Békés Megyei Népújság, 1967. augusztus (22. évfolyam, 179-205. szám)
1967-08-20 / 196. szám
1961. augusztus 20. 7 Vasárnap ÉLTEK ÉS ÉLNEK JOGAIKKAL Egy nap, még az 50-es évekből mégis emlékezetes marad számára, mert akkor nagyon-nagyot tett. Sürgős volt a feladat, s ezen a napon 170 százalékos teljesítménnyel kapcsolta ki a gépét. — Muszáj volt, mert várták a munkadarabot... Már 19 éves volt, amikor Bél- megyeren vándorbotot fogott Ács István és Békéscsabán, a Forgácsoló Szerszámgépgyár kapuján kopogtatott, ö is munkásember akar lenni, vasas szakmát akar szerezni. A parasztcsaládból származó ifjúnak ekkor kezdődött Es az alkotó embernek otthonában van munkája gyümölcse. Négy évvel ezelőtt lakást kapott a Körös-parti bérházban és most ötéves kislányával, másfél éves kisfiával élnek — jogukkal. Nem gondtalanul, mert most is nagy gondban vannak feleségével: Rövidesen bútort akarnak cserélni. Annak idején szüleinek egy emberöltőig elég volt a szobabútor, de az más világ volt — mondja Most többre jut, hát miért ne cserélnénk ki... ? 7eghajtjuk fejünket, mert életünk, társadalmi rendünk, jogunk és kötelességünk megtestesítőjét, az Alkotmányt ünnepeljük ma, 18 éves születésnapján. Amit előtte tettünk, s amit azóta teszünk — az Alkotmányban testesül meg. Él a magyar ember jogával, alkot, s alkotásának gyümölcséi is élvezi. Fáradtság, sok nehéz munka a kísérője annak, amit alkotunk, de tudja munkás és paraszt, műszaki és orvos, hogy önmagának teszi. A gyümölcs az ő kosarát illeti. Ezt a jogot adta meg 1949-ben a Magyar Népköztársaság Alkotmánya. És az emberek munkában és otthon, akik éltek jogukkal. V---------------------------------------A parasztfiú munkás lett munkásélete és a társadalom által nagyon is megbecsült szakmája. Esztergályos lett, a Kárászféle földbirtok egykori „faragóbéresének” fia. Bár nem kopott el becsületes paraszti jelleme, életfelfogása, gondolkodása munkásévá fejlődött. Kérdezem, hogy segéddé szabadulása óta melyik munkájára emlékszik legszívesebben vissza? Vállat von: — Minden munka nehéz, de minden munka, mellyel elkészül az ember, az szép is. Tudom, hogy én csináltam ... Biztos a ma, biztos a holnap A Körös-parton, a Vásártéren, á Mokri utcában járva, a békéscsabai ember szinte hetenként lepődik meg: újabb bérpalota! Embereket lát az épülő házak falán, gépek zaja inti figyelemre, de valamit mégsem tud a járókelő, és a valakiket sem ismeri. Bemutatjuk az alkotó embert. Három éve a Vásártéri és környékbeli lakásépítkezéseknek, az építésvezetője Wábel Ferenc. Mi mást kérdezhetnénk tőle, mint azt, hogy hány lakást „adott” három év alatt a békéscsabaiaknak? — Nem én adtam, a munkások építették. En csak „besegítettem”. — Az építésvezetés nem alkotás? — Azt csinálom, amit a többi munkás. Építésvezető vagyok, mert ez a beosztásom, de nem szeretek „nadrágos” ember lenni. — Igen, a többi munkástól valóban nem különbözik az építkezés falán az építésvezető. De itt az adat, ami alkotását bizonyítja: három év alatt az ő irányításával 1150 lakás épült fel Békéscsabán, jelenleg pedig 186 van építés alatt. Alkotott ez az ember. — És hogyan él? — Gond mindig lesz, minden darab holmiért meg kell dolgozni, de van lakásom, van családom és boldog vagyok. Nem fáj a fejem a holnap miatt... Munka után találkozunk otthonában. A család szabadságon van, elutaztak a rokonokhoz. Afféle szalmaözvegy most. Mutatja lakását. Televízió, rádió, háztartási gépek. Tiszta, nyugodt lakás. Váratlanul kérdezem: — Autó? Vagy motor? — Egyik sem! — Miért? — Azt nem mondom, hogy nem lehetne „összehozni”, de valahogy nem is igénylem. Bár nem állok úgy, de még akkor sem futnék a kocsi után, ha sok pénzem lenne. Nem hobbym a kocsi-hóbort. Így jó, van időm dolgozni... szépek ezek a házak... Ott marad az ablaknál, bennünket is arra invitál, hogy gyönyörködjünk alkotásaiban. Munka nélkül, boldogság sincs A legtekintélyesebb kisiparosnak nevezett Leel ösy Albert asztalosmesternél kapta a segédlevelét 1941-ben. Mint minden fiatalember, ő is álmokban ringatta magát. Majd valamikor ő is olyan mesterember lesz, mint a gazdája. Lett? Igen, olyan mesterember lett, de nem olyan alapokon. Bár egy időben, mindössze két évig kisiparos is volt, de gondolkodása, életfelfogása nem a magántulajdon alapjára vitte. Inkább a többiekkel együtt, szocialista alapon. Mert így többet tud adni és maga is jobban boldogul. A Békéscsabai Faipari Ktsz műhelyében a satupad mellett áll Voják László. Franciaországnak exportra készített bú tor részeket vasal. Kérdezgetjük, fényképezőgép elé kérjük, de sokkal nehezebben megy ez nála, mint a munka. Szótlan. legfeljebb igennel és nemmel válaszol. Viszont amit a kezéből kiad, az szó nélkül is igen! A ktsz-ben ezért is tették a legkényesebb munkára. — Látja értelmét munkájának? — Hogyne! — Hogy keres? — Jól, rendesen megélünk belőle. — Nincs is gond? — Dehogy nincs. Elmondja, hogy két házat is építettek az utóbbi időben, egyet maguknak, amelyben három gyermekével laknak, és egyet a negyediknek, aki már házas. Lakása jól -berendezett, élete nyugodt és biztos. De ő tudja legjobban, hogy mit kellett mindezért tenni. Semmi nem pottyant az égből, mindenért verekedni kellett, s a jövőben is kell, ha többet akar. Ezt az életfelfogást tanulta meg a család Is, melynek minden tagja nagyjából az apa szakmáját követte. A László kárpitos, a Gyuri szabósegéd (a ktsz-ben), Ilona gépmunkás ugyanott. Imre fia szintén kárpitos. Voják László családjának jó neve van a faipari ktsz-ben. Becsületesen dolgozik, felelősséggel, és lelkiismeretességgel alkot a társadalomnak. És otthon sem tétlen. Hogy a családnak még több legyen, fajtyúkokat tenyészt, mert ez egy kicsit Voják asztalos hobbyja is. Most még csak kísérletképpen 300 csirkét nevel, de jövőre még komolyabban foglalkozik vele. A fizetést ez is kiegészíti. Egy mondattal magyarázza meg: — Aki jobban akar élni, az többet is tegyen ... Igaza van, mert munka nélkül, alkotás nélkül boldogság sincs. Varga Tibor Fotó: Demény
