Békés Megyei Népújság, 1968. január (23. évfolyam, 1-25. szám)

1968-01-24 / 19. szám

/ Csütörtökön Gyulára érkezik a bűnügyi kiállítás Mint ismeretes, Békéscsabán, a Fegyveres Erők Klubjában egy hétig lehetett megtekinteni azt a bűnügyi kiállítást, amely a személyi értékek és a társadalmi tulajdon védelmével foglalko­zik. A kiállítást csütörtökön, pénteken és szombaton a járási művelődési házban tekinthetik meg a gyulaiak. Egy hét alatt 414 ember százharminc liter vért adott líj. Aradszki Andrást január 27-re rendelték be a Szegedi I. számú Sebészeti Klinikára A Népújságnak január 14-én megjelent ifj. Aradszki András szívműtétével kapcsolatos írását hangosbemondókon ismertették Békéscsaba néhány 'üzemében, s a megye egy-két községében. Apelláltak a dolgozók szolidari­tására. Nem hiába. A baromfi- feldolgozó békéscsabai telepén tavaly például 35—40 önkéntes véradó volt. Ezúttal 74-en 26,7 li­ter vért adtak. Kovács János párttitkár és Jenei Endre főmű­vezető állt a sor élén, utána kö­vetkeztek a többszörös véradók, és azok, akik most először áll­tak az egészségügyi dolgozók előtt. A Férfi Fehérneműgyár bé­késcsabai gyáregységében január 20-án ugyancsak a párt, társa­dalmi szervek, s a vállalatvezető­ség tagjai kezdték el a véradást. Itt hasonlóképpen jó eredmény született: 151 ember, mintegy 44 liter vér adásával segítette a mű­tét sikerét. A Hűtöházban, a Bé­késcsabai Forgácsoló- és Szer­számgépgyárban a véradás szer­vezése folyamatban van. A társadalmi összefogás mind­inkább kiterjedt vidékre is. Ecsegfalván például ennyien so­ha nem jelentkeztek az önkénte­sek listájára: 94-en 31 liter vért adták. Mezőkovácsházán hétfőn ezúttal csak a párt-, állami és tár­sadalmi szervek vezetői és dolgo­zói adtak vért: 95-en több mint 30 litert. A' Békéscsabai Városi Vörös­kereszt titkárságának közlése sze­rint az említett üzemekben ko­Idő£árásjelentés Várható időjárás ma estig: Válto- .öan felhős, párás, reggel többfelé ködös idő. Néhány helyen ködszitá- lás, zúzmaraképződés. Éjszaka gyen­ge, napközben kissé megélénkülő északnyugati, északi szél. A hőmér­séklet alakulásában lényeges változás nem lesz. Várható legalacsonyabb éj­szakai hőmérséklet mínusz 3—8, leg­magasabb nappali hőmérséklet mí­nusz 1—plusz 3 fok között. rábban a dolgozóknak mintegy 10 százaléka jelentkezett önkéntes véradásra. Az elmúlt hetekben ez az arány helyenként 20, sőt magasabb százalékra ugrott. Felkerestük ifj. Aradszki And­rást Latinka utca 5 szám alatti lakásán. Az ifjú mérnök közölte, hogy levelet kapott Szegedről, és január 27-én be kell mennie mű­tété előkészítése végett az I. szá­mú sebészeti klinikára. — A szolidaritás, mellyel is­merősök és ismeretlenek segíteni akarnak rajtam önkéntes vér­adásukkal, még nagyobb erőt adott utamhoz. — Bízom abban, hogy a műtétem sikeres lesz... Tovább javul Dr. Philip Blaiberg fokvárosi fogorvosnak, a világ egyetlen életben maradt szívátültetéses betegének az állapota tovább ja­vul. Hétfőn szobájában köny- nyebb tornagyakorlatokat vég­zett, majd — mint felesége új­ságíróknak elmondta — asztalhoz ült,, és jó étvággyal megebédelt. Kedélye továbbra is jó. Feleségé­vel és húszéves leányával azon- ; ban változatlanul csak üvegabla­kon keresztül beszélhet, nehogy fertőzést kapjon, mint Washkans- ky. Barnard professzor, aki a szív- átültetést Washkanskyn és Blai- bergen elvégezte, rövidesen kül­földre utazik. Chilében