Békés Megyei Népújság, 1967. december (22. évfolyam, 284-308. szám)
1967-12-20 / 300. szám
190T december 20. Szerda Á helyzet változatlan Konstantin és a junta között Róma Potamianosz tábornok, aki hétiön Athénből Rómába repült, hogy a királlyal közölje a junta feltételeit, kedden újból felkereste Konstantint. A reggeli tárgyalás után az athéni küldött nem volt hajlandó nyilatkozni az újságíróknak. Az első tárgyalás után kijelentette: „A dolgok jól haladnak”, de ezúttal viszont csupán annyit közölt, hogy még a nap folyamán visszautazik Athénba. A hírügynökségek hangsúlyoz- zák, hogy Potamianosz saját kezdeményezésére közvetít, a junta ' megcáfolta azokat a híreiket, miszerint a kormány nevében folytat tárgyalásokat. Patakosz sajtóértekezlete Athén Patakosz, a görög katonai junta miniszterelnökhelyettese kedden Athénben sajtóértekezletet tartott. Kijelentette, hogy a kormány érintetlenül hagyta Konstantin trónját és „ha a körülmények megengedik, a király el is foglalhatja trónját”. Hozzáfűzte, hogy a király visz- szatérése ügyében sokan ajánlották fel szolgálatukat. „Mi nem utasítjuk el e szolgálatokat, de király távollétéért nem mi vagyunk felelősek”. . Patakosz ismét megígérte, hogy közkegyelemben részesítik a királyi puccs részvevőit és „közülük csak néhányat fognak adminisztratív rendszabályokkal sújtani”. Az AFP szerint Athénben olyan hírek járnak, hogy Grivasz tábornokot, a Ciprus szigetén állomásozó görög csapatok volt főparancsnokát múlt szombaton letartóztatták és jelenleg is háziőrizetben tartják. Őrizetbe vételét ösz- szefüggésbe hozzák azzal, hogy Grivasz közeli barátja Szpandida- kisz tábornoknak, a junta eddigi hadügyminiszterének, akit vasárnap nyugállományba helyeztek. (MTI) Légitámadás Hanoi ellen Hanoi Ameri kai vadaszbombázók kedden hajnalban több hullámban ismét légitámadást hajtottak végre a VDK fővárosa ellen. A mintegy másfél órán át tartó támadás után Hanoiban hivatalos helyen közölték, hogy a város védői lelőttek öt amerikai repülőgépet; közülük hármat a vietnami néphadsereg légierejének vadászai pusztítottak éL Hivatalos jelentést adtaik ki a VDK fővárosában a hétfői amerikai légitámadásokról. Eszerint nyolc amerikai gép pusztult el a VDK területe fölött. A VDK ellen folyó légiháború amerikaiak vesztettek. megkezdése óta az 2657 (MTI) repülőgépet ¥ Újabb kivégzések Kínában Moszkva Hírügynökségi jelentésekre hivatkozva közli a TASZSÜ, hogy a napokban Hunan-tartomány fővárosában, Csangsában egy újabb tárgyaláson ítélték el a „kulturális forradalom” 16 ellenfelét, akiket szokás szerint „bűnözőknek” minősítettek. A Hunan Ribao nem is kezdeményezünk, mert a | megírja, hogy négyet közülük Varsóban megkezdődött a knltigyminiszteri értekezlet 1 azonnal kivégeztek. Az esemé- j nyéknek szentelt ' vezércikkében az említett lap rámutat, hogy Mao j Ce-tung ellenfelei „szent szövet- ! séget” alakítottak, fegyveres har- * cót és egyéb aknamunkát foly- 1 tatnak. A „vörösgárdisták” és a „forradalmi lázadók” különböző csopor- ; tosulásai közötti összecsapások | Pekingben is éles formákat öltenek. Vörösgárdista falragaszok a különböző pekingi főiskolákon és egyetemeken lezajlott „véres ösz- szecsapásokról” számolnák be. (MTI) Hétéves a Dél-vietnami Nemzeti Felszabadítási Front Varsó Varsóban a lengyel kormány fogadási palotájának