Békés Megyei Népújság, 1967. augusztus (22. évfolyam, 179-205. szám)

1967-08-06 / 184. szám

P. B. Shelley: Rimma Kazakova: Az Appen ni neken Hallgasd, hallgasd Mary, kinn Hogyan zizeg az Appennin. Ügy zúg a tető, mint ha dördül a menny, Vagy az északi tenger a partfövenyen, S hallják dühödni, omlani, A sziklabörtön foglyai. Az Appennin, ha kél a nap, Hatalmas, szürke hegydarab, A föld fölött s az ég alatt; De éjjel a káosz szétcsorog, Benne homályzó csillagok, S az Appennin kilép a viharba ... Nemes Nagy Agnes fordítása 173 éve született p. B. Shelley angol költő, a XIX. századi angol líra nagy egyénisége. A politikai zaklatások elöl 1818-ban Itáliába költözött. 1820-ban verssel köszön­tötte a spanyol forradalom kitörését. 1822-ben halt meg — vízbe fúlt — Viareggio mellett. Sírja — egy ferde és sima kőlap három Shakespeare-sorral — a római protestáns temetőben van az ókori várfal tövében. A tv-ben láttuk Csehov: A három nővér Csehov írói munkássága jelentékenyen hozzájárult ahhoz, hogy a klasszikus orosz dráma elfoglalja elő­kelő helyét a világ minden nívós színházának reperto­árjában. Sikerének titka: biztos valóságlátása, árnyalt jellemfestő készsége, egyéni cselekménybonyolítása s sajátos atmoszféra teremté- se. Darabjainak emberi mélysége, gondolatgazdag­sága időtlen útlevél min­den érző, gondolkodó em­ber szívéhez. Ez az időtlen aktualitás' magyarázza azt, hogy sorozatosan iktatja műsorába alkotásait egyre több ország rádiója, televí­ziója. A három nővér című szín­művét az angol tévések megformálásában, értő tol­mácsolásban láthattuk az elmúlt vasárnapi műsor ko­ronájaként. Érdemes volt megvenni s műsorba iktatni e sikeres produkciót. Mindig van valami különös abban, ha egy sajátos nemzeti ta­lajból fakadt alkotást más nemzet művészgárdája tol­mácsol. A néző érdeklődve kutatja az átültetésben az eredeti mű szellemét, meg­ejtő hangulatát. Ez az elem­ző, aktív szemlélődés még a mellékhangokat, sőt a si­kertelenséget is képes el­nézni a kritikai boncolgatás élvezetéért. Az viszont csor­bítatlan művészi élvezet, ha úgyszólván hibátlanul mo­dern tolmácsolásban láthat egy rangos Csehov-drámát Az angol tv-sek igényesen oldották meg a nem kis feladatot. A rendezés értet­te és helyesen értelmezte a csehovi dramaturgia bonyo­lult összetevőit Ügyesen, meglátta s a tehetséges szí­nészek jól megformált ala­kításaival megláttatta a cse­lekvés és gondolati mag sokoldalú összefüggését. Így érthető, hogy egyszerre volt korhű és modem a tv- játék s sugarazta a csehovi gondolatvilág mindig kor­szerű meglátásait A rendezőt dicséri a sze- reposztási telitalálat, a jól megszabott ritmus és az életszerűen formálódó, hi­tet sugárzó kifejlet impo­zánsan magasztos képsora. Kifogás csak egyetlen le­het: a krízis kissé megsze­lídült sodrása. Itt a csehovi légkör túltengene gúzsba kö­tötte az író által jól meg­szabott akció erejét. E mozzanattól eltekintve az egész produkció folya­mán hibátlanul funkcionált a csehovi szellem s aratott érthetően nem szokványos, nem mindennapi sikert. Pjevara István 4 KÍSÉRLET Marianna egész éj­jel az új jövevényről, Ar- kagyijról álmodott. Megje­lent előtte a fiú szomorkás arca, szürkéskék szeme, szigorú szája, szőke haja és mosolya. Másnap reggel a labora­tóriumba érve azonnal hí­vatta Arkagyijt. — Nem értettem magát tegnap — mondta. — Mi­lyen kísérletről van szó? Miért nem akarja leadni az írásbeli jelentést? Vagy csak tréfál ? — Nem, ez nem tréfa. — Tudja, mit ajánl ne­kem? — Tudom. Hogy szegje meg az utasítást! — Nem a formalitásról van szó. Maga nem szerel­mes kisasszony, hanem tu­dós. Tessék, vegye elő a diktafont, és a szöveget majd megvitatjuk. — Csakhogy a kísérlet tit­kos és estére mindenki tud­ni fog mindent — Ugyan, honnan tudnák meg? — Ajaj, a falnak is füle van!... — Én pedig így nem en­gedélyezem a kísérletet. Be-, fejeztük! A karai katasztró­fa