Békés Megyei Népújság, 1967. október (22. évfolyam, 232-257. szám)

1967-10-25 / 252. szám

1987. október 25, 4 Szerda Ismerkedjünk az új törvényekkel (4.) A közös és a háztáji Doktor Schlüter A TERMELŐSZÖVETKEZETI törvény előírja, hogy a háztáji gazdaság fenntartására minden tsz-tagnak joga van. Ebből követ­kezik, hogy a közös háztartásban élő termelőszövetkezeti tagok is egyénenként tarthatnak fenn háztáji gazdaságot Az eddigi sza­bályozás a tagot és a vele közös háztartásban élő családtagokat együttesen megillető jogosultsá­gokról rendelkezett Ezért gyakran előfordult hogy a család egyik tagja a maga részéről sajátította ki a háztáji gazdálkodás lehetősé­gét és a többi tagot kizárta be­lőle. Ilyen körülmények között a háztáji gazdaság kiegyenlítő, jö­vedelemkiegészítő szerepe nem érvényesülhetett igazságosan, s egyebek között ez is oka volt annak, hogy sok parasztfiatal nem a termelőszövetkezetben kereste boldogulását A NAGYÜZEMI TÁRSASGAZ­DÁLKODÁS több éves tapaszta­latai mutatják, hogy a közös és a háztáji gazdaságot nem szabad egymással szembeállítani, mert ez a kettő szerves egységet alkot Termelőszövetkezeten tehát a kö­zös és a háztáji gazdaságot egy­aránt érteni kell. A kapcsolatnak ilyen meghatározásából minde­nekelőtt az következik, hogy szé­Ezekben a napokban kezdő­dik Gyulán is az új páriokta- tási év. A részvevők száma öi vendetesen emelkedett az el­múlt évhez viszonyítva, mert csaknem kétezer párttag és pártonkívüli vesz részt a kü­lönböző oktatási formádon. örvendetes az is, hogy eb­ben a tekintélyes számban a párttagok 70 százalékkal sze­repelnek. A szervezett tömeg­oktatás mellett elméleti kon­ferenciák és előadássorozatok | lesíteni és erősíteni kell az együtt- I működést a közös és a háztáji j gazdaságok között. Ennek kereté­ben a termelés, a beszerzés és az j értékesítés szempontjából a ház- | táji gazdaság a közösnek a része. | Természetes, hogy az együttes fej­lődés követélménye mellett ér­vényt kell szerezni a közös gaz­daság elsőbbségének. A háztáji gazdaság — mondja a törvény — a termelőszövetkezeti tagok kisegítő gazdasága. Célja a tagok és a családtagok háztartási szükségleteinek kiegészítése és jövedelmének fokozása. A háztáji gazdaságban árutermelés is foly­tatható. Rendelkezik a törvény ar­ról is, hogy mit foglal magában a háztáji gazdaság. Ebbe a körbe tartoznak a háztáji gazdálkodás célját szolgáló gazdasági épületek, a háztáji állatállomány, föld, s a háztáji gazdálkodáshoz szükséges anyagok, munkaeszközök, kisgé­pek. Ezek a vagyontárgyak a föld kivételével személyi tulajdonban vannak. A tsz-tag csak olyan mér­tékű háztáji gazdálkodást folytat­hat, amely nem akadályozza a tagsági viszonyból származó köte­lességek teljesítését. A korábbi szabályozástól eltérően a törvény | nem korlátozza a háztájiban tart­ható eszközöket és szerszámokat az egyszerű mezőgazdasági mun­szerepelnek az új oktatási év programjában. Üj forma-cént helyet kapott az orvosok, gyógyszerészek és egészségügyi középkáderek részére szerve­zett hat előadásból álló soro­zat, amelyre máris több mint 50 jelentkezés történt. Az idei pártoktatás vezetése a lehető legjobb kezekbe ke­rült, tekintélyes előadókat si­került biztosítani a különböző előadásokhoz. kaeszközökre és kéziszerszámok­ra. Ennek az az oka, hogy a tech­nika általános fejlődésével egy­idejűleg a háztáji gazdaságokban egyre inkább szükségesek a mun­kák gyors és szakszerű elvégzését elősegítő kisgépek. A HÁZTÁJI FÖLD HASZNÁ­LATÁRA a közösből az a tsz-tag jogosult, aki teljesítette s terme­lőszövetkezet által meghatározott munkát. Más szóval a közös ház­tartásban élő tsz-tagokat kíilön- külön megilleti a háztáji föld használatának joga, amennyiben teljesítik a közgyűlés által előírt feladatokat Az öreg, rokkant vagy tartósan munkaképtelen termelő­szövetkezeti tagot azonban a ház­táji föld használatának joga a munkvégzéstől függetlenül megil­leti. A háztáji föld területe ter­melőszövetkezeti tagonként 800— 1600 négyszögöl lehet. Ezen belül