Békés Megyei Népújság, 1967. augusztus (22. évfolyam, 179-205. szám)

1967-08-17 / 193. szám

1961. augusztus 17.

4

CsfltSrtSk

Egyenesbe fordult a pusztaottlakai

Egyetértés Tsz gazdálkodása

Külföldiek a Don Collosban

Nem irigylésre méltó feladatot vállalt magára ez év elején öt medgyesbodzási szövetkezeti vezető: Báli István, Miklós Béla, Katona István, Szabó János és Fán Sándor. A fogadtatás sem volt valami egyöntetű. „Sokan és sokszor félrevezettek már bennünket az elmúlt hat év alatt, így lesz ez most is” — mondták szemtől szembe is, nemcsak a hátuk mögött. Ez és az azóta eleihangzó hol ellenséges, hol kárörvendező megjegyzés mégcsak hagyján. Ennél sokkal több idegességet okozott a pusztaottlakai Egyetértés Tsz széjjelzilált gazdálkodásának egyenesbe hozása.

Alig termett a jó föld

Hosszas részletezés helyett csak néhány jellemző tényt sorolunk fel. Tavaly tavasszal a búzavetés alig kapott műtrágyát, s elmaradt a vegyszeres gyomirtás is. A termés nagyon alacsony volt, mindössze hetven vagonnal takarítottak be. A 80 hold sárgarépa hat mázsa helyett másfél, a százötven hold földi mogyoró 6 mázsa helyett 2,5, a száz hold bab 9 mázsa helyett 3 mázsájával fizetett. A százalékos és részművelés elvitte a kukorica- és a szénatermés jó részét. A rosszul takarmányozott és ápolt tehenek napi két liter tejet termeltek. Havi 15 forint munkaegységelőleg fizetésre csak augusztusig futotta a közös kasszából, s zárszámadáskor nemhogy ki, hanem befizetés volt.

Az állapotok többi részét bízzuk az elképzelésre. Azt is, hogy egyesek milyen bizalommal fogadták a segíteni érkező „jövevényeket”. Voltak akik a korábbi szokások szerint valamennyi addigi vezető leváltását követelték. A medgyesbodzásiak nemet mondtak erre. Egyrészt azért, mert szükségük volt a helyi viszonyokat jól ismerő igazgatósági tagokra, másrészt nem akarták feleslegesen növelni a korábban leváltott, s ezért sértődött emberek számát.

Már ötször annyi a széna

Első ténykedésük az volt, hogy szálas és abrak takarmányt vásároltak a csaknem éhező állatállománynak. Aztán láttak hozzá a minden aprólékosságot, a helyi

adottságokat, az emberek hangulatát és munkafegyelmét is figyelembe vevő üzemterv kidolgozásához. Többek között a tavasziakat teljesen gyomtalan földbe vetették, arra számítva, hogy ha nem kapnak kézi kapálást a növények, akkor se sínylődjenek. A búzára holdanként 150 kiló műtrágyát hordtak ki és gyom- talanították is egyszerre. Ennek eredményeként a tavalyi termésnek a dupláját, vagyis 140 vagonnal takarítottak be. A részművelést lényegében megszüntették. A szénát géppel vágták és takarították be, így a tavaly ilyenkori egy helyett, most öt hatalmas kazal sorakozik a közös szérűn. Az őszi árpa csaknem 16 mázsájával fizetett. A kukorica 20 mázsa morzsoltat, a kender 45, a cukorrépa 220 mázsa körüli termést ígér — jóval többet a tervezettnél.

Hit és hitetlenkedés

Mindezek ellenére még vannak hitetlenkedők a szövetkezetben. Többen nem akarták elhinni azt sem, hogy visszamenőleg öt forinttal egészítik ki a havonta eddig fizetett 15 forint munkaegységelőleget, s hogy ezután 20 forint előleget fizetnek. — Szemfényvesztés ez. Miből fizetnének? Belvíz, jégkár és aszály is volt. — Ez mind így igaz. Csakhogy most nem 150 liter tejed adnak el naponta, hanem ezer literen felül. A kiesések pótlására egy-egy kilóval nagyobb súlyban értékesítik majd a 8500 pulykát. Csibéből is jóval többet nevelnek, úgy, hogy a tervezett 680 mázsa helyett 1100 mázsa baromfit értékesítenek év végéig. Jelentős összeget hoz a 800 hízott sertés, meg a 117 hízott marha is. Az utóbbiból 36-ot exportminőségűre szerződtek át. Most már erre is van lehetőség. Nemcsak a több és jobb minőségű takarmány miatt, hanem azért is, mert megváltozott az állatgondozók munkakedve. Most már szinte egy cseppig kifejik a tejet, s nem állnak hetekig takarítat- lanul, de se éhesen, se szomjasan az állatok, mint tavaly.