után... — Igen, igen... — mélá­zott el Arkagyij. < — No, hogy tetszenek ma­gának a hetes osztályon dol­gozó fiúk? — változtatott témát Marianna. — Kedvesek. Naivak és tehetségesek, mint az ógö­rög istenek. — Délután elutazom — mondta Marianna a liftbe lépve. — Repülővel... Kelle­mes időtöltést kívánok. Éjjel újra Arkagyijról ál­modott. Margarétás réten jártak. Arkagyij letépett egy virágot, és mondta: „Szeret, nem szeret, sze­ret...” Majd hirtelen eldob­ta a margarétát. „Marian­na! Próbáljon már megér­teni... Karaiban az a... De hát csak nem gondolja, hogy minden katasztrófa ellen biztosítva vagyunk!? Miért ne oldhatnám meg egyedül ä kísérletet? Miért ez a bizalmatlanság? Ha tanulatlan iparos lennék, nem kaptam volna diplo­mát. De így...” Marianna a virágszirmo­kat tépdeste. „Szeret, nem szeret, szeret...” „Marianna! A maga életének értelmét egy-egy teázás és parancski­adás jelenti? „Szeret, nem szeret, szeret, nem szeret, — aztán hogy van tovább?” „Maga az előírások, a kuta­tói utasítások rabja.” Ne­vetséges fiú, szörnyen ne­vetséges kölyök. Segíteni kellene neki... Csakhogy a karai katasztrófa friindazok után történt, hogy a terve­ket már háromszor megerő­sítették. A fiú megfogta a ke­zét: „Ügy szeretném, ha megértene. Engedélyezze a kísérletet”. „És a kocká­zat?” „Ugyan! Én csak any- nyit mondhatok, hogy nem veszélyes. Ha minden sike­rül...” „És ha nem sikerül?” „Nem ez a legfontosabb. Ha nem nekem — sikerül majd másnak...” Másnap röpke értekezlet volt a hetes osztályon. Ma­rianna a megbeszélés után így szól Arkagyijhoz: — Nos, jól irányítok? Mindenkit szélnek eresztet­tem. A gyerekek két napra a hegyekbe mehetnek. Arkagyij a lépcsőig kísér­te Mariannát — Nagyon sajnálom, hogy nem tudok segíteni — mondta a lány. — Hagyja a sajnálkozást. — Bár a szívem azt súg­ja... — Hallgasson a szívére. Marianna zavarba jött. — Mondja, nem ismer WMMW \WWWWViVVVVVVVVV\VWVtAVWVWVVVWWVWWWWWVWiV mWVWVrt«HV«TO»«*m4MWW«M divatba jött szónak milyen inflációja kezdődött a vásári kikiáltók standjai körül. Figyeljük csak: új­szerű formára mondják, de megújult tartalomra, jobb minőségre értik: modern tánc, modem frizura, mo­dem szövetminták, modem vonalú bútorok, cipők, vázák, gyertyatartók, karosszériák, feszületek, bár­pultok, retikülök, sírkövek, gyerekkocsik, cigaretta­szipkák. '• | v ehogyis akarok én az újszerű, a divatos for­mák ellen ágálni! Nyilván megvan a létjo­gosultsága — olykor a minőségi többlet mi­att is — a formabontásoknak, a divat foly­tonos megújulásának. Pusztán arra szeretném a fi­gyelmüket felhívni, hogy évtizedek óta ugyanazzal a szóval fejezzük ki a mennyiséget és minőséget, a for­mait és a tartalmit, sőt: a feketét és a fehéret, az igent és a nemet: modem. Ugyanazzal a szóval a pillanatnyilag divatos, gyorsan avulót, mint fogalmi ellentétét: a sohasem avulót, a forradalmit, a n.aga korában sosem divatost. Talán külön bizonygatás nélkül is érthető, hogy a tegnapról mára elavult nyakkendőminta, hajviselet vagy táncdal tegnap sem abban az értelemben volt modem, ahogyan modern volt és maradt Galilei vagy Voltaire, Liszt, * Bartók vagy József Attila — ahogyan folyamatosan modem száz év óta Baudelaire, ötszáz év óta Villon, harmad- félezer év óta Aristophanes. Egyszóval: minden ere­deti művészi tett, minden eredeti nagy gondolat, minden igazi forradalom. Amit a modem szó valaha is jelentett, mind­annak hovatovább az ellenkezőjét is jelenti, s érezhe­tően romlik a hitele. Figyeljük csak, milyen mellék­íz tapadt máris ehhez a szapora jelzőhöz: modem nő, modem házasság, modern , fiatalok, modem vers. modem festmény, modem lakás, modem életmód. Akit sokszor félrevezetett ez a szó, az legalábbis gyanakszik. m ég egyszer és nyomatékosan hangsúlyozom a félremagyarázni szeretőknek: formai kí­sérletezésre, újításokra, divatra stb. — szük­ség van; a viselet, a külsőség sok mindent elárul az emberről; már csak