Békés Megyei Népújság, 1967. július (22. évfolyam, 153-178. szám)

1967-07-19 / 168. szám

( mn. júüus i9. 4 Szerda Szeghalmon nincs semmi újság? Régi terv a megvalósulás útján Termálfürdő építése kezdődik Mezőkovácsházán — Hallottuk, hogy kezdődik a régi terv megvalósítása — kap­hatnánk erről egy rövid tájékoz­tatást? — örömmel — mondotta Zsó- tér László, a mezőkovácsházi köz­ségi tanács elnökhelyettese.. — Hiszen ennek a régi gondnak a megoldásáról egyre többet be­szélünk — illetve teszünk is. Köztudomású, hogy községünk­nek — hiába járási székhely — nem volt ez idáig tisztasági és strandfürdője. A megvalósítás nagyon sokba került volna s nem voltunk anyagilag elég erősek ehhez. Kapóra jött, hogy tavaly olajkutatás közben meleg víz tört fel a község szélén — a fürdő létesítésére kiválóan alkalmas te­rületen. Huszonnégy óra alatt hatszáz köbméternyi hetvenfo- kos, kiváló gyógyhatású víz megy kárba azóta is. Illetve nem egé­szen kárba, mert a község lakói állandóan hordják a gyógyvizet, sőt sokan vannak olyanok, akik a tilalom ellenére is fürödnek a forrás mellett kialakult kis tó­ban. A különböző mozgásszervi betegségben szenvedők a legna­gyobb elismerés hangján emlé­keznek meg a víz gyógyító ere­jéről. —Mi a helyzet jelenleg? — Amikor megszületett a dön­tés a fürdő létesítéséről, azonnal megrendeltük a tervet. Kétszáz­ezer forintért készíti a CSOMI- TERV, remélhetőleg néhány hét múlva megkapjuk. Természete­sen, mi addig sem pihenünk, hi­szen a tervet nagy vonalakban már ismerjük. Már megkezdtük az építőanyag hordását a kijelölt területre. Még e hónapban meg­kezdődik a hideg vizű kút fúrá­sa — mert a hetvenfokos vizet le kell majd hűteni — és az egyik medence építéséhez is hozzálát a tanács házi építőbrigádja a nyár folyamán. A terv szerint három lépcsőben épül fel majd a fürdőkombinát Először a termálmedence és gyermeklubickoió, majd a tiszta­sági fürdő és végül a sportcélok­ra alkalmas medence épül. Az öt holdnyi területen természetesen menet közben különböző vendég­látóipari létesítmények is épül­nek. — Nem beszéltünk még az anyagi eszközökről. — Éz az, ami egy kicsit üröm­ként jelentkezik az örömünkben. Sajnos, nagyon kevés a pénzünk és a tízmilliós építkezést csak na­gyon lassan, 1975-ig tudjuk megvalósítani. Végeztünk már felmérést, a község lakói, vala­mint a termelőszövetkezetek nagyon sok társadalmi munkát ajánlottak fel, de ez még mind kevés. Egyelőre nincs remény se­honnan anyagi támogatásra, pe­dig nagyon jól jönne. Bízunk ab­ban, hogy a fürdő — amelyet télen is szeretnénk üzemeltetni —, hasznos befektetés lesz, amelynek nemcsak a betegek, hanem a község is hasznát látja majd. Opauszky László — Nem is tudom, mit tudnák hirtelen mondani — vonja ösz- sze a szemöldökét Juhász János, a Szeghalom és Vidéke Körzeti Fmsz igazgatóságának elnöke. — A féléves mérleg még nincs ké­szen, felesleges lenne most szá­mokat, adatokat diktálni... — Nem „szenzációra vadá­szom”, mindössze az fmsz je­lenlegi munkájáról szeretnék tu­dósítást írni. — Hát, ami azt illeti, nem unatkozunk — gondolkodik to­vább az elnök, majd hirtelen felderül. — Azt hiszem, elég ér­dekes és elsősorban a szeghal­miak részére közérdeklődésre tarthat számot az, hogy hama­rosan, alig