Békés Megyei Népújság, 1967. július (22. évfolyam, 153-178. szám)
1967-07-30 / 178. szám
1967. Július 30. Vasárnap „Azért mert izgalm... — Ibuszosok nyáron — u Tulajdonképpen informálódni akartam a napokban arról, hogy mikor, kik! és hova utaznak a nyár folyamán megyénkből —, amikor fölkerestem Szilágyi István elvtársat, az IBUSZ békéscsabai kirendeltségének vezetőjét. Azonban .többszöri kísérlet után sem jutottam el addig, hogy az első kérdésem végére érjek. Minduntalan elhívták, s az elhívogatások kezdetén még ő léért elnézést, hogy kénytelen magamra hagyni a későbbiek során jómagam kértem a „laufot”, ne haragudjék, hogy jelenlétemmel nem segíthetem elő munkájukat. Ámbátor szerettem volna. Legalább úgy, mint ahogy a hirtelen bajba jutotton ösztönösen segíteni akar az ember... * Sokféleképpen tud csengetni a telefon. Ráérősen csilingel; vagy vontatott-szaggatottsággal csur- rog, mint a szerelmes madár; vagy idegesen... Itt a legutóbbi dominál ebben a hivatalban. Megadom magam sorsomnak, s arra gondolok: itt nincs ..uborkaszezon". S nem számadatokkal teletűzdelt információk adják az ihletet, hanem a közvetlen élmény- alap: az ibuszosok nyara. „ Menjetek el a nagyvilágba; nézzetek szét, de ne csak nézzetek, lássatok is; de ne csak lássatok, hanem mondjátok el akt, amit láttatok; vagy ha nem is mondjátok el, mit láttatok, a látottak után cselekedjetek észszerűbben ...” — Arra is van időm, hogy ezt a gondolatritmusban megfogalmazott pedagógiai intelmet emlékezetembe idézzem. S igazolólag bólintsak rá, amikor végre sikerül szót ÉRETTSÉGIZETT FIÚKAT nyomdaipari tanulónak FELVESZÜNK. Jelentkezés: Békés megyei Nyomdaipari Vállalat Telepe, Békéscsaba, Szt. István tér 18. x váltanom Szilágyi Istvánnal, a csengő-bongó telefonok véletlen szilenciumában. — Igen, öröm nézni a statisztikát. — Közben fúj egyet és elneveti magát azon, hogy fújt egyet, pedig nem pózból tette. — A turisták túlnyomó része olyan emberekből tevődik össze, akik néhány évtizeddel ezelőtt falujuk határán sem láttak túl, vagyis a „Rubikont” nem léphették túl. Persze nem is igényelték. Szóval, éppen Békés megye tsz-gaz- dái, tagjai azok, akikben fölébredt a vágy, hogy megismerjék hazájukat, sőt a külföldet is. Nem valamiféle pózból teszik ezt. Lehet, hogy először csak azért utaznak, hogy elmondhassák a szomszédoknak, mit láttak. Később aztán azért, mert belekóstolhattak abba, ami. ez eddig, legfeljebb, ha álmukban szerepelt; meg aztán az első élményeket még meg sem emészthették; most újra meg újra el kell menniük, hogy ez az új izgalom természetessé, megszokottá váljon. Persze, hozzáteszem, az utazást sohasem lehet megszokni... Közben leveleket raknak Szilágyi elvtárs elé, pillanatonként felderül, vagy elborul az arca. Az alig elbástyázott iroda vékony falain túlról erélyes női hang kontrollál: „De ugye meglesz a 120 ágy...!” — Aztán felderül az arca, s elsimítja a leveleket. Majdnem becézgeti. — Jó, hogy a statisztikára hivatkoztam. íme: 31 fő a geren- dási Petőfi Tsz-től, augusztus 1- től hat nap balatoni út..., End- rődi Fmsz, Mickolc—Kassa augusztus 2-án... Már Móra Ferenc megmondotta, hogy minden rosszat az újságírók követnek el, mert túlságosan kíváncsiak; sőt nemcsak kíváncsiak, de vadásszák a hibákat és kellemetlen kérdéseket tesznek föl... — Tehát elmegy egy csoport, egy meghatározott helyre, s meghatározott időre; van-e valaki olyan is velük, aki fel tudja kelteni az érdeklődést, s külön élményben részesíti a csoport tagjait azzal, hogy nem szembetűnő A Rostkikészítő Vállalat, Komádi kender- és bútorlapgyárába azonnali belépéssel keres néhány éves gyakorlattal rendelkező, fiatal vegyészt (technikust vagy diplomást) a gyártásközi és végtermék ellenőrzését szolgáló laboratórium vezetésére. írásbeli jelentkezéseket a fizetési igény megjelölésével fenti címre kérjük. Véglegesítés esetén azonnal beköltözhető szolgálati lakást biztosítunk. » 489 érdekességeket mutat be? mentegetem magam Móra Ferenccel. — Nagyon jó az olyan idegen- vezető, aki csak úgy spontán a „mélységbe rántja” az