Békés Megyei Népújság, 1967. július (22. évfolyam, 153-178. szám)

1967-07-30 / 178. szám

1967. július 30. 7 Vasárnap Drága kocsi ötvenezerért — Két börtönbüntetés és egy újabb lopás — Meghalt a 8 hónapos Margitka — Még egy postáskisasszony A rendőrségről jelentjük Szinte naponta találkozunk az újságokban olyan hírekkel, me­lyekben figyelmeztetik az embe­reket, hogy óvakodjanak a deviza bűncselekményektől, hiszen azok­nak súlyos következményei lesz­nek. A napokban mégis egészen furcsa bűncselekmény miatt kel­lett nyomozást elrendelnie a rend­őrségnek. Megjött az 1956-ban disszidált amerikai nagynéni és rögtön ajánlatot tett az öcskös- nek: beszélje rá a szüleit, hogy az összespórolt 50 ezer forintot ad­ják oda neki, s majd amikor ő visszautazik, nyugaton vesz egy Volkswagent, s azt elküldi. A fiú rábeszélte a szülőket, Flinta And­rás gyulai lakost és feleségét az ilyen fajta kocsiszerzésre. Elekes Jánosné, USA-állampolgár e hó­nap elején át is vette az 50 ezer forintot s azon az országon belül élt, majd távozott. A rendőrség természetesen eljárást indított Flinta András, felesége és fia el­len devizacsalás miatt. Nyilván­való, hogy a büntetést nem kerül­hetik el. Valószínű, most már ők is érzik: jobb lett volna még spó­rolni az 50 ezerhez és egyenes úton megvásárolni a gépkocsit. * Szeghalmon került előzetes le­tartóztatásba Tasi József, bünte­tett előéletű, hódmezővásárhelyi lakos. Körösladányban kifeszített egy lakásablakot, s onnan pénzt lopott. Nem irigylésre méltó a sorsa, ugyanis a hódmezővásárhe­lyi bíróság éppen az elmúlt héten hozott tízhónapos szabadságvesz­tésre ítéletet ellene, ezt megelő­zően pedig a szeghalmi járásbíró­ság ítélte el hét hónapra. Mind­két esetben lopás miatt. ♦ Tragikusan fejezte be életét a nyolchónapos, battonyai Hőm Margitka. Édesanyja, amíg mo­sott, felügyelet nélkül hagyta a kislányt, aki beleesett egy 25 li­Lottó-nyeremény jegyzék A 30. hétre beérkezett 5 847 478 darab lottószelvény, öttalálatos nincs. Négy találatot 60 fogadó ért el, a nyere­ményösszeg a nyereményilleték levo­nása után 58 478 forint. Három talá­latot 5947 fogadó ért el, a nyeremény- összeg a nyeremélyilletélk levonása után 395 forint. A kéttalálatos szelvé­nyek száma 152 820 darab, ezekre egyenként 14 forintot fizetnek. (MTI) teres mosófazékba, amelyben kb. 15 liter tejsavó volt. Margitka megfulladt. A rendőrség Hőm Ist­vánná ellen nyomozást rendelt el. » Húszezer forintos üzérkedés mi­att kell felelniük Czuczi Sándor- né és özv. Nagy Imrémé orosházi lakosoknak. Ez év márciusától kezdve kezdtek járni Szegedre és ott külföldi állampolgároktól ösz- szesen mintegy 20 ezer forint ér­tékű ruhaneműt vásároltak, majd azt Orosházán értékesítették. * Ojabb „csalafinta” postáskisasz- szony. Szarvas Zsuzsanna, csong­rádi lakos a reformátuskovácsházi postahivatalban dolgozott. Az utóbbi időben öt személytől össze­sen 2846 forintot vett át, akik kül­deményként adták fel pénzüket, a postáskisasszony azonban „elfe­lejtette” azt tovább küldeni. Vi­szont felhasználta saját céljaira. Sikkasztás miatt folyik ellene az