pár hét múlva befe­jeződik a Napsugár presszó nagyarányú átalakítása. Igen szép új berendezés szolgálja majd a vendégek kényelmét, és az átalakítás után húsz ülőven­déggel többet lehet majd kiszol­gálni. A másik, amiről érdemes megemlékezni, még ennél is fontosabb. Nem volt eddig tej­bolt a községben s bizony aka­dozott a lakosság tejellátása. A bolt létrehozását helyhiány aka­dályozta, de a szolgáltatóház felépülésével ez is megoldódott. A volt fodrászüzlet helyén na­gyon szép tejboltot nyitunk. A házilag, mintegy nyolcvanezer forintos költséggel átalakított j boltban vízvezeték lesz, gáztűz­hely és hűtőgép segíti a vásár­lók igényeinek kielégítését. Kap­ható lesz ott majd tej, kávé, kakaó, különböző tejtermékek és természetesen pékáru is. — Ugye, hogy akad megírni való? — Van még ezenkívül más is. E hónap elején nyitottuk meg az új gázcsere-telepet, amelyet kétszázezer forintos költséggel építettünk. Mintegy hatszáz fo­gyasztót mentettünk meg ezzel a Békéscsabán vagy Békésen tör­ténő palackcserétől. Azt tervez­zük, hogy hamarosan bevezetjük a palackok házhoz szállítását. — Az áruellátásban is nagy szerepe van az fmsz-nek. — Természetesen igyekszünk mindent megtenni a zavartalan­ság érdekében. Nem kielégítő jelenleg például a zöldség- és gyümötcsellátás. A szükséglete­ket a központi készletből és a házikertek termésének felvásár­lásból igyekszünk kielégíteni, de nem mindig sikeresen. A terme­lőszövetkezetek ugyanis, csak a konzervgyárral kötött szerződé­sük teljesítése után, a maradé­kot értékesítik nálunk. Ez pe­dig kevés. Tárgyalás folyik ar­ról, hogy velünk is kötnek szer­A SZOT elnöksége és a KISZ Központi Bizottságának Intéző Bizottsága a Nagy Októberi Szo­cialista Forradalom 50. évforduló­ja tiszteletére pályázatot hirdetett az iparban, a közlekedésben és a kereskedelemben dolgozó fiatal mérnökök, közgazdászok és tech­nikusok részére. Az országos pá- l "'\zatnak az a célja, hogy a fiatal műszakiak és közgazdászok sajá­tos formában is részt vehesse­nek a jubileum tiszteletére ki­bontakozó szocialista munkaver- senyben. A pályázat lehetőséget biztosít az egyéneknek és a kol­lektíváknak képességeik, szakmai felkészültségük, tehetségük bizo­nyítására. A fiatalok azokkal á szakdol­gozatokkal vehetnek részt a pá­lyázaton, amelyek a Kiváló Ifjú Mérnök, közgazdász, és technikus mozgalom keretében ez év no- veml>er 7-ig készülnek el, s szer­zői elnyerik a kiváló címet. A pályamunkák értékét növeli, ződést, de emellett magunk, is szeretnénk létesíteni egy öntö­zéses kertészetet a községi ellá­tás kielégítése céljából. Van még egy másik problé­mánk is, de sajnos, ez egyelő­re nem megoldható. Nincs a köz­ségben bútorbolt, a vásárlók kénytelenek Füzesgyarmaton vagy Dévaványán megvenni a szükséges bútorokat. Bárhogy szeretnénk, helyiség hiányaiban egyelőre nem adhatunk el bú­tort a helybelieknek — hely­ben. Az újságíró búcsúzik és íme beszámol, hogy Szeghalmon mé­gis van újság... O. L. ha azok a gazdaságosságra, a mi­nőség javításával, az exportképes­ség növelésével, a gyártmány- és gyártásfejlesztéssel, a munka- és üzemszervezéssel, a helyi tarta­lékok feltárásával, a balesetmen­tes és az egészségre ártalmatlan munkafeltételek megteremtésé­vel a