Békés Megyei Népújság, 1967. október (22. évfolyam, 232-257. szám)

1967-10-25 / 252. szám

fWJ. október 25.

5

Szerda

Tábortűzzel és csapatgyüléssel ünnepük a Nagy Október jubileumát az eleki román iskola úttörői

Ankét az Asszonyok című folyóiratról

A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50. évfordulója tiszteletére Békéscsabán a városi nótán ács október 26-án, délután fél 5 órakor a nötanács helyiségében amkétot rendez az Asszonyok című folyóiratról. Erre meghívják mindazokat az asszonyokat és lányokat, akik előfizetői a folyóiratnak és rendszeres olvasói.

Az ankét vitavezetője: Marta Zaharovna, az Asszonyok című lap főszerkesztő-helyettese lesz.

Rózsakért a falu

vét már elkészítették. A 45 úttörő és 47 kisdobos általában 2— 3 hetente jön össze őrsi foglalkozásokra, kéthavonként pedig rajfoglalkozásokat tartanak. Az idén az úttörőmunkót az „Aurora akcióval’’ kezdték, majd „A csapatzászló becsületéért” című mozgalommal folytatják, ez a mozgalom novembertől felszabadulásunk ünnepéig, 1968. április 4-ig tart.

A csapat ez évi programjában nagy gondot fordítanak a szocialista hazaszeretetre és internacionalizmusra nevelés feladataira. Előadásokat tartanak a kommunista mártírok életéről, megismertetik a szocializmust építő népek életét. Ennek egyik módja az, hogy rendszeres levelezőkapcsolatot építettek ki a baráti országok úttörőivel.

Az úttörőélet aprómunkái között szerepel a „tiszta, rendes osztály” verseny, melyet hetenként értékelnek; részt vesznek a hulladékgyűjtő mozgalomban, találkozókat szerveznek a termelő- szövetkezet fiataljaival, és azt is elhatározták, hogy ebben a tanévben három nagyobb üzembe látogatnak el, a megfelelő időszakban pedig bekapcsolódnak a

községi fásítási mozgalomba. Az már szintén rendszeres, hogy klubdélutánokat, játékos műsoros esteket szerveznek, s egy-egy ünnepi alkalommal tábortűz mellett gyűlnek össze és szórakoznak. Az idén szeptember 29-én tartottak hangulatos műsoros délutánt, a következőt november 7- én, majd március 15-én és április 4-én rendezik meg.

A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50. évfordulójának megünneplése az úttörőcsapat tagjai száméra az „Aurora akcióban” ölt testet. Az akció keretében négy szovjet film közös megtekintését határozták el, november 6-án tábortüzet, november 7-én pedig ünnepi csapatgyűlést rendeznek. Ezen az ünnepi csapatgyűlésen értékelik az „Aurora akció” eredményeit, s a legjobbak jutalmakat kapnak. November 7-én kezdődik „A csapatzászló becsületéért” akció, melynek részakciói: „Félévezredes a könyvnyomtatás”, „Száz éve született Gorkij”, „Ezt a pályát választottam”, „ötvenéves a szocialista hadsereg” lesznek. Az akció eredményeit június első j napjaiban értékelik.

1 (s.)

Területi Ki mit tud a Szovjetunióról? vetélkedő Sarkadon

Nyolcszáz tő gyönyörű rózsa borul virágba tavaszonként az almáska marási tanácsiháza melletti kis parkban. Most, az ősz kezdetén is illatoznák a színes virágok, s kellemes perceket szereznek a bennük gyönyörködók- nek. Talán szimbóluma is lehetne ez a kert a község megváltozott életének?

Szabó Lajos, a községi tanács elnöke helyesel:

— Nem volt itt azelőtt virág, gaz borította az árokpartokat.

i Gazdag volt a község, de elmaradott. Lakói befelé fordultak, a kerítések, falak mögött élték a maguk senkivel sem törődő, mondhatnánk azt, hogy szánalmas életét A felszabadulás itt talán sokkal többet jelentett, mint más kis községben. Lássuk csak, mi volt itt azelőtt? Jóformán semmi. Szinte hihetetlen, de egy centiméternyi járdával nem rendelkezett a különben gazdag lakosságú község.

— Most?