a háztáji szőlő és gyümölcsös te­rülete nem haladhatja meg a 800 négyszögölet. A tag a belterületen, zárt kertben, vagy közvetlenül a tanya körül levő földjét személyi tulajdonjoga alapján háztáji föld­ként használhatja. A törvény nem írja elő, hogy mekkora állatállományt szabad tartam a háztájiban. Ezt a kérdést a közeljövőben kiadandó minisz­teri rendelet szabályozza. Az elv ezzel kapcsolatban az, hogy egy tehén, egy-két növendékmarha, egy-két anyakoca szaporulatával, évente három-négy hízó, öt juh, vagy kecske, s korlátlan számú kisállat tartható a háztáji gazda­ságban. A járási tanács mezőgaz­dasági és élelmezésügyi osztályá­nak engedélye alapján ezt meg­haladó állomány is lehet a ház­tájiban, ha a közös gazdaságban a nagyüzemi állattartás, vagy an­nak valamelyik ágazata nem *ej- leszthető gazdaságosan. A KÖZÖS ÉS A HÁZTÁJI gaz­daság szerves egységéből követke­zik s mindenképpen ésszerű, hogy a termelőszövetkezet üzemi tevé­kenységébe beletartozzék mindaz, ami a háztáji gazdálkodás ered­ményességét segíti elő, természe­tesen az érvényes jogszabályok keretein belül. Kézenfekvő pél­dául, hogy ha a tagság és a ter­melőszövetkezet úgy látja jónak, akkor a tsz feldolgozzon a háztá­jiban előállított terményeket is, vonja be a beszerzési és értékesí­tési tevékenységbe a háztáji gaz­daságokat, s • általában terjedjen ki a figyelme mindazokra az igé­nyekre, amelyeket hátáji gazdál­kodásukkal kapcsolatban támasz­tanak a tagok. Ez a felfogás és az ennek megfelelő gyakorlat hozzá­járul ahhoz, hogy minél teljeseb. ben hasznosítsák a háztájiban is a termelési lehetőségeket, a ren­delkezésre álló munkaerőt, s mindazt az adottságot, amely a háztáji gazdaságokban erre a célra külön beruházások nélkül is rendelkezésre áll. A törvény hang­súlyozza, hogy mindenekelőtt a közös gazdaságban kell elvégezni a munkát, ennek rovására nem mehet a háztáji gazdálkodás. G. P. Az elmúlt két hét tv-műsorá- nak gerincét a Doktor Schlüter című NDK tévéfilm bemutatója adta. A kivételes sikert egyaránt magyarázza a téma közérdekű­sége és a feldolgozás művészi igényessége. Az ötrészes film kö­zéppontjában egy rendkívüli ké­pességű, s adottságainak megfe­lelőéletteret kereső tudós sokol­dalú alakja áll. Doktor Schlüter Németország erőteljes fasizáló- dásának éveiben szomjúhozza a karriert s a hatalmat. Ügy véli, érvényesülésének egyetlen útja: a hatalom csúcsára jutva anyagi és morális lehetőséget teremteni kí­sérletei folytatásához. Ezért ál­dozza fel kapcsolatait a haladó gondolkodás képviselőivei, és ezért szakít menyasszonyával, Évával, s köti életét egy ipar­mágnás család egyéni szeszélyei­hez. Achim Hübner mint író és rendező egyaránt jól érzékelteti hőse jellemformálódását. Minden hallott gondolati és minden lá­tott képi mozzanat lényeges, mel­lőzhetetlen, s tömörségével meg­kapó. E hibátlan művészi felépí­tés eredménye a történet érdek­feszítő atmoszférája és hiányta­lan emberi hitele. A két írótárs Karl-Georg Egei és Achim Hübner rangos íróhoz mérten, a legkisebb sematizmust is kerülve oldotta meg a felve­tődő miértek problémáit. Mind­össze a volt Himmler-fiúból lett Már hagyományosnak mondha­tó a kulturális napok megrende­zése az iparcikk kiskereskedelmi vállalatnál. Az idei vállalati kul­turális napok műsorának összeál­lítói, néhány hagyományos ese­mény megszervezésén kívül, a Szovjetunió 50 éves fennállásának ünneplésével is gazdagították a programot. így — bár kis számú —, de lelkes közönség előtt zaj­lott le az irodalmi és filmművé­szeti vetélkedő, amelyen szoros küzdelemben Kaposvári Ilona szerezte meg az első helyet. Az eseménysorozat „legcsendesebb” rendezvényén, a sakkversenyen, 22-en vettek részt, és két értétces helyezés — Kovács R. János és Szabó Imre révén — házon beiül maradt. A táncest a kulturális napok egyik legsikeresebb és legnagyobb érdeklődésre számot tartó esemény volt. A Sigma-ze­személyzeti főnök alakját látta a néző kissé túlhangsúlyozottnak. Ám e vitatható apró mozzanatért bőségesen kárpótolta a