Békés Megyei Népújság, 1967. július (22. évfolyam, 153-178. szám)
1967-07-23 / 172. szám
KÖRÖSTÁJ ____________KULTURÁLIS MELLÉKLET A viták és a művészi értékek A leningrádi filharmonikusok Irodalmi beszélgetések során többször vita témája a vita. Nem a szójáték kedvéért ismétlem az eszmecsere jelentőségét: gyakran hallható manapság, hogy „a vita árt az irodalmi, művészeti értékeknek”. „Miért nem lehet egy-egy mű vitán feletti, miért nem érdemel meg egy-egy kimagasló alkotás olyan gesztust, mely kizárja a felette való — néha nem is éppen jó indulatú — diskurzust?” De elhangzik olyan megjegyzés is, hogy az igazi sikert az hozza meg, ha vita robban ki egy mű körül: ekkor figyel fel a közönség és ekkor fogynak el az üzletekből a mű példányai.” Hol van hát az igazság? Mindenekelőtt: manapság igen kevés alkotás vált ki szenvedélyes és széles körű vitát. Néhány évvel ezelőtt még heves eszmecserék folytak a Rozsdatemető szemléletének újszerűségéről, ábrázolásmódjának gyengéiről, erényeiről, Juhász Ferenc lírájáról. A Rozsdatemető vitáinak idején, vagy a Húsz óra megjelenésekor — azokban a „percekben” — egyeseknek még úgy tűnhetett, hogy „gyengébb” vagy „kuszább” alkotással kell számolnunk. De már néhány hónap múltával, a viták gazdagabb kibontakozásával világossá vált a művészeti közélet, valamint a közönség számára is, hogy itt egy új látásmód és világkép született. Mert ezek a művek éppen szokatlansá- gukkal, újszerűségükkel provokálják a vitát: azzal, hogy egy korábban ismeretlen világot fedeztek fel, olyan eszközökkel dolgoztak, amelyek még nem hódították meg a közízlést, melyeknek ízét, varázsát még nem ismeri a közönség és melyeknek esztétikai normáit még meg kell találni a kritikusnak is. Ha Juhász Ferenc líráját említettük példaképpen, akkor ma már az is világos, hogy költői értéke éppen ebben a sokoldalú — néha még „szigorúbb” ellenérzésektől sem mentes — vitalégkörben vált a mienkké, „nekünk- valóvá”. De ugyanez vonatkozik novella- és kisregénytermésünk legjobbjaira is — gondoljunk Somogyi Tóth Sándor írására vagy Thurzó Gábor „Szertjé”- nek vitáira — mint ahogy Borsos Miklós szobrásznű- vészetének megértését egy ilyen vitaatmoszféra • tette lehetővé egyáltalán. De még a Hideg napok film- változatát is viták fogadták — és mégis azt kell mondanunk, hogy ennek a vitának eredményeképpen vonulhatott be ez az alkotás a filmművészet elismert értékei sorába. A szenvedélyes eszmecserék azonnal kirobbannak, ahol valami igazi érték, újat, szokatlant,* gondolatilag, művészileg áttörő erejűt érez meg közéletünk, mert csak az igazán átütő teljesítményekre figyel fel a közvélemény és csak az ilyen műveknek kell — pa- radox módon — egy bizonyos ellenállást is legyőzniük. Éppen, mert egy korábban ismeretlen szemléletmóddal jelentkeznek, mert szakítanak megszokott látásmódokkal. A vita tehát rangjelző és hosszú távon értékfelfedező jellegű fogadtatás. A vita tehát elősegíti a művészi törekvések újszerűségét: akár eszmei, akár művészi, formai ellenvetéseivel. Másodszor: minden új látásmódot teremtő mű — mint például a Húsz óra, vagy a Szegénylegények — átformálja eddigi értékrendünket is. Nyilván nem az alapvető mérték- egységet, de beidegzett, esetleg már túlélt ízlésbeli, esztétikai normáink egy része mégis állandóan megújul. Enélkül az együttformálódó, újraértékelésre képes rugalmasság nélkül nem tudnánk tájékozódni napjaink művészetében, és nem is tudnánk élvezni az igazán jelentős új műveket. Ilyen átértékelődési folyamat • azonban nem megy simán *és harc nélkül: benne óhatatlanul is megütközik a mű és közönség, előítélet és jogos bírálat, régi ízlés és a jövő felől bíráló gondolati magatartás. 