megfelelő szigorral vázolja a kialakult vidéki szituációt, azt a helytelen nézetet, hogy g pesti szakma kíváncsiságát Uy módon felkelteni nem éppen művelődéspolitikánk irányába vágó tevékenység. Ezzel párhuzamosan elismeri az eredményekét, hogy a vidéki színházak színvonala emelkedett, és olyat szeretnének produkálni, „amit feljegyeznek a színháztörténet lapjaira”. Itt hicsakltk azonban meg a törekvésük, itt Jé® be aas „eredetiségnek a túlhajtása, az ötletesség rá a sziporkázó* túlzott bizonygaíása”.

Vidéken, vidéken, vidéke«,.. De, hűi és hogyan? Kár, hogy a glosszaíró fejtegetéseit sehol egyetlen konkrétum (színház neve, darabok címe stb) nem erősíti, pedig elvileg igaza van, ha valóban az a helyzet a vidéki színházakban, hogy nem törődnek a saját közönségükkel, csak a szakmának, a pesti újságíróknak rá — uzek szerint — önmaguknak játszanak.

De hol, kik rá mikor? Sajnos, a bizonyítás elmaradt. í Nem ártott volna! S. E,

bzuruik János

Udvar