Békés Megyei Népújság, 1968. január (23. évfolyam, 1-25. szám)

1968-01-24 / 19. szám

3 IfGS- január Zi. 7 Szerda PORT»SPORT A* V PORT Ne építsünk légvárakat A* MTS 11. kongresssusa után: — Lelkes hangulatú »»urkológyűlés a Be». Elörénél — Hogyan gazdálkodjanak a s p o r t s z e r v e k ? AZ MTS n. KONGRESSZUSA meghatározta a sportszervek ész­szerűbb gazdálkodásának lehető­ségeit is. Kimondta, hogy a test­nevelés és sport feltételeinek meg­teremtése, fejlesztése társadalmi érdek, melyben az állam mellett részt vállalnak más szervek és szervezetek, valamint az egyének is. A közös érdekeken alapuló tár­sadalmi összefogásnak kifejezésre kell jutnia a mozgalom működési feltételeinek biztosításában is. A mozgalom tervszerű, tudatos fejlesztése érdekében a szükségle­tek és lehetőségek reális felméré­sén alapuló távlati és éves, orszá­gos, valamint területi terveket kell készíteni. A tervek biztosít­sák a jelentkező feladatok és ac anyagi feltételek összhangját, valamint a rendelkezésre álló létesítmények és eszközök célszerűbb felhasználását. Az egyesületeket, az MTS szer­veit alkalmassá kell tenni arra, hogy nagyobb önállósággal, ha­táskörrel, megnövekedett felelős­séggel rendelkező és hatékonyab­ban gazdálkodó egységekké vál­janak, vezető testületeik foglal­kozzanak rendszeresen gazdálko­dási kérdésekkel is. ERŐSÍTENI kell a sportolási feltételek megteremtéséhez a sportegyesület és bázisának együttműködését, igényelni a helyi állami, gazdasági szervek támoga­tását és növelni a saját eszközű bevételeket. A sportegyesületeket — társadalmi jellegüknek megfe­lelően — fokozatosan, elsősorban az előbbi erőforrásokból kell fenntartani. Az egyesületek, a gazdálkodó j szervek — megfelelő irányelvek alapján — maguk határozzák meg töb­bek között rendezvényeik helyárait, a tagsági dijak ösz- szegét. a sportlétesítményeik használati díját és bevételeik növelésének egyéb módjait. Ki kell alakítani a testnevelés és sportmozgalom sajátos érde­keltségi és ösztönzési rendszerét. Ennek érdekében a sportszerveze­tek saját bevételeikkel és költ­ségvetési megtakarításaikkal meg­határozott körben szabadon ren­delkezzenek. Cselgáncs, úszó, vívó versenybírói \ rendeznek a szakszövetségek A Békés megyei Vívó Szakszö­vetség rendezésében az elmúlt héten gyakorló versenybírói tan- iolyamot indítottak Békéscsabán. A tanfolyam iránt már a szerve­zés során nagy volt az érdeklő­dés, ugyapis ebben a sportágban már jó néhány éve nem rendeztek versenybírói tanfolyamat. * Először kerül sorra Békés me­gyében a cseigáncsozók gyakorló versenybírói tanfolyama. A tan­folyam pénteken, január 26-án 17 órakor az MTS Békés megyei Ta­nácsa Kórház utca 4 szám alatti székházában kezdődik. Azok a A téli hónapokban az úszók sem tétlenkednek. A megyei szakszövetség január végén indít­ja meg a gyakoriló versenybírói tanfolyamot. Nemcsak a volt úszó verse ny zők körében érdek­lődnek sokan a tanfolyam iránt, hanem a fiatal úszók szülei közül is sokan jelentették be részvéte­lüket Reméljük, jónéhányan megszerzik a bírói minősítést, és ezzel aktív résztvevőivé válnak az úszóversenyeknek. Növelni kell a központi támo­gatás felhasználásának hatékony­ságát. E támogatás hiányt pótló j szerepét megszüntetve, céljelleg­gel kell meghatározni a sportegye­sületek támogatását. Mindenek­előtt az élsport fejlesztéséhez, a válogatottak sikeres szereplésé­hez, az utánpótlás neveléséhez szükséges kiadásokat kell fedezni. A GAZDÁLKODÁS rendszeré­nek változásai, a nagyobb* önálló­ságnöveli a hatékonyabb ellenőr­zés jelentőségét. Az irányító szer­vek ellenőrzései mellett legyen