— Negyvenkilencben kezdődött a villamosítás. Nyugodtan mondhatom, olyan hálózattal rendelkezünk, ami lehetővé tenné minden házban a villany bevezetését. Sajnos, van néhány ház, alaol még mindig petróleumlámpával világítanak, lakóik idősek, idegenkednek az újtól. Tizennyolc kilométernyire tehető már a község járdáinak a hossza. Az idén például százhúszezer forintot költöttünk erre a célra — nem is beszélve arról az összegről, amelyet a társadalmi munka értéke jelent

Hatvanöt gyermeket fogad be az óvodánk, húszat a bölcsődénk, és negyven általános iskolai tanulóra felügyelnek a napköziben. A felszabadulás előtt mindössze négy pedagógus foglalkozott a községi gyermekekkel, jelenleg tizenöten hivatottak erre.

Hatvaniháromban egy régi épületből viszonylag megfelelő művelődési termet hoztunk létre 150 000 forintos költséggel. Azért mondtam, hogy viszonylag megfelelő — teszi hozzá gyorsan az elnök —, mert terveink között szerepel egy szép művelődési otthon, de sajnos, erre a célra egyelőre nincs pénzünk. Túlságosan sok mulasztást kell pótolnunk, s nem jut mindenre. Tavaly korszerűsítettük a filmszínházat, erre egyelőre nem lesz gondunk.

Régen nem volt megfelelő bolthálózat, mindössze két kis szatócsbolt elégítette ki az igényeket. Most egy élelmiszer- és két vegyesbolt áll a községbeliek rendelkezésére. Tavaly százezer forintos beruházással megnyílt egy szép cukrászda.

Egy körzeti orvos, egy ápolónő és egy védőnő őrködik az al- máskamarásiak egészsége felett. Az egészségház tatarozására az idén 20 000 forintot költöttünk.

Egymás után sorolja az elnök

a fejlődést bizonyító tényeket, i adatokat. Tíz éve dolgozik ebben J a beosztásban, nincs szüksége dossziékban böngészni. Alapos ismerője a község fejlődésének és a tartalmi változásokról is számot tud adni. Erről is szó esik később.

— A hatvanas népszámlálás szerint 2036-an mondhatták magukat almáskamarásinak, ma már számuk 1833-ra csökkent. Közülük is legalább százötvenen eljárnak dolgozni, egy- vagy kétheti távoliét után, a fővárosból, Szegedről, Békéscsabáról érkeznek haza néhány órára a családjukhoz. A többiek elköltöztek, másutt találták meg a boldogulásukat

— Kutatták ennek okát?

— Nem kellett sokat kutatni — mondja kesernyésen az elnök —, a községi termelőszövetkezet a korábbi években gyenge eredményeket ért el. Most már elég nehéz ittihonmaradásra bírni azokat akiknek az ipari nyugdíjAz eleki román tannyelvű általános iskola Dózsa György Úttörőcsapata az elmúlt tanévben szép eredményeket ért el a „Vörös Zászló Hőseinek Htján” mozgalomban, vállalásukat és próbakövetelményeiket teljesítették, s tovább javult a területi KISZ-szervezettel és a Vöröskereszttel már korábban kialakított kapcsolatuk is. Az új tanév terjogosultságig néhány évük van hátra. Akik itt élnek, azoknak azt hiszem, egyre. kevesebb okuk van a panaszra — még akkor is, ha igényeiket nem tudják olyan ütemben kielégíteni, mint ahogyan szeretnék.

A lakók megváltozott szemléletét mindenesetre az is bizonyítja, hogy 424 rádió és 150 televízió mellett havonta átlag 8000 különböző újság és folyóirat ismerteti meg velük a világot.

— A jövő tervei?

— Tervünk van bőven, de bizony az anyagi lehetőségeink nem a legjobbak. Szeretnénk teljesen befejezni a járdásítást, 4 kutunk mellé két újat fúratni.

— Beszélgetésünk elején szó esett a rózsakertről.

— Két évvel ezelőtt ültettük a 800 tövet. Magukénak érzik az almásikamarásiak, óvják, gondozzák a nyíló virágokat. Kijöttek a házaikból, örömmel vesznek részt mindenben, ami a község életét szebbé, gazdagabbá teszi.

