Békés Megyei Népújság, 1967. július (22. évfolyam, 153-178. szám)

1967-07-30 / 178. szám

1*67. július 30. 6 Vasárnap Szerelmem, Nemigen tudok kellemesebb, üdítőbb időtöltést, mint nyakig a hűs szőke víziben — esetleg gumimatrac tetején- ringatózva — élvezni a napfényt, jó le­vegőt, a fürdés örömeit. Nem­csak egészséges és pihentető, de határozottan idegnyugtató is a hétköznapok többé-kevésbé haj­szás egymásutánja végén a va­sárnap, vagy a víkend a Körös mentén. Mindenki elfogult sa­ját szerelmeivel kapcsolatban, le­het, hogy ezért mondom, de sok­kal kellemesebb helynek tartom „Szánét” a világ legszebb kő­medencés strandfürdőjénél. (Amelyeknek egyike egyébként szintén a közelben, Gyulán talál­ható.) A szabad víz sokkal tisz­tább, mint a bazénba zárt, itt biztos, hogy senki nem ugrik a fe­jedre, ha akarsz csónakázol, ha kedved van labdázol, s a kör­nyezet is sokkal üdítőbb, mint­ha akár a legrendezettebb, zárt parkban lennél. Mindez persze, amit eddig elmondtam kicsit — magánügy. Az viszont már teljességgel fel­említeni való közügy, általános közérdek, hogy miért nem le­hetne — rövid időn belül —, ez­rek és ezrek pihenését biztosító remek fürdőhelyet létesíteni a Fehér- és Fekete-Körös össze­folyásánál! Mert miféle primi­tívségekkel szükséges megküzde­nie manapság a Szanazugba ki­rándulóknak? Először is, amíg oda jut az ember. Gépkocsija, motorkerékpárja nem minden Légyott — félúton családnak van. Kerékpárral bi­zony elég hosszú az út, csak a fiatálok vállalkozhatnak rá. Az autóbusz csak a Dobozi úton levő hídig visz, menetrendje nem alkalmazkodik a kirándu­lási igényekhez. Két hete, ép­pen vasárnap délután akkora — jégesővel tarkított — zápor volt, hogy akit az úton kapott el, biz­tos kétszer is meggondolja, amíg még egyszer Szanazugba megy. Magyarán: nincs egy fedett hely sehol a környéken, vagy útköz­ben, ahol a nyári időjárás rö­viden elvonuló, de mégis kelle­metlen szeszélyei ellen védelmet nyerne az ember. Tengelytörő szekérnyomok, sáros földutak miatt a kedvenc kirándulóhely „fő közlekedési útvonala” a gát taraja. Ez a vízügyi hatóságok elnéző jóindulatán múlik, de végleges megoldásnak elfogadha­tatlan. (Veszélyes, poros, ron­gálja a vízvédelmi művet.) A másik, hogy a fürdési lehetőség voltaképpen a Körös vízállásának függvénye, s amint kissé árad a folyó, magasabb a vízszint, a gyerekek, úszni nem tudók kiszorulnak a pancsolás örömeiből. De, ha kedvező is a víz magassága, amíg be- és fő­ként kivergődik a folyó med­réből a fürdőző, nyakig iszapos lesz. Derék Portörő bácsi, a ré­vész eleget zsörtölődik a gyere­kekkel és felnőttekkel: nem azért mosta ő tisztára a ladikját, hogy iszapos lábukkal bemocskoljá-k! De ha ez az árva ladik az egyet­len lehetőség, hogy viszonylag sármentesen lábaljon ki az em­ber a vízből? Egyszóval némi lejtős, homokos partoldalt, vagy legalábbis jókora, széles lép­csőkkel ellátott, s elsősorban a „legnaigyobb forgklmú” helyeken, az összefolyásnál .felállított, _ sté­geket kéne kialakítani. Rögtön felmerül; a kérdés, hogy kinek? Régebben a két Körös összefolyása három járás határ- területe volt, afféle senki föld­dé. Most a gyulai járáshoz tar­A Gyulai Gépjavító AUomás azon­nali belépésre felvesz vasesztergályoso­kat. Fizetés megegyezés alapján. 