Békés Megyei Népújság, 1968. február (23. évfolyam, 26-49. szám)

1968-02-18 / 41. szám

A tenger kavicsai között a gyöngyöt megtalálni KÖRÖS TÁJ KULTURÁLIS MELLÉKLET A z emberek többsége hajlamos arra, hogy a napi munka után testét- lelkét átadja a boldog sem­mittevésnek vagy a kikap­csolódás ürügyén hasznos és kevésbé hasznos szen­vedélyeinek hódoljon. Ez rendjén is van. A problé­ma csak az, hogy az oldot­tabb társadalmi légkörben, a város és falu közötti kü­lönbség eltűnésével, az in- dusztrializáció és a tömeg- kultúra kiteljesedésével olyan nem kívánt folya­matnak vagyunk tanúi, amely felszínessé és igény­telenné teheti a szabad idő felhasználásában az embe­reket, de magát a szórako­zást művelődést szolgáló instrumentumokat is. Napjainkban mindin­kább elválik egymástól a humán és természettudo­mányi kultúra, és félő, hogy tovább nő a távolság az elit- és tömegkultúra között is. A szakirodalom ezt az utóbbi folyamatot „vertikális tagolódás" cí­men jegyzi, hangsúlyozva ennek mind erősebben ki­rajzolódó tüneteit. „A köz- művelődés színvonalának páratlan emelkedése elle­nére tagadhatatlan, hogy korunk kiemelkedő irodal­mi alkotásai, képzőművé­szete és zenéje, jelenté­keny színház- és filmmű­vészete elsősorban egy meglehetősen szűk körű, avatott réteg érdeklődését köti le, míg a többség kul­túrájának döntő forrásai az előbbiektől élesen elhatá­rolódó szórakoztató, fo­gyasztói irodalom, színda­rab és film.” (Kortárs 1967. 9. szám, Halász László.) Tény az, hogy Bartók hazájában ma még sokkal többen ismerik mondjuk Belmondó film­jeit, mint a Csodálatos mandarint. E lgondolkoztató az, hogy a televízió, a rádió, és újabban a könyv­kiadás is egyre bővülő su­gárban enged a közműve­lődés csatornáiba olcsó él­vezetet jelentő programot azon a címen, hogy a többség szórakozni és ki­kapcsolódni akar. A kri­mik, az igénytelen (de könnyen megtanulható) slágerek, a testiség propa­gálása, a látványos hó­kuszpókuszok áradata nemcsak a kulturálódási igény színvonalát szorítja le, hanem kilúgozza magát a „fogyasztót” is, korlátoz­va annak érzelmi és ér­telmi felfogóképességét. A kritikai érzék fejletlensé­ge, a szelektivitás bizony­talansága csábít az önma­gában való és csak az ön­magáért való élvezetekre. Az olcsó romantika iránti hajlam csak erősíti ezt a folyamatot, és a „menekü­lés a hétköznapok szürke­ségétől” elv ürügyén a szó­rakoztató ipar egyre na­gyobb adagokban fecsken­dez a ‘szervezetbe valami édeskés, búfelejtő, rózsa­színű szirupot. Tudjuk, hogy az érem­nek ez csak az egyik ol­dala. A közművelődés színvonalának emelkedése hallatlanul gyors, s a nagy- közönség értékítélete már gyakran valós egységgel mér. A szocialista társada­lom páratlan lehetőséget nyitott meg a népművelés­ben, szélesre tárták ka­puikat a kultúrházak, moz­gó könyvtárak járják a ta­nyavilágot, könnyen hoz­záférhetőek a színházi és mozielőadások, egyszóval megvan a reális alap a szocialista kultúra teljes, tömegméretekben való ki­bontakoztatására. Azonban a politikai és gazdasági ha­talom megteremtése nem ad automatikusan korszerű ízlést, nem avatja egy csa­pásra a ma emberét min­den tekintetben magas színvonalú, a kor igényét kifejező kultúra birtoko­sává. Olyan módszerekkel és eszközökkel kell hatni a közgondolkodásra, ame­lyek a kényszerpályák el­kerülésével is biztosítják a kispolgári álláspont elveté­sét és szükségszerűen el­vezetnek az egyéni és a társadalmi érdekek össz­hangjáig. A televízió például ha­talmas lehetőségeket nyitott meg mind az isko­lai oktatás korszerűsítésé­ben, mind pedig a köz- művelődésben. Csak egy gombnyomás, és családi körben nézhetjük neves művészeink produkcióját. Láthatjuk Simon Temp- lart, a Szegénylegényeket vagy Zalatnay Saroltát. A