Békés Megyei Népújság, 1967. augusztus (22. évfolyam, 179-205. szám)
1967-08-13 / 190. szám
A beat és a magyar beat A beat-zene jelentkezése kétségtelenül egyik legérdekesebb jelenség az utóbbi évek sorául a világ zenei térképén. Olyan stílus született a népszerű zenei műfajok körében, amely a világ jelentős részén aránylag nagy tömegeket tud meghódítani, nemcsak zenehallgatóként, hanem gyakran a zene aktív művelőiként is. Vajon teljesen új ez a stílus? A beat nem egészen egyenlő a dzsesszel, de nem is különbözik homlokegyenest tőle: ugyanannak a fejlődési folyamatnak a része, mint a dzsessz. A dzsessz — mint ismeretes — Amerikában a századforduló környékén az elnyomott néger (és részben fehér) rétegek érzésvilágának kifejezéseként született, tele erővel, panasszal, tiltakozással. Zenei formáiban felhasznált mindent, ami ezekhez a rétegekhez eljutott: az ősi néger zene ritmusát csakúgy, mint a protestáns korái harmóniáit, vagy a katonai fúvószene hangszíneit. Ilyen elemekből alakult ki újszerű ötvözetként a dzsessz, amelynek megszólaltatói eleinte nem voltak hivatásos muzsikosok, nem is kottából játszottak, hanem a muzsikálás alkalmából maguk rögtönözték szólamaikat. Ebből a kezdetből a dzsessz nagyon bonyolult és sokoldalú művészetté fejlődött. Egyes iskolái még őrzik a régi stílust (pl. a „di- xieland”-zenekarok), mások azonban új formákat hódítottak meg, kialakították a „szimfonikus”, a „kamara”, a „modern”, sőt az „atoná- lis”-dzsesszt, amelyekben az eredeti hagyományok már a modern műzene eredményeivel forrtak össze. A kávéházak, a mulatóhelyek világából a dzsessz, a koncerttermek felé tört legjobbjai elismert hangverseny-muzsikusok lettek, művészetüket ma már nem fogadják olyan elementárisán feltörő érzelmekkel, mint elődeikét, hanem koncertszerűén hallgatják. A dzsessz eredetileg azt a szakadékot igyekezett betölteni, amely a csak kevesek számára szolgáló műzene és a hagyományos népzene között tátongott, hiszen olyan művészet volt, amely a paraszti (vagy ősi afrikai) eredetű népies formákat új városi elemekkel kapcsolta össze. Amióta azonban megindult a dzsessz fejlődése a popularitásból a koncertek" felé, egyre nagyobb szakadék keletkezett a művészi dzsessz és a közvetlenül szórakoztató igényeket' betöltő tánczene között Ez a szükséglet keltette életre a beat-zenét. A dzsessz korábbi stílusainak hagyományait folytatja, rendelkezik pl. ugyanazzal a frisseséggel, mint a régi dzsessz — csakhogy ezek a hagyományok most újabb erősítést kapnak a népzenéből, ezúttal nem a négerekéből, hanem az európai népek hagyományaiból. A „Beatles Együttes” egyes” egyes számait akár skót népzenének is elkönyvelhetnénk, de ugyanilyenedet találunk más együttesek műsorában is, s az egész irányzattal egyidőben mindenütt megerősödött a népzene kultusza. Felújítja a beat-stilus a régi dzsessz tiltakozó, protestáló hangját is, az úgynevezett pro- test-song, vagy közelebbről a „pol-beat”, a politikai tnondanivalójú beat-zene ezt szolgálja, mint ahogy a nálunk legutóbb tartott sikeres pol-beat fesztivál is bizonyította. A dzsesszt sokan — mint például Yehudi Menuhin — új népzenének nevezték. Ez a megállapítás fokozottabban érvényes a beat-re is, hiszen itt nem egyszerűen amerikai zenei elemek asz- szimilálásáról van szó, hanem az európai hagyományokból és európai igényekből kinőtt sajátos irányzatról. Egyértelműen