Békés Megyei Népújság, 1967. augusztus (22. évfolyam, 179-205. szám)
1967-08-02 / 180. szám
Világ proletárjai, egyesüljetek! 1967. AUGUSZTUS 2., SZERDA Ara 60 fillér XXII. ÉVFOLYAM, 180. SZÁM Mechanizmus — és munkaalkalom Lesz-e elég munkaalkalom ? — vetették fel a kérdést az emberek mindenütt, szinte abban a percben, amikor napirendre került a gazdasági reform terve. Nem véletlenül kérdezték, hiszen mindenki tudta eddig is, hogy az üzemekben, hivatalokban sok helyütt akad „felesleges” ember, előfordul a kapun belüli munkanélküliség, csak éppen a vállalatoknak nem érdeke, hogy ez nyíltan lelepleződjék: az igazság ugyanis az, hogy az egészséges közvélemény már jóval korábban felvetette, hogy a foglalkoztatásban tarthatatlan az itt is, ott is tapasztalható pocsékolás, következetlenség. Az a tény azonban, hogy minden józan embert bosszantott és ma is bosszant bármiféle lógás vagy feleslegesen végzett munka, nem csökkenti az aggodalmat, hogyha a társadalom tényleges szükségletei szerint alakulnak a munkaalkalmak, vajon jut-e mindeneinek munka? Mert az igazsághoz tartozik, hogy az emberek — kimondva vagy kimondatlanul — a szocializmus vívmányaként nagyra becsülik az immár két évtizedes teljes foglalkoztatottságot. Bonyolult probléma ez: értékeljük e tagadhatatlan vívmányt, egyszersmind bíráljuk megvalósulásának módját, és tartunk a voltaképpen kívánt változásoktól. Szeretnénk, ha a kecske — gazdasági és erkölcsi igazságérzetünk — is jóllakna, s a káposzta — a gondtalan munkalehetőség — is megmaradna. Ilyen remények és kétségek között jutottunk el a reform előkészítésének jelenlegi szakaszába, amikor az ország- gyűlésen elhangzott kormány- beszámoló erre a fontos kérdésre is reális választ adott azzal, hogy elismeri, sőt meg is indokolja a várható, jobb munkaszervezettség következtében lehetővé, egyben szükségessé váló létszámcsökkentéseket, illetve — más helyen — létszám- bővítéseket. Fontos, hogy a reform egészséges mértékben teret nyisson mindkét tendenciának. Az új mechanizmus körülményei között a vállalatok lehetőség szerint nem csökkenteni, hanem bővíteni, szélesíteni akarják majd tevékenységüket, s ennek előreláthatóan meglesz — esetenként máris megvan — minden feltétele. Ha csupán a hazai ellátás és szolgáltatások körét vesszük szemügyre, nyomban számos kielégítetlen szükségletre bukkanunk. Az anyagilag érdekelt gyárak, kereskedelmi vállalatok, intézmények vezetői saját jól felfogott érdekükben nem hunyhatnak szemet az ilyen lehetőségek fölött. Minden módon, a többi között a szükséges létszám- bővítéssel is arra törekszenek majd, hogy kielégítsék ezeket a szükségleteket, és ezzel is bizonyítsák vállalkozásuk életrevalóságát, növeljék nyereségét A létszámcsökkentésnek és a termelési, üzleti tevékenység kiterjesztésének érdeke, kívánsága egyazon üzemen belül is jelentkezik, s a legjobb megoldásnak a belső átcsoportosítás kínálkozik. Ahol azonban erre nincs mód, ott is a lehetséges legnagyobb körültekintéssel, a kínálkozó vagy ezután megteremthető munkaalkalmak tüzetes felkutatásával, egyszóval bölcsességgel párosult emberszeretettel kell gondoskodni minden dolgozó emberről, minden csa- ládróL A reform tehát lehetőséget nyújt az emberséges és okos eljárásra, s a számítások szerint, a harmadik ötéves terv időszakában egészében mintegy 180 ezer fővel növekszik majd a dolgozók összlétszá- ma. Az átlagosnál jóval több gondot okoz