Békés Megyei Népújság, 1967. augusztus (22. évfolyam, 179-205. szám)
1967-08-16 / 192. szám
1867. augusztus 16. 4 Szerda A kisipari szövetkezetek holnapja SAINT-SIMON, Fourier, Owen a szocialista gondolat hajnalkorszakában még világmegváltó lehetőségként álmodoztak az ipart is átfogó szövetkezésről, és immár több mint száz esztendeje — 1844- ben — szervezték meg a rochale-i takácsok a mindmáig ősként tisztelt, első szövetkezést a világon. Jóllehet, a hajdani utópiákat bizony jócskán kikezdte az idő, a szövetkezetek — köztük az egykori takácsok modern utódai, a korszerű termékeket gyártó kézműipari szövetkezetek is — a szocialista gazdálkodás nélkülözhetetlen tényezőivé váltak. Érdemes, jó néhány félreértés eloszlatásaként, egy-két ténnyel is bemutatni: miként értendő ez a nélkülözhetetlenség. Népgazdasági méretekben természetesen nem jelentős a kisipari szövetkezetek termelési értéke: az ipar összegezett termelési volumenének még 5 százalékát sem éri el. Lényegesen változik azonban a megítélés nézőpontja, ha iparáganként, illetve — a foglalkoztatás arányait tekintve — tájegységenként tekintjük át a ktsz-ek tevékenységét. Nos, a kisipari szövetkezetek, példaként említve, a textilruházati ipar összlétszámának 50, a fafeldolgozó ipar 36, a fémtömegcikkipar 20, a műszeripar csaknem 10 százalékát foglalkoztatják, és termelésük értéke már csaknem eléri az évi 18 milliárd forintot. A legújabb, 1967. júniusi adatok szerint pontosan 198 821 ember dolgozik valamilyen módon ktsz-ben és ez az összes foglalkoztatottak számához mérve nem sok. De kisipari szövetkezetekben dolgozik például Békés megyében a nem mezőgazdasági foglalkoztatottak 29, Szabolcs megyében 27 százaléka, s így azért már módosul a kép. A ktsz-ek népgazdasági jelentősége és természetesen: az itt dolgozó kétszázezer ember jövője, holnapi munkájának megítélése indokolja a kérdést: milyen helyet foglalnak majd el a kisipari szövetkezetek az új gazdaságirányítási rendszerben? ERRŐL SZÓLVA fontos mindenekelőtt rámutatnunk arra a sajáI Budapesti Kőolajipari Gépgyár Budapest XVIII., Gyömrői út 79—83. azonnali belépésre keres műszer és technológiai szerelési munkahelyekre kültosságra, amely a ktsz-ek gazdálkodását és egész közéletét jellemzi. A szövetkezet, köztudomásúan, a tagok tulajdona, következésképp: a vezetőséget közgyűlésen választják (ellentétben az állami vállalattal, ahol az egész társadalom nem választhatja meg a tulajdonában levő vállalat vezetőit: ezt a jogot csak a társadalmi érdekeket kifejező és érvényesítő állami irányítás gyakorolhatja, amely kinevezi a vállalat vezetőit). A kisipari szövetkezetek belső demokráciája, a tulajdonosok — tehát a tagok — tényleges beleszólási joga a gazdálkodásba, és az a tény, hogy itt a tagok közvetlenül anyagilag kockáztatnak is, egyrészt a tagsági jog feltételeként befizetett részjegy erejéig, másrészt úgy, hogy nincs garantált munkadíjazásuk, természetesen sajátossá színezi a szövetkezeti gazdálkodást. Ebből a sajátosságból azonban jócskán származtak olyan túlzások is, amelyeket éppen a gazdasági reformmal kapcsolatban fontos áttekinteni. Az egyik ilyen —i a sajátosságokat tévesen megítélő — álláspont a csoporttulajdonból már-már szinte a „félmaszekség" következtetését vonta le. Ebből származott az az elvi megfogalmazás is, amely a szövetkezeteket nem tekintette „következetesen” szocialista jellegűnek, ellentétben az állami tulajdonnal. A közelmúltban Nyers Rezső elvtárs, az MSZMP Központi Bizottságának titkára egy interjúban így válaszolt az ezzel kapcsolatos kérdésre: „...Helytelennek tartom az ilyenfajta megkülönböztetést. A szövetkezeti tulajdon csoporttulajdon, az állami tulajdon pedig össznépi tulajdon; ebből azonban nem következik az, hogy az egyik