Opauszky László

A gyulai járás1 több KISZ- alapszervezetének részvételével október 21-én, szombaton, Sarkadon, a művelődési otthonban megtartották a Ki mit tud a Szovjetunióról? területi vetélkedőjét. A vetélkedőn szép számú közönség vett részt, főleg fiatalok. A versenyzők igen színvonalas műsort adtak és jól szerepeltek. Első a dobozi, második a telekgerendási és a harmadik pedig a sarkadi cukorgyári KISZ-szervezet csoportja lett. A járási döntőbe ezek a fiatalok kerültek.

utólag még büszke is vagyok rá, hogy erősebb és jobb hidunk van, mint az Erzsébet-híd, mert tovább készült.

Nagyon szépen megszervezték azt is, hogy a nagy mezőgazdasági gépeket körül a dobozi hídon közlekedtették. Igaz, hogy annak idején a gépállomásnak 250 ezer forint fuvartöbbletet jelentett, de hát ez sem volt aggasztó, mindegy annak a pénznek, hogy a gépállomásé vagy a benzinkúté, hiszen egy a gazda, a traktorosnak meg a kerülő út is beszámít a nyugdíjába.

A főtéri híddal meg az volt a baja, hogy előbb átadták, mint ahogyan kész lett. Na de hát ki tehet róla, hogy a televíziónak nem volt elég műsora és emiatt sürgették az átadást.

Egyébként a főtéri híd különleges célokra — így ismeretterjesztésre is használható volt. Átadás után egy évvel arra sétálva éppen hallottam, amikor egy kisfiú megkérdezte a nagyapjától, hogy milyen az a hullámvasút. Nagyapó gondolkodás nélkül mondta: ..Olyan, mint ez a híd”.

' Elismerheti ön is, ha az a híd akkor teljesen sima. szegény nagyapó bizony nehéz helyzet elé került volna.

A Fábián utcai híddal kapcsolatosan is kifogásolta, hogy három évig készült, de talán még most is van híja. Rá kell mutassak, nem az építőkben, hanem önben van a hiba, mert elfelejtkezett arról, hogy lassú munkának idő kell.

Szerintem az is külön szerencse volt, hogy olyan megfontolt, abszolút nyugodt emberek építették azt a hidat, akikre igazán nem lehet azt mondani, hogy elkapkodták volna. Ezt különben maga az élet is igazolta, hiszen a hidat tavaly adták át a forgalomnak és még mindig áll.

örülök, ha valamit nyugtattam az idegein. Ennek reményében üdvözli és vitás problémáinak megmagvarázását ezután is szívesen segíti:

(OKI)

WMWWMWMWWWWWWWWWWWMWWMWV ^TOWWWWVWHVVWWIMWWWVVVtWWWWVWWWWWW

Tisztelt Vitapartnerem!

Biztosan emlékszik rá, milyen túlfűtött szenvedélyességgel ostorozta nemrégiben a jelenleg folyó építkezéseinket, kifejezve azt a véleményét, hogy a lógás melegágya, a szervezetlenség teteje minden építkezésünk.

Hiányos építőipari ismereteim alapján elég nyekeregve próbáltam megvédeni építőipari vállalatainkat, szövetkezeteinket és házibrigádjainkat, ehhfez mérten semmi eredménnyel. Azóta viszont eszembe jutott, hogy sokfele jártam már az országban, de olyan építkezést, ahol mindenki dolgozott volna, még nem láttam. Ennek alapján nem is értem, miért akarja ön azt, hogy nálunk másképpen legyen, hiszen akkor jogosan merülne fel a kérdés az építőipari szakszervezet részéről, hogy hol van az építőipari munkások egyenlősége?

Ami a szervezetlenséget illeti, abban sincs teljesen igaza. Vitánk során példának felhozta, hogy sok a darabban levő építkezés és az építőbrigádokat hol ide, hói oda vándoroltatják, ahelyett, hogy egy munkát befejeznének, utána pedig kezdenék a másikat.

Ezen is gondolkoztam azóta és be kell vallanom, én nem látom olyan sötétnek a helyzetet. Szerintem minél több a megkezdett építkezés, annál nagyobbnak látszik a fejlődés. Ez csak világos, nem?