a következő években különösen nagy számban | jelentkező fiatalok munkába I állítása. A kormány számos foglalkoztatási és továbbtanulási lehetőséget biztosított, kihasználásuk azonban elsősorban a helyi szervektől, tanácsoktól, vállalatoktól, szervezetektől függ. Végül is azt mondhatjuk: a gazdasági irányítás új rendszere nem csökkenti gondjainkat, de lényegesen növeli lehetőségeinket. Balogh János Autóbusztúra Gyulára, Csehszlovákiába, Lengyelországba és a Szegedi Szabadtéri Játékokra Csaknem 300 ezer forint többletbevételt értek el 260 hold búza térméséből a nagybánhegyesi Aranykalász Tsz gazdái. Gazdasági átlaguk 20,9 mázsa. Az államnak 1000 mázsa búzát adtak terven felül, összesen beszállítottak 32 vagon kiváló minőségű kenyérgabonát. A terven felüli bevétel egy részét a közösség kulturális alapjaira fordították. Ebből szerveztek július 30-án negyven tszgazda részére autóbusztúrát Gyulára. A nagybánhegyesi szövetkezeti gazdák megtekintették a Várfürdőt és a várszínház előadását. Augusztus 1-én 24-en hat napra Csehszlovákiába, Lengyel- országba utaztak autóbusszal. A túrán résztvevő szövetkezetieket személyenként 900 forinttal támogatta a közösség. Augusztus 19-én húszán Szegedre utaznak, s a szabadtéri játékok előadásában megtekintik a Cigánybárót. A szállítási bizottság munkájáról, az ipari és az ivóvízellátásról, valamint a vízgazdálkodásról tárgyalt a megyei tanáéa végrehajtó bizottsága A Békés megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága az augusztus 1- én megtartott ülésén először a megyei szállítási bizottság munkájával, majd az ipari és ivóvíz- ellátás kérdésével foglalkozott, végül pedig megvitatta azt a tervet, amely a megye öntözésére, valamint a belvízrendezésre teendő intézkedéseket tartalmazza. A megyei szállítási bizottság munkájával kapcsolatos jelentés megállapítottá, hogy az előszállítások megszervezése az első negyedévben felszabaduló fuvarkapacitás kihasználására eredményes volt. Ezt követően a zöldség-. gyümölcs-, majd a gabonaszállítások is zökkenőmentesen folytatódtak. Előtérbe került a gazdaságosság kérdése. Egyes termeltető vállalatoknál már nyújtott az átvételi idő, ami jelentősen gyorsítja a beszállítást. A gépjárművek jobb kihasználására hozott intézkedések közül lényeges volt a munkahelyi menetirányítás megszervezése, a gócponti begyűjtőhelyek kialakítása, a rakodás gépesítése. A szállítási bizottság különös gondot fordít a kenyérgabona betakarítására és az őszi forgalom lebonyolítására. Ezek közül is nagyobb feladatot ró a szállítási dolgozókra az őszi forgalom, melyre a MÁV Szegedi Igazgatósága már intézkedéseket tett. Növelte a tehertovábbító vonatok számát a mezőhegyesi, a sarkadi és a vésztői körzetben, biztosítja a fő- és mellékvonalakon az igényeknek megfelelő rendkívüli tehervonatok továbbítását, és előkészületeket tett a személyi, valamint a vonóerő átcsoportosításra. Szervezési intézkedést készített a 8. számú AKÖV is. öt új rakodógépet szerez be, s ezzel 270 ezer tonnával növeli a gépi rakodási kapacitást. Négy rakodógépet külön világítási berendezéssel is felszerel, hogy ott, ahol nem megfelelő a térvilágítás, géppel lehessen rakodni. Intézkedés történt kihelyezett javítórészlegek létesítésére is és lehetőséget nyújt a begyűjtésben részt vevő, kiemelten fontos feladatokat ellátó más szervek gépjárműveinek és rakodógépeinek javításához. A szállítási bizottság a KPM