felsorolás bizonyára önké­nyesnek hat, de nem vé­letlen. Éppen ez a sokfé­leség, a közönség válasz­tás elé állításának problé­mája polemizációnk mag­va. Míg egyik oldalon hangzatos címekkel és könnyű szórakozást ígérő műsorral már „eleve lebe­széljük” a nézőt a nehezen emészthető, komolyabb produkciókról, addig a má­sik oldalon, az összprogra- mon belül egyre nagyobb részt sajátít ki magának a Jöjj vissza hozzám, a jól­fésült Angyal és társai. M ost nem azon medi­tálunk, hogy meg­fosszuk-e vagy sem a nagyközönséget a táncdal­fesztiváltól és a folytatá­sos krimiktől. A szórako­zás és a játék ugyanolyan emberi dolog, mint a sze- -etet, a becsületesség vagy a félelem. Vannak olyan pillanatok, amikor a zene, a tánc vagy éppen egy jó kis krimi feszültségkioldó hatása kell az egyensúly helyreállításához, amikor a legbölcsebb elmélkedés sem veheti fel a versenyt egy szellemes történet po­énjának jótékony hatásá­val. Az ember arra szüle­tett, hogy önmaga ellent­mondásainak feloldásával saját magát, az örök em­berit valósítsa meg. A sport vagy a sportszeretet, a turisztika, hangulatos est egy félhomályos presszó­ban, beat-zene, egy-egy könyv kiegészítik és hoz­zátartoznak az élethez, nélkülük szegényebbek lennénk, mert ezek is se­gítenek átlendíteni a hét­köznapok holtpontjain. Hol van a határ, ahol a játék és a szórakozás meg nem Körösztös István Köröspart Körösztös István kamara-kiállítása Gyulán megy a személyiség rová­sára? Ki vállakozhatik biz­tos kézzel kijelölni a be­táplálásra kerülő más-más műfajok időigényét? Mi le­gyen az a műveltségi szint, amelynél a „fogyasztó” már bizton hagyatkozhatik józan ítélőképességére és saját fejlődése érdekében tud szelektálni a szabad idő adta elfoglaltsági lehetősé­gek között? A kérdések kiélezett megfogalmazását a kor igé­nye diktálja. A rohamosan növekvő ismeretek töme­ge, az egyes tudományágak finomodása, a befogadásra kerülő élmények sokszínű­sége és nagy száma olyan, kritikailag fejlett ízlést, olyan felfogó és rögzítő gondolkodást kíván, amely azonnal, a felfedezés pilla­natában emeli ki a tenger kavicsai közül a gyöngyöt magába záró kagylót. Amíg a kultúra és tö­megkultúra nem azonos fo­galmat takar, amíg az át­lagízlés és igény nem éri el eszméink magas színvo­nalát, addig a kulturáló­dási, és a szabadidő-fel­használást ne az esetleges­ség, gyakran negatív irányba terelő áramlatai határozzák meg. Még a vélt igénykielégítés sem jelent­het egyoldalú kizárólagos­ságot, az ömlesztett és a csömörig adagolt szórakoz­tató-fogyasztó termékekkel való túltáplálást. Mint ahogy az egyoldalú táplál­kozást is megsínyli a test, a rendszeresen fogyasztott konvencionalizmus is visz- szahat a gondolkodásra, ér­telmi és érzelmi korcsosu- lást okozva. Mert nem az lesz a valóságot mérgező kábítószer rabja, aki kí­váncsiságból megkóstolja, hanem aki napról napra, estéről estére beül, vagy bekényszerül az ópium­barlangba. N em mondhatunk le a kulturálódás és íz­lésnevelés tömegbefolyáso­lásáról még a gyors siker, vagy az anyagiasság sem lehet kizárólagos fokmérő­je, és meghatározója kul­túrpolitikánknak. Termé­szetesen a vázolt problé­mák adminisztratív eszkö­zökkel nem oldhatók meg. Csak elodázhatok. Tudatos és folyamatos társadalmi ízlésfejlesztésre van szük­ség, az iskolai oktatás eti­kai és esztétikai oldalának erősítésére. Fokról fokra, lépésről lépésre kell előre­haladni, hogy a szocialista eszmeiség mellé felnőjjön tömegkultúránk is. Az elmúlt évi képzőmű­vészeti kiállítás-sorozat és a nagy sikerű Klub—67 tárlat után Körösztös Ist­ván ismert békéscsabai színművész 12 képből álló tárlatát láthatták az ér­deklődők a gyulai Jókai Művelődési Otthon ifjúsá­gi klubjában. Tizenkét akvareíl kép­zőművészeti munkásságá­nak