Békés Megyei Népújság, 1967. július (22. évfolyam, 153-178. szám)

1967-07-18 / 167. szám

W67. Július 18. 3 Kedd Bizonyítottak Szakmunkásavatás Békéscsabán Marton Györgyné, a buda­pesti Sasad Tsz virágkötöző asszonya virágkötészeti ügyben bejárta Európa nagyvárosait, sőt, a tengerentúlon is volt. A Sasad Tsz igazgatósága küldte el, nézzen szét, tanuljon, szerez­zen tapasztalatokat további munkájához. Formálja a hazai virágot szerető közönség ízlését a szépen összeállított virágcsok­rokkal. Martonné azonban nem­csak tapasztalatokat gyűjtött, hanem virágcsokraival arany-, ezüst- és bronzérmeket, hír­nevet szövetkezetének, hazánk­nak. Népes nemzetközi mezőny­ben tanúsította — Moszkvában, Bécsben, Erfurtban —, hogy ná­lunk a virág közel áll az em­berhez. Az ő és a többi versenyző külföldi útja nyilván sokba ke­rül, de bizonyára szükséges ah­hoz, hogy a világ megismerje a virágkötészetben kifejlődött magyar ízlést. Sem a százéves Fővárosi Kertészet, sem pedig a budapesti Sasad Tsz nem saj­nálja az anyagiakat a több ezer, esetleg a több tízezer forintos kiadást sem, mert tudja, hogy a nagyvilággal való lépéstartás, a virágkötözés tapasztalatainak összegyűjtése anyagi áldozatot is követel. Amikor Martonné most a III. Országos Virágkötészeti Verse­nyen és Kiállításon kompozíciós munkájáért átvette a zsűri kü- löndíját, bennem egy gondolat támadt. Vajon a békéscsabai vagy a versenyt rendező gyulai kertészet virágkötöző asszonyai, lányai részt vettek-e valaha is valamilyen versenyen, mondjuk a tavalyi Miskolcin? A gyulaiak ott voltak, á békéscsabaiak azonban nem. Nem is tudták, hogy ilyen volt És most a bé­késcsabai Uhrin Mihályné ko­szorú-kompozícióját, az 58 ver­senymű közül, a zsűri az öt legjobb közé sorolta. Mészár Jó- zsefné, a Gyulai Kertészeti Vál­lalat dolgozója viszont menyasz- szonyi csokrával első helyre ke­rült. Valamennyien örülünk ennek az eredménynek, hiszen Wabits Győzőné előkelő helyezése is azt tanúsítja, hogy Békéscsaba, Gyula és Orosháza virágüzletei­ben kiváló képességű emberek dolgoznak: Hol is hát akkor a hiba? Talán ott, hogy a vállala­tok vezetői közömbösek és szűkmarkúak, ha a szakmai felkészültség bővítése gyakor­lati formában kerül szóba. Pe­dig ilyenkor — egy-egy tapasz­talatcsere lehetőség időszaká­ban — nem lehet helye a szűk­látókörűségnek és a filléresség­nek. Sőt, csak a megbecsülés és a buzdítás hangján beszélhetné­nek azokkal a lányokkal és édesanyákkal, akik a napi gond mellett a virágüzlet, vagyis a városi kertészetek holnapjával is törődnek. A gyulai verseny és kiállítás valószínű közelebb vitte kerté­szeti vállalataink vezetőit a nagyobb látószögű, az új gazda­sági mechanizmus időszakában még inkább fontosabb munka­stílushoz. A kiállított anyag, művészi munka láttán — való­színű nem sajnálták a fárad­ságot és megnézték a kiállítást — talán az eddigieknél jobban segítik és anyagiakkal is jobban támogatják a több figyelmet ér­demlő, ^kiváló bizonyítványt szerzett dolgozóikat, akik bizo­nyítottak. Dupsi Károly Százéves a békéscsabai