eljárás. vt A jó munkánál jobb is van Termelési tanácskozás a megyei keltető vállalatnál elé Nehéz esztendő idén a megyei baromfikeltető vállalat. A nagyüzemi és háztáji gazdaságok baromfinevelési igé­nyeinek és a rendelkezésükre álló férőhelyek ismeretének hiányá­ban vállalta el a keltetés mellett a csibék értékesítését, kiszállítá­sát is. A napokban megtartott termelési tanácskozáson felsora­koztatott tények és adatok azt bizonyítják, hogy a keltető válla­lat vezetői, dolgozói jól oldották meg az év első felére eső felada­tokat. Az elhangzott beszámolóból és hozzászólásokból viszont az is kiderült, hogy a jó eredmények­nél még jobbakra volt és van le­hetőség. Mindenesetre nem lebecsülen­dő az, hogy míg tavaly ilyenko­rig gépenként 46 800, most 52 458 csibeegységet keltettek. Kundolf László, a vállalat főkönyvelője ezt annak tulajdonítja, hogy csak­nem valamennyi üzemegység ve­zetői és dolgozói újításokkal és ésszerűsítések­kel igyekeztek növelni a kel- tetési kapacitást. nézett az j Többek között a szeghalmi üzem- : árakat fizet a tény észtojásért, ép­egységben két-két tálcával több j pen ezért igyekeznek tojást raktak be egy ésszerűsítés révén a keltetőgépekbe. A gyomai keltetőben bevezetett libatojás forgatásával kapcsolatos újítás el­terjedt az egész megyében, s így i a tavalyinál négy százalékkal nö­vekedett a kelés! arány. Az elmúlt év hasonló időszaká­hoz képest a jóval több naposba­olyan tartási körülményekre ösztönözni a termelőszövet­kezetek, hogy az eddiginél év elején magasabb tojásho­zamot érjenek el törzsállo­mányaiktól. Ehhez az szükséges, hogy a keltető vállalat üzemegységei is i sokkal rugalmasabban oldják meg romfi is kevésnek bizonyult egyes j a tenyésztojás átvételét. Ne ide időszakokban. Korábban a föld- : genkedjenek attól, hogy az eddi­■'* gi szabványnál valamivel kisebb művesszövetkezetek az igényelt mennyiségnek alig felét kapták meg Látva az idei nagyobb lehe­tőséget, most a szezon közben az előzetesen igenyeltnek általában a dupláját kérték. A termelési ta­nácskozáson hosszan időztek an­nál a lehetőségnél, hogy miként tudnának januárban és február­ban nagyobb mennyiségű csibét keltetni és kiszállítani. Ez nem­csak az igények kielégítése szem­pontjából, hanem a keltetési idény megnyújtása és a kapacitás tojásokból keltettek csibéket, li­bákat, s olcsóbb áron értékesít­sék. Az ettől való idegenkedés abban mutatkozott meg, hogy ja­nuárban a tojótyúk-állomány ál­tal termelt 9,5 átlagos tojásho­zamból csak 5,1 darabot vettek át a keltető vállalat üzerrtégvségei. A libánként termelt 32 tojásból is többet lehetett volna átvenni 2Ö,5 százaléknál. Lestyán István elvtárs. a vállalat igazgatója ösz- szefoglalójában az ilyen és ehhez jobb kihasználása szempontjából hasonló lehetőségek jobb kihasz- is igen jelentős. Az év első két! nálásáról, a jó partneri kapcsolat hónapjában a vállalat magasabb j ápolásáról beszélt, amihez hozzá­járul, hogy sem a tenyésztojás át­Nyári séíarep •• Akárcsak Le Sage regényének mi? — kérdezi, látva a félig meg- hőse, magam is kiszabadítottam fejtett rejtvényt. palackjából