és az Egyesült Államokban tart számos előadást. TÁJÉKOZTATÓ A BÉKÉS MEGYEI NÉPÚJSÁG 1968. január 1-től érvényes hirdetési tarifáiról: I. Szövegoldali hirdetések hétköznap vasárnap (hasáb mm-ben) 3,— 4,50 II. Soros közlemények (soronként; közületek és egyéb üzleti hirdetések) 12,­24,­ugyanaz kiemelt, vastag szedéssel 24,— 36,— III. Apróhirdetések szavadként (közületek részére, egyéb üzleti hirdetések) 2,— 4,­IV. Változatlan a lakosságtól felvett a) soros közlemények ár/sor 6,— 12,— b) apróhirdetések, szavanként 1,— 2,— A keretes hirdetések díjában a fotó, rajz, klisé, grafika stb. költségei nem szerepelnek. Az apróhirdetéseknél az első, és minden vastagon sze­dett szó a díjtarifa szempontjából két szónak számít. Legkevesebb hirdetési díj 10,— forint lehet. Jeligés hirdetések díja + 5,— forint. Üzleti hirdetésnek tekintendők az állami és intézmé­nyek, szövetkezetek és társadalmi szervek apróhirde­tései és soros közleményei. Továbbá üzleti hirdetésnek minősül a kisiparosok, kiskereskedők, valamint sza­badfoglalkozásúak üzleti tevékenységével kapcsolatos hirdetés. Hirdetéssel kapcsolatos bármilyen felvilágosítást tele­fonon is szívesen adunk. Telefon: 11—021 és 11—051. BÉKÉS MEGYEI LAPKIADÓ VALLALAT BÉKÉSCSABA HÍREK — Resetár Mátyás nyugdíjas, a Hazafias Népfront békéscsabai IV. kerületi bizottságának titká­ra 77. életévében hétfőn el­hunyt. Resetár elvtárs vörös­katonaként vett részt a Tanács- köztársaság védelmében, 1922- j tői a Földmunkás Szövetség tit­kára volt, a felszabadulás után a Földigénylő Bizottságban, a legutóbbi időszakban pedig a népfrontmozgalomban tevé­kenykedett. Az elhunytat — j hozzátartozóin kívül — gyászol- j ják régi harcostársai, azok a kommunisták, akik együtt dől- I goztak vele, ismerték és becsül­ték. Temetése: január 25-én [ délután 2 órakor lesz a Berényi úti köztemetőben. — Kondoroson tegnap este került sor a községi népfrontbizottság újjáválasztására. — Angliában az év kereskedelmi zsenijének John Prittchard ke­reskedelmi ügynököt választot­ták, akinek sikerült a hippik és gammlerok Liverpoolban tar­tott kongresszusán három fésűt eladni. — KISZ-taggyűlést tartott a na­pokban a nagyszénása Lenin Tsz ifjúsági szervezete. Az idei ak­cióprogramról s munkaverse­nyek szervezéséről tárgyaltak. — Szovjetunió-szerte megemlé­keztek Szergej Eizenstein szü­letésének 70. évfordulójáról. Az ország számos filmszínházában vetítik ezekben a napokban a Patyomkin páncélos, a Sztrájk és az Október című filmet. — Kártérítésként az Állami Biz­tosító Békés megyei Igazgató­sága a zsadányi Dózsa Tsz-nek állatelhullásból eredő károk miatt 617 ezer forintot fizetett ki 1967-ben. — A Nagybánhegyesi Községi Ta­nács Végrehajtó Bizottsága mel­lett működő gyermek- és ifjú­ságvédelmi állandó bizottság alakult a közelmúltban. Magyar siker az indiai gyerntekrajz- kiállításon Százezer részvevő közül egy magyar kislány, a 14 éves Rácz Rózsa nyerte az indiai Shankar gyermekrajz-pályázat fődíját, a köztársasági elnök aranyérmét. Ez az első eset, hogy a 15 éve esztendőnként megújuló nemzet­közi gyermekrajz-pályázat első díját magyar gyerek viszi el. Rácz Rózsával együtt kilenc ma­gyar gyermek kapott díjat. Több, olcsóbb kozmetikai cikk Változatlanul élénk a kereslet a leszállított áru háztartás-vegy­ipari és kozmetikai cikkek iránt. A kozmetikai és háztartás-vegy­ipari vállalat ezért a tavalyi év 14 százalékos termelésnövekedé­sével