Békés Megyei Népújság, 1967. augusztus (22. évfolyam, 179-205. szám)
1967-08-01 / 179. szám
A MEGYEI PÁRT&IZOTTSÁG-ÉS A MEGYEI T AN ÁCS&LA PjA ■ \ Bács megyébe került a rádiósok Alföld Kupája Az Alföld Kupa országos iránymérő versenyt július 29-én 30-án rendezték meg Gyula környékén. A versenyt szombaton reggel Jámbor István, az MSZMP gyulai városi bizottságának első titkára nyitotta meg, aki köszöntötte a résztvevőket az MHS megyei elnöksége és Gyula város nevében. Beszélt a rádiózás katonai és termelési jelentőségéről, s szólt arról, hogy a rádiózáshoz korszeri műveltségre van szükség. Az iránymérő versenyen ezenkívül lényeges a jó fizikai állóképesség. Az Alföld Kupa egy évre Bács Mit ipr a kereskedelem élelmiszerből és vegyi áruból a harmadik negyedévben? A Szolnok—Békés megyei Élei- I látásra számít a kereskedelem, miszer és Vegyiáru Nagykereske- J Citromból folyamatos szállítást delmá Vállalat megküldte a har- ígérnek. A konzervek között a madik negyedévre szóló árufor- I főzelék, a paradicsom és a befőttek galmi tájékoztatóját a tanács ke- ! iránt ezekben a hetekben a friss reskedelmi felügyelőségének. A tájékoztató szerint az alapvető élelmiszerekből az igény szerinti ellátást tudja biztosítani a kereskedelem, kivéve a békéscsabai márkás tésztákat, amelyekből a jelenlegi gyári kapacitás miatt korlátozott mennyiség áll rendelkezésre. A terményárukból is a lencse kivételével választékos a készlet, a sárga és zöld felesborsón, az étkezési szárazbabon kívül kölest és árpagyöngyöt is hoznak forgalomba. A mákellátás az új terméstől függ, szállítási szerződést kötöttek a földművesszövetkezetekkel a jobb ellátás céljából. Fennakadások várhatók a műanyag palackozású étolaj forgalomba hozásában. Jelentősen megnövekedett az édesipari áruk fogyasztása, a múlt év hasonló időszakához mérten nyolc százalékkal emelkedett. Továbbra is jó ellátás várható, még akkor is, ha tovább tart az édesipari termékek között a minőségi készítmények iránti érdeklődés. A fűszer-vegyesáruk sorában csak a jobb minőségű fűszerpaprikánál lehet átmeneti kiesésre számítani. Általában jó lesz az ellátás, de a külföldi fűszerek közül továbbra is hiánycikk a szegfűszeg, szegfűbors, a gyömbér, a kókuszreszelék, citromsav és a vanília. Folyamatos ellátás várható a pörkölt kávéból n.iir.d a három osztályból. Űj cikként forgalomba hoznak 10 dekás csomagolású őrölt extra kávét. A vegyesáruknál zavartalan eláruk miatt kisebb a kereslet, ősztől kezdve a gyárak biztosítják a szükségletet. Bőséges a készlet a gyümölcslevekből a meggylé és meggyvér kivételével, a gyümölcsborok között pedig lengyel palackos szállítmány érkezését várják. Bőséges az ellátás a halkonzervekből, ezek között szovjet, NDK, kínai, dán készítmények kaphatók a magyar termékek mellett. Gondoskodik a nagykereskedelem a háztartási, vegyi, kozmetikai és nórinbergi áruk iránt megnyilatkozó igények kielégítéséről is>. megyébe került az öt kategóriában elért eredmények alapján. A kategóriánkénti egyéni helyezések a következők: A juniorversenyben Mányoki István (Bács megye), győzött Galovics Lajos (Bács) és Deák Győző (Heves) előtt. A rövidhullámú rádiósok közül a nők versenyében Schlosz- szer Agnes (Budapest, B csoport) nyert, míg második Balkó M. Ildikó (Budapest, A), harma dik pedig Tóth Mária (Baranya megye) lett. Az URH férfiindulók közül Csajkás István (Bp., B csapat) bizonyult a legjobbnak, megelőzve Gajárszki Imrét (Fejér, A csapat) és Mátrai Istvánt (Fejér, A csapat). Rövidhullámú ifjúsági: 1. Kléner András (Budapest), 2. Szőke György (Bács). 