a Sánta Ördögöt, aki ezért — mintegy megszokásból — légi társasutazásra vitt magával. Több helyre is bekukkantottunk, s megvallom őszintén.: hallgatóz­tunk is a nyárban. Pech Bizony nehéz nyáron a munka, még a hivatalokban is, ahol néha rossz ventillátorok mellett sül- nek-főnek az emberek. De nézzük csak, az a kartársnö ott nagyon elmerülhetett a munkájába. Gye­rünk közelebb... A hölgy valóban nagyon el van merülve, hiszen keresztrejt­vényt fejt. De látogató lép be, s hölgyünk nagy sietve aktába rejti elfoglaltságát, tárgyal az ügyfél­lel, majd elköszön tőle. S ekkor megérkezik a főnök. Kéri az ak­tát. Kartársnőnk a hóna alá kapja az iratokat, s viszi, megfeledkezve a kockás ábrákról. — Köszönöm — mondja a fő­nök, s kinyitja az aktát. — Ez Az 0YF Kdei magyarországi Vízügyi Építő Vállalat (Debrecen, Vágóhíd u. 18.) azonnali felvételre keres változó munkahelyre — legalább 3 éves gyakorlattal rendelkező lánctalpas erőgép és földmunkagép-szerelőt, — gépvezetői gyakorlattal rendelkező földmunkagép-kezelőt, — építőipari gépek javításában és kezelésében jártas körzeti főgépészt, — gyakorlattal rendelkező erősáramú körzeti villanyszerelőt. — építőipari könnyű- és nehézgépkezelői jogosítvánnyal rendel­kező gépkezelőt, — vákuumos talajvízszintsüllyesztő berendezések kezelésében gyakorlattal rendelkező gépkezelőt. Állandó debreceni munkahelyre — legalább 3 éves gyakorlattal rendelkező Diesel-adagoló sze­relőt, , — gyakorlattal rendelkező hálózati villanyszerelőt. Jelentkezés: Debrecen, Vágóhíd ti. 18., I. emelet, gépészeti osztály. Felvétel esetén útiköltséget térítünk. * 478 ; ----------------- ---- ---­— Ez? — ismétli a kérdést a kartársnő, szinte vacogva a káni­kulában. De aztán feltalálja ma­gát: — Ez pech, osztályvezető kar­társ... II nyár örömei A nyárnak — mindamellett, hogy forró — megvannak a maga örömed is. Már a gyopárosi strand felett járunk házi ördögömmel, amikor lepillantva három férfit látunk, akik éppen a nyár és sza­badságuk öremeit élvezik: ultiz­nak. A szép csendéletet csak néha egy-egy bekiáltott kontra töri meg vagy amikor egy-egy kibicet küldenek el — valahova. — Induljunk tovább — sürge­tem ördögömet, aki maradni akar: élvezettel nézi, miként keverik a bibliáját — Még ezt a piros ultit nézzük meg — mondja, s így is lesz. Az ulti egyre nagyobb veszélybe ke­rül, végül a vesztes nagy lustán feláll: — Ha már itt befürödtem, ak­kor a vízbe is bemegyek — szól és elmegy. Közben azért vissza- kitfbál: ‘ — De nekem is osszatok ám! Halastó kellene A kártyázóktól nem messze egy csónakot pillantunk meg, s beletekintve napfürdőző fiút és lányt látunk. Egymás kezét fog­ják. Nem zavarjuk meg az idillt, bár ördögöm csínytevésen töri a fejét. Suhanunk a túlsó part felé, ahol egy idősebb férfi rágja mér­gében a bajuszát, mert nem akad horgára egy hal sem. Vár egy kicsit, aztán szedelőzködik, magá­ban morogva. — Halastó kellene ide, nem csónakázó tó! Hogy lehessen fogni is valamit.