nézőt Schlüter további jellemformáló­dásának izgalmas és főként hi­teles megelevenítése. A szerzők jó érzékkel kizárólag az érzékel­hető s azonnal kontrollálható drámai helyzetek egymásutánjá­ban ábrázolták a tehetséges tu­dós fokozatos visszatérését fiatal korának eszményeihez, ifjúkori barátaihoz. Épp e szakaszos jellemfejlődés szerves érzékeltetése a siker új­szerű oldala. A néző sok hason­ló témájú filmnél megszokta már a cél felé vezető lépcsőfokok helyett az indokolatlan nagy ug­rásokat, a szándékosan túlfűtött, de épp ezért sablonos nagy jelen­teket, melyek erősen agitatív hangoltságuk ellenére is írói gyengeségeket próbáltak takar­gatni. A Hübner írta s rendezte filmben ilyesmiről szó sincs. Itt a kezdettől végig hosszú, de kö­vethető és indokolt út vezet. Ez az új szín tükröződik a két fő­szereplő motivált realizmusával lenyűgöző játékában. Ez az új stílus, ez az új han­gulat tette a filmet emlékezetes sikerré, s teszi majd az újabb külföldi bemutatók után a tévé- film-kategória egyik útjelző állo­másává nemzetközi szinten is. Prjevara István A szórakozás mellett természe­tesen jutott idő komolyabb ren­dezvényekre is. A politikai okta­tás keretében a vállalat dolgozói előadást hallhattak társadalmunk időszerű kérdéseiről, az új Munka törvény könyvről, a kollektív szerződések megkötésének rend­jéről. Szabó Imre, a vállalat szb- titkára összegezte a kulturális napok eredményét, tapasztalatait: néhány nagy sikerű rendezvény, a külföldön járt dolgozók élmény- beszámolója, a nyugdíjasok baráti összejövetele, a biliárdverseny nagyszámú érdeklődőt vonzott, viszont néhány, előzetesen beik­tatott esemény, a résztvevők hiá­nya miatt, elmaradt, vagy kevés­bé sikerült... Az eseménysorozat megrendezése ennek ellenére hoz­zájárult a vállalat dolgozói tanu­lási, szórakozási igényeinek jobb kielégítéséhez. Csehszlovák szakemberek fapaszta!aícsere-!áfogatása a TIT gyulai járási elnökségénél A TIT városi és járási elnöksé- ;e dr. Mucsi Imre vezetése mel- et ülést tartott és Fényes Péter 'árosi titkár előterjesztése alap- án megvitatta a szervezet és a ermészettudományi bemutatóte- ■em 1967/68. évi munkatervét. Dr. Krupa András megyei tit- ;ár a munkatervre vonatkozóan smertette az MSZMP Eékés me­gyei bizottsága és a Békés megyei anács végrehajtó bizottságának határozatait az ismeretterjesztés dőszerű feladatairól. A feladatok (őzül kiemelkedő fontosságúak íz értelmiségi dolgozók között a Közgazdasági gondolkozás propa­gálása és elterjesztése, továbbá a termelőmunkában részt vevőknél politikai tudatformálás és az erkölcsi szemlélet fejlesz lése. Ugyanilyen hangsúlyt kap az esz­tétikai nevelés is. Az ülésen megjelentek a cseh­szlovák testvérszervezet, a „Szo­cialista Akadémia” képviseleté­ben dr. Antonin Sach, az országos elnökség módszertani osztályának vezetője, Járomit Chuchek, a jihlavai járási titkár, akik mód­szertani tapasztalatcserén járnak megyénkben és érdekelte őket a gyulai természettudományi be­mutatóteremben végzett ismeret­terjesztési munka. Dr. Antonin Sach fel is szólalt, felajánlotta a kölcsönös együttműködés megte­remtését, hisz a feladatok és gon­dok azonosak. —iy— (Folytatjuk) Cserépkályha fűtéséhez AZ OROSHÁZI KAZÁNJAVlTÓ KTSZ széufelhsrdót lakatos szakmunkásokat napi 4 órai munkaidőre keres felvételre azonnal felveszünk. Jelentkezés személyesen a központi irodában, Állami Biztosító Igazgatósága. Orosháza, Nádasdi utca 4., szombati napokon. Békéscsaba, Szent István tér Fizetés megegyezés szerint, útiköltséget felvétel esetén 10. sz. térítünk. 113433 nekar most is kitett magáért. —br A Mezőberényi Műszaki és Villamossági Kfsz rövid határidőre vállalja elektromotorok irratekercselését 30 kW teljesítményig. Motorkerékpár részlesünk téli felújításra 125-ös és 250 cm3-es motorokat szintén rövid határidőre vállal. Telefon: Mezőberény 20 és 35. 648 Örvendetesen emelkedett a pártoktatásban részt vevők száma Gyulán Kulturális napok az iparcikk kiskereskedelmi vállalatnál

Next

/
Thumbnails
Contents