utazókat, mintha csak éppen öt érdekelné az, amiről kezdetben csak „magának” vagy a legközelebbi ismerősének beszél, és aztán az egész csoportot magával ragadja. Az ilyen idegenvezető valóságos áldás a kirándulóknak. Sajnos varnak olyanok is, akiket hivatalból vezényelnek ki, hogy tartson ismeretterjesztő előadást egy-egy történelmi nevezettessé- gű •'városról, és közben még nekünk kell ügyelni arra, hogy súgjunk az illetőnek, mert ösz- szekeveri a gótikát mondjuk a román stílussal. És ha valaki mordul egyet a csoportban, akkor még ő pisszeg... Szilágyi Istvánt ismét telefonhoz hívják. Az IBUSZ egyik női dolgozója már harmadszor nyúl a pohár hideg szódavízért, de mozdulatát most is kénytelen félbeszakítani, de mosolyog. Addig nézem tovább a statisztikát: „A nyári hónapokban hetenként 25 csoportot indít útnak belföldön és külföldön ez a kirendeltség; ezenkívül naponta 300 ember érdeklődik, néha értetlenkedik; felvilágosítást kér, jegyet vált... Gyors számítás, egy kis osztás: négy óra alatt egy főnek, itt az irodában inkább töíbb, mint száz embert kell nemcsak kielégíteni, hanem* megnyugtatni is, hogy „minden rendben lesz...” Mondom Szilágyi elvtársnak, hogy néztem a statisztikát, míg odavolt. Ennyit válaszol: — A mi szakmánk azért szép, mert izgalmas.... Ternyák Ferenc Az állam helyett magukra testálták A fiú jóformán még az általános iskolát sémi hagyta a háta mögött, mikor magaviseletéből rendészeti ügy lett. No nem éppen végzetes, de elegendő ahhoz, hogyha így folytatja, teljesen elfordul tőle a társadalom — fiatalság iránti'— rokonszen- ve. Sőt, amennyiben idővel mindjobban felrúgná az emberi együttélés és a szocialista erkölcsi morál írott és íratlan törvényeit, bizonyára otthonos lakójává válik a fegyintézetnek, börtönnek. De kell-e, hogy idáig jusson; züllött felnőtté váljék? Es egyáltalán, miként csusszant lába efféle ijesztő kilátások felé? Apja, anyja züllött? Magára ■ hagyták, s huligánokhoz csapódott „reményteljes utánpótlásukként"? Szó sincs ilyesmiről. Szülei jól élnek. Többszobás lakásuk, gépkocsijuk. Azonban, fiogy mindenük legyen és még több, ennek érdekében, mint mondogatták, dolgozniuk kell, nem érnek rá a gyerekkel foglalkozni. Az efféle kificamodott, torz felfogás nem ismeretlen. Míg mások örülnének, ha gyermekük születne, akiért érdemes élni, dolgozni, aki a szeme- fényük lenne, otthonuk melege, mozgalmassága, emezek mindazért az otthoni kényelemért, jól felszereltségért, ami pedig a benne élők meghitt családi együttléte nélkül rideg és örömtelen, eltaszítják egyszülöttüket. A nagyszülőknél nevelődik más városban. Nem érti, hogy miért van így, mikor édesanyja, édesapja makkegészséges és rendezett körülmények közt vannak. Ez lelkivilágában az első zűr, az első törés. Elegendő ahhoz, hogy bizalmatlan legyen a felnőttek világához és a maga feje után szédüljön. A többi már gépiesen következik, s rendőrnek kell galléron kapni a társadalomra nézve veszélyesen hánykolódó sihedert. A szülők ámuldoznak, „mitől vált ilyen gonoszkodóvá"?' Nevelőjavítóba vele! Kezdenek utána járni, hogy így lehessen! Az igazgatási szervek azonban nem állnak kötélnek, nem teszik lehetővé, hogy szülők a maguk önző, kényelmi szempontjukból az állam nyakába varrják gyermekük eltartásának és nevelésének a gondját... Es még valamit tesznek, nem utolsósorban a gyermeknek az érdekében: a szociális szervek és nevelők az igazi apai, anyai értelemre és érzelemre apellálva türelmesen meggyőzik a szülőket arról, hogy a gyermekszeretet nagyobb kincs minden egyébnél, a gépkocsit is beleértve. És hetek múlva híre jár, miszerint az édesapa egy napon büszkén jelentette ki ismerősök, ismeretlenek előtt: — Nem adnám a kölyköt semmiért! Nos! Emiatt a happy end miatt nem szerepel nevük, városuk ebben az írásban. Viszont az eset erőteljes például szolgálhat mindazoknak, akik rá akarnák testálni gyermeküket, beteg élettársukat, öreg szüléiket a társadalomra, hogy így is lehet, sőt csakis így lehet elrendezni látszólagos családi problémákat az igazi, tiszta emberszeretet alapján, mint tették