™ Az ördög nem alszik Gyulán is kevesebb az ember az utcákon. Mintha attól félnének, hogy beleragadnak az aszfaltba, s ebben van is valami. Izzanak a kövek, meleget ontanak a házfa­lak, s az árnyék is vajmi keveset ér, hiszen szellő sem rezdül. Egyes vendéglők megtelnek, má­sok kiürülnek. Attól függ, hol van sör. — Máj lesz a télen elég, fagylalttölcsérrel együtt — mond­ja valaki, s ördögöm hangtalanul kacag, mint a detektívregények hősei. i vétele, sem a naposbaromfi érté­kesítése nem sértheti a naevüzemi és a háztáji gazdaságok érdekeit. Második napirendi pontként a szocialista brigádok félévi, pon­tosabban a főszezonnak számító április, máius és június hónapok- Repülünk egy tiszteletkört a j ban elért eredményeit értékelték, város felett, majd irány Csaba.! Erre, az időszakra a gyomai uzem- Szélsebesen, de az út vonalát kö­vetve. Szabályosan előzöm a járműveket, mert ugye az ördög cgvség szocialista brigádja inté­zett versenyfelhívást a többi üzemegységek szocialista brigád­jaihoz. A versenvben nagyszerű eredmények születtek. Csibéből a j békéscsabai üzemegységben a gyorsabban száguldó motoros i vállalat 83,2 helyett 8’,5 század­elői épphogy elránt sánta bará- a gyomai a vállalt 83 helyett nem alszik. De most a szólás el­lentéte is igaz, mert egy nálunk tóm. Testi fogyatékosságára céloz­va megkérdezem: — Szintén egy vadmotoros?! t Ejnye, verebek Csabára már estefelé érkezünk. A vasútállomás buszmegállójánál a nyárfák alatt vagy 15-en vár­ják, hogy megérkezzen az autó­busz. ördögöm illetlenül vihog ugyancsak 83,5 százalékos kelési arányt ért el. A berakott libatojá­sok 76.8 százalékát keltették ki a csabai üzemegységben, a gyomai­ban pedig 73.34 százalékát A három brigád versenyét a gyomai nyerte a békéscsabai és az orosházi előtt. A gyomaiak gépenként 46 683, a csabaiak 35 004, az orosháziak .. .. .... , ,, ,36 772 csibeegységet keltettek a egy férfin, aki vallara néz, aztan | főszezonban. ^ a földön a fehér pettyekre, végül a magasba, ahonnan az ágak közül élénk csivitelés hallatszik. A férfi pillanatok alatt felismeri a hely­zetet, s sebesen távozik. A töb­biek, akik éberen figyeltek, szin­tén észbe kapnak. Fél perc, és üres a megálló. Ejnye, verebek...! Vitaszek Zoltán A keltető vállalat üzemegységei — a békéscsabai kivételével — hozzáláttak üzemeik korszerűsí­téséhez, bővítéséhez s a jövő évi naposbaromfi-igény felméréséhez. Eddig 28 termelőszövetkezet és 12 földművesszövetkezet 2,5 millió vegyes fajtájú naposbaromfira jelentette be igényét a jövő évre. 'A KÖRÖS VIDÉKI VÍZÜGYI IGAZGATÓSÁG • azonnali belépésre általános mérnököket keres Lakást biztosítunk. Bérezés a 113/1962. MüM sz. rendelkezésben foglaltak szerint Jelentkezés levélben vagy személyesen, központunkban: Gyula, Városház u. 26. 379 A BUDAPESTI MEZŐGAZDASÁGI GÉPGYÁR BÉKÉSI GYÁREGYSÉGE azonnali belépésre keres villanyhegesztő, esztergályos és géplakatos szakmunkásokat, valamint ugyancsak azonnali belépésre: gépészmérnököt és gépésztechnikusokat. Jelentkezni lehet naponként délután fél 4 óráig a gyáregység munkaügyi előadójánál. 50519 ::: lit! iiiL ::::::::::::: ii: üiünUiHi: ::::::: :::::::: :::::::::::: . ; liiUUi ::::::::: xiiiiiutSP* I

Next

/
Thumbnails
Contents