oszloptermében kedden délután, néhány perccel négy óra után megkezdődött az európai szocialista országok külügyminisztereinek a közel-keleti helyzettel foglalkozó tanácskozása. A tanácskozáson résztvevő ma-1 gyár küldöttséget — Péter Já- ; nos távollétében — Erdélyi Károly külügyminiszterhelyettes vezeti. (MTI) Kozmosz—196 Moszkva A Szovjetunióban kedden Pöld körüli pályára bocsátották a Kozmosz—196 jelzésű műholdat. A szputnyikon elhelyezett tudományos berendezés rendeltetése, hogy folytassa azokat a kutatáTASZSZ 1962. március 16-i bejelentése ismertette. A szputnyik adatai a' következők; Kezdeti keringési idő 95.5 perc; a Föld felszínétől való legnagyobb eltávolodása 887 kilométer; legkisebb eltávoldása 225 kilométer; a pályának az egyenlítő sokat, amelyek programját a i síkjával bezárt hajlásszöge 49 fok. Johnson Melbourne-be készül Canberra Johnson amerikai elnök a keddre virradó éjszaka bejelentette, hogy személyesen is részt vesz pénteken Melboume-ben a tengerbe veszett Harold Holt ausztráliai miniszterelnök emlékére rendezendő gyászszertartáson. Mivel a vietnami háborúban az Egyesült Államok oldalán részt vevő más országok vezetői is közölték, hogy Melbourne-be utaznak, az ausztráliai miniszterelnök halála alkalmat ad az Egyesült Államoknak arra, hogy tanácskozzon szövetségeseivel a háború menetéről. Ezt McEwen, aki Holt eltű- | se. Maga Johnson csütörtökön ér- nése után. ideiglenesen átvette a I kezik Melbourne-be. (MTI) Izrael újabb fegyvereket kér az Egyesült Államoktól miniszterelnöki tisztséget Ausztráliában és kedden már le is tette az esküt, kedden maga is megerősítette. Kijelentette: A magas szintű vendégek érkezése lehetővé teszi, hogy megbeszéléseket folytassanak a kölcsönös érdeklődésre számot tartó kérdésekről. A részvevők között lesz Nguyen an Thieu dél-vietnami, Ferdi- and Marcos fülöp-szigeti, Pák Csöng Hi dél-koreai elnök és valószínűleg Holyoake új-zélamdi miniszterelnök is. Az UPI szerint hasonlóképp várható Kittikacsorn thaiföldi miniszterelnök érkezéKémkedés és elhárítás , December 20-án lesz fél révszázada, hogy megalakult a szovjet állambiztpris.ági szervezet. A Pravda keddi szama az évforduló alkalmából interjút közöl, amelyet a lap munkatársa a kémelhárítók képviselőivel készített. „A hazánk területére dobott legtapasztaltabb felderítőknek nemcsak a szovjet elhárítással kell megküzdeniük, hanem az egész néppel is. Ezért szenvedi az imperialista felderítés egyik vereségét a másik után nálunk” — ’hangoztatták a meginterjúvolt elhárítok. A lap megállapítja, hogy a kémkedés egyre inkább legális és az első pillantásra áldatlan formákat ölt. Az imperialista feldérítősZol- gálatok mind gyakrabban használnak fel kémkedési célokra tudósokat és különböző szakembereket. Ilyen volt például az úgynevezett „Lincoln” művelet, amelybe az Egyesült Államok központi hírszerző hivatala ismert amerikai tudósokat próbált bevonni. Ennek lényege az volt, hogy „a nemzetközi tudomány fejlődését szolgáló találkozók „leple alatt szovjet titkokat szeretett volna megszerezni. (MTI) Hét évvel ezelőtt, 1960. december 20-án hoaíák létre a Délvietnami Nemzeti Felszabadítási Frontot azok a dél-vietnami hazafiak — liberálisok és kommunisták, buddhisták és katolikusok —, akiknek drága a szabadság és a függetlenség. A Béke Világtanács felhívására