— Azért van mindez, mert azok a medgyesbodzási emberek, akik a pusztaottlakai Egyetértés segítségére siettek, kora hajnaltól késő estig itt tartózkodnak. Értenek az emberek nyelvén, el tudják oszlatni kételyeiket, tudKöröslatfányi Fa-, Vas- és Vegyi Kisipari Termelőszövetkezet, Körösladány

a lakosság szolgálatában.

Felhívjuk a lakosság figyelmét, hogy Körösladányban beindult új részlegünk az autó-, motorszerelő-részleg és a szobafestő-, mázolórészleg minden időben gyors és pontos munkával áll a lakosság rendelkezésére.

Szeghalomban szintén új részlegeink, a kovács-, valamint a szobafestő- és mázolórészlegek készséggel állnak rendelkezésre.

Vegye igénybe Ön is szövetkezeten*

gyors és pentos munkáját ! „ 482

Don Carlos — Angelo Lo Forese, Erzsébet Moldován Stefánia.

Fotó: Enyedi

I ják növelni a munkakedvüket. I Természetesen mégis akik itt vezetők voltunk és maradtunk sokkal nagyobb önbizalommal dolgozunk. év eleje óta.

Aki megtalálta a gazdálkodás helyes alapozását

íme egy másik vélemény: Bali István nem szereti a dicséretet. Mégis azt mondjuk, az a szerencsénk, hogy nem vitték el, vagy nem tudták elvinni erről a környékről, ö úgy mozog, intézkedik sok gyakorlatánál, hozzáértésénél fogva a gyenge szövetkezetekben, mint egy kiváló orvos a betegek között! Medgyesbodzá- son is, és itt Pusztaottlakán is megtalálta a gazdálkodás helyes diagnózisát. Mi, akik nemcsak a részeredményeket nézzük, hanem a gazdálkodás minden összefüggését is, derűlátóak vagyunk. Bízunk benne, hogy a kisebb-na- gyobb elemi csapások ellenére is csaknem megkétszerezzük a tavalyi árbevételt és a munkaegységekre jutó jövedelmet is.

A tényeken alapuló megnyilvánulások ezek. S nemcsak néhány vezető bízik az ez évi sikeres gazdálkodásban, hanem a pusztaottlakai emberek többsége is. Hitüket és munkakedvü'ket mindennél beszédesebben tükrözi a szorgalmas munkáról tanúskodó határ. Elsősorban az öt medgyesbodzási szövetkezeti vezetőt illeti ezért dicséret. Azt tették és teszik, ami hosszú évekig hiányzott Pusztaottlakán: jól megszervezték a gazdálkodás menetét, megerősítették a munkafegyelmet, s bebizonyították, hogy szorgalmas munkával ki lehet aknázni a pusztaottlakai határban rejlő lehetőségeket. A kezdeti jelentős sikereknél is többet ér az, hogy kizökkent a kátyúból a pusztaottlakai Egyetértés Tsz szekere, s most már reményteljesen halad előre.

Kukk Imre

Utolsó premierjéhez érkezett el a Szegedi Szabadtéri Játékok 1967-es programja. Kilenc év sztárparádét felvonultató, sikerekben gazdag operaelőadásai után most újabb Verdi-mű, a Don Carlos került színlapra. Az augusztus 13-i premiert néhány kellemetlen momentum zavarta: két külföldi énekes szerepeltetésétől el kellett tekinteni, az utolsó pillanatok szerencséjére azonban a fesztivál igazgatósága tudott megfelelő szólistákról gondoskodni, így II. Fülöp központi szerepére Nicolai Ghiuselevet, a szófiai operaház rendkívül tehetséges basszistáját római lemezfelvételéről sikerült egyenesen Szegedre hívni, hasonlóképpen Angelo Lo Foresét, a római operaház két éve Budapesten már előnyösen bemutatkozott tenoristáját is. Az előadás sztárja Nicolae Herlea volt, a bukaresti opera vezető baritonistája, a Milánói Scala és a New York-i Metropolitan állandó vendégművésze. A hazai közönség, budapesti fellépése mellett lemezeiről egyébként is ismerte már,

de az a rendkívüli muzikalitással, speciálisan lírai színű hangi adottságokkal megformált Posa márki, amit Szegeden produkált — sokáig emlékezetes marad. Ugyancsak előnyösen debütált a fesztiválon Gyurgyevka Csakare- vics, a belgrádi operaház mezzoszopránja, Eboli szerepében.

