Békés Megyei Népújság, 1967. augusztus (22. évfolyam, 179-205. szám)
1967-08-17 / 193. szám
1957. augusztus 17. 5 Csütörtök q fev°ben íáfafcuk Emlékezetes éjszaka A Magyar Televízió kedden este mutatta be Roy Baker angol rendező Emlékezetes éjszaka című filmjét, mely az 1912-es esztendő nagy katasztrófájának, a White Star angol hajóstársaság Titanic nevű óriásgőzösének pusztulását idézi. Igaz, hogy a filmbeli cselekmény nem fedi pontosan a valóságot, az alapmotívum azonban hasonló, és megrázó. A Titanic pusztulását, és vele 1500 ember hullámsírba vészesét a felelőtlenség, az elbizakodottság és a könnyelműség okozta. A valóságban az Atlanti-óceán átszelésének új rekordja, a filmen pedig a szinte minden óvórendszabályt elhomályosító vakhit: az új csodagőzös, a Titanic olyan konstrukciójú, hogy el nem süly- lyedhet. Ez a vakhit 1912-ben is egyik kiváltó oka volt a tragédiának, s ezúttal Roy Baker rendező ezt választotta döntő tényezőnek. Hasonló katasztrófák, megrázó események már sokszor ihlették filmalkotásra az emberi magatartást, az emberi lélek rejtelmeit kutató filmeseket. Nem véletlen, hogy a Titanicról is jó néhány film készült, hiszen ez a tragédia szinte kínálja a megfilmesítés, a jó megfilmesítés lehetőségéit. Nos, Roy Baker filmje a mi értékrendünkkel mérve közepesnek mondható. Fő erénye, hogy a feszültséget végig fokozza, és soha nem esik, túlzásokba, nem csinál — pedig könnyen megtehetné — borzalmas tömegjeleneteket, a fuldoklók eltorzult csétlen, amíg elpusztul — mondja váratlanul Schrantz. Kutatóan az arcába nézek. Tréfál? De nem. Komolyan hiszi, amit mond. — Miről jutott ez most az eszedbe? — A Csendes-óceánon vagyunk, Ázsia felé igyekszünk. Hát csak a hülye, meg a vak nem látja, hogy hová megyünk — feleli. — Tudsz valamit? — Nem én, csak sejtem. Sejtem én is. Sejti mindenki. De így még nem beszéltem erről senkivel Csak azt furcsálom, hogy éppen Schrantz fordul hozzám ezzel a kérdéssel. Ö azonban mindjárt magyarázatot ad: — Te is törzsőrmester vagy, én is az vagyok. Gondolom, ha valami probléma izgatja az embert, legjobb, ha egymással beszéljük meg. Alacsonyabb ran- gúakhoz mégsem lehetünk bizalmasok. Igaz? — Hogyne, persze — hagyom rá kelletlenül. Szóval a félelmetes és rettenthetetlen Schrantz, az egykori brandenburgi különítményes, Skorzeny Otto tanítványa ideges. — Majd meglátjuk, hogy hová lyukadunk ki — mondom neki, s elbúcsúzom tőle. — Megyek ledűlök egy kicsit. Álmos vagyok. Faképnél hagyom. Honnan szedi ezt a marhaságot a felmet- ■zett hassal és a rákokkal? Vagy vonásait nem hozza premier- plánba; a tömegméretű katasztrófa tényét mutatja be. ezt emeli a cselekmény fókuszába, és nem kalandozik el az iszonyatban, és a borzalomban való vájkálásig. S még valami: meglepő az a szókimondás, ahogy a luxusosztály utasainak jellemét, arisztokratikus gőgjét és szenvelgését bemutaja, de még meglepőbb az a realitás, ahogy az alsóbb osztályok tömegeit láttatja, ahogyan rávilágít azokra a mély tár- j sadalmi szakadékokra, me- ; lyeken átvezető hidat még a j közvetlen és közös pusztulás ténye sem volt képes építeni. 1 Ezekért a jelenetekért talán meg is bocsátható, hogy több szentimentális, s bizony gics- csesre hangolt képsor rontja le a közepes színvonalra az egyébként elgondolkoztató és egyszerű eszközökkel megalkotott filmet. A zenekar, a szerelmespár és a háborgó vízen úszó nagybőgő kirívó példái- annak, hogy Roy Baker sem volt mentes a közhelyektől, sablonoktól, s hogy ezek mégis döntő í kisebbségbe kerültek, dicséretére mondható. A televízió — sajnos — egy időben szinte dömpingszerűen vetített poros, naív, rossz filmeket, az „Emlékezetes éjszakát” némi jó akarattal kiemelhetjük ezek közül. Ezt egy nagyon emberi, kitűnő alakítás is megköveteli, Kenneth Moore Lightol- ler másodkapitánya, Szabó Gyula kitűnő szinkron-hangjával együtt. S. E. tényleg igaz? A fene se tudja. Vietnamról rengeteget beszélnek