Békés Megyei Népújság, 1967. július (22. évfolyam, 153-178. szám)
1967-07-19 / 168. szám
1967. július 19. 5 Szerda Átadták az új egészségházat Kaszaperen Ezt láttuk a szegedi vásáron Részlet a szegedi Kevés kis község dicsekedhet olyan modern, ízléses és korszerű berendezéssel ellátott ' egészségházzal, központi orvosi rendelővel, mint Kaszaper. Juhász Sándor, a községi tanács vb-elnöke és dr. Szabó József körzeti orvos kezdeményezésére már évekkel ezelőtt megkezdték az egészségház tervezését, átadására azonban csak az idén nyílt lehetőség. Mindketten igen sok időt és fáradtságot áldoztak erre, míg végül sikerült tervük megvalósítása. Az új egészségházat, amely 700 ezer forintos költséggel épült, július 17-én adták át rendeltetésének, s ekkor volt az első Értékesítő Szövetkezet helyi szervezetének ügyintézője részletes jelentésben számolt be a község áruellátásáról. Elöljáróban ismertette azt, hogy a községben működő hat kiskereskedelmi és öt vendéglátóipari egység szakosítása még nem kielégítő. Több helyen gondot jelent a raktározás s nem utolsósorban ezért jelentkezik néha rövidebb idejű áruhiány. A boltok azonban általában igyekeznek a különböző szükségletek kielégítését biztosítani. A vártnál sokkal nagyobb sikert ért el az áprilisban megTejbolt nyílt Kevermesen A község lakóinak régi kívánsága teljesült Kevermesen azzal, hogy a földművesszövetkezet a fűszer- és csemegebolt mellett új tej- és tejtermék elárusítóhelyet létesített. A földművesszövetkezet a helyi tejfelvásárlótól biztosítja naponta a friss tejet, vajat, túrót és egyéb terméket. Az új elárusítóhelyet július 15-én nyitották meg. rendelés is. A körzeti orvos tréfásán „kíváncsi rendelésnek” nevezte, mivel az átlagosnál jóval többen jöttek el az új egészségházba, hogy láthassák is az ízléses berendezést, melyre a községfejlesztési alapból külön 50 ezer forintot fordított a tanács. A váróteremben kényelmes pasztellszínű fotelek, a gyermekek részére külön apró székek állnak 1 rendelkezésre. Az egészségházban külön fogászati rendelő is helyet kapott, valamint a zöldkereszt, a csecsemő- és terhesgondozásra két helyiséget, ezenkívül a védőnő szolgálati lakást kapott. bizonyult s ez az oka, hogy sűrűn elfogy ez a kedvelt hűsítő édesség. Az új, nagyobb pultot már megrendelték, még e hónapban megérkezik. A tüzelőellátással kapcsolatban megállapítja a jelentés azt, hogy az évről évre javul. Az idén már 169 SZOT-utalványra adtak ki különböző tüzelőt. A közeljövőben megoldanak egy régi gondot, biztosítják helyben az olajkályha tulajdonosok olajigényét. Állandó hiány jelentkezik építőanyagokból, az idei nyolc szerződő fél közül csak kettőt sikerült eddig kielégíteni. A továbbiakban Dékány Lász ! ló részletesen ismertette a szövetkezetnél egyre inkább javuló társadalmi tulajdonvédelmet, i majd a helyi szerv harminckét í dolgozójának képzettségéről számolt be. Középiskolai végzettséggel már tízen rendelkeznek és húsz főnek van kereskedelmi szakképesítése. Akik ezzel nem rendelkeznek, azok részére rendszeres továbbképzés folyik. A végrehajtó bizottság ezután megvitatta a jelentést, majd határozatot hozott az fmsz munkájának hatékonyabb segítésére. —O— Ami legelőször bámulatba1 ejt — az a szervezettség. Mint a budapesti és egyéb nagy múltú nemzetközi vásárok sokat próbált krónikásai (sőt régebben : résztvevői) elmondhatjuk: kevés ipari kiállítást láttunk, ahol az utolsó, vásárnyitás előtti órák ilyen nyugodtak, rendezettek lettek volna, a sajtó és a kereskedelem képviselőit ilyen alaposan