488 A Békéscsabai Építő- és Éptiletkar- bantartó Ktsz kőműves szak- és segéd­munkásokat alkalmaz igen jó kereseti lehetőségekkel. Felvételre jelentkezés: Békéscsaba, Kinizsi u. 12. sz alatti központban. *#7 A Felsőnyomási Állami Gazdaság (Telekgerendás) lánctalpas traktor ve­zetőket keres azonnali belépésre Je­lentkezés a gazdaság főmérnökénél. 480 tozik, s közismert: a gyulaiak egészséges lokálpatriotizmustól áthatott tevékeny emberek, ez biztató. Ma már a vállalatok, szövetkezetek versengenek érte, hogy telket kaphassanak Szana- zugban, üdülőépítéshez. A Feke­te-Körös jobb partján már alig van telek, a Fehér-Körös bal ol­dalán azonban festői környezet­ben úgy gondolom akad még hely. A tanács hasonlóan a Ba­latonhoz, vagy a Duna-kanyar- hoz vezesse be üdülőhelyi hoz­zájárulás beszedését az itteni vállalatoktól, intézményektől, s később, ha valami takaros hét­végi víkendközpontot létesítenek, a fürdőzőktől is. A megyei tanács építési, köz­lekedési osztályán azt az infor­mációt kaptuk, hogy készül már egy portalanított út tanulmány- terve, s ősszel el is lehetne kez­deni a kivitelezését. A vendég­látóipartól és a kiskereskede­lemtől is olyan tájékoztatást kap­tunk, komolyan foglalkoznak az­zal, hogy jövőre az üdülőket el­látó árusító-pavilonokat létesíte­nek itt. Eddig bizonyos körzeti elhatározás és nem utolsósor­ban a lehetetlen útviszonyokból adódó szállítási , nehézségek tar­tották őket vissza. Ez a cikk nem kíván min­den kérdésre választ adni, in­kább csak gondolatébresztő cél­lal készült. Vasárnaponként Sza- nazugban ezrek üdülnek fel és elvi akadálya nincs, hogy ez a szám sokasodjék, s a pihenés körülményei mind kulturáltabbá váljanak. Természetesen sok még a megoldásra váró gond hogy egyebet ne is említsünk: első halálos áldozatát is megkö­vetelte már az idén a Körös. Intő jel arra, hogy a fürdőzők felügyeletére, biztonságának meg­óvására is fokozottabban kelle­ne a hatóságoknak gondolni. Csupán ennyit akartam elmon­dani szeszélyesen kedves sze­relmemről: Szanazueról. A Békéscsabai Építő- és Epületkar- bantartó Ktsz vizsgázott könnyügépke- zelőket alkalmaz. Felvételre jelentke­zés: Békéscsaba, Kinizsi u. 12. sz. alatti központban. 488 A Budapesti Lakásépítő Vállalat azonnal felvesz — budapesti munka- helyekre kőműveseket, ácsokat, Köny nyügépkezelöket, villanyszerelőket, kubikosokat és férfi segédmunkáso­kat. Különélés! dijat rendelet <z«Hnt fizetünk. Munkásszállást és nap! Két­szeri étkezést biztosítunk. Tanácstga- zolás és munkaruha, szakmunkások­nak szerszám szükséges. Jelentkezés: Budapest, V„ Kossuth Lajos tér 13—15, földszint. 4SI Kiemelt budapesti állandó munkára, teljesítménybéres, jó kereseti lehető­séggel kőműveseket, kőműves lpari- tanuló-oktatót. ácsokat, vasbetonsze­relőket, segédmunkásokat — komplett brigádokat is — keresünk felvételre. Díjtalan száUást. étkezést biztosítunk. Jelentkezés: Április .4. Ktsz, munka­ügyi osztály, Budapest, VUL, Auróra U. 23. 351 A Békéscsabai Faipari Ktsz több éves gyakorlattal rendelkező, faipari gépek kezelésében jártas asztalos szak­munkásokat felvesz. 479 A Békés megyei Gabonafelvásárló és Feldolgozó Vállalat békéscsabai Ist- ván-malom üzeme állandó munkára alkalmaz 2 főt portásnak (női dolgo­zók jelentkezését is elfogadjuk.) 