és tulajdonképpen mégsem tud róla senki, semmit. Amit az újságok írnak és amilyen filmeket bemutatnak, nekünk arra nem sokat lehet adni. Viszont az a Bili által mutatott különös interjú sem fér a fejembe. Eh, egye meg a fene az egészet Majd csak lesz valahogy. Tudnivalók Vietnamban Sejtelmünk beigazolódott. A hajóról helikopterekbe kerültünk. A helikopterek pedig Saigonba repítettek bennünket. És most itt vagyunk az egyik katonai bázison. A naptár október végét mutatja. De itt a megszokott őszből semmit sem látunk. A szubtrópusi dús, buja növényzet nem ölt magára aranyló őszi színt. A lehulló levelek helyén nyomban kinő a friss, sötétzöld lomb. Mélytüzű virágok pompáznak a forró napsütésben. Az első benyomás határozottan kellemes. Tagbaszakadt, vörös hajú, szeplős arcú őrnagy fogad ben- nünKet, — Maguk hát az új fiúk a Special Warfare School-ról? — kérdi mosolyogva. — Régen várom magukat. Hát én leszek, illetve máris vagyok, a parancsnokuk. Henry Steel tT nevem. (Folytatjuk) TÁBOROZOK CVOMÁN „...Varga Zoli ördöngős cselekkel hozza fel a labdát, átkígyózik az ellenfél egy-kettő-három játékosán, gyönyörű oldalpassz Farkashoz, Farkas kiugratja Albertet, Flóri a 11-es pont tájékán elfekteti az ellenfél beállósát... lő... gól!!! Szédületes gól...” Nem tudom, melyik válogatott labdarúgó-mérkőzés forró pillanataira illene ez a néhány mondat, de azt tydom, hogy ez a sok jókedvű, makkegészséges gyerek mind egytől-egyig szeretne Varga Zoli, Farkas Jancsi vagy Albert Flórián lenni, és hogy ezt a vágyat nem lehet elég korán betölteni, arra a gyomai táborozok kitűnő példát adtak. Ilyen vidám és edzett társasággal régen találkoztam! Az elmúlt hét péntekjén készültek ezek a képek, akkor jártunk Gyomán, hogy megkeressük a békéscsabai sportiskola táborozott, a labdarúgó-szakosztály neswen-10—14 éves reménységét, akik azóta már hazajöttek, és újra a strandon Vandlik János oktató Kovács Lacival a fejelést gyakoroltatja. ahol Szakái József, a községi pártbizottság titkára az első számú gondviselőjük. Ű volt az, aki vagy a gátoldalban rúgják a focit, örömmel fogadta Gyomán a csa- A sportiskola igazgatója, Giczey bai gyerekeket és közbenjárt el- Lajos is velünk jött és útközben helyezésük, étkeztetésük megoldá- érdekes dolgokról tájékoztatta az sában. Az sem titok, hogy a gyomai újságírót. Arról is, hogy ez a nyá- napközis konyhán szeretettel veri táborozás az idén kezdődött, új , .. ... , . .. , , , , , . szik korúi okét, es nem akadt kezdemenyezes es a pöttöm focisták után a kézilabdái lányok és estien gyerek sem, akinek ne a tornászok jönnek Gyomára, ízlene az ebéd vagy a vacsora; és Vidám az élet a strandon, csak hamar eltelt a hét. Fotó: Esztergály végül az sem titok, hogy a táborozok szívesen maradnának akár három hétig is vagy egy hónapig... A forint azonban gyorsan fogy, és a sportiskolának sincs belőle mesebeli zsákkal, olyannal, amelyikből soha nem fogyna ki. így aztán, mit lehet tenni, a kis sportolók gondtalan, szép nyári hete is véget ért egyszer. Éppen tízóraiztak, amikor megtaláltuk őket a gyomai sportpálya egyik szögletében. Az oktatók: Vandlik János, Farkas Károly és Perlaki Pál röviden megbeszélték a további programot, félórás labdázgatás, fejelés után irány a strandfürdő! Ott szórakoznak, játszanak ebédig, délután pihenő, este pedig búcsú-tábortűz a Körös partján. Nem ülnek egy pillanatig sem nyugodtan, egyik kezükben kifli, a másikban is kifli, de azért fejelgetni egészen jól lehet. Fri- dericus Pali még csak 10 éves, de azt mondja, döntött: focista lesz! Baracsi Gyurka hasonlóképpen, de kizárólag a jobbszélen, Sipos Pali, Kovács Laoi és Szlávik Jancsi pedig arra kíváncsi, hogy mikor lesznek benne az újságban? Tízórai után sorakozó és az oktatók munkához látnak. Szívesen, jókedvűen ők is, akár a negyven gyerek, a csabai sportiskola növendékei. Milyen jó lenne tudni, van-e közöttük egy-két Albert Flórián? Sass Ervin