3. Pajor Árpád (Fejér). Rövidhullámú férfi: 1. Mátrai István (Fejér, A csapat), 2. Danyluk Emil (Borsod), 3. Gajárszki Imre (Fejér, A csapat). A csapatversenyt az öt kategória közül négyben Bács megye, egyben pedig Fejér megye A csapata nyerte. Idő» órás*©! entés Várható időjárás ma estig: Kevés nappali felhőképződés, szórványosan zápor, zivatar. Éjszaka gyenge, napközben mérsékelt szél. A fülledt, meleg idő tovább tart. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 15—20, legmagasabb nappali hőmérséklet 28— 32 fok között. Víztársulat alakult Magyarbánhegyesen Strandlétesítés a község távlati tervében A napokban jelentős ese- ! zat kiépítését. Már fúrják azt a ményre került sor Magyarbán- | kutat, amely ez év végére ké- hegyesen. A község lakosságé- i szül el 250 ezer forintos költ- nak régi kívánságára megala- j séggel. Hamarosan beszerzik kult a víztársulat héttagú in- jazt a hidroglóbust is, amely hiDiEemma — Nem kellett volna a szemüvegedet mégis elhozni a szállodából?! A Stern karikatúrája HÍREK téző és az ugyancsak héttagú ellenőrző bizottsága. Az előbbinek Hajdora Béla tanácstitkár, az utóbbinak Kardos János, a fogyasztási és értékesítő szövetkezet ügyintézője lett a vezetője. A Szegedi Vízügyi Igazgatóság által elkészített terv szerint tíz közkifolyó szolgáltatja majd a vizet Magyarbánhegyes lakosságának. A terv alapján elkészített program szerint 1969 decemberéljen teljesen befejezik valamennyi utcában a vízhálóvatva lesz a vízellátás állandó biztosítására. A lakosság jelentős anyagi áldozatot vállal a vízhálózat kiépítéséért: hat év alatt családonként 2000 forintot adnak a magyarbánhe- gyesiek erre a célra. Két és fél év múlva, vagyis a vízhálózat teljes kiépítését és üzembe helyezését követően kerül sor a most még távlati tervként megjelölt községi strandfürdő megépítésére. B. L ■ Társadalmi munkában az idén Újkígyóson több mint két kilométer hosszúságú bekötő utat építettek a helyi Aranykalász Termelőszövetkezet tagjai. — Pokolgép robbant Jugoszlávia oslói nagykövetségének épületében. A robbanás betörte a földszinti és az első emeleti ablakokat A külügyminisztérium közölte: mélyen fájlalja az incidenst, amelynek a kitűnő jugoszláv—norvég kapcsolatok fényében nem tud politikai jelentőséget tulajdonítani. — Névadó ünnepség a békéscsabai Ruhagyárban. Vasárnap délelőtt ünnepélyes külsőségek között hét ruhagyári dolgozó kisgyermekének adtak nevet- A legmelegebb szél a kanadai Sziklás-hegyen fúj. Olykor néhány pillanat alatt 30 fokkal emeli a levegő hőfokát.