Békés Megyei Népújság, 1967. december (22. évfolyam, 284-308. szám)
1967-12-20 / 300. szám
Világ proletárjai, egyesüljetek} MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA NÉPÚJSÁGm 19€7. DECEMBER 20., SZERDA Ara: 60 fillér XXn. ÉVFOLYAM, 300. SZÁM Kapcsolatépítés Meieie A termelőszövetkezetekben is javában folyik a tervezés — immár az új mechanizmus jegyében. A korábbá kötöttségek megszűnésével felszabadult alkotókedvvel mérik fel a lehetőségeket a vezetők, sok helyütt valóban szárnyal a fantázia. A Központi Bizottságnak a napokban megjelent határozata a tervek megvalósításának feltételei között hangsúlyozottan állást foglal amellett, hogy „a gazdaságirányítási reform bevezetésében, sikeres érvényesülésében, kibontakoztatásába^, gazdasági feladataink eredményes végrehajtásában nagy fontosságú a dolgozók, a munkások, a parasztok, az értelmiségi- giek... aktív közreműködése, a dolgozók kezdeményezésednek felkarolása, az üzemi demokrácia továbbfejlesztése”. A demokrácia szélesítése egész közéletünkben évek óta napirenden szerepel. A közös gazdaságokban is mind több szó esik erről, azt azonban még nem mondhatjuk, hogy a vezetők és vezetettek egyformán értelmeznék. Egyesek szerint a demokrácia a közgyűlés egyik színfoltja, amikor a tag „odamondogat” az elnöknek. Mások — a tsz-vezetők között — úgy gondolják, elég a tagoknak egy- egy vállveregetés, valamiféle problémamentes légkör kialakítására irányuló igyekezet. Az ilyen vezetők és beosztottak még nem győződtek meg a de- mokratizums és a termelőmunka eredményessége közötti ösz- szeftiggésről, a fogalmat afféle politikai szólamnak tartják, s magukban legyintenek rá: ugyan mi múlik ezen? Az önálló, vállalatszerű gazdálkodás kialakítása megköveteli a vezetőktől, hogy minden részletében átgondolják a gazdaság helyzetét és jövőjét, s a gondokat megosszák a közösséggel. Az államá irányító szervek többé nem gondolkoznak a helyi vezetők helyért)!, sem a tervezésnél, sem a tervek kivitelezése során. A korábbi gyakorlattól eltérően most már nem az olyan elnök boldogul a legjobban, aki „fölfelé” építi ki kapcsolatát, sokkal inkább az, aki „lefelé”, aki az emberek alkotóerejének minél teljesebb kibontakozásán munkálkodik. Komoly figyelmet érdeméinek azok a törvények és rendelkezések, amelyek a mezőgazdaságban előkészítették az új mechanizmusra történő áttérést. Távlatait tekintve óriási jelentőségű a jövedelem garantálása, az a körülmény, hogy az iparban a szokásos módszerekhez hasonlóan a tagoknak rendszeresen kiosztott előleget termelési költségként számolhatják el a szövetkezetek. Igen lényeges, hogy létrejöttek a szövetkezetek érdekvédelmi szevei, a területi szövetségek, amelyek őrködnek azon, hogy a közös gazdaságok ne legyenek kiszolgáltatva azoknak a vállalatoknak, amelyekkel a beszerzés és értékesítés során üzleti kapcsolatba kerülnek. Mindebből és még sók más rendelkezésből világosan kiolvasható pártunk és kormányunk elhatározott szándéka, hogy a mezőgazdasági termelés fejlesztésével a termelőszövetkezeti parasztság életét és munkakörülményeit a városi lakosság színvonalára igyekszik emelni. Egyesek azt kérdezhetik, miért kerítünk ilyen nagy feneket a tervkészítés évről évre visz- szatérő munkájának, amely rendszerint az irodák négy fala között zajlik le, s a tagság már csak a végeredményt ismeri meg a közgyűléseken. Éppen arról van szó, hogy a szövetkezetek terveit ne az irodákban agyalják ki. Az lenne jó és demokratikus, ha a tagság a tervkészítésből nemcsak a végeredményt hallaná, amit a főkönyvelő unott hangon eldarál a közgyűlésen. A körülmények, a közösség érdeke azt kívánja, hogy a közösség sorsa, jövő évi munkája alakításában részt vegyen mindenki, s hogy a terv valóban a kollektív gondolkodás gyümölcse legyen. A tervkészítés nagy munkája számos buktatóval jár. A nehéz helyzet azonban nagyrészt elkerülhető, ha a tervezés együtt történik a tagsággal. Olyan erőforrás ez, amely a tervek megvalósításának is döntő feltétele. Kovács Imre Á parlamenti karácsonyfa A Nyugat-bükki Erdőgazdaság oálványosi körzetében kedden kivágták azt a 18 méter magas lucfenyőt, amelyet karácsonykor a Parlamentben állítanak föl, az úttörők központi ünnepségén. A hatalmas méretű karácsonyfát ti^pmevezett irányított döntesse! vágták: kötelekkel és támasztó eszközökkel biztosítottak, hogy a lezuhanó fa lombozata épségben maradjon. A