Békés Megyei Népújság, 1968. január (23. évfolyam, 1-25. szám)
1968-01-19 / 15. szám
IW8. január 19. 7 Péntek PORT«SPQRT♦ Edzzünk korszerűen: A kéziszerek jelentősége így sorsoltak Párizsban Kéziszemek nevezzük azokat az (eszközöket, melyeket a gyakorlat végrehajtása során a kezünkben tartunk. Ilyenek elsősorban a tömöttlabda, vasbot, súlyzó, súly- golyó, homokzsák és a gumikötél. A kéziszer-gyaikorlat nagymértékben hasonlít a szabadgyakorlathoz, de több annál. A szabad- gyakorlatok bizonyos hatáson túl már nem jelentenek olyan ingert a szervezet számára, mely az izomzat további erősítéséhez szükséges. Ilyenkor csak fokozatosan nehezebb súlyú kéziszerek fél- használásával növelhetjük a fizikai erőt. Ä kéziszer-gyafcorlatok nagy része — kézügyesítő és erősítő hatásuk mellett — elsősorban a karizmokat foglalkoztatják, de nagyon sok gyakorlat van, melyek erősítő és nyújtó hatással vannak a törzs izomcsoportjaira, valamint a kéziszerrel való mozgások jól összeköthetők láb- gyakorlatokkal is. Végeredményben a kéziszer-gyakorlatokkal valamennyi izomcsoportot foglalkoztathatjuk. / A kéziszerrel végzett mozgás nagy figyelmet igényel. A kéziszer mozgásának a testrészek mozgásával való összehangolása — a harmonikus együttmozgás — kitűnő eszköze a mozgásjavításnak. Az alapozó időszak egyik fő feladata az erőgyűjtés. Fáradtságos, nehéz munka! A kéziszer- gyaikorlatok általában szórakoztató, kedvet keltő gyakorlatok, melyeket itthon és külföldön egyaránt mind szélesebb körben alkalmazzák. Gumikötél-gyakorlatok A korszerű felkészítésben szinte nélkülözhetetlen a gumikötél. Alkalmazása csupán néhány évre tekint vissza. Szinte egy csapásra meghódította a sportvilágot, & ■f ii * -1+4 1+. 7, 6 btrOs valamennyi egyesület felhasználja a felkészítési időszakban. A gumikötéllel valamennyi izomcsoportot foglalkoztatni tud juk, mind nyújtó, mind pedig erősítő célból. Szinte minden korban alkalmaz- 1 ható, mert a gumikötélnek sok jó | tulajdonságát ismerjük, amelyek módot adnak a fokozatok betartására, valamint a fiatalok megterhelésének enyhébb módjára is. Első ilyen tulajdonsága, hogy fo- gástávolsága nincs meghatározva, és így az erőkifejtést könnyedén tudjuk szabályozni. Nagyobb megterhelésre is pillanatok alatt mód van, ha a kötelet egyszer- kétszer Összehajtjuk, s így végezzük a gyakorlatokat. (A példagyakorlatoknál az egyenes vonal a gumikötél nyújtott, a hullámos vonal a laza állapotot jelzi.) dón. A tartóik a padot magasfer- tásba emelik, ugyanakkor az ülők a gumikötelet oldalsó középtartásba, mélytartásba nyomják le. (nyújtott kár!) (2.—3. ábrái Törzsgyakorlat ok Első gyakorlat. Kiinduló helyzet: terpeszállás, magas tartás: első ütem: karleeresztés oldalsó középtartásba; második-harmadik ütem: karhúzás hátra; negyedik ütem: kiinduló helyzet. Ennél a gyakorlatnál a kar foglalkoztatása mellett a mellizmok és hátizmok is igénybe vannak véve. Fekvötámaszlban végzett gyar- korlatöknál a törzs és a láb egy- vonalba tartásakor a hasizmokra hárul a legnagyobb statikus munka. A gumikötelet lehet egyszere- ! sen vagy kétszeresen fogva a tar- | kó felett átfogni, s így végezni a fekvőtámaszokat. A kar nyújtó- ; sakar nagy energia szükséges a gumikötél kinyújtásához, a törzs és a láb egyvonalban tartásához (4. ábra). Az ötödik-h atodik-hetedik ábrán látható gyakorlatok a hát- és a hasizom erősítésére és nyújtó- j sára alkalmasaik. A bemutatott: gyakorlatokat sokféleképpen lehet! kombinálni, hogy a változatosság mellett a sokoldalú hatást is szolgálják A szőke francia énekesnő, Isabelle Aubret húzta ki a díszes serlegből a Szovjetunió és Magyarország nevét. Eszerint a labdarúgó nemzetek kupája négyes döntőbe jutásáért nagyon meg kell küzdenie válogatottunknak. Az énekesnő mellett a spanyol Augustin Pujol, az Európa Kupa Bizottság elnöke mosolyog. (Könnyű neki.. J Ez a helyzet az orosházi teremkézilahda tornán Kargyakorlatok T £ % k. Cihvuí. Első gyakorlat. Kiinduló helyzet: terpeszállás; vállhoztartás; első ütem: balkar-nyújtás magastartásba; második ütem: karhaj- lítás vállhoztartásba; ellenkezőleg is. 2. gyakorlat. Kiinduló helyzet: terpeszállás, mellső középtartás: első ütem: emelés magastartásba; második ütem: leeresztés mellső középtartásba. 