az egész haladó emberiség nemzetközi szolidaritási hét keretében emlékezik meg a DNFF 7. évfordulójáról. A jóakaratú emberek helyeslik és támogatják a Dél-vietnami Nemzeti Felszabadítási Front új politikai programját és a Vietnami Demokratikus Köztársaság négy pontból álló nyilatkozatát,' amely a vietnami probléma igazságos rendezésének elveit fejti ki. A felszabadítási front programja az amerikai agresszorok kiűzését, a független, demokratikus, semleges és virágzó Vietnam megteremtését tűzte ki célul. Vietnam népe az elmúlt években nehéz, de dicsőséges utat tett meg a szabadságért és a függetlenségért vívott harcban. A Dél-vietnami Nemzeti Felszabadítási Front hadereje több mint" 110 ezer amerikai intervenciós katonát semmisített meg. tett harcképtelenné. Észak- és Dél-Vietnam felett több mint 2600 amerikai repülőgépet lőttek le. Mig 1960-ban Dél-Vietnam térkénén kis sri «eteket alkottak a front által ellenőrzött körzetek, ma — az amerikai sajtó beismerése szerint — a dél- vietnami hazafiak kezén van csaknem valamennyi mezőgazdasági körzeti és a „kormány” vagyis az amerikaiakat kiszolgáló saigoni rezsim csak a városokban és főbb közlekedési útvonalakon gyakorol ellenőrzést. Az amerikai agresszorok hatalmas katonai potenciál bevetésével, mintegy félmilliós intervenciós hadsereggel próbálják megtörni a yietnarni nép ellen- " állását, eredménytelenül. A Pentagon mindig újabb és újabb erősítéseket követel. Felhasználják Dél-Vietnamban a legkorszerűbb haditechnikát, napalmot és mérgező gázokat alkalmaznak. Washington hiába próbálja tagadni, milyen vandál kegyetlenkedéseket hajtanak végre intervenciós csapatai. A. Galston és J. Mayer amerikai tudósok jelentése szerint az amerikai légierő 1966 januárjáig gépekről permezett méreggel 35 ezer hektáron pusztította el a rizsvetést, és 2600 négyzetkilométeren pusztította el a növényzetet. Miután szertefoszlottak a vietnami győzelem reményei* az Egyesült Államok legreakció- sabb körei most ki akarják terjeszteni az agressziót más délkelet-ázsiai országokra, hogy „kiutat” találjanak. Az amerikai sajtóban a tábornokok azt követelik, hogy dobják át a háborús tűzcsóvát Kambodzsa és Laosz területére is. Egyes „héják” Észak-Vietnam elleni inváziót is sürgetnek. Világszerte egyre fokozódó felháborodást vált ki az Egyesült Államok vietnami agressziója, és terjed az elégedetlenség magában az Egyesült Államokban is. Sokféle formában jut kifejezésre szerte a világon az amerikai agresszió elleni tiltakozás és a vietnami nép iránti szolidaritási gyűléseken és tüntetéseken, gyógyszersegély gyűjtésében, az amerikai hadianyag-szállítások megtagadásában és így tovább. Hazánk, a Szovjetunióval és a többi szocialista országgal együtt, a proletárinternacionalizmus szellemében, a legszélesebb körű erkölcsi és anyagi támogatásban részesítette és részesíti a testvéri vietnami népet. Ez a segítség mindaddig folytatódik, amíg az amerikai imperialisták. meg nem szüntetik bűnös kalandjukat, és ki nem vonulna!?: Vietnamból. —á— Külpolitikai kislexikon Dahomey Köztársaság Nyugat-Afrikában, az ENSZ, az Afrikai Egységszervezet, az afrikai entente és a nyúgat-afrikái vám. és valutaunió tagja, az európai gazdasági közösség társulat tagja. Területe 112 622 négyzetkilométer, lakossága 2 millió 300 ezer. Fővárosa Porto Novo, 64 ezer lakossal. Legfontosabb városa Cotonou, dönti meg Hubert Maga elnököt. 