fenyőóriást nyújtott teherautón szállítják a Bükk- fennsíkról Budapestre, ahová — a tervek szerint — 21-én érkezik meg. (MTI) Békés megye vízgazdálkodásának helyzetét, fejlesztésének lehetőségeit tárgyalta meg a megyei tanács végrehajtó bizottsága Tegnap, december 19-én tartotta ez évi utolsó ülését a megyei tanács végrehajtó bizottsága Klaukó Mátyás elnökletével Békéscsabán, A lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról szóló jelentés meghallgatása után valamennyi napirendi pontot élénk vita kör vetett. Megtárgyalta a vb a mezőgazdasági szakigazgatási szervek hatásági igazgatási tevékenységét Csomós István, a megyei tanács mezőgazdasági és élelmezésügyi osztály vezetőjének előterjesztése alapján, majd a falusi művelődési otthonok, klubok munkájáról Gácsér József, a megyei tanács művelődésügyi osztályvezetője számolt be. Ennél a napirendi pontnál sok szó esett arról, hogy a községi művelődési otthonok, klubok koordinálják tevékenységüket a helyi tsz, fmsz lehetőségeivel a tárgyi feltételek biztosítása érdekében. Olyan javaslat is elhangzott, hogy az ott dolgozók fizetése függjön a bevételi terv teljesítésétől, a műsorpolitika viszont minden esetben a szocialista nevelést szolgálja. • í százaléknak van 200 holdnál ki- | sebb öntözési területe. Az öntözési lehetőségek növelésére épül j meg a békési duzzasztó, melynek üzembe lépése után a vizeket a mederben tárolni tudják és ezzel a vízmennyiséggel a Békés fölötti öntözőtelepek egy részét öntözővizekkel el tudják látni. A békési duzzasztómű építése megkezdődött. Az ez évre tervezett munkák határidőre elkészülnek. Jövő évben készül a mű felépítménye, és 1969-ben a gépészeti szerelések elkészülése után az év második felében a terv szerint üzembe helyezik. A mezőgazdasági vízhasznosításban jelen pillanatban mindinkább gondot okóz a szaktanács- adó szolgálat nem kielégítő helyzete. Ezt a szolgálatot valameny- nyi termelőszövetkezetre Id akarják bővíteni, szakemberrel való ellátással egyetemiben. . Megyénk ivóvíz-ellátásáról • tárgyalva a végrehajtó bizottság megállapította, hogya társulati fejlesztés nagyon is indokolt. A terv szerint a társulati vízműfejlesztéssel' várhatóan elérhetjük, hogy 1970-re 36-ra emelkedik a vízművek száma. Jelenleg 15 vízimű- társulat összevonásából három vízm űtársulat alakult. Közülük Szeghalmon, Gyuláü és Békésen az alakuló közgyűlést is megtartották, illetve a közeli napokban megtartják. A harmadik ötéves tervben vízmű épül Békéscsabán, Gyulán, Orosházán. Végezetül megállapította a vb, hogy elég kedvezőtlen képet mutált megyénk területén a vízellátás és a szennyvízlevezetés. A kialakult fejlesztési tervek azonban helyesen követik a szocialista falu és a város kialakítási követelményeit. A vb végül is elismerését fejezte ki a Körösvidéki Vízügyi Igazgatóságnak alapos, átgondolt munkájáért. A vb bejelentésekkel zárta ülését. ' r ■ Ezt követően sok kérdésfeltevés és vita után nagy elismeréssel fogadta el a vb Takács Lajos, a Körösvidéki Vízügyi Igazgatóság igazgatója által beterjesztett megyei vízgazdálkodási komplex tervet. E tervben többek között szerepel a vízkészlet-gazdálkodás, a vízgazdálkodás helyzete, és fejlesztési lehetőségei megyénkben. A tanácskozáson különösen nagy érdeklődést váltott ki a termelőszövetkezetek, állami gazdaságok termőterületeinek öntözése. Megyénkben 65 500 kh területet rendeztek be eddig öntözésre. Jellemző, hogy sok a nagy öntözőterülettel rendelkező üzem. A tsz-ek közül csak 21 Magyar államférfiak távirata Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára, Losonczi Pál, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke, Fock Jenő, a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány elnöke és Kállai Gyűli, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának elnöke, dr. Nffuyen Huu Tho-nak, a Dél-vietnami Felszabadítása Front Központi Bizottsága Elnöksége elnökének küldött táviratukban a Dél-vietnami Nemzeti Felszaba- dítási Front megalakulásának hetedik évfordulója alkalmából a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa, a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány, a Hazafias Népfront Országos Tanácsa és a dolgozó magyar nép nevében forró üdvözletüket és testvéri jókívánságaikat fejezték ki, (MTI) A BÉKÉSCSABAI Sí) TEMÉNVÜZEMB Elkészült a zsúrkenyér. Képes tudósítás a 3. oldalon. Fotó: Demény Gyula