rendszeres a sportegyesületi szám- vizsgáló bizottságok tevékenysé­ge. Az ellenőrzések időben és ha- ; tározottan tárják fel a gazdáiko- I dásban mutatkozó lazaságokat, hiányosságokat, egyben segítsék elő a szerzett hasznos tapasztala­tok, helyes gazdálkodási módsze­rek elterjedését. A sportlétesítmények fenntartá­sa. építése, üzemeltetése a moz­galom fontos feltétele. Törekedni kell arra, hogy as üzemek, a vállalatok, a szö­vetkezetek, a tanácsok és más állami szervek a létesítmé­nyek tulajdonjogi rendezése alapján gondoskodjanak azok fenntartásáról és fejlesztésé­ről. Változatlanul szükséges szorgal­mazni, hogy a fenti szervek dol­gozói és a lakosság szórakozási, kulturális igényeinek kielégítését is hasznosan szolgáló sportlétesít­ményeket építsenek. Az MTS a rendelkezésre álló beruházási és felújítási összegeket úgy használja fel, hogy ezzel is ösztönözze a helyi létesítmény­fejlesztési és építési célkitűzése­ket. Az önerőből végzett pálya­építés és a létesítmények bővítésé­ben kifejtett társadalmi munka továbbra is maradjon előtérben. Zsúfolásig megtelt a KIOSZ-! székház nagyterme vasárnap dél-, előtt a Bcs. Előre szurkólógyűlé- ] se alkalmából. Még a legidősebb labdarúgó-rajongók sem «tűé- ' keznek arra, hogy makor jöttek j össze ennyien egy szurkolói ao­patösRzeállításró! ennélfogva még korai lenne beszélni, bár tudom, hogy a jelenlevőket ez érdekelné a legjobban. Legfontosabb feladat egy jó védelem és egy gólképes csatársor összekovácsolása, mert a jó középpályás játékosok adva Mériegen a menyei I. osztályn labdarűgü-hajnokság Kolozsl Gyula, a labdarúgó-szakosztály vezetője ismertette a lila-fehérek idei célkitűzéseit. Képűnkön balról jobbra Zele- nyánszky János intéző, Kolozsl Gyula, Pillér Sándor edző és Kocsor Gábor, a sportkör ügyvezető elnöke. két keretében. Pusztán ez a tény is bizonyítja, hogy Békéscsabán a lila-fehér mez „márka”. Kocsor Gábor, a sportkör ügy­vezető elnöke üdvözölte a megje­lenteket, majd Kolozsi Gyula, a labdarúgó-szakosztály vezetője számolt be az elmúlt év tevé­vannak. A jelenlegi játékosállo­mány — úgy érzem — képes ar­ra, hogy 1968-ban ne legyenek kiesési gondjaink. Érmek ellené­re ne építsünk légvárakat a csa­pat szereplésévéi kapcsolatban, mert a hiú ábrándok csak meg­bosszulhatják önmagukat — fe­Néhányan a részvevők közül. Fotó: Baranyai volt versenyzők, akik versenybí­róként akarnak a jövőben tevé­kenykedni, Takács Zsigmond és Sarkadi János oktatóknál jelent­kezhetnek. Bcs. Előre— Szarvasi Spartacus barátságos labdarúgó-mérkőzésre kerül sor vasárnap, január 28-án a Kórház utcai pályán. A csabai NB Il-es csapat az újonc NB Ili­as szarvasi együttessel délután 2 órakor mérkőzik. 2. Gyomai TK A gyomai gárda az 1967-es esz­tendőben kitűnő élcsapata volt a megyei mezőidnek. A legjobb teljesítményt a Szeghalom (3:1), Csorvás (4:0), Békésszentandrás (3:0), Szántó Kovács SE (7:1) el­len érte el. Harcos erényeket csillogtatott a csapat a Bcs. Agyagipar 0:0 (4:2), Doboz 1:0 (2:1) mérkőzésen. A hét vereség közül valameny- nyi fájó, de az, hogy a Bcs. MÁV (0:2 0:1) Bcs. Kinizsi (0:2), Bé­kés (0:4), Medgyesegyháza (0:3), Battonya (0:2) ellen az egyébként gólerős csatársor egy helyzetet 30 17 6 7 56:29 40 sem tudott értékesíteni, elgondol­koztató. Azt, hogy csak a máso­dik helyet tudta a gárda elérni, az előbbiek magyarázzák. A 30 találkozó közül 29-szer szerepelt Gonda, Nyilas, Kiss. Huszonhétszer Bácsi, 25-ször Hu­nyd, Rácz, Bélteki. A legjobb át­lagteljesítményt Gonda, Kiss, Szendrei, Bélteki, Hunya, Bácsi érte el. A góllövésből Kiss és Nyilas egyaránt 14 alkalommal vette ki részét. A