azért is hasznos do­log, ha ki-ki szabadon kifejezheti ízlését, akár diva- tolhat kedve szerint. De — vigyázat. Azt a nagy tör­ténelmi tanulságot, hogy a haladás vastörvény, túl sokan szeretnék aprópénzre váltani. Mert a betoko- sodott kispolgárnak különös tehetsége van a mimik­rihez, pudvás érzelmi és gondolati világát folyton úi ruháikba cicomázva őrzi; irtózik minden eredeti gon­dolattól, tehát lelkesen befogad minden majmolhatót, s szolgai módon utánozhatót; irtózik minden forrada­lomtól, tehát lázasan gyakorolja a lázadás pózait’. És persze agresszíven s erőszakosan kényszeríti környe­zetére az aznapi sikket, és persze megbabonázva bá­mulja magamagát, a köznéptől rikítóan elkülönülő, ultramodern fenomént. A jelek szerint semmivel sem könnyebb ma a szellem forradalmárának lenni, mint volt ötszáz vagy harmadfélezer évvel ezelőtt. Hiszen ma a sokféle elő­ítélet, ostoba, hazug babona, csökött nyárspolgári vas- kalaposság ellenállásán túl le kell győzni a forradal- miságot üres pózokkal, külsőségekkel mímelő, olcsó modernkedés agresszióját is. Fekete Gyula véletlenül egy régi versikét; „Szeret, nem szeret, szeret, nem szeret...” — Dehogynem, Na és?... — Semmi, csak eszembe jutott. Hallottam valahol, de hogy hol, sejtelmem sincs... — s megnyomta a mozgólépcsőt indító gom­bot... Álmában együtt ült Arkagyijjal a laboratórium parkjában. Megsárgult fa­levelek peregtek a fákról. Esteledett. Hosszú ideig ül­tek így, aztán Arkagyij át­ölelte és sokáig csókolta. Alig tudott elszakadni tőle, de nem is nagyon akart, mert úgy érezte, hogy az álom akkor véget ér... Szombaton már tízkor be­fejezte a munkáját és hi­vatta Arkagyijt. — Jó napot! Hadd mond­jam meg, hogy — bele­egyeztem. — Marianna! — szólt Ar- akgyij óvatosan a fotelbe ereszkedve —, teljes szí­vemből köszönöm, de már semmire sincs szükségem. Azért jöttem, hogy bocsá­natot kérjek. — Hát a kísérlet? — Megtörtént. Minden rendben van. — Hogyhogy? — Elmondom, de kérem, ne haragudjék nagyon rám... Arról van szó, hogy intézetünk egy olyan készü­lék működését próbálja ki, amely irányítja az ember álmát — Micsoda?! — Ne gondoljon semmi rosszra! A terveket kidol­gozták és jóváhagyták... — nevetett Arkagyij — és én pontosan az előírás szerint cselekedtem. Az én felada­tom csupán annyiból állt, hogy meggyőzzem magát: egyezzék bele a kísérletbe.... Kész... Pontosan az utasítás szerint... — Az utasítás szerint? — nyújtotta el a szavakat Ma­rianna. — Pjatkin és Szelko el­lenőriztek. Hadd köszönjem meg önnek az intézet nevé­ben azt a segítséget, ame­lyet a tudomány előbbre vitelében nyújtott. A tudo­mányos leírást itt hagyom, hogy tanulmányozhassa. — Mondja, Arkagyij, ma­ga mormoltatta velem, hogy „szeret, nem szeret”? — Én. És végtelenül örül­tem, hogy a jelzés a tuda­táig hatolt: Marianna elpirult. — De ezt az egész dolgot egyáltalán ne nekem tulaj­donítsa. A masina a főnök műve, a leírásban megta­lálhatja. — Bizonyára nagyon elfá­radt — mondta Marianna.— Én nem ismerem a techno­lógiát, de minden éjjel... — Ugyan!... A szeánsz csupán három napig tartott. — Hétfőn, kedden és pén­teken? — kérdezte Marian­na. — Igen. No, látja, milyen nagyszerűen sikerült a kí­sérlet! — Igaza van.' Sok min­dent nem tudunk még az emberről! — Maga vasból van, és haj nem a készülék... De mosit már búcsúznom kell. Majd visszatérek s leülök az ablaka alá a kis padra... Bocsásson meg... Köszönöm! — Nekem sokkal jobban tetszett az a fiú, aki a po­kolba küldte az utasítást, s kész lett volna a lábát is lejárni... Csak ennyit akar­tam mondani. — Csodálatos lény maga, Marianna! Mintha nem Is ehhez a világhoz tartozna... Amikor Arkagvii távozott, Marianna levette védőszemüvegét, kikapcsol­ta az áramot, és mit sem törődve azzal, hogy valaki meghallja, hangosan kiabál­ná kezdett. Mint aki na­gyon is ehhez a világhoz tartozik... Fordította: Baraté Rozália

Next

/
Thumbnails
Contents