A szerkezetileg, díszletrendjét tekintve templomtérre jól alkalmazható és kifejezetten oda tervezett opera karmestere Vaszy Viktor, rendezője Szinetár Miklós volt, aki a belső lélektani folyamatok és külső cselekmények logikailag helyes felépítésére helyezett súlyt Fülöp Zoltán egyetlen hatalmas alapdíszletbe (az Scoria! palotába) komponált színpadán.

A szegedi fesztiválon elkészült a jövő évi műsorterv is, így

1968-ban a Bánk bánt, a János vitézt, az Aidát mutatják be, és a Magyar Állami Népi Együttes, valamint egy külföldi művész- együttes vendészerepel.

N. I.

Tímár Ede:

Otto Skorzeny tanítványa idegee

13.

Amerika partjai előbb keskeny szalaggá, majd vékony fonallá zsugorodnak. Aztán egészen eltűnnek a láthatár mélységeiben. Köröskörül nincs más, csak a kék víz. A Csendes-óceán nyugodt, világos kéksége.

A nagy hajó gépei monotonul dolgoznak. Egy tengerészgyalogos támaszkodik mellettem a fedélzet korlátjához.

— Mit gondol törzsőrmester, hová visznek bennünket?

— Ezt öregem magam se tudom.

A hajón levő tengerészgyalogosok, műszakiak, híradók, tüzérek, páncélosok közül senki sem tudja mi az úticél. Persze a katonák általában nem tudnak semmit, ami a jövőjükre vonatkozik.

Repülőgéppel hoztak bennünket San Franciscóig. Ott aztán behajóztunk. Éjszaka történt. Csak már kinn a tengeren láttuk, hogy mily sok különféle alakulat van a hajón.

A hajón az élet alaposan meg van szervezve. Pontosan úgy, mint egy kaszárnyában. A különbség csak annyi, hogy ez a

hajó túlzsúfolt kaszárnya. Ezért mindenért sorba kell állni, mindenre várni kell. Harminc-negyven emberre jut egy zuhany. Ami pedig az ételosztást illeti, amikor az ember megkapja a reggelijét, tulajdonképpen mindjárt beállhat az ebédért való sorba. Még az a szerencsénk, hogy bennünket, a különlegeseket nyolc-tíz-ágyas kabinokba szállásoltak el, így legalább az éjszakák elviselhetők.

Ácsorgók a fedélzeten, bámulom a végtelen vizet, a hajó nyomában repkedő, hulladékra vadászó sirályokat és folyton Bibire gondolok.

Szomorú éjszaka volt. Bibi eleinte megpróbált jókedvet mutatni, de aztán kitört belőle a fájdalom. Hevesen zokogott

— Miért mégy el? Mikor látlak? — hajtogatta egyre.

Csillapítottam. Hasztalan. Meg is mondta:

— Nem tudsz megvigasztalni. Talán könnyebb lesz, ha jól kisírom magam.

Hagytam hát. Sírjon. Talán könnyebb lesz tényleg neki. Aztán megcsókolt. Nem panaszkodhatott! rá, de még soha sem csókolt annyira szenvedélyesen és oly mélységes odaadással mint most

Amikor reggel elváltunk a Snack-bár ajtajából integetett az autóbusz után. Haját a szél lobogtatta. Gyönyörű szemei könnyben úsztaik.

Ezt kiáltotta utánam:

— Várlak! Várlak, szívem!

Mondhatom kutyául éreztem

magam. Mintha a szívemből szakítottak volna ki egy darabot. A legszívesebben megállítottam volna a rohanó autóbuszt és szerettem volna ott maradni rála.

Valóban unalmas itt a hajón. Mindenki igyekszik valami elfoglaltságot találni magának. Kártyáznak, sakkoznak, muzsikálnak, képes magazinokat nézegetnek, detektívregény két olvasnak.

Visszamegyek a korláthoz és tovább bámulom a vizet és a sirályokat

Schrantz, az osztrák lép mellém.

— Kezdődik a nagy kaland — mondja.

— Ühüm — dünnyögöm kedvetlenül.

— Egy Vietnamból hazatért ejtőernyőstől halVdam. hogy a vietkongisták nem ejtenek foglyot. Ha élve elkapnak valakit, (elmetszik a hasát és három-- négy rákot varrnak bele. Képzelheted, mit szenved a szeren-