Békés Megyei Népújság, 1967. augusztus (22. évfolyam, 179-205. szám)

1967-08-10 / 187. szám

Napirenden az államigazgatási munka A Kondorosi Községi Tanács I zoilvánnyal is Végrehajtó Bizottsága a legutóbbi ! Ennek ellenére a állam ülésén megtárgyalta az igazgatási munkát, azt, hogy a múlt évben a községi tanács ap­parátusa hogyan végezte a lakos­ság ügyeinek intézését Hatezer-háromszázhuszonöt kü­lönböző ügyet intéztek el a múlt évben, 971 hatósági bizonyítványt és 203 termelői igazolványt adtak ki. Az ügyek intézésénél az előírt harmincnapos határidőt mind­össze két százalékkal lépték túl, de minden esetben az ügy termé­szetéből fakadóan nem lehetett előbb elintézni őket. Az általános igazgatási munkák elvégzését nagymértékben aka­dályozza a szűk létszámkeret. A járlatkezelést például kénytelenek a hivatalsegéddel végeztetni. Több rendelkezés jelent már meg annak érdekében, hogy az ügyek intézése egyszerűbb és gyorsabb legyen. Egy közülük például előírja azt, hogy nem kell hatósági bizonyítványt kiál­lítani arról, amit a személyi iga­bizonyítani lehet, járási rendőr- kapitányság dolgozói részére kö­telezően előírja az együttélési bi­zonyítványt és külön papíron kell nekik igazolni a kondorosi lak­helyet Sok munkát adnak a felettes szervek részére készített különbö­ző jelentések. Gátolja a munkát többek között az is, hogy a felsőbb szerveknél nincs egységes álláspont a ható­sági bizonyítványok kiadásánál. Előfordult olyan eset is, hogy va­lamit a járási tanács igazgatási osztálya jónak tartott, de a me­gyei tanács dolgozói az ellenőrzés­nél hibának vették. Tapasztalatcsere Gyulán A békéscsabai kertészek au­gusztus 11-i megbeszélésén, pén­teken, a megyei könyvtár olvasó­termében a rovarkártevők elleni védekezésről lesz szó. Előadást tart Arató István. A csoport tag­jai ez alkalommal beszélik meg a gyulai kirándulás tervét is. E szerint vasárnap, augusztus 13-án, egész napos kirándulással egybe­kötött tapasztalatcserét szervez­nek Gyulára. Különautóbusz- szal indulnák, s megtekintik a gyulai városi kertészet telepét, majd a város nevezetességeit, a délutáni programban pedig stran- dolás is szerepel. Hasonló kirán­dulást terveznek szeptemberre, amikor is Kecskemétre látogatnak, ahol a kísérleti kutatóintézetet tekintik meg. Fiatal géplakatosaink a Ki minek mestere? országos versenyben A KISZ KB, a Kohó- és Gépipari Minisztérium, a Munkaügyi Minisztérium, a Tanyanapok, jubileumi ünnepség, kiállítások az 50. évforduló tiszteletére A békési járásban a Nagy Ok-! idején itt tartottak előadásokat, tóberi Szocialista Forradalom 50. ; műsoros esteket, s közülük jó né- évfordulója tiszteletére augusz- hányán különböző pozíciókban, tusban is több rendezvényt, ün- felelős beosztásban dolgoznak, népségét szerveznek. A kamuti | Békésen a mezőgazdasági szak­nagyszabású tanyanapon kívül társulások és kisállattenyésztők Békés-Rosszerdőn, valamint Mu- közös kiállítást szerveznek au- fOny-Pecéren is tartanak tanya- ! gusztus 20-án, melyen legszebb napot. Az utóbbin, a 48-as olvasó- ! állataikat és termékeiket mutat- kör az idén ünnepli fennállásának | ják be. A helyi múzeum meg- 40. évfordulóját, s ez alkalomból; kezdte a munkásmozgalmi veterá- jubileumi ünnepséget is rendez- j nőkről szóló anyagok gyűjtését, nek. Erre meghívják azokat a J melyekből szintén kiállítást ren- volt szegedi diákokat, akik annak ! deznek Békésen. Vasas Szakszervezet és a Ma­gyar Televízió a Nagy Októ­beri Szocialista Forradalom 50. évfordulója tiszteletére Ki minek mestere? versenyt rendez az ország fiatal gépla­katosainak részvételével. Megyénkből azok a ver­senyzők, akik augusztus 31-ig jelentkeznek, elméleti és