Békés Megyei Népújság, 1967. június (22. évfolyam, 127-152. szám)

1967-06-04 / 130. szám

1967. Június 4. 2 Vasárnap Nyugat-Berlin ben Nyugat-Berlin a tüntetés eredetileg a sah ellen Pénteken este Nyugat-Berlin- indulj a rendőri beavatkozás ben mintegy ötszáz diák rende­zett az opera épülete előtt tünte­tést az odalátogató iráni sah el­len. A rendőrök tűzoltófecsken­dőkkel és gumibotokkal próbálták eloszlatni a szocialista diákszövet­ség által rendezett megmozdu­lást. Az összecsapás háromórás utcai harcba torkolt; egy diák meghalt, a kórházakban közel öt­ven sebesültet ápolnak és leg­alább 35 tüntetőt letartóztattak. Az AFP megjegyzi, hogy noha brutalitása már nem az iráni uralkodó személyének szólt; ami történt, egyfajta leszámolás volt a diákszervezet és a rendőrség között. Mint ismeretes, a nyugat- berlini diákok már régóta hallat­ták hangjukat, több tüntetést rendeztek és nagyobb szabadságot kpveteltek. Albertz polgármester sajnálkozását fejezte ki a diák halála miatt, a rendőrség eljárá­sát azonban utólag jóváhagyta. Hazaérkezett Indiából. az MSZMP küldöttsége Szombaton hazaérkezett Indiá­ból az MSZMP küldöttsége, Púja Frigyes, az MSZMP KB Külügyi Osztályának vezetője és Venéczi János, az MSZMP Központi El­lenőrző Bizottságának tagja, a budapesti pártbizottság titkára. A küldöttség Indiában megbeszélé­seket folytatott S. A. Dange elv­társsal, az Indiai Kommunista Párt Országos Tanácsának elnö­kével és Cs. R. Rao elvtárssal, a párt Központi Bizottságának fő­titkárával és a KB titkárságának más tagjaival. A magyar küldött­ség ellátogatott Nyugat-Bengáliá- ba, Keralába és Bombey városá­ba, és megbeszéléseket folytatott a helyi pártszervezetek vezetői­vel. (MTI) Szolidaritási tiltakozó gyűlés Sarkadon (Folytatás az 1. oldalról.) vevőjét, mindazokat, akik a há­ború megfékezéséért, a békéért folyó harcban fáradhatatlanul küzdenek — kezdte beszédét Ko­vács elvtárs. A mai gyűlésünkön, amelyet a nemzetközi békehónap keretein belül rendezett meg a Hazafias Népfront Békés megyei bizott­sága, emlékezzünk és huszonkét esztendő távlatából se felejtsük azt a szörnyű pusztítást, amelyet a fasiszta barbarizmus öt év és kilenc hónapig tartó háborúja hagyott maga után.—Majd hang­súlyozta, hogy Magyarország a háború következtében 22 milliárd pengő gazdasági kárt szenvedett. Több mint 600 ezer ember vesz­tette életét a fronton, a kon­centrációs és haláltáborokban. Nem csoda tehát, ha kitörölhe­tetlen emlékként megmarad 1945. május 9-e, a hitleri Németor­szág feltétel nélküli fegyverle­tételének, a békének, a győze­lemnek a napja. A remények, amelyek 22 évvel ezelőtt az embereket eltöltötték, és az új élet építésére lelkesí­tették az elmúlt két évtized so­rán, csak részben teljesültek. Ismeretesek az amerikai hábo­rús törekvések — mondotta töb­bek között — majd így folytatta: — A jelenlegi helyzetben a leg­fontosabb teendő a világbéke megteremtése érdekében a hős vietnami nép támogatása, és az amerikai agresszió megszünteté- ' se. Az amerikai kormánynál sü­ket fülekre találtak a vietnami javaslatok és a tárgyalások he­lyett az Egyesült Államok a há­ború további kiszélesítését vá­lasztotta. A szabadságáért és függetlenségéért harcoló hős vi­etnami népet azonban nem lehet legyőzni. A vietnami nép harcát világszerte