3. gyakorlat. Indulóhelyzet: terpeszállás, oldalsó középtartás; első ütem: emelés magastórtásba; második ütem: leeresztés oldalsó középtartásba. Lábgyakorlatok F*RFI 1. O. ír Üveggyár I. Z. 2 —■ — 35:24 4 2. Üveggyár H. 2 1 -*■ 1 4<H3* 2 3. Szentes 2 1*1 39:3* 3 4. Szántó SK 3 1 2 38:39 3 FÉRFI n/A. 1. ITSK 3 111 96:36 3 2. Tótkomlós I. 1 1 úm — 20:1« 2 3. Gerendás 2 1 ** 1 39:3« 2 4. FMGT 2 1 — 1 33:44 2 5. Szemtetornya 2—11 31:34 1 FÉRFI II/B. 1. Határőr S3-— 41:98 € 2. Mezőhegyes 2 2-* — 21:19 4 3. Mezg. Tech. 1 —» 1 31:27 — 4. Tótkomlós II. 2 — *» 2 30:41 — StUDÜLÖ FItT A 5. Battonya 1. Tótkomlós I. 2. Szentetomya 3. Nagyszénás 4. FMGT 5. Tótkomlós II. 6. Gerendás 2 — ^2 •: 0 — NŐK 2 3»«* 3ü:K 4 2 2 — 39:21 4 1 1 — — 12: 9 2 31—2 1*:29 2 2 ----------------2 15:20 — 2 — — 2 27:47 -* 1. ITSK B 2. II. sz. iskola 3. T-es iskola A 4. Tótkomlós 5. m a« iskola B 3 3 — — 46:20 6 2 1—1 21:23 2 2 1 — 1 13:16 2 1----1 2 :€ — 1 — — 1 5:13 — 1. FFSK A 2. Ill-as iskola 3. I-es iskola B 4. Szentetornya 5. Gerendás SERDÜLŐ FIÜ B 3 3 — 39 :M 6 1 i-----8:« 2 2 1—1 16:22 2 2 — — 2 10:17 — 2 — — 2 13:23 — SERDÜLŐ LEÁNYOK A 1. I-es iskola 2. II-es iskola 3. Tótkomlós A 4. Gerendás 2 2 — — 26:5 4 2 3-------6:4 4 2 — — 2 10 MS — 2 2 4:34 — SERDÜLŐ LEÁNYOK B 1. Szentetornya 1 1 — — 7A 2 2. m-as iskola l 1 — — 6:4 2 3. ITSK l — — I 4.*« — 4. Tótkomlós B 1— US Első gyakorlat. Kiinduló helyzet: zárt állás, vállhoztartás: első ütem: bal láblendítés oldalt; második ütem: bal láb zárás; ellenkezőleg is. 2. gyakorlat: Kiinduló helyzet: zárt állás, vállhoztartás: első ütem: bal láblendítés hátra; második ütem: bal láb zárás; ellenkezőleg is. 3. gyakorlat. Kiinduló helyzet: guggolás, vállhoztartás: első ütem: térdnyújtás; második ütem: guggolás. 4. gya- , korlat. Kiinduló helyzet: hanyatt fekvés, fogás a bordásfal alsó fo- ; kán: váltogatott lábnyújtás, lassú | és gyors tempóban (1. ábra), A kar erősítésére társas gya- | korlatot is alkalmazhatunk gumikötél & tornapad segítségével a következő módon: a tornapadot felemeljük, majd ketten vagy hárman ráülnek az ábrán látható móKözület Figyelem A BÉKÉSCSABAI FAIPARI KTSZ OROSHÁZI RÉSZLEGE szabad kapacitással rendelkezik I. negyedévi szállításra vállal — EGYÉNI TERVEK ALAPJÁN IS — a bútorasztalos iparba tartozó mindennemű új munkát, alakítást, javítást, bérgépmunkát stb. OROSHÁZA, KOSSUTH LAJOS U. .36 SZÁM. TELEFON: 5—21. .36 Változás a XI. Békés megyei népújság Teremkézilabda Kupa vasárnapi műsorában A kupa versenybizottsága a Bcs. új gimnázium kérésére la diákok bu tíapesti kiránduláson vesznek részt) változásokat eszközölt a január 21-i műsorban. A módosítás a délelőtti programot nem érinti, csupán a 17.49-re kiírt Békési Gimn.—Üj Gimn. mérkőzés marad el, s három találkozó kerül hamarabb lejátszásra. A délutáni műsor eszerint a kővetkező: 13.39 Endrőd—Bcs. Konzerv női I. ©. 14.05 Bcs. Sportiskola II.— Medgyes női serdülő. 14.30 Bcs. Csatornamű-Doboz férfi II. o. 14.55 Hódmezővásárhelyi Spartacus—Bcs. Kötőit n. női NB. 15.30 Bcs. Kötött—Bcs. Sportiskola női ifjúsági. 15.55 Bcs. MÁV I.—Üjkígyós férfi NB, 16.49 Bcs. Pamut—Hmv. Spartacus női NB, 17.15 j Békési Gimn.—Bcs. Közg. Techn. férfi í középiskolás. 17.40 Békés—Bcs. Kötött ! I. női NB. 18.15 Békés—Bcs. MÁV H. 1 férfi NB. Elkezdték a felkészülést a Bcs. Kötöttárugyár Amint arról már beszámoltunk, j a Bcs. Kötöttárugyár megalafeí- i lottó ökölvívó szakosztályát s az edzésiek megkezdődtek. Dríe- nyovszki János vezetésével a Kazinczy utcád X-es számú általános iskolában dolgoznak keddém 19-től 21 óráig, csütörtökön 18 órától 20 óráig. A textiles „bunyósok” még nem vesznek részt a vasárnapi megyei bajnokságon, februárban azonban már ott lesznek a szolnoki területi versenyen, s természetesen ettől kezdve valamennyi rendezvényen szárítóba lépnek,