Hódmezővásárhelyi Közúti Igazgatóságot felkérte, hogy az őszi betakarítás idején különösen nagy forgalmat lebonyolító utak karbahelyezését még a harmadik negyedévben fejezze be. A megyei tanács vb az ipari és az ivóvízellátással kapcsolatban a Békés megyei Népi Ellenőrzési Bizottság összefoglaló jelentéséről tájékozódott. Megállapította, hogy a jelentés sok olyan bírálatot tartalmaz, amely hasznos segítséget nyújt a további munkához. A fejlődés igen jelentős a megyében, amit mutat az is, hogy 1961-ben 13 ezer 300, 1965-ben 23 ezer köbméter volt a napi közműves vízfogyasztás. 1970-ben pedig eléri majd a 30 ezer köbmétert. Békéscsabán a jelenlegi 8 ezerről 12 ezer köbméterre nő a napi víztermelés. (A NEB jelentéséről egyébként lapunk július 29-i számának 1. oldalán már tájékoztatást adtunk.) Befejezésül a végrehajtó bizottság a vízgazdálkodásra vonatkozó intézkedési tervet vitatta meg, melynek részleteire később visz- sza térünk. Magyar—szovjet vízügyi tárgyalások A magyar—szovjet vízügyi egyezmény végrehajtására kijelölt bizottság július 24 és augusztus 1 között Budapesten tartotta 17. ülésszakát. Megtárgyalták a Tisza mellékfolyóinak közös érdekű vízgazdálkodási kérdéseit. Többek között a fejlesztés és a vízkészlet-felhasználás ösz- szehangolt tervek szerinti megoldását, a határmenti területek ár- és belvízvédelmi biztonságának fejlesztését, valamint a vizek tisztaságának megóvására teendő intézkedéseket. (MTI) Bakos László továbbra is tartja első helyét Az állami gazdaságok 5. aratási versenyhír adója Az Állami Gazdaságok Országos Központjának Békés és Csongrád megyei Főosztálya július 30-án összeállította az 5. számú aratási versenyhíradót. A kombájnosok teljesítményét rangsorolták. A híradó szerint Bakos László, a Pankotai Állami Gazdaság dolgozója 107 vagon gabona aratásával, cséplé- sével továbbra is tartja első helyezését. Mögötte Opauszki György, ugyancsak a Pankotai Állami Gazdaság kombájnosa halad 94,09 vagon teljesítménynyel. Harmadik Simonka Tivadar, a Bánkúti Állami Gazdaság dolgozója 93,65 vagonnal. A főosztály ellenőrzése alatt működő állami gazdaságok 30 legjobb kombájnosa közül 18 Békés megyei. Hatodik helyen Csilik Györgyöt 89,44 vagonnal említi a versenyhíradó. Mögötte Serfőző István a bánkúti, Eva- nics István a felsőnyomási, Zatykó János ugyancsak a felsőnyomási és a 10. helyen Har- gittai Pál, a Mezőhegyesi Állami Gazdaság kombájnosa a teljesített 84,92 vagonnal. Az aratás még tart. Valószi- nű, hogy augusztus első hetében az állami gazdaságok befejezik a nyári betakarítást, fgy a kö- | vetkező, vagyis a 6. számú ver- [ senvhíraüóban már végleges | eredményeket összegezik. Altalajlazítással a nagyobb termésért összesen 16 ezer hold kötött talaj lazítására kérték a termelő- szövetkezetek az Országos Talajjavító Vállalat szarvasi kirendeltségét 1967-ben. Ezt az óriási feladatot eszköz hiányában sajnos nem vállalhatták, ugyanis az országban mindössze négyöt altalajlazító szerkezet van. Ebből hármat a szarvasiak üzemeltetnek. Ezt is maguk a dolgozók szerkesztették. A javított földeket altalajlazítással több csapadék befogadására késztetik, hogy nagyobb legyen a termés. A gyomai talajjavítási és talajvédelmi bemutatón a résztvevők először láthatták ezt az altalajlazitot. Érdekessége a gépnek, hogy a traktor hidraulikájára szerelhető, olcsón előállítható és kifogástalan munkát lehet vele csinálni. Fotó: Malmos