3 hogy végül is milyennek látjuk, miként fogadjuk el ezeket az új műveket — vagyis hogyan formáljuk azokat a • magunk arculatára, hogyan ismerjük fel benne önmagunkat, jelenünket — az már e vitákban dől el. A Hideg napok például azzal vívott ki magának rangot, hogy egy sor túlélt előítélettel szakított radikálisan: egy következetesen új nemzet- és múltszemlélet önvizsgálatát hozta, melynek meg kellett vívnia a maga harcát a közvéleménnyel, megszokott és át nem gondolt anyaggal, sőt még irodai om történeti múltunk néhány tévhitével is. A viták értékfelfedező és értékeket elsajátító szerepe mögött még egy másik probléma is rejtőzik. Egy- egy jelentős alkotás sokféle művészi áramlat, sokféle ízlésbeli norma közegébe lép be és ezeknek az áramlatoknak mindegyike másképp sajátítja ki magának az új művészi alkotás értékeit és rajta másképp és másképp méri önmagát is. S itt éppen e sokféle közeg kívánja a vélemények cseréjét, koncepciók öntisztí- I tó hatású ütközetét. Mi lehet a feladata ebben a közegben a marxista írói magatartásnak és kritikának? Egyfelől nemcsak az igazi értékek teremtésére és védelmére kell berendezkednie, hanem az értékek offenzívájára is, ami nélkül aligha képzelhető el szocialista kultúránk előrelépése. Másrészt a műveket követő vitákban értő módon kell kiemelni az esetleg legszokatlanabb j művek értékeit és vitába szállni visszás, esetleg kiforratlan vagy éppen ideológiailag bizonytalan gondolati tartalommal. Ha sikerül egy ilyen sokféle irányból összeálló, a marxista gondolat köré csoportosuló folyamatos és széles körű vitaatmaszfé- rát teremtenünk, akkor művészeti közéletünk „magasabb osztályba léphet”. Almási Miklós Dmitrij Sosztakovics így vallott szülővárosáról: „Leningrad minden szovjet embernek kedves, de számomra különösen az. Itt születtem, tanultam, nevelkedtem és dolgoztam számos művemen, melyeket ugyanitt adtak elő először...” Valóban, a helybeli filharmonikusok egyik „privilégiuma”, hogy ők szólaltatják meg először Dmitrij Sosztakovics új szimfóniáit. Ez a hagyomány 1942. augusztus 9-re vezethető vissza, amikor a leningrádi rádió zenekara, Kari Elisszberg vezényletével első ízben adta elő a szerző híres Hetedik (Leningrádi) szimfóniáját. A leningrádi filharmonikusok „Érdemes” címmel kitüntetett szimfonikus zenekara csaknem kilenc évtizedre tekinthet vissza. Már a húszas évek végén a világ legjobb szimfonikus együttesei között tartották számon, s ez a zenekar képviselte először a szovjet zeneművészetet külföldön, amikor sikeres turnén járt Európa, Ázsia és Amerika 25 országában. A dirigens, Jevgenyij Mravinszkij Le- nin-díjas, a szovjet és a modern külföldi muzsika világszerte elismert legjobb interpretátorai közé tartozik. Az új Sosztakovics-mű- vek bemutatása jelentős esemény, mind a zeneszerző, mind a dirigens és a zenekar életében. Tavaly ősszel a kitűnő szovjet zeneszerző 60. születésnapjára azzal készültek, hogy bemutatták Sosztakovics új gordonkaversenyét, valamint koncertsorozatot adtak legjobb szimfonikus művedből. Egyébként sok Sosztakovics-mű köszönheti születését a szerző és az együttes szoros kapcsolatának. így például a Tizedik, a Tizenegyedik, Tizenharmadik szimfónia, valamint a Sztyepan Razin kivégzése című szimfonikus költemény is. Mravinszkij zenekara, akárcsak Moszkvában Gen- nagyij Rozsgyesztvenszkijé, a kortárs-szerzők számos művét mutatta be a Szovjetunióban. Mravinszkij — vagy a zenekar másodkarnagya: Arvid Janszonsz — mutatja be a közönségnek Hacsaturján, Alekszandr