Békés Megyei Népújság, 1967. augusztus (22. évfolyam, 179-205. szám)
1967-08-06 / 184. szám
KÖRÖSTÁJ ________kulturális melléklet Peiőfi a Körszínházban A kilencedik évadjához elérkezett Körszínház hozzászoktatta a nézőket, hogy programjától meglepetéseket várjanak. A Kazimir Károly főrendező vezetésével alkotó nyári együttes évről évre a világ dráma- irodalmának egy-egy elfeledett, ritkán játszott művére hívja fel a közönség figyelmét. Ezúttal egyik legnagyobb költőklasszikusunk, Petőfi háromnegyed évszázada elő nem adott, egyetlen befejezett drámáját, a Tigris és hiénát tűzte műsorára. Tévedésről lenne szó Petőfi drámájának eddigi mellőzése esetén? Az értékelő kritika nem vette volna észre a darab művészi vonásait, esztétikai erényeit? Nincs erről szó, a dráma mostani bemutatója is meggyőz arról, hogy ha azon a költőgéniusz kezenyoma rajta is van, sorain pedig időnként át is izzik Petőfi nagy lelke, szabadságra törő szelleme, mint műalkotás kiforratlan. S nemcsak a költő világirodalmi nívójú életművében tölt be halványabb szerepet, nincs jelentősebb helye a kor romantikus drámairodalmában sem. A XII. században, II. Béla király korában játszódó, Borics trónkövetelőnek a törvényes uralkodó ellen indított ármányait megjelenítő történet jellegzetes válságtermék. Méghozzá a Felhők-korszak vadromantikus, sötéten tragikus elbo- rulásáé, Az őrült, a Voltak fejedelmek .... az Igazság! a lszol? című versek időszakából, melyet még nem hatott át az a forradalmán hivatástudat, a „világszabadságnak” az az ihlete, melyhez néhány hónappal utóbb már elérkezett a költő. Szélsőséges, vad indulatok kavarognak a Tigris és hiénában, nekidühült örvénylő szenvedélyek — olyan intenzitással, amely nemcsak a mai ember számára valószínűtlen, de szélsőségesség tekintetében a reformkorban is jócskán túltett Vörösmarty, Teleki László, Szigligeti vagy Cza- kó Zsigmond romantikus tirádáin, csélekményfordu- latainak túlzásain. Ennek ellenére: a Körszínház idei vállalkozása mindenképp méltánylást érdemel. Kazimir Károly értelmezése ugyanis a dráma alapvető gondolati tendenciáját, filozófiai jelentését erősítette meg és bontotta ki a színpadon. Mégpedig úgy, hogy egyes rövidítéseken kívül a darab szövegén mit sem változtatott — az ábrázolt gondolat Petőfi gondolata maradt a Körszínház játékterén is. Az önző, a tömegektől elidegenedett, gátlástalanul önkényeskedő hatalom drámája zajlik Petőfi színpadán. A költő itt szakít a hatalomnak azzal a fajtájával, amely a néptől távol álL Petőfi lázadása a jog- tipró, zsarnoki feUsőbbség ellen — melyet nyilván a Habsburg-kamarilla, Metternich, Zsófia főhercegaszszony cselszövései inspiráltak — állomás volt abban az ideológiai fejlődésívben, amely utóbb a forradalom hirdetéséig, a nép hatalom igenléséig vezetett. Az ,a gondolat villan meg — ha töredékesen is — a Tigris és hiénában, s Kazimir elmélyült rendezése ezt fokozza fel —, hogy a hatalomnak sosem szabad egyének, egyes vezető személyek önös érdekeinek játékszerévé alacsonyulnia, s hogy a hatalom igazi letéteményeseit nem a királyok emberei közt kell keresni. A pozitív erkölcsi értékeket itt már nem fejedelmi kiválasztottak, hanem szolgák és földönfutók hordozzák, s a rendezés a dráma gondolati velejére tapintott akkor, amikor az uralkodói kreatúrák, Borics, Pretoriává- Sámson cinikus gonoszságával szemben középpontba állította Saul,. a kóbor lovag önfeláldozó alakját, ő az, aki Petőfi átmeneti, de a későbbi „lángoszlopot” már jelző-előlegező művében leginkább 48 