47900 Egy 15 éves fiút és egy 15 éves' leányt napi 6 őrás munkaidőre fel­vesz a Békés megyei Nyomdaipari Vállalat Telepe, Békéscsaba, Szt. Ist­ván tér 18. * A Gyulai Tejporgyár állandó mun­kára azonnali belépéssel felvesz 2 fő vizsgázott fűtőt, valamint 1 fő több éves gyakorlattal rendelkező gépész- technikust. Jelentkezés: Gyula, Már­tírok útja 3« 136151 Konzerválásra előkészített csemege- uborka. Roik József és Sülé István, a szakma fiataljai felelősségteljes munkájuk közben. Világhírű a szabadkigyósi konzerv Amikor kilenc évvel ezelőtt el­készítették a Szabadkigyósi Tan­gazdaság konzervgyárában az első üveg csalamádét, senki sem mert arra gondolni, hogy néhány esz­tendő alatt a világ különböző or­szágaiban igényes fogyasztók érdeklődnek a Délkelet-Alföldön készített speciális csemege iránt. A gyár alapításának évében, 1958-ban, 10 vagon zöldséget kon­zerváltak. Tavaly viszont majd­nem 120 vagonnal. A gazdaságban termett zöldség jelentős részét feldolgozzák és olyan igényes kül­földi piacokra juttatják, mint a montreali, a müncheni, a londoni és a beiruti. Termékeik 60 száza­lékban exportra kerülnek. Az an­gol piacra a TERIMPEX — kül­kereskedelmi vállalat — révén jutottak. Böjíhe Iván szakértő négy évvel ezelőtt két üveg ve­gyes vágottal utazott Budapestre. A konzerv-börzén felbontották az üvegeket és a kóstolás után a minőségre rögvest 10 vagonos szerződést ajánlott egy londoni cég. Az üzleti kapcsolat azóta is fennáll. A tangazdaság konzervgyára az Qrszágos Mezőgazdasági Kiállí­tásra készül. Bébicékla-termékük a gyári minősítés során szakér­tők szerint osztályon felüli. A ki­állítás közönségének, a külföldi partnereknek bizonyára elnyeri tetszését. Belföldön is elismert a szabad­kígyósi konzerv. A Békés—Csong- rád megyei FŰSZERT megismer­tette a fogyasztókkal a szabadkí­gyósi ízeket. Szegedre, Budapest­re, Csongrád és Bács megyébe kétszer annyi árut is el tudnának helyezni, mint amennyire a jelen­legi körülmények módot adnak. D. K. HIRDETMÉNY A KPM Autóközlekedési Tanintézetének megyei iskolája Békéscsaba, hivatásos és nem hivatásos gépjárművezetői tanfolyamokat indít folyamatosan Hivatásos alapfokú tanfolyam és vizsgadíj összege személy­gépkocsi tehergépkocsi és motorkerékpárvfezetoi- vizsga esetén 2050,— Ft. Kizárólag csak személygépkocsi vagy te­hergépkocsivezetői vizsga esetén 1150,— Ft. Nem hivatá­sos alapfokú személygépkocsivezetői tanfolyam és vizsga­díj összege 1150,— Ft. A tanfolyam időtartama: 13, illetve 8—10 hét. A fenti tanfolyamokon túl motorkerékpárvezetői vizsgázók és tanfolyammentes személygépkocsivezetőd vizsgára jogo­sultak részére KRESZ-ből és műszaki elméletből előké­szítő tanfolyamokat is indítunk a megye bármely hely­ségében legalább 30 fő jelentkező esetén. Tanfolyamdíj: 150,— Ft. Jelentkezés: az iskola címén, Békéscsaba, Telefon: 23—55, mindennap 8-tól 12-ig. 47842 A csalamádévai feltöltött üvegeket lezárás előtt még egyszer alaposan átvizsgálják. A női brigád: Hegyesi Katalin, Gáncsa Mária. Dunai Károly né, Balogh Andrásné, Pelyhe Istvánná és Mucsi Antalné esik kifogástalan minőségű árut ad át. a raktárban Fetter József, a konzervgyár vezetője ellenőrzi, hogy a megrendelő igényének megfelelően készült-e ei a;, áru. Fotó: Deméni Vajda János Közületek munkaerőigénye

Next

/
Thumbnails
Contents