csapat tagjai közül Gonda, Kiss és Szendrei került az 1967- es év megyei A—B válogatottjá­ba. A bajnoki találkozók mellett barátságos mérkőzéseket is vívtak a GYTK labdarúgói. A Salgótar­jáni BTC, a Csepel, g Mezőbe- rény és a Mezőtúr szerepelt az ellenfelek között. A csapat játéka az elmúlt sze­zonban tovább csiszolódott, és ez feltétlenül pozitívum. A szakosz­tályvezetésnek azonban problé­mái voltak. Bizonyos lazaság volt tapasztalható, néhány játékos akaraterejével is baj volt. Sze­rencsére a vezetők időben és köz- megelégedésre intézkedtek. Az első csapatból Hunya, Zöld és Varjú vonult be. Helyükre a leszerelt Domokos, valamint az ifjúságiak közül Farkas, Koka- vecz, Gátai és Garamvölgyi lép. A szurkolók, a vezetők bíznak abban: sikerrel állják meg he­lyüket az együttes törzstagjaival az 1968-as bajnoki évben. /VIőst szerencséje lesz! kétszobás, központi fűtéséé öröklakást, gépkocsival; vagy kétszobás családi házat garázzsal, gépkocsival; kétszemélyes olasz- és franciaországi körutazást: 100 000 forintos, szabad rendelkezésű vásárlási utalványt; további jelentős összeg! vásárlási utalványokat és gépkocsikat nyerhet. Vegyen Szerencse sorsjegyet az újságárusoknál, trafikokban, boltokban vagy a postásoknál. ’ Húzás február 25-én x 4 forintért kenységérffl, illetve ismertette az idei célkitűzéseket, örömmel ál­lapította meg, hogy a fiúk a sze­zon végié felé mindent megtettek a szakvezetéssel egyetemben a bentmaradás kiharcolásáért, ami igen nehéz küzdelem árán sike­rült is. — A nehezen kiharcolt bent- maradást okvetlenül meg kell be­csülni és ígérem, hogy meg is fogjuk becsülni — jelentette ki többek között A továbbiakban kérte a szur kolók segítségét is ahhoz, hogy az idén már ne kell­jen a tavalyihoz hasonló problé­mákkal foglalkozniuk. A szakve­zetés kezdetű lépései a jobb sze­replés megalapozásához sikeresek voltak, amint az átlagosnál job­ban sikerült csapaterősítés is mu­tatja. Ugyanakkor nem feledkez­tek meg a régi Előre játékosok vezetői munkába való bevonásá­ról sem. Élénk visszhangra talált Kolo­zsi Gyula bejelentette, miszerint a jövőben egészséges kapcsolatokra törekednek a társegyesületekkel is. A kezdeti lépések a VTSK és a Gyulai MEDOSZ felé ezen a téren már meg is történtek. A szakosztályvezető beszámoló­ja után Pillér Sándor edző emel­kedett szólásra és röviden ismer­tette a csapattal kapcsolatos el­képzeléseit — Nagy megnyugvás számunkra, hogy a múlttal ellen­tétben minden egyes posztra leg­alább két játékos pályázik szinte egyforma eséllyel, aminek követ­keztében már most, az alapozás időszakában egészséges versengés folyik a játékosok között. A csa­jezte be nagy figyelemmel kíséri tájékoztatóját Pillér Sándor. Végezetül a szurkolók is hallat­ták hangjukat. Pozitívumként értékelhető, hogy bírálatuk építő jellegű volt, nem pedig az ilyen­kor eléggé sokszor előforduló „számonkérés”. ^Mindent egybevetve megálla­píthatjuk: ez a felettébb sikeres­nek mondható szurkolói ankét is bizonyítéka annak, hogy az „Ezer­fejű Cézár” Békéscsabán is min­denkor bízik csapatában. Egyszó­val: lehet rájuk számítani. Most már a játékosokon a sor. Totófíppjeínk 1. Brescia—Torino 1 X 2. Cagliari—Bologna 1 X 3. Fiorentina—Milan 1 X 4. Juventus—Atalanta (törölve) 5. Napoli—Róma 1 6. Sampdoria—Varese 1 X 7. Spal—Lanerossi 1 X 8. Bari—Perugia 1 9. Catania—Livorno J X 10. Catanzaro—Novara 1 11. Lazio—Reggiana 1 12. Lccco—Monza 1 X 13. Messina—Genoa x 2 14. Padova—V erona 1 R -+ 1 és a nótmérközés 15. Palermo—Foggia 1 16. Internazionale—Mantova 1 (A múlt heti tippünk tíz találatom volt). ^

Next

/
Thumbnails
Contents