következetesen szocialista, a másik pedig kevésbé szocialista.” AZ ELVI FÉLREÉRTÉS azonban eddig egész sor gyakorlati konzekvenciához is vezetett. A kisipari szövetkezetek sok hátrányt leküzdve gazdálkodtak, az állami vállalatoktól például merőben különböző módon és gyakran más áron kaptak anyagot. A szövetkezeti sajátosságok — éppen ellenkező előjelű — félreértésének tünetei voltak tapasztalhatók viszont „házon belül”. Sok helyütt a gazdálkodás színvonalának emelésével, a termelési volumen bővülésével kezdték háttérbe szorítani a tagokat megillető tulajdonosi jogokat, arra utalva, hogy a kisipari keretekből kinőtt, vállalati méretű gazdálkodással ez már „nem fér össze”. Az 1968-tól érvénybe lépő változások valójában e kétirányú'félreértés feloldásaként is értelmezhetők a szövetkezetekben. Ami az elsőt illeti: a ktsz-ek gazdálkodási mechanizmusának lényegévé az válik, ahogy teljesen egyenlő feltételekkel dolgozva, a piac tényleges hatásai közepette kell versengeniük az állami vállalatokkal. Az egyenlő feltételekről szólva, talán elég arra utalni, hogy a termékforgalmazás korszerű rendszerében a szövetkezeteket éppen úgy megilletik a több csatornás — tehát önálló mérlegeléssel kiválasztott — beszerzési és értékesítési források igénybevétele, mint az állami vállalatokat. Ez pedig azt a lényegi változást jelzi, hogy a szövetkezeteknek valóban gazdasági eszközökkel és módszerekkel kell állnia a „másik oldalon” is új lehetőségekkel élő versenytárs „nyomását”. S itt pedig nem kevesebbről van szó, mint arról, hogy minden bizonnyal elégtelennek bizonyul a jövőben annak a forrásnak a kiaknázása, amit rövid összegezéssel „szövetkezeti rugalmasságnak” nevezhetünk. Eddig jobbára ezzel a mozgékony, dicséretesen gyors reagálóképességgel — az állami vállalatokénál lényegesen kisebb eszközállománnyal, alacsonyabb műszaki színvonalon dolgozva — meglepő eredményeket értek el. Csakhogy mindjárt más a helyzetkép, ha ez a rugalmasság általánossá válik, ha az állami vállalatok kötöttségei is megszűnnek. Egész sor kisipari szövetkezet már most számol ezzel a lehetőséggel és a megoldást — helyesen, előrelátóan — a szétaprózott gazdálkodás erőforrásainak egyesítésében látja. A szövetkezeti önállóság teljes érvényesítésével, közös értékesítésre, beszerzésre, közösen alkalmazott technológiák együttes kidolgozására, kölcsönösen használt szállítógéppark beszerzésre, raktárépítésre stb. kötnek együttműködési szerződéseket. A KÖZÖS GONDOLKODÁS, az új lehetőségek együttes felmérésére, magyarán: a demokratizmus kiterjesztése ugyancsak ilyen új tényező. Kétségtelen, hogy a vállalati — középüzemi méretre — bővült gazdálkodás sokszor gyors döntéseket kívánó hétköznapjai aligha képzelhetők el sza- vazásos módszerrel, ez ellentmondana a modern gazdálkodás logikájának. De nem is erről van szó, nemcsak ez jelenti a demokratizmust. Sokkal inkább az, hogy a többség bizalmával felruházott választott vezetők valóban építsenek a tagok véleményére, kezdeményezőkészségére, a közösségért érzett felelősségére! Tábori András Társadalmi munkával csinosítják községüket a nagykamarási KISZ-fiatalok szolgálatos munkakörbe központifűtés-szerelő, csőszerelő, vízvezetékszerelő, vasszerkezeti lakatos, hegesztő szakmunkásokat és térti segédmunkásokat. Vidéki munkahelyeken ötnapos munkahét van. Munkás- szállás, étkezés biztosítva. Központi telephelyre TMK vas- szerkezeti lemez- és géplakatos, hegesztő, villanyszerelő, hőszigetelő, esztergályos szakmunkásokat és férfi segédmunkásokat. Vidéki dolgozók részére központi telephelyünkön is szükség esetén munkásszállást biztosítunk. JELENTKEZÉS: , a vállalat munkaügyi osztályán 800 Ék Nagykamaráson a KlSZ-alap- szervezet tagjai már nemegyszer tanújelét adták anna;k, hogy