márciusa és szeptembere, Az Apostol lelkisége felé mutat előre. Egy új, emberséges hatalom és vele egy új, igazabb társadalmi rend igényét sejteti Petőfi színpadi művében, s ezt a tendenciát a rendezés nemcsak a fejedelmi személyek elvetemült karakterén át tükrözi, hanem azok ellenpólusán is. Vak Béla király, a jámbor, de tehetetlen, széthullóan gyenge uralkodó figurája ezen a színpadon félreérthetetlenül sugározza, hogy a méltó hatalom megvalósulása nem egyes személyek jóságos jéllemén, hanem éppenséggel energiáin és erőn — az emberek érdekében okosan munkáló energián és erőn múlik. A pédázat elvonatkoztató gondolati érvénye érdekében a színpadra állítás csak kicsiny szövegrészeket törölt az eredeti darabból, s hogy a romantikát mégis „elviselhetővé” tegye, a narrátor-énekes időnkénti szerepeltetésével, a kísérő ének balladisztikus költ® szimbolikájával, s a szereplő kiváló színészgárda, így Sulyok Mária, Nagy Attila, Szirtes Ádám, Koltal János mértéktartó, jelzésszerű játékával igyekezett enyhíteni a Petőfi-mű egyes avittas szertelenségein. Ez nem mindig sikerült: a befejező börtönjelenetekben és Judit szökésében például a dráma romantikus túlszí- nezettsége, harsánysága, szavalásra szánt deklamáió jellege ellenállt a rendezőiszínészi együttes szelídítés- nek. A dráma gondolati lényegét azonban ezzel együtt is sikerült a maá nézőhöz eljuttatnia a bátran korszerű rendezői koncepciónak. Fenyő István Simon Lajos: Egy óra cseng Kitárt ablakból nézem, hogy szakad szét az éj, a nyári éj, a teliholdas, valahol éber vekkeróra cseng-bong, tudom: valahol hajnal-riadó az. Valahol villany kapcsolója kattan, a szemhez kapott kéz is felfehérlik, mit tékozolva szórt a gazdag álom, valaki éppen most gondolja végig. Egy óra cseng... tudom, valaki indul, mérföldet lép az ember árnyék-lába, siet, hogy amit álmaiban nem lelt holnap talán majd ébren megtalálja. Bihari Sándor: El kell indulnom ti kell indulnom a dűlőutakra, a kukoricák meg a krumplik közé, egy cserépkorsóban meg kell kótyogtatnom a Csendes-óceánt; és megcsókolni a lányt, ki öt éve áll a Szinva-parton, , hová, hogy elérjek, egy csókért, mindig megkerültem a világot, el kell mennem a városnegyedbe, a fél kiló matériából felfestett házak, emberek közé, hogy a szemem végre kibeszélgesse magát a létezés formáival, ki kell vennem a szabadságot, az idei örökkévalóságot, mikor nincsen semmi dolgom, csak rendbe tenni a világot.„ Gaburek Károly Visegrád Előítélet VT 'Vigyázat! Szélhámos! \ \l Éspedig a szélhámosok legveszedelmesebb \ / fajtája, minthogy a törvény alól teljes \l mentességet élvez. Amellett hihetetlenül népszerű; kétszer is meggondoltam, míg rászántam magam, hogy szólok ellene. Igazán nem a magam érdekében teszem. Bennem minden jóakarat megvolt ahhoz, hogy beletörődjek: én vagyok a hibás, végtére is az ember öregszik, elmarad a kor rohanó tempójától, nem bírja tartani a lépést a fürgén változó, újabbnál újabb áramlatokkal, hiába — ez a világ rendje. Pedig nem kedvelem az előítéleteket. Vásároltam tehát annak idején hegyes orrú cipőt, meglátogattam festőművész ismerősöm nonfiguratív — pontosabban: nullfiguratív — háza tárlatát, fegyelmezetten végighallgattam teenagereknek szerkesztett zenei műsorokat, olvasgattam olyan verseket, amelyek alulról fölfelé semmivel sem mondtak kevesebbet, mint a konzervatív irányból olvasva, ettem csigapörköltet is — csak mindezek után törődöm bele, hogy megöregszem inkább csendben, észrevétlenül, kerülve minden feltűnést. Mert a szükségesnél öt