gya­korlati tudásukról a városi, járási selejtezőkön szeptem­ber 1-től 20-ig adnak számot. A megyei döntőt szeptember 24-én Békéscsabán rendezik, a győztes emlékplakettet, a második helyezett a Szakma Ifjú Mestere jelvény arany, a harmadik helyezett pedig ezüst fokozatát kapja. Puli, bulldog, terrier Mi újság as ebtenyésztő-csoportnál ? A Magyar Ebtenyésztők Or­szágos Egyesületének szegedi csoportja a közelmúltban or­szágos kutyakiállítást tartott, amelyen kilenc orosházi „sztár” is részt vett. A 113 kiállított ku­tya közül a kilenc orosházi nagy sikerrel szerepelt, hiszen öten győztesek lettek, s kettő kitűnő, egy-egy pedig nagyon jó, illetve jó minősítést kapott. Az orosházi ebtenyésztő cso­port magyar és külföldi kutya­fajtákkal egyaránt képviseltette magát, így pulival, tacskóval, airedale terrierrel, francia bull­doggal, dobermannal, német juhásszal, s a nagyon divatos és elterjedt német boxer fajtával is. Rendőrségi krónika Kedden Szarvas és Békésszent- andrás között Istenes István bé- késszentandrasi lakos motorke­rékpárjával egy vontatót harma­diknak előzött, ennek következ­tében a pótkocsi hátsó kereké­nek ütközött. Nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett, . a keletkezett kár értéke ezer fo­rint. * Augusztus 8-án Békéscsabán, a Gyulai úton Tyc Jerzy Lech len­gyel állampolgár személygépko­csijával nem adta meg az el­sőbbséget a motorkerékpárral ha­ladó Bencsik Pál békéscsabai la­kosnak, aki emiatt összeütközött a személyautóval. A vizsgálat fo­lyamatban van. Tájékoztatást kaptunk arról, hogy nemrégiben rendszeres munkakutya kiképzéshez fog­tak hozzá: minden vasárnap délelőtt a Diana-fürdő mögötti területen tanítják a kutyákat különféle feladatok végrehajtá­sára. Jövőre, a csoport fennállásá­nak tizedik évfordulóján a ter­vek szerint országos kutyakiállí­tást rendeznek Orosházán. Az országos döntőt, amelyet közvetít a televízió, október­ben rendezik. Hazánk legjobb ifjú géplakatosának jutalma egy P—20-as motorkerékpár oldalkocsival, vagy utánfutó­val, a második helyezett 16 ezer forint értékű szobaberen­dezést, a harmadik Sigma te­levíziót és magnetofont, a negyedik pedig Simson, vagy Jawa Ideál mopedet kap. A döntő 5.—12. helyezettje érté­kes tárgyjutalomban részesül. A MÁV Távközlő- és Biztosítóberendezési Építési Főnökség (Budapest VI., Rudas László u. 28.) FELVESZ Szolnok—Békéscsaba és Nyíregyháza—Kisvárda térség munkáihoz kábelfektető munkásokat 6,— Ft órabérrel. Napi 19,— Ft kiküldetési díj, szállás lakókocsikban díj­mentesen. MÁV utazási kedvezmények, munkaruha, védőruha, egy év után egyenruha-térítés. KÉTHETENKÉNT SZABAD SZOMBAT. Felvételi korhatár: 18—25 év. Iskolai végzettség szükséges A felvételt orvosi vizsgálat előzi meg, melyhez jegyet küldünk. Jelentkezés írásban fenti címre. 502 E X HÍRÜK — Központi fűtéses, 45 lakásos' társasházat építenek a követke- 1 ző két esztendőben 7 millió fo­rintos költséggel Mezőberény- ben. — A szegedi fesztivál intéző bi­zottsága harmadszor rendezi meg a szabadtéri játékok ide­jén a szegedi fotókiállítást, amelyen debreceni, dunaújvá­rosi, győri, kecskeméti, pécsi, váci, miskolci, budapesti és sze­gedi fotóklubok tagjai mutatják be alkotásaikat. MEGETTÉK A MŰALKOTÁST? • Lucinda Hawood féléves : ; angol kislány heves érdek- • ■ 'ödest tanúsított egy ..on- ; 5 art” stílusban készült fest- \ i meny iránt. A kislány j j édesanyja, aki művésznő, ! ■ rövid időre a gyermekágy ; j mellett hagyta egy londoni ; ■ kiállításra készült munka- ■ ; ját. Amikor visszatért, \ • megdöbbenve fedezte fel, : : hogy Lucinda megette a • S képet. A művésznő ugyan- S ■ is festékként burgonyapü- 5 j rét és kenyérmorzsát hasz- ; ■ nált. — A Battonyai Földművesszövet­kezet az év első felében 80 má­zsa bab értékesítésére kötött szerződést. Ezt túlteljesítette: 105 mázsát adott át az állam­nak. — Nagasakiban szerdán a város 420 ezer lakosa egyperces né­ma csenddel adózott a 22 évvel ezelőtti atombombatámadás 73 ezer áldozata emlékének. A központi ünnepség résztvevői előtt a város polgármestere bé­kekiáltványt olvasott fel. — Kártérítésként az Állami Biz­tosító gyulai járási fiókja júli­usban 478 ezer forintot fizetett ki ügyfeleinek. — Eladásra kínálta fel 200 ezer dollárért „Csőmbe Algériában” című félórás filmjét az algériai televízió. — A világ legkisebb olajfestmé­nye csupán egy négyzetmilli­méter és Dante-t, a híres olasz költőt ábrázolja. A festmény csak mikroszkóppal tekinthető meg, a miniatűr kép Hans Joachim Babrikowski, berlini ékszerész munkája. — A 66. Országos Mezőgazdasági Ki állításra szeptember 8-án kü- lönvonattal utaznak megyénk fiataljai. Ellátogatnak a vásár­ba, s megismerkednek Buda­pest és a Dunakanyar neveze­tességeivel. — Tejivót létesítenek a kondo­rosi csárdában, amely augusz­tus 20-tól üzemel. — Szűkszavú jelentés közölte, hogy a Habarovszk és Moszkva között közlekedő TU 114-es jobboldali kerekeinek megron­gálódása ellenére sikeresen hajtotta végre a leszállást a szovjet főváros domogvedovói ' repülterén. — Dinnyeszüret a csabaszabadi Lenin Tsz-ben. Eddig már 200 mázsa dinnyét értékesítettek a környező helységekben, a szá­mítások szerint még mintegy 100 mázsát szállítanak piacra. — Színjátszó és irodalmi színpad alakul az ősszel a Szarvasi Vas- és Fémipari Ktsz-ben. Mű­sorukat helyben és a környező falvakban mutatják be. — A dél-koreai ellenzéki képvi­selők kedden bojkottálták a parlament ülését. Ennek követ­keztében a kormánypárti kép­viselők 30 percig tétlenül ültek, majd szétoszlottak. — Búzából az utóbbi évek leg­jobb termését takarították be az idén a békésszentandrási Zalka Tsz-ben. Holdanként át­lagosan 22 mázsa kenyérgabona termett. — Magyar Hét Ausztriában. Az osztrák áruházak bevásárlóinak megrendelései alapján már gyártják üzemeink azokat a ter­mékeket, amelyeket Grazban és Salzburgban az október 6-tól 14-ig megrendezendő Magyar Héten árusítanak. — Kirándulás Miskolcra és Kas­sára. A Gyomai Háziipari Szö­vetkezet 43 főnyi csoportja au­gusztus 8-tól 11-ig Miskolc, Aggtelek, Kassa és Rozsnyó ne­vezetességeivel ismerkedik. — Tanácstagi fogadóórát tart Bé­késcsabán, a 27. választókörzet­ben, a Kulich Gvula Lakótele- nen augusztus 10-én 18-tól 19 óráig Richweisz Ferenc; a 37 választókörzetben, a Dombos utcai iskolában augusztus 11-én 18-tól 20 óráig Tímár Benedek tanácstag. — Megjelent Tatay Sándor: Buj- dosásunk története című regé­nye a Móra Könyvkiadó gondo­zásában. A második világhábo­rú végén két fiú megszökött a nyugatra hajtott fiatalok közül, s a Badacsony sziklái és szőlői között bujkálva várja a háború végét. Idő'árás'etenté*­Várható Időjárás ma estig: Száraz, napos, meleg idő. Időnként élénk déli. délnyugati szél. A hőmérséklet kissé tovább emelkedik. Várható legalacso­nyabb éjszakai hőmérséklet 12—17 fok között. Legmagasabb nappali hőmér : séklet harminc fok körül. BÉKÉS MEGYEI NÉPÚJSÁG Ai MSZMP megye- bizottsága és a megyei tanács lapja. Főszerkesztő; Cserei Pál- Szerkesztőség: Békéscsaba. Szabadság tér 17, III. em. Telefon: 12—196, 12—296 Kiadja a Békés megyei LaDkiadó Vállalat. Békéscsaba li. Tanács- köztársaság ütja 5. Telefon: 11—021. 11—051 Felelős kiadó: Lehóczky Mihály. Terjeszti a Magyai Posta. Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj l hónapra 13,— Ft. Békés megyei Nyomdaipari Vállalat Békéscsaba Index: 25 051

Next

/
Thumbnails
Contents