ha a község szépítéséről, fejlesztéséről van szó, szívesen feláldozzák szabad idejüket, hogy társadalmi munkával segítsék a kitűzött cél mielőbbi megvalósítását. A napokban a tavaly épült új művelődési otthon környékén feltörték a talajt és rendbe hozták. Vállalták, hogy az ősszel rózsákat, valamint díszbokrokat ültetnek el és egy csinos parkot Mintegy 25—30 vontató földet terítettek szét, s később ezt a területet is parkosítják. Felvételre keresünk budapesti munkahelyre SZERKEZETLAKATOS. HEGESZTŐ. MARÓS. ESZTERGÁLYOS. MINTAKÉSZITŐ, szakmunkást, férfi segédmunkásokat, és PORTASOKAT. valamint vidéki rr" lakatosokat hegesztőket, csőszerelőket és festő szakmunkásokat. Orsz. Bányagépgyártó Vállalat. Budapest, IV., Baross u. 91—95. 725 A létesítenek. Az augusztus 14-én átadásra kerülő úí egészségiház környékét is rendbe hozták. Minden hagyománynak volt kezdete Látogatás a nagybánhegyesi Zalka Tsz téglaégető j ében A határt apró kis parcellákra osztó mezsgyék elszántása, a nagyüzemi táblák kialakítása, a szükséges felszerelések, gazdasági épületek nélkül találta a nagybánhegyesi Zalka Máté Tsz-t is. — Majd építünk — mondogatták. De nem volt idő majdra, hiszen a tavaszt és a nyarat tél követte akkor is, s az összeadott jószág- állománynak helyek ke lettek. Az építőanyag-, különösen a téglavá| bér két szállítószalagot illeszt össze, aztán ásózzák rá a téglának I való földet Bosszúsan mutatják: alig lehet lenyomni az ásót mert szinte buzog fel a viz. ‘ — ök már saját embereink — mutatja be őket Laukó Pál, köztük Lukácsi István brigádvezetőt — Ugyanis az idén is idegen munkaerővel kezdtük a téglaégetést, de aztán a magas talajvíz miatt itthagytak bennünket Amint Az ifjú generáció érdeklődése minden bizonnyal hagyományossá teszi a téglaégetést. sáriás lassú és nehézkes volt. így született meg a gondolat, hogy hozzálátnak a szénporos égetéshez. Már az első évben 1 millió körüli kifogástalan minőségű téglát égettek, s nem is a szokásos homokos, hanem leginkább agyagos és fekete földből. A nagy szám hallatán azt kérdeztük most Laukó Páltól, a szövetkezet főkönyvelőjétől, hogy talán már volt hagyománya a téglaégetésnek Nagybánhegyesen ? — Nem volt. A szükség vitt rá bennünket. Annyira ismeretlen hozzá lehet fogni, nagy nehezen összetoboroztunk egy helybeli brigádot s azóta kedvvel dolgoznak. — Érdemes — mondja Lukácsi István. — Elég jól lehet keresni, naponta 100—150 forintot érő munkaegységet írnak jóvá. Nemcsak kedvünk van hozzá, hanem meg is szerettük. Pedig nagy kínlódás árán sikerült összehozni az első prizmához szükséges 151 ezer téglát Ahonnan lehetett, onnan fuvaroztunk ide földet. Most is elég magas még a talajvíz, de bízunk benne, hogy az idén még Szállítószalagok helyettesítik a kubikostalicskákat és lórikat. Kép: O. L. volt a téglaégetés, hogy a mi tag-1 jaink közül nem is kaptunk hozzá embereket Később is idegen munkaerővel próbálkoztunk. A szó szoros értelmében próbálkoztunk, mert 1963-ban és 64-ben is csak egy-egy félmilliót tudtunk égetni, aztán és tavaly egy darabot sem a mind magasabbra növekedő talajvíz miatt Közben kifelé ballagunk a téglaégető felé. Szinte csend van a telepen. Egy hatalmas körültapasztott nyerstégla-prizma békésen pipázgató öregemberként eregeti a füstöt. Mögötte néhány ertiilegalább három ilyen prizmát tudunk kiégetni. A további beszélgetésből az is kiderül, hogy nagyon kapós a szövetkezetben égetett tégla. A közös épületekhez évente legalább 300 ezer darab kell, a helyi szövetfcer zeti gazdák pedig 1 milliót is elvinnének, ha volna. Így azonban szinte cseppenként osztják. Háromezer darabnál senkinek sem adnak többet Nem csoda, hogy lesik-várják, hogy csak hosszas keresgélés után találtunk néhány égetett késztéglát a telepen. K. I.