Arutyunyán, Borisz Ljato- sinszkij, Jurij Levitan, Ge- orgij Szviridov sok új művét. A Néva ‘parti városban csendültek fel először a Szovjetunióban számos kül- íöfldi zeneszerző, köztük Bartók, Hindemith, Honegger, Sztravinszkij, Britten műved. Míg Jevgenyij Mravinszkij egyaránt sikerrel interpretálta a szovjet és a külföldi zeneműveket, zenekarának többi dirigense jobbára a szovjet zeneszerzőkre specializálta magát. Arvid Janszonsz például Pro- kofjev, Hrennyikov, Mjasz- kovszkij, Kabalevszkij és Kara Karajev műveit szó- laltaja meg ihletettem Mravinszkij harminc esztendős tanítványai, Igor Blazskov és Eduard Szeröv pedig amellett, hogy a szovjet klasszikusok és kortárszeneszerzők munkáit vezénylik, különös szeretettel foglalkoznak a leningrádi szerzők premierjeinek előkészítésével, a „beérkezettekével” (Jevla- hov, Usztvolszkaja, Cser- nov és Szolovjev-Szedoj és a tehetséges • if jakéval (Andrej Petrov, Szergej Szolnyomszkij, Borisz Tyis- csenko, Valerij Gavrilin) egyaránt. Nemrégiben ezeknek a zeneszerzőknek a műveit adta élő a filharmonikusok zenekara és a leningrádi Glinka-kórus. Ennek nyomán immár nemcsak országos, hanem világhírre is szert tettek ezek a művek: Szolnyomszkij — Biok szövegére írt — dalai, Tyis- csenko zongora-, illetve gordonkaversenye, Gavrilin Orosz füzet című dalciklusa, Andrej Petrov Poémája a leningrádi blokád elesettjeinek emlékére. A leningrádi muzsikusok előadták Britten requiemjét és Bach Máté passió-ját. Ezeket a műveket ötven év óta nem játszották teljes terjedelemben. Britten requiemje a Szovjetunióban éppen Leningrádban szólalt meg először. Minden év májusában Leningrádban rendezik a Fehér Éjszakák című művészeti fesztivált, amelyet rendszerint egy-egy orosz vagy szovjet zeneművész munkásságának szentelnek. Tavaly például a Fehér Éjszakákon a 70 éves Prokofjev, az idén pedig a 60 éves Sosztakovics életművét mutatták be nagy sikerrel. Natalja Lagina VtWWVWWWWWWWWWMWWWWWW SFAX. A MESTER DETEKTÍV P — Krimi-paródia Héjjá Mihály okoli nyári zivatar tombolt. Tizenegy órakor történt, este. Sfax, a mesterdetektív élvezte a színjátékot. Elterpeszkedett karosszékében, pipázott, időnként kortyolgatott száraz Bingrove keverékéből, amelynek barna felszínén jégkockák csillogtak. Utrage regényét olvasta, a Kék titok című izgalmas történetet. Nem messze, az esőfüggöny mögött, túl az égiháború ijesztő zajain, ütött a Szent-Eustace toronyórája. És ekkor becsöngettek hozzá. Sfax ajtót nyitott. Ázott, rejtelmesen villogó fekete esőkabátban egy magas növésű, termetes férfi lépett be. Azt mondta: — Ál Touns a nevem, öcsémet ma reggel meggyilkolták a villámban. Teteme eltűnt. Nyomozza ki a tettest: ötvenezer guldot fizetek érte. Ezer guldot most azonnal leszúrok önnek, a többit a nyomozás befejezésekor kapja meg De a csekket letétbe helyezem. Rendben van? — Tökéletesen. __ Akkor induljunk. Vonaton utazunk, hálókocsiban, r eggelre Ribbons városában leszünk. Cégem és villám van ott. Biztosítom, a gyilkosság felettébb rejtelmes. Sőt, rémületes elemek sem hiányoznak belőle, majd meglátja. Gyerünk, vár a taxi. Pontosan indult a vonat. Elhelyezkedtek a kétszemélyes fülkében. Touns a felső ágyat választotta, Sfax az alsót Mindent tudott már a mester, amit előzetesen tudnia kellett A1 To- unsnak semmiféle előnye nem származhatott öccse halálából. Inkább kára, mert életbiztosítása gyilkosság esetére nem szólt. A1 Touns különben dúsgazdag temetkezési vállalkozó volt, feltalálóféle, bogaras ember. Éppen nyugalomba készült Üzletét közjegyzőileg az öccsére hagyta, öccse gyilkosán bosszút akart állni.