iparitanuló-intézet Csaknem háromszázezer forint társadalmi munka Mezőgazdasági ét ipari sí A nagy múltú Szegedi Kiss Ist­ván Gimnázium és Szakközépis­kola 11 gimnáziumi, négy állat- tenyésztési és egy esztergályos szakközépiskolai osztállyal műkö­dik Békés községben, összesen 520 tanulót képeznek a négy osz­tályban. A gimnáziumhoz 60 férő­helyes fiú- és 95 férőhelyes leány- kollégium tartozik. Eleinte tej­gazdasági tagozattal kezdődött a szakközépiskolai oktatás Békésen, majd a múlt évben állattenyész­tési tagozatra tértek át. Bázis- üzemük, ahol a tanulók a gyakor­latban ismerkednek leendő szak­májukkal, a Hidasháti Állami akközépiskolások Békésen Gazdaság. A megye egyetlen esz­tergályos szakközépiskolai osztá­lya 1965 decemberétől tevékeny­kedik az iskolában. A tanműhely létesítése széles körű társadalmi összefogás eredménye, 1,5 milliós értéket képvisel. Az iskolát pat­ronálja, s a végzett tanulók szá­mára perspektívát nyújt a Buda­pesti Mezőgazdasági Gépgyár Bé­kési Gyáregysége. A békési gim­názium és szakközépiskola tanulói az öntevékeny munkából is kive­szik a részüket a tanulás mellett, eddig társadalmi munkában csak­nem 300 ezer forint értéket ter­meltek. A rekkenő hőség ellenére zsúfo­lásig megtelt Békéscsabán a Bri­gád mozi nézőtere július 15-én, szombaton abból az alkalomból, hogy 49 szakmában 456 végzős ipari tanulónak adták át a szak­munkásbizonyítványt. A fiatal szakmunkások három évi kemény iskolai tanulás és a szakma elsa­játításához szükséges gyakorlati munkán vettek részt. Eredmé­nyeik mindennél ékesebben bizo­nyítják: mind a tanulást, mind a Varga György, az intézet KlSZ-litkára mond köszönő szavakat. Eleven verseny alakult ki a mezőberényí kombánjnosok között A gabona beérése után 38 SzK és 16 ACD típusú kombájnnal láttak hozzá az aratáshoz a Mezőberényí Gépjavító Állomás kombáj- nosai. Már a kezdetkor is nagy becsvággyal kezdték a munkát. Ugyanis az állomás igazgatósága jelentős összegű prémiumot helvezett kilátás­ba a legjobb eredményt el­érő kombájnosoknak. Az SZK—3-as és 4-es kombáj­nokkal aratók 500 hold bor­só és gabona learatása fö­lött 600—800—1200 forint jutalomösszegben is része­sülhetnek. Az 'ACD kombáj- nosok ugyanennyi összeget 250 hold feletti telj esitmény- ryel érhetnek el. A kombáj­nokhoz kihelyezett szerelők prémiuma 800—800 forint a megszabott feltételek telje­sítése esetén. A Mezőberényí Gépjavító Arcmás még jelentős erő- g'érparkkal rendelkezik, s a prémiumrendszer kidolgozá­sakor nem feledkeztek meg a traktorosok ösztönzéséről sem. Az Sz—100-as traktor­ra: dolgozók 2 ezer forint összegben is részesülhetnek, ha teljesítményük meghalad­ja az évi 3800 normálhold ta aimünkát. Az MTZ-vei dolgozó traktoros is évi nor­mára 1800, a T—28-asoke pedig 1400 normálhold, s ha e felett teljesítenek, i C0 fo­rint jutalomban részesü'nek. A szovjet és a magyar gyárt mányú DT-traktorral dolgo­zók prémiuma 1500 tonnt, ha 2800, illetve 1800 nor­málhold feletti évi teljesít­ményt érnek el. Ilyen ver­senyfeltételek mellett érthe­tő, hogy a