Békés Megyei Népújság, 1968. január (23. évfolyam, 1-25. szám)
1968-01-19 / 15. szám
I Világ proletárjai, egyesüljetekJ ■A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI T AN ÁCS LA •> j A \ NÉPÚJSÁG Sorra alakulnak az MHSZ-klubok — Sokat segítenek a községi tanácsok — A munka neheze ezután jön Első munkaértekezletét tartotta az MHSZ megyei központjának tanácsadó testületé Tegnap, január 18-án megtartotta első munkaértekezletét a Magyar Honvédelmi Szövetség Békés megyei Központjának Tanácsadó Testületé. Mint ismeretes, a kormány határozata értelmében megszűnt az MHS, és helyette az MHSZ irányítja a jövőben a honvédelmi nevelőmunkának azt a részét, amely a katonai előképzésre és utóképzésre vonatkozik. Az átszervezés során az MHS megyei elnöksége helyett az MHSZ titkára vezeti a munkát tanácsadó testülettel. A múlt évben megyénkben kijelölt testület tegnapi értekezletén tagként vettek részt a különböző megyei szervek vezetői, valamint dr. Fekete Antal elvtárs, az MSZMP Békés megyei Bizottságának osztályvezetője. Az első megbeszélésen Dobra János elvtárs, az MHSZ megyei titkára beszámolt a tanácsadótestületnek az eddigi átszervezési munkákról. Mint elmondotta, a megyei központ azt tervezte, hogy csak óit hozzanak létre klubokat, ahol arra megvannak a személyi és technikai Jeltételek. Ennek megfelelően eddig 111 különböző szakkörű klub alakult meg, a tagok száma pedig megközelíti a 2200-at. Az MHS-alapszervezetek közül 18-at nem szerveztek át klubbá, a feltételek hiánya miatt. Három községben eddig sem volt MHS- alapszervezet, így az MHSZ-klu- bokat sem hozták létre — a feltételek hiánya miatt. A megyei titkár beszámolójában elmondotta azt is hogy az előzetes tervektől eltérően nem tudtak létrehozni klubokat, egyes községekben és üzemekben viszont a várakozáson felül olyan helyeken is megalakultak ezek a honvédelmi szervek, ahol azt nem tervezték. A tapasztalatokat értékelve megtudtuk a tanácsadó testület értekezletén, hogy a különböző állami, párt- és társadalmi szervek aktívan támogatták e munkát. Több községben szinte egyik napról a másikra biztosítottak a tanácsok helyiséget az MHSZ- kluboknak. Végül figyelmeztetett a titkár arra, hogy az átszervezési munka — amely január 31-ig tart — lényegesen könnyebb, mint a jövő feladatai. Itt ugyanis módszereket kell kidolgozni a szervek részére, ezenkívül biztosítani kell a szükséges anyagi és technikai feltételeket. A tanácsadó testület megvitatta az együttműködési tervet is, melynek keretében beszámolt az elgondolásokról Nagy Jenő elvtárs, a KISZ megyei titkára, majd a Központi Tiszthelyettes Iskola parancsnokhelyettese, valamint Nagy János elvtárs, a megyei tanács elnökhelyettese. Ugyancsak a tegnapi ülésen hagyták jóvá a testület ez évi munkaprogramját is. Ősszel kezdődik a Forradalom Lángjai mozgalom A XV. századtól a XXI. századig kalandozik az idei tanév második felében a kisdobosok és úttörőik csaknem 1 200 000-res tábora. November 7-én lezárult a Vörös Zászló Hőseinek Utján mozgalom 1966-ban meghirdetett programja, s most 11 úgynevezett Kasperak állapota javul — Blaiberg kitűnően érzi magát Palo Alto—Fokváros A szívátültetési műtéten átesett kaliforniai Mike Kasperak állapota szerdán annyira javult, hogy ágyából székbe ültethették át. Az 54 éves ácélmunkás mellkasába 12 nappal ezelőtt operálták be egy gyógyíthatatlan beteg asszony szívét. Ugyancsak jó hírek érkeznek Fokvárosból is, ahol dr. Philip Blaiberg fogász él „új” szívvel, 16 nap óta. Blaiberg kitűnően érzi magát. A fokvárosi orvosok úgy vélik, hogy Blaiberg doktor túlélte a lábadozás első, talán legválságosabb időszakát. (MTI) Négyvenezren töltötték az éjszakát a szabad ég alatt Szicíliában Éhínségtől és járványtól tartanak Palermo Tovább folynak a mentési munkálatok a földrengés sújtotta Szicília városaiban és községeiben. Itt-ott még most is sikerül a mentőalakulatoknak egy-egy csodával határos módon életben maradott férfit, asszonyt vagy gyermeket kiásniuk a romok alól. A fő gondot azonban most már az a 40 000 hajléktalan jelenti, aki a negyedik éjszakát tölti a szabad ég alatt. Egy Nápoly közelében levő katonai támaszpontról szerdán a késő délutáni órákban repülőgépek 32 tonna kenyeret és más élelmiszert szállítottak a szigetre. Négy olasz hadihajó is elindult, hogy élelmiszert, gyógyszert, földgyalukat és tábori felszerelést vigyen a kataszrófa színhelyére. Moro olasz miniszterelnök Gaspari belügyi államtitkárt nevezte ki a mentési munkálatok irányítójává. Az olasz baloldali sajtó, és elsősorban az Unitá hangsúlyozza, hogy a kormánynak a szicíliai lakosság megsegítésére tett intézkedései elkéstek és elégtelenek. Az amúgy is nyomorúságos körülmények között tengődő szigetlakok helyzete válságos, éhínségtől és járványoktól tartanak, a rendőrség egyes községekben fosztogatókat vett őrizetbe, akik élelmiszerüzleteket akartak feltörni. (MTI) „mini”-akció kínál jó szórakozást, hasznos időtöltést, ezernyi tennivalóit az őrsök és a rajok tagjainak. Ezek programjában a gyerekek megismerkednek a könyvnyomtatás félévezredes történetével, megemlékeznek Gorkij századik születésnapjáról, és a Vörös Hadsereg megalakulásának 50. évfordulójáról. Egymással vetélkedve tanulmányozzák századunk iparát, a közelgő mexikói olimpia jegyében házi bajnokságokat tartanak. Végül pedig az űrkutatás történetével és eddigi eredményeivel foglalkoznak. A „mini”-akciók sorozata tanév végén fejeződik be, őszre zászlót bont a Forradalom Lángjai mozgalom, amelynek programját a közelmúltban) tárgyalta meg és fogadta él a KISZ KB Intéző Bizottsága. Ez a Kommunisták Magyarországi Pártja megalakulásának, a Kommunista Ifjúmunkások Magyarországi Szövetsége életre hívásának, és a Magyar Tanácsiköztársaság kikiáltásának 50. évfordulóját köszönti majd. Részvevői egyebek között felkutatják a párt harcainak emlékeit, felkeresik a kommunista veteránokat, megismerkednek a helyi pártszervezet megalakulásának és eddigi tevékenységének történetével. A gyűjtőexpedíciók eredményeiből kiállításokat rendeznek az iskolákban és csapatotthomokban. (MTI) Figyelmetlenül vezette személygépkocsiját - 6000 forint kár keletkezett Január 16-án a Békés—Vésztő közötti útszakaszon Máté András békéscsabai lakos személygépkocsijával megcsúszott a síkos úton, és az árokba borult. Mintegy 4500 forint anyagi kár keletkezett. * Figyelmetlenül közlekedett a Kétegyházi Gépészeti Szakiskola személygépkocsijával január 16- án Gyula—Kétegyháza között Filip András. Ennek következtében az útmenti árokba borult, a személygépkocsi utasa K. Nagy Istvánná kétegyházi lakos, nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. * Endrődön január 17-én Rócz Imre helyi lakos személygépko csijával szabálytalanul kerülte az úttesten kézi kocsival közlekedő ifj. Gács Eleket. Nem vette észre a vele szemben jövő tehergépkocsit, s így azzal összeütkö zött. A keletkezett kár 6000 forint. SZABAD AR HÍREK — Gyémántmezőt találtak Észak- Kazahsztánban. A gyémánt felfedezésében a legnagyobb érdem Malafida Abdukabirova geológusnőé, aki 20 évvel ezelőtt kutatásai során arra a felfedezésre jutott, hogy itt gyémántmezőnek kell lennie. Ezt a hipotézist Pável Korejso lénin- grádi geológus is megerősítette, aki nagy hasonlóságot mutatott ki a kazahsztáni és a kelet-afrikai gyémántmezők geológiai képződményei között. — összesen 496 lakást építenek Gyulán az Országos Takarék- pénztár támogatásával a harmadik ötéves tervben. — Vizsgabált rendeznek január 20-án Békéscsabán a Megyei Művelődési Házban a tánctanfolyamok részvételével. — Hang kontra fény. Köztudomású, hogy a fény és a hangrezgések természete különböző. Vajon a fény és a hang kölcsönhatásban kerülhet-e egymással? Kiderült, hogy igen. Az ultrahang-rezgések igen gyakran mintegy optikai rácsot alkotnak. Ha az ultrahang-zónán fehér fénysugarat bocsátanak keresztül, a fénysugár megtörik, színképre bomlik. — A termelőszövetkezeti fiatalok első országos parlamentjén 22 küldött és négy meghívott képviseli a megyénk közös gazdaságaiban dolgozó ifjúságot. — Mosdás az űrhajóban. A den- veri holdkapszulában folytatott kísérletek során kiderült, hogy a víz súlytalanság állapotában úgy viselkedik, mint a szirup, így az asztronautáknak mosdás után „kaparódzniuk” kell majd, és nem törülközniük. — Elkezdődtek a félévi vizsgák Békéscsabán a Marxizmus—Le- ninizmus Esti Egyetemen. A beszámolók ideje február 10-ig tart. — Az autókorszak paradoxona. A Chicagóban végzett kutatások során kiderült, hogy 1966-ban a városi autóbuszok átlagsebessége emelkedett és óránként körülbelül 11,74 mérföld volt, szemben az 1965. évi 11,66 mérfölddel. 1906-ban ebben a városban a hintók átlagsebessége óránként 12 mérföld volt! — „Földrajzos szemmel az Uraitól Vlagyivosztokig” címmel január 26-án Békésen dr. Antal Zoltán egyetemi tanár tart előadást. — Üj, harmincszemélyes leány diákotthont alakítanak ki az idén Kondoroson a környező tanyákon lakó tanulók számára. — A békéscsabai Fegyveres Erők Klubjában vasárnap délután és este a Cirkusz című szovjet filmet vetítik. — A Békéscsabai Városi Tanács V. B. Építési és Közlekedési Osztálya felhívja az ingatlantulajdonosok figyelmét, hogy ingatlanuk előtt levő járdát és folyókát az esetleges újabb havazás után takarítsák le, valamint megfelelő szórással biztosítsák a balesetmentes gyalogos közlekedést. 35 — Kényelmes öregkor. 1985-re megszűnnek az aggok házai. A nyugdíjasok számára — mindenekelőtt a déli országokban és az Alpokban — új települések létesülnek, ahol az idősebb emberek a legteljesebb kényelemben és kellemes körülmények között tölthetik életük alkonyát. — Ülést tart január 22-én az MSZMP Orosházi Járási Bizottsága. Az elmúlt évi gazdaságpolitikai munkáról és az idei feladatokról tárgyalnak. — Kártérítésként az Állami Biztosító Orosháza járási fiókja 1967-ben az orosházi Űj Élet Tsz-nek állatelhullás címén 991 ezer forintot fizetett ki. — A megyei kiegészítő parancsnokság és az IBUSZ szervezésében január 28-án szülök és hozzátartozók utaznak több autóbusszal katonai eskütételre Vácra. — Megjelent Rehfisch H.* Lü- szisztráté házassága. Az ismert nyugatnémet drámaírónak ezt a regényét Feuchtwanger műveihez hasonlította a kritika. A színvonalas ál-történelmi regény valóban szenvedélyes állásfoglalást tükröz a mai társadalmi viszonyokkal kapcsolatban, s mindvégig lebilincselő olvasmány. — Hatmillió 435 ezer forintra teljesítették múlt évi tervüket a Békés megyei Szolgáltató Kfcsz női fodrászrészlegének dolgozói. — Vezetőség választó közgyűlést tart ma a gyulai, a kötegyáni, az Orosháza—szentetornyai, az Orosháza—rákóczitelepi, a bé- késszentandrási, a bucsai, füzesgyarmati és a kertészszigeti önkéntes tűzoltótestület. Idői árási elentós Várható időjárás ma estig: Időnként felszakadozó felhőzet, már kevesebb helyen esővel. A gyenge, változó irányú szél átmenetileg megélénkül, és északnyugatira, északira fordul. Néhány helyen köd, északkeleten ónos ködszitálás. Az évszakhoz képest enyhe idő tovább tart. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 fok körül, legmagasabb nappali hőmérséklet plusz 1—plusz 6 fok között. BÉKÉS MEGYEI NÉPÚJSÁG Az MSZMP megyei bizottsága és a megyei tanács lapja. Főszerkesztő: Cserei Pál. Szerkesztőség: Békéscsaba, Szabadság tér 17. III. em Telefon? 12—196. 12—296 Kiadja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat. Békéscsaba ll. Tanács- köztársaság útja 5. Telefon: 11—021. 11—051. Felelős kiadó: Lehóczky Mihály. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj február 1-től egy hónapra 17,— Ft, Békés megyei Nyomdaipari Vállalat, Békéscsaba. [=«□