szemben az idén mintegy 16—18 százalékkal több termék gyártását tervezi. A kereskedelem kérésére már az első negyedév­ben a tavalyinál 25—30 százalék­kal több árut adnak. Örvendetes egyébként, hogy az évek óta tar­tó és a fogkrémellátást megne­hezítő tubushiány megoldódott, a Mátravidéki Fémmű vállalta a gyár 80 millió darabos igényének kielégítését. Az ugyancsak keresett folyékony haj mosószer-, bői 4—5 millió flakonnal, borot­vakrémből csaknem 4 millió tu­bussal, az izzadsággátló Desodor stiftből — kétszeres mennyiséget — 4 millió darabot készítenek. Pipereszappanból a tavalyinál 400 tonnával, rúzsból pedig 50— 60 százalékkal gyártanak többet. — Tbilisziben, Grúzia fővárosá­ban a KGST tudományos és műszaki kutatásokat koordiná­ló állandó bizottsága befejezte 14. ülésszakát — Megyénkben tavaly a Vörös- kereszt-alapszervezetekben 575 egészségügyi témájú előadást tartottak, a résztvevők száma mintegy 20 ezer volt. — Utazás a jövőbe címmel tegnap délután Békéscsabán a Kállai Éva Üttörőházban vetélkedőt rendeztek. — Emberi magasság — kívánság szerint. Az emberi növekedés hormonját már felfedezték, mérhetetlen kis mennyiségben termeli a hipofízis-mirigy. Ez a hormon azonban megfizethetet­lenül drága. Amerikai kutatók véleménye szerint az évszázad végefelé kellő mennyiségben áll majd rendelkezésre, s e hor­monnal mindenki maga hatá­rozhatja meg, hogy milyen ma­gas legyen. I Egy pillanatra : ■ j Koca vadász barátomtól ­: Egy vadnyulat kértem régen, 1 ; Hozok neked — fogadkozott, ■ ■ Remélem, hogy még e téten. 1 ■ Tegnap Jött egy házmyúllal, S ■ Majd megevett a nagy méreg, S j Mert azt mondta: Adj egy botot, S ■ Megvadítom, hogyha kéred. • — Árokba borult Calcuttától mint­egy 300 kilométernyire egy te­herautó, melyen vasárnapi ki­rándulásról hazatérő fiúk utaz­tak. A szerencsétlenség követ­keztében 12-en életüket vesztet­ték, 15-en megsebesültek. — Az IBUSZ békéscsabai irodájá­nak szervezésében 1967-ben 5665-en vettek részt autóbusszal belföldi társasutazáson. — Megjelent Rónay László: Az Ezüst kor nemzedéke című kö­tete, az Akadémia Kiadó gon­dozásában. A tanulmányban részletes képet kapunk a nem­zedéki harcokról, s a népi-urbá­nus vitákról is. Ezenkívül arról, hogyan fordul szembe a teljes nemzedék a fasizmussal, hogyan igyekezett humanista hagyomá­nyokból kialakítani a háborúel­lenes és antifasiszta magatar­tást. — A tervek szerint az idén mint­egy 6500 taggal gyarapodik me­gyénkben a Vöröskereszt-alap- szervezetek létszáma. — Tanácstagi fogadóórát tart Bé­késcsabán január 25-én, 16-tól 17 óráig a 15. választókörzetben a Vécsey utcai MÁV Művelődési Otthonban, Csányi Pál; 16-tói 18 óráig a 45. választókörzetben a városi kórházban dr. Boros Imre; 18-tól 19 óráig a 44. vá­lasztókörzetben Békési út 21. szám alatt Lamper Mihály; a 46. választókörzetben, Fürst Sán­dor u. 16. szám alatt Darabos _ József tanácstag. BÉKÉS MEGYEI NÉPCJSAG Az MSZMP megyei bizottsága és a megye] tanács lapja. Főszerkesztő: Cserei Pál. Szerkesztőség: Békéscsaba, Szabadság tér 11, in. em. Telefon: 12—iss. 12—296 Kiadja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat. Békéscsaba II. Tanács­köztársaság útja 5. Telefon: 11—021. 11—051. Felelős kiadó: Lehóczky Mihály. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési dt) február 1-től egy hónapra 17,— Ft Békés megyei Nyomdaipari VállaJaU Békéscsaba.

Next

/
Thumbnails
Contents