igent kell tehát mondanunk a beatzenére? Éppúgy nem, mint ahogy tagadnunk sem lehet hasonló kizárólagossággal. Egy műfaj, egy művészi irányzat sohasem pusztán jót hoz létre és ritkán, vagy sohasem pusztán rosz- szat. Ezért nem lehetett sommásan ítélni a dzsessz- ről sem, amelynek spontán fejlődését szintén nagyban befolyásolta, hogy első sikerei után fantáziát látott benne az üzlet is, és virágzó „iparággá” fejlesztette. A dzsesszben ezért két irányzat küzdött egymással, a jó, értékes népi eredetű dzsessz harcolt a kapitalista szórakoztató iparral. Ugyanezt mondhatjuk el a beatról. Itt is keveredik a jó a rosszal, az értékes az értéktelennel. Az irányzat, a címke itt sem márka még. Esetenként, művenként dönthetjük el, hogy mivel állunk szemben. A művészetet azonban nem kell feltétlenül azonosnak tekintenünk híveinek viselkedésével. A tánchoz kapcsolódó zenei stílusok K ÖROSTA J KULTURÁLIS MELLÉKLET évszázadok óta elsősorban az ifjúság köréből toborozzák híveiket. Egy-egy XVII. századból származó iratban ugyanolyan hevesen ostorozták az új táncot és az új zenét, sőt gyakran ugyanazokkal a szavakkal, — kivetnivalónak találták az ifjúság zajos lelkesedését, mint ma. A „lelkesedés” persze valóban ölthe- tett és ölthet a társadalomra elfogadhatatlan formát, de hogy mikor jut túl az ízlés határán, az nem elsősorban magától a zenétől, vagy tánctól függ, hanem az ifjúság nevelésétől, körülményeitől, fegyelmétől. E kérdés tehát főként pedagógiai és nem zenei természetű. És a magyar beat? Nekünk is van beat-zenénk. Az új stílus hulláma hozzánk is elérkezett és magával ragadta ifjúságunk nem is jelentéktelen részét. Vannak kitűnő beat-zeneka- raink, vannak a beat-zenét, és benne a pol-beatet amatőr alapon lelkesen művelő fiataljaink. Igaz, zenéjük nem kapcsolódik szervesen a népi hagyományokhoz, mint némely más országban, s igaz ezáltal ismét csak követői vagyunk egy nemzetközi irányzatnak és nem egyenrangú alkotói. Hulláma is akkor érkezett . el hozzánk, amikor máshol már túl volt az első tetőzésen. Mégis hiba volna ennek alapján negatívan ítélni meg a magyar beat- helyzetét. Aki reálisan, józanul szemléli, eredményeket is lát a beat-ben, egy erőteljesebb zenei stílus, s egy ráépülő aktív zenei gyakorlat terjedését. E reális szemlélet alapján nem a beat valamiféle „megszelídítésében”, hanem a benne rejlő értékek kibontakozásában kell látnunk további fejlődésének útját. Vitányi Iván S : : Gyumbier Éva Portré Kiállítások — kánikulában * Áprily Lajos: Biztatás fiatal fenyőknek Szemközt a bokros oldalon hetekig szólt a hangos ének: falusi leányok s legények dalolva ástak gödröket sok ezer fenyő-csemetének. Járok a zöld foltok között s szólok: „Sietve nőjetek föl, tövetekre záporokat kérek a sűrű fellegektől. Ó, adjatok káprázatot rege-termő rengetegekről! Mert nem gyönyörködik szeme tibennetek nagykorotokban, ha fürge cinkeraj kutat magrejtő, barna tobozokban s növekedő tűavaron szaladó szarvas lába dobban. Szelektől is edződjetek hóviharok szilaj csatáin. Fenyvessé sűrűsödjetek, jövő-rügyes, kicsike fáim. S ontsatok gyantás jó szagot, ha ott járnak közöttetek emberré érett unokáim.” * * * Életének 80. esztendejében elhunyt Aprily Lajos, József Attila-díjas költő és műfordító. Negyvenhat éve jelent meg első verseskötete (Falusi elégia), az utolsó pedig néhány hónapja hagyta el a nyomdát, A kor falára című kötet