Persze tudom, hogy ön minél előbb szeretné látni a tetőt is, de be kell látnia, hogy építőiparunk jelenlegi fejlettsége nem teszi lehetővé, hogy az Ön kedvéért felülről kezdjék építeni a házakat. Ami pedig a brigádok vándoroltatását illeti, azon sem kell aggódnia, mert nagyszerűen beleilleszkedik az „Ismerd meg hazádat” mozgalom statisztikájába, azok a brigádok pedig, amelyek állandóan úton vannak, a természetjárók népes táborát növelik. E szép sportág fejlődése önnek sem lehet közömbös.

Viszont el kell ismernem azért

MAGYARÁZAT

némi szervezetlenséget is, mert a múltkoriban az egyik brigádot annyian és annyifelé irányították, hogy a végén valahol lementek a térképről és elvesztek. Az aggódó hozzátartozókat csak az nyugtatta, hogy a vállalat figyelőberendezése különböző irányokból any- nyi kártyacsattogást jelzett, ahány brigádja volt a vállalatnak, tehát mindenki megvolt valahol. Mindenesetre e kis szervezési hiányosságot is másképpen ítéli meg Ön is, ha nem felejtkezik el a nagy igazságról: Csak az követhet el hibát, aki dolgozik!

Egyébként ne haragudjon ezért g kis kitérőért, emlékszem, hogy nem ez volt az ön fő kérdése, hanem az, hogy ha annyira pártolom az építőipart, akkor védjem meg a számos embernek sok bosz- szúságot okozott békési hídépítéseket.

Igaz ugyan, hogy ezek nem jelenleg folynak — mondta ön —, de legalább utólag szeretnék látni a mulasztások okait azzal a gondolattal, hogy lehet még nálunk hídépítés és nem árt a tapasztalat.

Akkoriban írásbeli választ ígértem, most beváltom szavam. Bár nem vagyok hivatva rá, hogy ezt megállapítsam, de ön valószínűleg allergiás a hídépítésre és már. akkor is csalánkiütést kap — vitánk alatti arcszínére emlékezve —, ha utólag beszél róla.

Sok idegnyugtatót is szedett abban az időben, nem gondolva arra, hogy az Andaxin — á la SZTK — sokban van az államnak. Ezért is próbálom most én megnyugtatni.

Persze, nem vagyok benne biztos, hogy ez sikerül, mert be kell valljam, hogy hídépítés terén sem állok valami jól, életemben még nem sok hidat építettem. Legutoljára gyermekkoromban végeztem ilyen irányú tevékenységet, amikor is egy szál deszkát fektettem keresztül a kanálison azért, hogy a túlsó parton levő gyümölcsösben brigádtársaimmal „népi ellenőrzést” végezzek.

Beláthatja, hogy azóta sokat fejlődött a hídépítés technikája és ilyen régi szakmai előképzés alapján kétségtelenül merész dolog hídépítésben állást foglalni, de hát nem ez az egyedüli dolog, amihez nem értünk és mégis csináljuk.

Mindenesetre azzal az állításával, hogy szervezetlenség, fejetlenség lett volna hídjaink építésénél, nem érthetek egyet.

Véleményem szerint például igen szépen megszervezték a Kö- rös-hídnál a forgalom leállítását. Erre igen sokat adtak, mert emlékezhet rá, hogy a hídon csak két ember dolgozott, de a forgalmat négyen irányították. Meg is volt az eredménye, egy óránál többet ritkán kellet várni az átkelésre. Aztán újítást is bevezettek: piros-zöld elektromos jelzőlámpákat szereltek fel és az időtől csak egy ember végezté az irányítást, a másik hármat visz- szaadtuk a népgazdaságiak, hadd irányítsanak másutt is, ugyanis hiányában vagyunk az irányító embereknek.

Igaz, hogy a zöld lámpa nem működött, de pár hónap alatt rájöttek az arra járók, hogy ha egyik lámpa se ég, akkor szabad az út. örültem is neki, hogy ez a mi népünk milyen hamar elsajátítja a technikát is.

A jó szervezést az is bizonyítja, hogy két embernél több sohasem dolgozott a hídon, biztosan azért, hogy ne ácsorogjanak a forgalom útjában. Ez kétségtelenül szép elgondolás volt részükről.

Engem egyébként — önnel ellentétben — az sem izgatott, hogy több mint két évig csinálták azt az egyszerű burkolómunkát. Sőt,