1965. december 22-én öoglo tábornok katonai puccsal átveszi az államfői hatalmat,, felfüggeszti az alkotmányt, feloszlatja a parlamentet, betiltja a pártokat. A lakosság többsége a szudán- néger néphez tartozó fong és ad- zsu. A lakosság túlnyomó többsége földműveléssel állattenyésztéstengeri és légi kikötő (78 ezer la- jsel és halászattal foglalkozik. Kikossal). jler.cven százaléka analfabéta. A rabszolgakereskedelemre J Dahomey az utóbbi években épülő Dahomey államot 1625-ben alapították. 1891—93-ban francia gyarmattá vált. 1960. augusztus 1-én Dáhomey elnyeri alkotmányjogi függetlenségét. 1961. április 24-én katonai együttműködési szerződést köt Franciaországgal. 1963-ban államcsíny Washkansky állapota súlyosbodik Izrael újabb fegyvereket szándékozik vásárolni az Egyesült Államoktól — írja a New York Times washingtoni tudósítója diplomáciai forrásokra ■ hivatkozva. Tel-Aviv ») darab F—1 „Phantom” típusú vadászbombá- zót kért, s emellett biztosítékokat akar kapni az Egyesült Államoktól, hogy továbbra is szállít fegyvereket, elsősorban sugárhajtású Fokváros Legújabb jelentések szerin/t Washkansky egészségi állapota a keddi nap folyamán tovább romlott. Hivatalosan nem adtak ki jelentést, de az orvosok tájékoztatása szerint a beteg szervezete mindinkább „lázadozik” az idegen test ellen. A kivetési folyamat első jelenségének tekintik a tüdőgyulladásps tüneteket. Mint az AFP megjegyzi, a fokvárosi orvosok helyzetét nehezíti, hogy olyan probléma ■ megoldása előtt állnak, amilyen» e eddig még nem volt példa. Szívátültetésről lévén szó, nem áll rendelkezésre a kivetés megakadályozásának módszereit illetően semmiféle repülőgépeket és rakétákat. (MTI) j gyakorlat vagy tapasztalat. Veseátültetés esetén például mindig lehetséges egy művese bekapcsolása arra az időre, amíg újabb veseátültetéshez készülnek fel. A szív esetében azonban ma még nehéz elképzelni egy újbóli átültetési kísérletet. A remények a Grootr- Schuur-i kórházban mindjobban csökkennek. Pillanatnyilag a legnagyobb veszély abban áll, hogy vérrögök képződlek Washkansky ereiben. Nehéz elképzelni — írja az AFP — sikerrel jár-e végül is Barnard professzornak az az erőfeszítése, hogy a világ pillanatnyilag leghíresebb betegének a szervezetét megakadályozza az „öngyilkosságban” (MTI) az fejlődésnek indult trópusi ország. Nemzeti jövedelmének 66 százaléka ,a földművelésből, hat százaléka az állattenyésztésből és nyolc százaléka az iparból ered. Mezőgazdasági terményei közül a pálmaolaj, a pálmamag, a kókuszdió, a narancs, a kávé, a dohány, a földimogyoró, a gyapotmag és a kakaó érdemel említést. Állattenyésztésében a szarvasmarha-, a juh-, a kecske-, a sertés-, a ló- és a baromfiállomány jelentős. Két védett nemzeti parkjában sok nagyvaddal rendelkezik, ezért nagyszámú külföldi vadász keresi fél Az ország ásványkincsei (vasérc, krómérc, arany, ólom) nagyrészt kiaknázatlanok. Ipara főleg mezőgazdasági termékeket dolgoz fel. Legfőbb külkereskedelmi cikke a kopra- és pálma- olaj. Behozatalában? az ipari eredetű fogyasztási cikkek és az élelmiszerek dominálnak. Dahomey exportjában 75 százalékkal, importjában 58 százalékkal Franciaország részesedik. A fegyveres erők létszáma összesen 1000, a kiképző tisztek franciák. g.