azt végezetül „hősünk” szülei is. —új— Jutalomkirándulás Hajdúszoboszlóra Már hagyomány a zsadányi Dózsa „ Termelőszövetkezetben, hogy a nyári .nagy munkák után, az év elejétől legjobban és legszorgalmasabban dolgozó tagok egy-kétnapos jutalomkiránduláson vehetnek részt. Az idén augusztusban Hajdúszoboszlóra mennek egynapos kirándulásra. A szövetkezet erre a célra több autóbuszt biztosít, hiszen összesen 140 jól dolgozót jutalmaznak meg ezzel a kirándulással. A teljes költséget a termelőszövetkezet fedezi. A HÍJ fosradtatása (100 évvel ezelőtt jelent meg a Tőke első kötete. FÄnz Mehring Marx Károly élete című könyvében beszámol a korszakalkotó mű nemzetközi fogadtatásáról. Itt közölt részletünk a könyv egyik fejezete.) • Az a remény, amelyet Engels a Tőke első kötetének befejezése után úgy fogalmazott meg, hogy Marx e „lidércnyomás lerázása” után egészen más embernek fogja magát érezni, csak részben ment teljesedésbe. Marx fő gondja egyelőre könyvének sikere maradt. 1867. november 2-án ezt írja Engelsnek: „Könyvem sorsa idegessé tesz. Nem hallok és nem látok semmi mozgást”. Akkor, amikor Marx a fentieket írta, könyve még alig két hónapja látott napvilágot, alapos bírálat megírásához ez túl rövid idő volt. Amennyiben azonban nem az alaposság volt a lényeg, hanem csak az, hogy némi „lármát csapjanak” a könyv körül — s Marx az Angliában elérendő hatás kedvéért eleinte azt tartotta a legszükségesebbnek —, úgy e tekintetben Engels és . Kugelma'nn jelentős sikereket értek el. Számos lapban, köztük polgári lapokban is előzetes ismertetéseket helyeztek el a könyv megjelenéséről, s itt-ott leközöltették magát az előszót. Ezenfelül előkészítettek egy — az akkori idők fogalmai szerint — bomba hatású reklámot is: Marx életrajzának és arcképének közzétételét a „Gar- tenlaubé”-ban. Marx könyve, ha nem is mindjárt az első hónapokban, de alig valamivel később, néhány igen jó kritikát kapott. így Engels-től a „Demokratisches Wochenblatt”- ban, Schweitzertől a „Social De- mokrat”-ban és Josef Dietzgentől ugyancsak a „Demokratisches Wochenblatt”-ban. Marx nemcsak Engelsről, akinél ez magától értetődő volt, hanem Schweitzerről is elismerte, hogy tudja, hol vannak a dolog súlypontjai, és egyes tévedésektől eltekintve egész jól átrágta magát az anyagon; Dietz- gent pedig — akiről Marx csak könyve megjelenése után hallott először — mint filozófiailag tehetséges főt üdvözölte, anélkül azonban, hogy egyébként túlbecsülte volna. Az első „szakember” is hallatott magáról már 1867-ben. Ez Dühring volt, aki a Mever-féle lexikon „Függelék”-ében ismertette a könyvet; Marx úgy vélte, hogy Dühring nem érezte meg, hogy a „Tőke” fejtegetéseiben milyen új alapelemek vannak, de azért nem volt elégedetlen ezzel a bírálattal. Sőt, „nagyon tisztességesnek” mondta, habár sejtette, hogy Dühring nem annyira az ügy iránti érdeklődésből és megértésből foglalkozott a könyvével; mint inkább a különféle egyetemi nagyságokkal szemben érzett gyűlöletből Marx dialektikus módszere ugyanis egyeseknek valóban érthetetlen volt. Ez különösen abban mutatkozott meg, hogy még olyanok is, akik nem voltak rossz- akaratúak, sem közgazdaságilag járatlanok, csak nehezen tudtak eligazodni a „Tőké”-ben, míg éppen megfordítva mások, akik alig rendelkeztek közgazdaságtani ismeretekkel, s többé-kevésbé ellenségesen álltak szemben a kommunizmussal — viszont valamikor otthonosan mozogtak a hegeli dialektikában —, nagy lelkesedéssel beszéltek Marx könyvéről. Különösen hangzott Freiligrath ítélete az első kötetről, amelyből egy példányt Marx ajándékba adott neki. Marx és Freiligrath 1859 óta barátilag érintkeztek, habár barátságuk ege, harmadik személyek hibájából, olykor be- beborult. Freiligrath szívélyes köszönetét mondott a „Tőke” első kötetéért. Levelében azt írja, hogy nagyon sok tanulságot, gazdag élvezetet merített a mű tanulmányozásából. A siker, vélte Freiligrath, talán nem lesz túl gyors és túl hangos, de csendes hatása annál mélyebb és tartósabb lesz. „Tudom, hogy a Rajnánál sok kereskedő és gyáros lelkesedik a