eddig napvilágot látott verseinek leggazdagabb válogatása. Műfordításai (Puskin: Anyeginjének, Lermontov és Turgenyev műveinek kiváló tolmácsolása) is méltóan gazdagítják költői életművét. Lehet, hogy az olvasó már a cím láttán ráncolja gyöngyöző homlokát és óvatosan int nemet: kániku'á- ban senki sem jár kiállításra. Ilyen forró és fülledt nyáron, mint az idei, örül, ha strandra, evezni mehet, egy-egy hideg pohár sörre néha munka után, s legfeljebb —, ha már minr denáron kultúrára, művészetre van igénye —: kertmoziba, szabadtéri színpad- 1 ra egy hűs előadás erejéig. Mondják: nem bolond az ember meleg múzeumokban, fülledt kiállítótermekben elaprózni a drága szabad időt strand és üdülés helyett. A legújabb tapasztalatok alapján külföldi és hazai múzemi emberek mégis arra esküsznek, hogy a nyár csak látszólag uborka- szezon a kiállítások életében. Elég egy borús nap, egyetlen viharos délután, hogy az üdülőhelyek, sőt a városok kiállításai is megteljenek. Strandolás után vagy kirándulás részprogramjaként, borús időben, vagy röpke szabad percekben igénylik nyáron is az emberek a múzeumot, s sokszor —, ha nem is anyi- nyiszor, mint télen — felkeresik. A munkájukat lelkesen végző múzeumok, kiállítási intézmények ma már nemcsak tudják, hogy nyári látogatókra is számíthatnak, hanem speciális rendezvényekkel vonzzák a közönséget, olyan kiállításokkal amelyeket sem a nyári szezon előtt, sem utána nem láthatnak. Jó példa lehet a tihanyi kiállítás: az ősi apátsági épületben évek óta különleges, országos jelentőségű képzőművészeti kiállítást láthatnak nyaranta— az idén Bene Géza kitűnő emlékkiállítást —, s mindig valami olyasmit, amellyel * legnagyobb gyűjteményeink, fővárosi múzeumaink sem dicsekedhetnek. Van olyan nyár, hogy százezer látogatónál is több lép be a hűvös tihanyi boltívek alá. A Balaton parti múzeumok , —, hogy még mindig ott időzzünk, ahová mindenki a legszívesebben megy nyáron — új ötletekkel várják a közönséget. Siófokon hajózástörténeti kiállítás, Szemesen a régi postai lóváltó-állomás épületében különleges postatörténeti kiállítás nyílt — különleges bélyegekkel —, Badacsonyban — a Szegedy Róza házban — a balatoni almanach legnevesebb költőinek eredeti kézirataival, eredeti .illusztrációival, s Keszthelyen, ahol új, egész Balatont bemutató állandó kiállítás nyílt. De nem marad el a többi idegenforgalmi központ sem. A szegedi nyári tárlat mai magyar művészetünkkel kíséri a játékokat, Sopron a Liszt Ferenc Múzeum és a Fabricius-ház újjárendezett anyagát kínálja, Esztergom most megnyíló új történeti gyűjteményét. Patak, Rákóczi emlékeit, Siklós modern kerámiáit, — mind csak kiragadott példa arra, hogy bármerre járunk, mindenütt találunk látnivalót. Kényelmes és okos dolog ez, hiszen az idegen- forgalomnak végtére is két célja van. A turisták azért utaznak, hogy pihenjenek és lássanak. Ezért fontos évadja a nagy külföldi és hazai múzeumoknak egyaránt a nyár. — Tehát — bármilyen furcsán hangzik — a művészetek, a kultúra, a népművelés szezonja is. Nagyon sok olyan ember téved ilyenkor a kiállítások környékére, aki év közben, munkaidő után, rövid hétvégeken sajnálja az idejét, de nyaralási idejéből szívesen — már csak a változatosság kedvéért is — áldoz a múzeumra. S ha megtetszett a szórakozás, biztosan nem vár a következő nyárig: a múzeum nyáron szerez sokszor téli közönséget is magának. B. Gy.