csak egy kis töredéke. E műfajon kívül a kiállító otthonosan mozog a sok­szorosító grafika, olajfes­tés és egyéb technikák te­rületén is. A bemutatott képanyag a szemlélőt az első pilla­natban megragadja a lát­vány egyértelműen impo­náló egységességével. Csak hazai tájakat látunk, de ez az egységesség nagyon tá­vol áll az egyhangúságtól. A művek első nagyobb csoportjára teljes egészé­ben a hagyományos, klasz- szikusan szép akvareíl - technika a jellemző. Az egymásba olvadó hideg és meleg színek ritmusa a táj, és emberének nagy-nagy szeretetéről vall. E művek közül kiemelném a művész balatoni tájait, és a Kora tavasz című képét, mely oldott líraiságával, levegős kék-zöld színharmóniájá­val a megújuló természet szimfóniája. A kiállítás négy lapján a vízfesték mellett fekete­szürke grafitvonalakat fe­dez fel a látogató, s ezek a vonalak biztos kézzel rajzolva az egyetemes konstruktív rend érzését keltik. A kellemes színak­kordok ezáltal egy komo­lyabb, mélyebb érzést su­gallnak, mely érzés az em­berben a kiállítás megte­kintése után is sokszor tisztán visszacseng. A Ba­latoni hegyek, Régi pa­rasztház című képek a ki­állító művészetének em­berközpontú voltát bizo­nyítják. Kedves színfoltot jelent a tárlaton az egyetlen, könnyed, reklámgrafikai jellegű rajzos akvareíl, a folt. De abban a sarokban mintha senki sem ülne... — Tessék csak ide, bát­ran — integetett egy igen eleven tekintetű, készséges emberke. Az új utas bó­lintott, és bőröndjét nyög­ve a magasba emelve, át- ügyeskedte magát a lábak erdején. Terhét feltor­nászta a polcra, s nagyot fújva, leült. Kék szeme, szőke haja, tejképűsége csendes, szelíd útitársnak sejtette. Zsebéből Film— Színház—Muzsiká-t vett elő, és pillanatok alatt be­lemélyedt. A többiek, tu­domásul véve létét, foly­tatták utasi szerepüket. Ettek-ittak, szundiztak. Két művész szellemességéről árulkodva. A művek maradandó ér­tékét a biztos képkivágás, az ízléses, azonos hangvé­telű rajz- és színharmónia, az elegáns, könnyed ecset­kezelés, mindvégig azonos gondolat — és megoldás­beli alapállás garantálja, melynek alapja a művész táj- és emberszeretete, di­csérendőén igaz és őszinte lírai realizmusa. E szubjektív vélemé­nyek után szabadjon kije­lentenem azt az objektív tényt, hogy mindezek alap­ján Körösztös István a színház közönsége után megérdemelt sikerrel meg­hódította a gyulai tárlatlá­togató közönséget is. Póka György vállig-hajú fiatal kártyá­zott. Egy ezüstös hajú hölgy kötögetett. Egyszer, miért, miért nem, a bő­röndre pillantott. A kötőtű megállt a kezében, szeme fennakadt, szája mereven mozgott: — Vér... Csakugyan. A bőrönd egyik sarkán vörös csep­pecske dagadt cseppé, ön­súlyától a padlóra zuty- tyant, de máris előbuk­kant a következő... A hölgy gépiesen oldalba bökte könyökével a mel­lette szendergő ősz férfiút, nyílván a férjét: — Nézd — suttogta — vér. Az felriadt, követte az asszony tekintetét, s felki­áltott: — Oda nézzenek! Vér! Sápadt rémület tenyereit végig az arcokon. Csak a bőröndös volt nyugodt, meg a két kártyázó. Az egyik, hátbaverve társát, biztatta, fogadjanak; fel­Brackó István Pardi Anna: Meditáció Köntösét szövi az éjszaka, s rádakasztja, mint halálodat egy nap.^< kieső küllő a Hold szekeréből, s a többi nélküled fut tovább, infravörös nyugtalansággal hallgatnak a lélek tájai: < fejemen a nyár égő glória, s kioltják az őszi ég fellegei, mit tegyek, ha a szerelem is elhagyott, s alaktalanul várakozik sejtjeimben?! PÁNIK A SZÁRNYVONALON /Ügy fűződtek a csöpp­nyi állomások az öreg szárnyvonalakra, akár ke­rek húsdarabkák a füstös nyársra. Az egyiken jól fé­sült szőke fiatalember szállt fel, hatalmas bő­rönddel. Minden fülke zsú-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents