Békés Megyei Népújság, 1967. december (22. évfolyam, 284-308. szám)
1967-12-10 / 292. szám
mmm K ÖRÖSTÁJ KULTURÁLIS MELLÉKLET HOGYAN HALT HEG JÓZSEF ATTILA? — Balogh László izgalmas tanulmánya a költő utolsó napjairól a Kortárs decemberi számában — INTERGRAPHIK, 67 — a Műcsarnokban A cím félreértésre adhat okot, hiszen rég tisztázottnak látszik a kérdés; nagy költőnk öngyilkos lett, 1937. december 3-ám Balatonszárszón egy tehervonat kerekei közé vetette magát. Balogh László mégis ellentmond ennék, a már- már begyökeresedett felfogásnak a „Be vagy a Hót Toronyba zárva” című tanulmányában. Mire alapozza indokait a szerző és egyáltalán, milyen Okok kényszerítik József Attila tragikus halálának revide- álására? A szerző rámutat arra, hogy nemzeti és irodalom- történeti köztudatunk szereti a sejtelmes legendaképzést, a díszletek között zajló teátralis finálékat. ,,A vadkanagyar helyett a Zrínyivel végző bécsi puska, a kukoricás sűrűjében menekvés helyett a kozák pikának mellett táró PetőMladonyiczky Béla Anyaság fi legendája tetszetősebb, stílszerűbb volt e köztudat számára, mint ahogyan a véletlen tragédiánál látványosabbnak, jelentőségtől - jesebbnek ítélte a magát vonat alá vető költő pate- tikus mozdulatát.” Balogh László tehát nem öngyilkosságról beszél József Attila halálával kapcsolatban, hanem véletlen balesetről ... Mi is történt valójában azon a harminc év előtti estén? Vacsora előtt sétára indult a költő. Idegállapota már nem adott okot aggodalomra; előző nap nála járt a Szép Szó vezérkara, megcsillantva egy pesti állás lehetőségét, s meghívják egy Miskolcon tartandó felolvasóestre. Elmondják még, hogy tudomásuk szerint ő a legesélyesebb várományosa a Baumgar- ten-díjnak... A költő terveket sző, zilált kedélyállapota oldódni látszik. Hazafelé indul. Hét óra műit. A sorompóhoz ér. Az állomáson hosszú tehervonat áű, a túloldalról árurakodás zaja hallatszik. Meddig várakozik egy tehervonat? Tíz percig? Egy óráig? A költőnek sietnie kell, át kell jutnia a túloldalt jelentő kocsisoron ... Várja a vacsora, várja Miskolc, hívják a barátai. De nem lehet menni! Az utat elzárja a sorompó és az a gyűlölt, hosszú kocsisor. Várni kell! De meddig?... Roncsolt idegrendszere nem ismeri a valóságos arányokat, csak a tétlenség nyomasztó kínját éra. _ — Mondja, kedves Galagonya kartársam, nem tudná megoldani, hogy ne késsen rendszeresen félórákat? — tette fel e szerény és kétségkívül jogos kérdést Puszpáng osztályvezető. Galagonya mélyet sóhajtott és tudományosan ostoba tekintetét ráemelte az osztályvezetőjére: — Fél óra az olyan nagy dolog? — Igen... Munkafegyelem is van a világon, Galagonya kartárs és a fél óra az igenis nagy dolog — hördült fel Puszpáng méltatlankodva. — De kedves osztályvezető kartárs! Az a fél óra? Semmi. Abszolúte semmi... Ne, ne szóljon most közbe. Egyszer, s mindenkorra hadd magyarázzam már meg végre... A Föld keletkezése óta eltelt időt, legújabb kutatások szerint, már négymilliárd évre sac- colják ... Érti, osztályvezető kartárs, négymilliárd év... Egy évben 365 nap „Gyorsan lehajol, hogy átbújjon az előtte álló két kocsi között. A vonat váratlanul megindul. Kabátgallérja beleakadt az ütközők alatti kampóba. A meglendült kampó fejbe veri. Nyomban meghalt.” Az ideggyógyász szerint József Attila halálának „nincs közvetlen lelki motivációja”. A költő nem is „akart” öngyilkos lenni. Amikor vacsora előtti sétájára indult, nem tudhatta, hogy a tehervonat a sorompónál vesztegel. Amikor maga előtt látta az álló szerelvényt, egyszerűen csak át akart bújni a mozdulatlan vagonok között. Nem élt benne az egészséges emberek természetes veszélyérzete. A vonat hirtelen meglódult, s a beteg meghalt. ... Es különben is, a szó eredeti értelmében vett öngyilkosok robogó szerelvények elé vetik magukat, nem pedig veszteglő teherkocsik közé bújnak... Hiába remélt szelíd halált a költő. így végezte. A véLetien és szükségszerűség alig megfejthető összefonódása, a mítosz-teremtő köztudat tragikum-igénye az öngyilkosság magyarázatát adta. Mégis, úgy látszik, le kell számolnunk ezzel a helytelen következtetéssel, hiszen ez semmit sem befolyásol József Attila életének, költészetének -megítélésében, de közelebb visz egy küzdelmes művészsors tragikus befejezésének valóságosabb megismeréséhez. B. Fél óra van, s most szorozza ezt meg a négymilliárddal... Szinte lehetetlen ... Nos, csak ebben a 365 napban hány fél óra van? Ezt is lehetetlen kiszámolni? És képzelje el, osztályvezető kartárs, hogy a naprendszernek ... amelynek Földünk egyik tagja, mint bizonyára tetszik tudni... nos, szóval, hogy a naprendszer nem egyedül van a tejútrendszerben... Nos, mindezt azért mondtam el, hogy legyen kedves, osztályvezető kartárs, ennek fényében vizsgálni és megítélni az én töredék idejű kis késésemet... Miután Puszpángot felmosták az ájulásból, Galagonya megelégedett léptekkel indult a pénztárhoz, hogy felvegye azt a kis prémcsit, amely, a jó ég tudja, hogyan és miként, de neki is kiutaltatott... Á luganóá. ljubjanad, tokiói és krakkói nemzetközi grafikai biennálék mellett a berlini Intergraphik is egyre számottevőbb szerepet játszik a nemzetközi grafikai életben. A berlini Neue Galerie az „Intergraphik, 67” teljes anyagát kölcsönadta, ezt a kiállítást látta a közönség a Műcsarnokban. Teljes áttekintést csak egy ilyen nemzetközi tárlat adhat és ez valóban nagy élményt jelenített az egyre szaporodó tárlatlátogató közönségnek. Az „Intergraph ük, 67” harminckilenc ország mintegy négyszáz művészének közel ezer alkotását mutatta be. A mai grafika fejlődésének főbb stílusirányait éppen úgy, mint az új technikai kifejezési forma forradalmát. A szürrealizmus, a nonfiguratív irányzatok különböző fajai, az op-art és a realista alkotások egymás mellett azt a tanulságot nyújtják, hogy végső fokon a modernista irány— Csókolom azt a puha, pici, pénzt számláló ujjacs- káját, Micike... Egy kis pénzmagot, ha lehetne ... köszönt be derűsen a pénztárablakon Galagonya. Micike, e dundi kis vénkisasszony elpirult és úgy suttogta: — Egy fél óra múlva... akkor hozzák ki a pénzt a bankból.., — Micsoda? Fél óra — hördült fel Galagonya... — Hát maga mit képzel, vén satrafa, hogy lopom én az időmet? Még hogy fél óra... Tudja az mennyi? Harminc perc... Egy percben van hatvan másodperc. Ki sem tudja számolni, hogy mennyi az a fél óra — csapott nagyot a pénztárfülke könyöklőjére és mélységes felháborodás közepette távozott. — Ezt bejelentem. Hogy mi folyik itt! — morgott magában és nekilódult a főosztályvezetőhöz nyíló ajtónak. Gyurkó Géza tődnek. A kiállítás másik, igen fontos tanulsága az, hogy az alkotók többsége nemcsak önkifejezésre törekszik, de kisebb-nagyobb közösségek tagjaként egyre inkább mindnyájunk közös problémáinak, szorongásos vagy boldog életérzésének ad hangot. A képzőművészetek közül éppen a grafika az, amely a leggyorsabban tud reagálni a világ változásaira, leggyorsabban tudja követni a világ eseményeit és állást is foglal. És ez az állásfoglalás általában humanista: az ember méltóságát, a munka dicséretét és a békét hirdeti. Az Amerikai Egyesült Államok kiállító művészed — Dobkin, Refregier, Gropper a másik Amerikáról vállallak, ahol a vietnami háborút éppen úgy elítélik, mint a faji agressziót. Ch. White „Exodus”-a az amerikai kisember egyre fokozódó szorongását fejezi ki. Anglia grafikája a nemes konzer- vatízmus jegyét viseli magán, akár P. Hogerth finom, levegős ceruzarajzai, akár G. Hermes „Vízesés”-e. Nagy meglepetés Argentína grafikája. Betrami új technikai megoldásai, Fernandez színes fametszete, Onotrio vad kavargású utcaképe a művészet eszközeivel mutatja be, hogy Dél-Amerikában is születőben van az új élet. Belgium grafikusai közül a világhírű mester, Masareel Nyugtalan világ című alkotásában ismét szocialista telítettségű művet produkál. Románia grafikája szintén az utolsó évtizedekben zárkózott fel a világ élvonalába. A bizánci ikonfestészet emlékei még gyakran kísértenek. Saftoiu „Jaj a legyőzöttnek” című fasisztaellenes lapja, Ghinea vegyes technikájú színes álomvilága, Picu freskóhatású alkotásai épp oly megkapóak, mint Feszt bizarr hatású Hirosimája. M. 'Chirnoaga „Kegyetlen isten” című lapja — a fej köré pénzlenyomatokból alkotott glória — rendkívüli kifejező erejével hat. Lengyelország ma grafikai „nagyhatalom” s ezt jól példázza a kiállítás lengyel anyaga is. Témában és technikában, stílusban és kifejezésben olyan magas színvonalat képvisel, amelyhez csak a francia anyag hasonlítható; A francia grafika továbbra is a „nagy erjesztő”’ szerepét tölti be. A vonal és a szín, a harmóniák és az ellentétek, a könnyed vonalvezetés és a vaskos formák olyan toavalkádjá- val találkozhatunk itt, amelyből minden grafikus- művész tud meríteni anélkül, hogy önállósága feladására kényszerülne. Picasso „Festő és modell” című akvatintája ma már modernségében is klasszikus alkotás. M. Ciry és a többiek alkotásai méltó kíséretül állnak körülötte. V. Vasarely „Kék négyszög”-e azt mutatja, hogy az opart még mindig hat. A csehszlovák művészek elsősorban a szürrealizmus formanyelvén beszélnek. A jugoszláv grafikusok szinte máról holnapra kerültek a grafika élvonalába; karcaik, színes fametszeteik modernségük ellenére is megőrzik a hazai vonásokat Japán grafikájával találkozni mindig élmény az európai számára; színes fametszeteik több évszázados hagyományait úgy mentik át modern alkotásokba, hogy semmi nem vész el nemzeti sajátságaikból. Az Intergraphik, 67 magyar művészeinek munkái — Reich Károly, Hincz Gyula, Csohány Kálmán, Stettner Béla, Pásztor Gábor, Kass János, Gacs Gábor, Molnár István, Würtz Ádám, Ék Sándor — a nagy nemzetközi seregszemlén kifogástalanul megállják a helyüket, a legjobbak köré sorolhatók. És ez — a nagy bemutató élménye mellett — számunkra szintén a tárlat egyik tanulsága. Galambos Ferenc zatok is a realizmushoz kö-