centivel hosszabb s két centivel keskenyebb cipő szorított, és minduntalan felbuktam benne a lépcsőn; mert a vászonra locskolt pacnik — bármerről néztem a művet — egyetlen érzést sugároztak belém: a sajnálatot jobb sorsra érdemes vászon és festék iránt. Mert a zenei műextázistól ugyanúgy futkosott a hideg a hátamon, mint a hasonlóan mesterkélt, de érzelgősen pózoló magyar nótáktól, melyek mérték nélkül halmoznak temetőt, keresztfát, holdvilágot. S mert az említett versen átütött a verejtékszag, és mert rágós volt a csigapörkölt. Mondom, beletörődtem, hogy megöregszem, inkább eszek zaftos marhapörköltet, vállalva a megbélyegzést, hogy tá. konzervatív ízlésű vagyok — versbe tördelt keresztrejtvények helyett olvasok Arany Jánost, József Attilát, Illyést, Nagy Lászlót; az egy idényre előállított zeneipari termékek helyett hallgatok olyan zenét, amely jövő * ilyenkorra sem avul el, inkvizíciós lábbeli helyett járok konzervatív, ám viselhető cipőben. Csakhogy nem olyan könnyű nálunk békén megöregedni! Azt még elviselném, hogy a divatáruk, az irodalmi, a művészeti idénycikkek propagátorai konzervatívnak tartanak, s lépten-nyomon a szememre vetik, hogy elmaradtam a tizenöt évesek zajosabb részének ízlésbeli s értelmi színvonalától. Tulajdonképpen sok mindent elviselek a békesség kedvéért, akár a gyümölcsárus kofa is naponta becsaphat a méréssel —, ha ezt elég nyilvánvalóan teszi. Csak azt nehéz máról holnapra — a békesség kedvéért — megjátszani, hogy az ember nem veszi észre, amikor „átrázzák”. ‘jT'YTr’os, ezúton jelentem be: a békességre nem \\| tartok tovább igényt. Hosszú idő óta tudjuk — önök is tudják, én is tudom —, hogy egy szélhámos szó újra meg újra félrevezet, be- sap, átráz bennünket, és mi hosszú idő óta fegyelmezetten megjátsszuk az együgyűt, a balekot. Természetesen, ez a széltoló szó az, amire önök is gondolnak : modem. Nehéz most már — így utólag — kinyomoznunk, mikor kezdett el szélhámoskodni. Csakis akkor kezdhette, amikor a nagy többség számára nyilvánvaló lett, hogy a világ állandóan változik, a technika megállíthatatlanul fejlődik, az ember gondolkozása, szemlélete szükségszerűen átalakul, s a történelem mindig azoknak ad igazat, akik szembe mernek szállni koruk ostobaságaival, előbb vagy utóbb, de törvényszerűen azokat a forradalmárokat igazolja az Idő, akik a gidres-gödrösre taposott sétányok helyett új utakat keresnek a kibontakozáshoz, új ösvényeket mernek vágni az emberi butaságok, előítéletek, ma- radiságok legsűrűbb bozótjában is. Jó pár ezer évnek el kellett telnie, míg az ember társadalmi méretekben fölismerte, hogy: a haladás vastörvény. A modem szó csengése megtisztult, értéke megnőtt, árfolyama pedig felszökött — ezt a valutát most már érdemes volt hamisítani. T-\ / ondom, nehéz tetten érni utólag, mikor kezdő- | V/ dött ez a folyamat. Arra határozottan emlékszem, hogy Hitler a nemzeti szocializmus fogalomtárára — a történelemnek erre az ószeres ládájára — már aranybetűkkel vésette a címkét: „A XX. század legmodernebb eszméi”. S minden alkalmat megragadott, hogy az általa túlhaladottnak, elavultnak, korhatagnak minősített demokráciával szemben hangsúlyozza a fasiszta diktatúra korszerűségét, modernségét, sőt: forradalmiságát. Emlékezhetnek az idősebbek, modernségükkel tetszelgő nyilasaink Is, hogy lenézték — „maradiságuk”, „konzervativizmusuk” miatt — eszmei ellenfeleiket. Később azután nemcsak lenézték. Ám, ha a világpolitika szintjén ilyen vakmerő hamisítások kerülhettek forgalomba, elképzelhető, a