és meleg vendégbarátsággal tájékoztatták volna. Bár a szegedi vásár 40 évre tekinthet vissza, méreteiben arányaiban, jelentőségében az utóbbi esztendőkben kezd igazán híressé válni. A kiállítás rangját nemcsak Szeged és a Dél-Alföld iparát reprezentáló ízléses, nagyvonalúan és jól áttekinthetően „tálalt” bemutatók adják meg, de nevezetes fővárosi cégek, kiemelkedő országos vállalatok is érdemesnek tartják elhozni ide legsikeresebb termékeiket. A 16 jugoszláv kiállító pedig már-már nemzetközivé avatta ezt a sokszínű vásárt. A látogatók nem kis meglepetéssel tapasztalhatták a jugoszláv város, Szabadka igazán gazdag iparának változatosságát. Cím fölötti képünk a jugoszláv élelmiszeripari kiállítás érdekes tablóját mutatja, de megtalálhattuk itt, a jól ismert ízléses bőráruk, kabátok, cipők, csizmák mellett a szőnyegipar, a férfi és női konfekció különböző változatait. A jugoszláv Partizán-gyár mopedjei és kerékpárjai közül a sláger két- ségkívül a mini-bicikli. Köny- nyedén változtatható méretei alkalmassá teszik, hogy egyformán használhassa nagypapa és kisunoka, ráadásul — használat után — összehajtható. Nézzünk körül a hazai kiállítók portáján is. A nagy múltú Orion-gyár, a BNV-n a legszebb termék díját nyert AT 1651-es televíziós vevőkészülék kétnormás kivitelét is bemutatta, amelyik egyaránt I Ikalmas a budapesti, a buka- esti, a noviszádi és a gráci I adóállomások vételére. Egy új | tv-család első tagját képviselte az ORETTE készülék, mely robbanásbiztos képcsövével, lezárható redőnyével — sok egyéb technikai kvalitása mellett — a jövő év szenzációjának ígérkezik. Az Országos Gumiipari Vállalat felfújható motorcsónakja éppúgy újdonság, mint a váltakozó méretű, gumiból készült vízmedencék. Kár, hogy a belföldi vásárlók csak az év utolsó negyedében vehetnek belőlük. Mint ahogy az is kár, a szegedi konzervgyár újdonsága: a fagylaltkonzerv, csak ötliteres „adagokban” készül, ruhagyár újdonságaiból. s így csupán a vendéglátóiparnak okoz örömet, a háziasszonyoknak egyelőre nem. Az viszont biztató, s a mi megyénk lakosait különösen érdekli, hogy a Fővárosi Gázkészülékgyártó Vállalat a szobák ' fűtésére alkalmas gázkonvektorok egész sorozatát fejlesztette ki. Az olcsóbb fajtáktól egészen a luxus kivitelű és teljesen automata berendezésig, mely termo-elektromos gyújtásával — egyszeri beállítás után — ősztől tavaszig egyenletes hőmérsékletet biztosít a lakásban. Megyénket a Gyulai Fa- Fémbútoripari Ktsz nagyszerű berendezései és a Szarvasi Vas-, Fémipari Ktsz változatos cikkei képviselték. Sok cso- dálója akadt a Zengő garnitúrának, többen kipróbálták a minden irányba könnvedén mozgó Direktor szék kényelmét, s bizonyára népszerű lesz a Nefelejcs virágtartó is. A szarvasiak hagyományos csempekályháik, és tűzhelyeik mellett a hősugárzó, vízmelegítő, kalauz lábmelegítő készülékek széles arzenáljával rukkoltak elő, nem beszélve a sokféle praktikus lámpáról, vagy a kávédarálók különböző fajtáiról. Szöveg: Vajda János Fotó: Demény A Baromfiipari Országos VállalatBÉKÉSCSABAI GYÁREGYSÉGE az őszi szezonra az előszerződések kötését megkezdte Jelentkezni a gyáregység munkaügyi irodájában lehet. 47583 Enteriőr a gyulaiak kiállításából. Előtérben a Direktor szék. Napirenden: Az áruellátás helyzete Ecsegfalván — Tudósítás a községi tanács végrehajtó bizottságának öleséről — Dékány László, a Dévaványa és , nyitott presszó, amelynek forgal- Vidéke Általános Fogyasztási és ma egyre emelkedik. A négy tégelyes fagylaltpult máris kicsinek Orion-tv-k arzenálja.