- Állami támogatásból építkezésre 400 ezer, egyéb beruházásokra mintegy 315 ezer forintot költ ebben az esztendőben a Vésztői Földművesszövetkezet. • Kertészeti szakemberek részére az alagi és az agárdi állami gazdaságokban üzemi bemutatóval egybekötött országos zöldségtermesztési tapasztalatcserét és tanácskozást tartottak. • Svédország hivatalos átiratban kérte a Közös Piac minisztertanácsát, hogy kezdjenek tárgyalásokat arról, hogy Svédország az európai gazdasági közösséghez olyan formában csatlakozhasson, amely összefér a svéd semlegességi politikával. ■ Kötegyánban a tanács házibrigádjának tagjai 260 ezer forint értékű fogorvosi rendelőt és lakást építenek az idén— Vadászati világkiállítás Budapesten. A nemzetközi vadásztanács hozzájárulásával 1971-ben hazánk fővárosában rendezik meg a IV. vadászati világkiállítást — Társasutazás a Szovjetunióba. A szeghalmi járás termelőszövetkezeteiből októberben 35 fiatal utazik 10 napos látogatásra Moszkvába és Leningrádba. — Százötven árvíz sújtotta olasz gyermek nyaralt az elmúlt hetekben a SZOT és a Magyar Partizán Szövetség vendégeként a Balatonzamárdi gyermeküdülőben. (WVWVVVVwwvvwww« FELESÉGEK Átlagértéke Egy új-zélandi fellebbviteli bíróság elvi döntést hozott a feleség átlagértékéről. Számos hasonló perből leszűrt tapasztalatok alapján a közelmúltban két jó bika értékének megfelelő 700 dollárt ítélt meg egy volt férjnek, aki elvált feleségétől kétezer dollárt szeretett volna kapni kártérítés fejében. — A Béke-világtanács felhívására mindenütt megemlékeznek Iván Ajvazovszkijnak, a nagy orosz festőművész születésének 150. évfordulójáról. Életében több mint hatezer festménnyel és sok grafikai művel ajándékozta meg az emberiséget — Megbízható házvezetőnőt keresek mielőbb. „Magános doktor” jeligére a békéscsabai hirdetőbe. 47916 Köröslatíányi Fa-, Vas- és Vegyi Kisipari Termelőszövetkezet, KörösEadány a lakosság szolgálatában. Felhívjuk a lakosság figyelmét, hogy Körösladányban beindult új részlegünk « az autó-, motorszerelő-részleg és a szobafestő-, mázolórészleg minden időben gyors és pontos munkával áll a lakosság rendelkezésére. Szeghalomban szintén új részlegeink, a kovács-, valamint a szobafestő- és mázolórészlegek készséggel állnak rendelkezésre. Vegye igénybe Ön is szövetett gyors és pontos munkáját! 482 Hirdesse lapunkban használaton kívüli állóeszközeit, elfekvő készleteit, gyártmányait, kapacitás-keresletét, kínálatát és egyéb adás-vételét. Hirdetési mellékletünket megküldjük az ország összes számottevő üzemeinek, vállalatainak, tsz-einek, gépjavító állomásainak, ktsz-einek. Következő országos számunk augusztus végén jelenik meg, miért is kérjük a hirdetéseket augusztus 15-ig megküldeni. Ügyintéző a Lapkiadónál: Vas Tibor. Ügyintéző a Magyar Hirdetőnél: Baráth László. Békés megyei Lapkiadó Vállalat Békéscsaba, Tanácsköztársaság útja 5. Telefon: 10—21 és 10—51. Magyar Hirdető Kirendeltsége Békéscsaba, Tanácsköztársaság útja 21. Telefon: 12—35. KÖSZÖNETNYIJ-V ANITAS Mindazoknak, akik fel ej thet etlen édesanyánk, nagy- és dédanyánk, özv. Harmati Sándorné temetésén részt vettek és fájdalmunkban osztoztak, ezúton mondunk hálás köszönetét. GYERMEKEI. 50520 BÉKÉS MEGYEI NÉPGJSAG A2 MSZMP megye« bizottsága és a megyei tanács lapja. Főszerkesztő: Cserei Pát Szerkesztőség: Békéscsaba. Szabadság tér 17, m. em Telefon: 21—96, 22—96. Kiadja a Békés megyei LaDkiadó Vállalat, Békéscsaba n. Tanács- köztársaság útja 5. Telefon: 10—21, 10—51. Felelős kiadó: Lehóczky Mihály. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési dij 1 hónapra 13.— Ft. Békés megyei Nyomdaipari Vállalat Békéscsaba Index: 25 051