vállalati feladatok eredmé­nyes végrehajtását segítik elő, a dolgozók érdekeit szolgálják. A vállalati értékelés után december 15-ig kell eljuttatni a legjobb pá­lyamunkákat a megyei KISZ-bi- zottsághoz. A legjobbak értékes jutalmat kapnak, hiszen az emlékplaket­ten és az elismerő oklevélen kí­vül iparáganként egy-egy kül­földi utazás az első díj, míg a második és a harmadik helyezet­tek jutalma 1600, illetve 800 fo­rint Az országos bíráló bizottság 1968. április 4-ig a Forradalmi Ifjúsági Napok keretében hirdet eredményt. Az iskolán kívüli népművelés helyzete Dévaványán A művelődési otthon, a könyv- j tár és a filmszínház múlt évi te­vékenységével foglalkozott leg­utóbbi ülésén a Dévaványai Köz­ségi Tanács Végrehajtó Bizottsá­ga. Szó esett többek között arról a művelődési otthon munkájával kapcsolatban, hogy az a múlt év- ben nem tett meg mindent a nép­művelés eredményeinek fokozásé- i ért. Sokkal többet kell tenni a te­rületi munka kiszélesítése és a klubok, szakcsoportok munkájá­nak megjavítása érdekében. A könyvtárral kapcsolatban meg­állapították, hogy bár az elhelye­zési körülményei nem a legjob­bak, mégis teljesítette éves tervét, kétezer olvasó beszerzevését. Az 50. évforduló tiszteletére: Pályázat fiatal mérnökök, közgazdászok és technikusok részére .uuuhvwvwuwwuuuuwwuwuuuvwwöiwhhíuuhuwhuhhhuwui« Mahorai, .a gyanús_ Hosszabb ideje békésen éldegéltünk egymás mellett a Téglacserepeket Aprórwtörő Vállalatnál, amikor egy reggel leuka, cégünk mindentudója meglepő hírrel hozta izgalomba csendesen lustál­kodó társaságunkat. — Most jövök a diritől — csicseregte titokzato­san. — Holnaptól új kollégát kapunk. Budapestről helyezték hozzánk. Eddig a Virágcserepeket Ki­szerelő Vállalat főszortírozója volt. Tengelegi, ez az örökké kíváncsiskodó fráter csak úgy mellékesen kérdezte meg: — Mi lehet a füle mögött, amiért vidéken te­metik el? A délutánunk odalett. Rossz hangulat uralkodott el rajtunk. Munkakedvünk a minimálisra csök­kent, s ennélfogva aznap már egyetlen téglacsere­pet sem törtek össze a telep dolgozói. — Üdvözlöm a kollégákat — köszönt kedvesen másnap reggel a frissen érkezett munkatárs. — Mahorai vagyok, s remélem, jól megférünk majd egymással. — Nő? — szegezte neki a kérdést Tengelegi. — Valuta vagy csak forint? — kíváncsiskodott Bakari. — Mennyi lett volna a BTK szerint? — fagga- tózott Mocsoki a tőle megszokott merészséggel. — De kollégák — méltatlankodott Mahorai —, mit képzelnek? A feleségem - tüdejének ártott már a füstös, kormos budapesti levegő... __ Mesélje az öregapjának — legyintett a kér­dés fölött indított vita lezárásaként Mocsoki. — A felesége hektikája miatt manapság senkit sem helyeznek ide az isten háta mögé. Még akkor sem, ha kéri. Szóval, ez a pali nekem nagyon gyanús... E ltelt egy hónap, leuka, a tőle megszokott agili­tással bulit szervezett a cégnél. Petrencei, az igaz­gató meleg szavakkal köszöntötte a körünkben először poharazni szándékozó Mahorait. Gyanúsan irult-pirult a pasas, de aztán a negyedik konyak után mindjobban felbátorodott, s a nyelve is meg­oldódott. — Tudjátok, barátaim — mesélte áttüzesedett arccal —, az a nő olyan volt, hogy különbet még festeni sem lehet. Pénze? Dögivei. Nem tudom, honnan