szántótraktoro­sok igyekeznek a kombáino- sok nyomába szegődni. Egyébként a javító állo­más körzetében jól halad a? aratás. A gépjavító áll >más alaposan megszervezte a hi­baelhárítást, vagyis a szere­lők két műszakban javítják a meghibásodott kombájno­kat, ugyancsak két műszak­ban áll rendelkezésre az al­katrészraktár is, amit idő­ben igyekeztek feltölteni a leggyakrabban megnibásodó pótalkatrészekkel. A javító állomás főagronómusinak tá­jékoztatása szerint az állo­más kombájnosai 8 ezer 30" holdat arattak le július 16-it7. Bak Imre és Bak László 320—320 hold, Kárpáti Pé­ter 350, Gotschick Vilmos 3'>0 hold teljesítménnyel jár az elen az aratásban. í*Taoi tel­jesítményük egyenként 5—6 vagon. Ifjú szakmunkások a nézőtéren. gyakorlati foglalkozásokat komo­lyan vették. A többi között érde­mes megemlíteni: a most végző­sök közül az országos tanulmányi versenyen 24 fiatal a „Kiváló”’ jelzőt érdemelte ki. Azt is érde­mes leírni, hogy az ifjú szakmun­kások több mint negyed része ki­tűnő, jeles, illetőleg jó eredmény­nyél búcsúzott a tanulóévektől. Hajdú Antal elvtárs, a szak- szervezetek megyei bizottságának elnökségi tagja ünnepi beszéd­ben köszöntötte az ifjú szakmun­kásokat. — Kettős jubileum teszi még ünnepibbé azt az alkalmat, hogy önöket köszönthetem szakmun­kás-bizonyítványuk megszerzése alkalmából. Elsőnek az egész haladó emberiség számára törté­nelmi jelentőségű eseményt emlí­tem : ötven esztendővel ezelőtt győzött Oroszországban a proleta­riátus, a Nagy Októberi Szoci­alista Forradalom. Kell, hogy va­lamennyiünket lelkesedéssel tölt­sön el ez az évforduló. A második ipari tanulókká, illetőleg (zavar­talan körülmények között) szak. munkásokká válhattak. Mi azt kí­vánjuk — mondotta a többi kö­zött —, hogy nyugodtan alkossa­nak, dolgozzanak; kedvvel és eredményesen. Kedves színfoltja volt az ün­nepségnek, amikor a városi úttö­rők nevében Pribelszki Marianna, a 10-es számú iskola tanulója vi­rágcsokorral köszöntötte a szak­munkásokat Ezt követően a városi KISZ-bizottság, a szakszervezetek megyei bizottsága és a különféle vállalatok a kitűnő tanulókat ta­karékbetétkönyvekkel és egyéb jutalmakkal ajándékozták meg. így a többi között a KISZÖV, a KIOSZ, a DÁV, az AKÖV adott legjobb tanulóinak ajándékot. Az ünnepség második felében az iparitanuló-intézet irodalmi színpada és öntevékeny csoportjai adtak szórakoztató ünnepi mű­sort az ifjú szakmunkásoknak, akik a közeljövőben már nem mint ipari tanulók, hanem mint Hajdú Antal az SZMT elnökségi tagja a kitüntetéseket adja át. jubileum a békéscsabai iparit«- a szakma értői folytatják a mun- nuló-intézet fennállásának száz kát; általában azokon a munka­esztendejét juttatja eszünkbe. S helyeken, ahol tanulóéveiket töl- azt a hatalmas utat, amelynek tötték. eredményeként önök „inasokból”, Ternyák—Demény KISVENDÉGLŐ-VEZETŐT ÉS HELYETTEST FELVESZ a Gyula és Vidéke Körzeti Földművesszövetkezet. Házaspárok előnyben. Szakmunkás- és erkölcsi bizonyítvány szükséges. Jelentkezés az fmsz központi irodájában. 136415

Next

/
Thumbnails
Contents