szerelte, de még dollárt is adott, ha ép­pen megszorultam. — És a nejed? — aggodalmaskodott Tengelegi. — Ugyan kérlek, mi köze ahhoz az asszonynak, hogy szabad idejében mit csinál az ember. Ez a nagyvonalúság mindnyájunknak imponált. Mocsoki meg is jegyezte: tévedtünk Mahorai meg­ítélésében. Két nap múltán azonban kénytelenek voltunk álláspontunkat megváltoztatni. Megint leuka hozta a hírt. — Most olvastam Mahorai papírjait — mesélte. — Ez a fickó majdnem szent. Azt írja róla volt főnöke, hogy a Virágcserepeket Kiszerelő Vállalat­nak érzékeny veszteségeket okozott kiválásával. Mocsokiban minden összeomlott. Hosszas töp­rengés után szólalt meg. — A főnöke is biztos benne volt a buliba. Ma­napság csak úgy, isten nevében senkiről sem ír­nak ilyet... Gyanúnk még tovább mélyült, amikor Mahorai egy külföldi útról úgy jött vissza, hogy mindent elintézett, amit rábíztak. Sőt. Kaverlung megdup­lázta megrendeléseit, s külön elismerő levélben dicsérte vállalatunk üzletszerzőjének remek képes­ségeit, becsületességét és nagy kereskedelmi jár­tasságát. — Ez a pasas megfőzött egy egész országot. Ritka nagystílű szélhámos — mondta ki a szen­tenciát Tengelegi. Ettől kezdve megbomlott vállalatunk egysége. Két tábor alakult ki. Az égyikben úgy emlegették Mahorait, mint akitől mindenki tanulhat, a má­sikban viszont pontosan az ellenkezőjét állították. — Zugivó és hamiskártyás — súgta Mocsoki. — Az még csak hagyján lenne, de nagy tétel­ben lottózik is — toldotta Tengelegi. — Hogy honnan szerzi rá a pénzt, annak csak a mennybéli jóisten a megmondhatója. Tengelegi még azt is hozzátette, hogy neki tu­lajdonképpen semmi köze az egészhez. Ha az igaz­gató nem akarja látni, milyen métely rombolja vállalatunk egészséges szervezetét, hát magára ves­sen. Ö kiszáll a játékból, neki senki se mondja később, hogy ... Az árrá duzzadt követelés.' és a felhalmozódott feljegyzések elöl végül Petrencei sem térhetett ki. Teljesen felborult vállalatunk megszokott rendje, s ezért Mahorai volt a felelős. Egyéves fennállásá­nak jubileumára össze is hívták a fegyelmi bizott­ságot. Faggatták jobbról, szorongatták balról, de ő csak konokul nemet mondott mindenre. Tagadta az ivászatot, a kártyázást, a lottóról sem ismert be semmit. Sőt! Szemtelen módon szabályosan ki­állított számlákra és bizonylatokra mert hivatkozni, amikor Tengelegi, a fegyelmi bizottság tagja azt vetette a szemére, hogy egy téglacserép-szállítmány kiselejtezése révén elsikkasztott ötvenezer forintot. — Megátalkodott fráter — szitkozódott magából kikelve Mocsoki, a fegyelmi bizottság másik tagja. — Aztán lehiggadt és segíteni akart: — Nem érti, hogy könnyít a lelkiismeretén, ha mindent be­ismer? — Nincs mit tagadnom, s elismerni sem tudok semmit. Azaz — szégyenkezve lesütötte a fejét —, egyszer hazudtam a kartársaknak a vállalati ban­ketten. Mert nem ismertem én még más nőt, csak a feleségemet. —,Rázza át az öreganyját — torkolta le Bakari, a fegyelmi bizottság harmadik tagja. A vizsgálat eredménytelenségéről különben jegy­zőkönyvet állítottak össze. Kiadták elolvasásra mindenkinek a vállalatnál azután, hogy Mahorait letágták a kötélről s nagy küzdelmek árán újra életet leheltek bele. Szolnoki István

Next

/
Thumbnails
Contents