a becsületes emberek szolidaritása és támogatása kísé­vehetek ezen a szolidaritási, tilta­kozó gyűlésen, melyet azért hív­tak össze, hogy erélyesen tilta­kozzanak az elíen, hogy az ame­rikai imperialisták bombázzák a Vietnami Demokratikus Köztár­saságot és legutóbb annak fővá­rosát is. Forró szeretettel köszöntőm önöket és Önökön keresztül Sarkad egész lakosságát. Miután tájékozottak a vietna­mi helyzetről, talán felesleges lenne hosszan beszélnem erről, s inkább a legutóbbi események felsorolására szorítkozom. A nemrég megtartott guamd hadita­nácskozás után az amerikai im­perialisták elhatározták az Észak-Vietnam elleni romboló háború kiterjesztését. Első ízben támadták meg Haiphongot, köz­társaságunk legnagyobb kikötő­jét. Soha nem látott vadsággal támadtak a város nagy üzemeire, így a nagy cementgyárra, amely egyike a legjelentősebbeknek, nemcsak Vietnamban, de egész Délkelet-Ázsiában. Május 12-én, 13-án és 14-én ismét bombázták Hanoi belvárosát és külvárosát, hat főiskola és egy egyetem ta­lálatot kapott. A közelmúlt na­pokban meg akarták semmisíteni a főváros villanytelepét, vala­mint a Vörös folyó hídját, de Hanoi lakossága és légvédelme megfelelően fogadta a támadást, és kilenc amerikai gépet lelőtt. Ezek újabb rendkívül súlyos eszkaláció lépések. E katonai akciókkal azt remélik az ame­rikaiak, hogy megingathatnak bennünket és bizonyos nyomást gyakorolhatnak kormányunkra, hogy az a következő feltételek elfogadására kényszerüljön: szün­tessük be a segítségnyújtást dél-vietnami honfitársainknak, az amerikaiak nyílt fegyveres ag­ressziójának legalizálása, Dél-Vi­rí. A segítség döntő részét tér- ! etnam területének elfoglalása, a mészetesen a Szovjetunió, a szo­cialista országok adják. Hadd emlékeztessünk itt arra, hogy a magyar nép, az Országos Béke­tanács „Egy iskolát, egy kórházat Vietnamnak” akciója keretében igen jelentős segítséget nyújtott Vietnam hős népének. A magyar városok és falvak lakói ezzel is bebizonyították, tudják, hol a he­lyük. Majd a további nemzetközi helyzetet ecsetelve beszédét a következőképpen fejezte be: — Meggyőződésem, hogy a magyar nép — köztük Sarkad választó- kerület lakosai is — rendíthe­tetlenül támogat minden kezde­ményezést, amely a világ békéjé­ért, a haladásért, összefogásra hívja fel a világ népét. Hiszem, hogy Sarkad község lakosai a jö­vőben éppúgy, mint eddig, min­den esetben hallatni fogja sza­vát, ha kell áldozatot is vállal az emberi haladás, a világbéke biz­tosítása érdekében. Nagy taps köszöntötte a fel­szólalásra jelentkező Lé Ván Lóc elvtársat, aki mindössze 35 éves és kilenc évig harcolt a francia gyarmatosítók ellen, és több évet az amerikai agresszorok ellen. Beszédét magyar nyelven mond­ta el. így kezdte: — Nagy meg­ga intézze saját ügyeit Ami Északot illeti, itt magától érte­tődő, hogy azonnal, véglegesen és feltétel nélkül be kell szüntetniük a Vietnami Demokratikus Köz­társaság elleni bombázásokat és minden más háborús cselekede­tet. Kemény, de feltétlenül győ­zelmes harcában a vietnami nép mindenhonnan egyre na­gyobb megértésben, egyre szi­lárdabb támogatásban része­sül. Ezt tapasztaltuk a magyar nép részéről is, a sok anyagi, erkölcsi támogatásban, stb. Amiért ezen a gyűlésen ' is köszönetét mondok mindazoknak, akik részt vettek népünk segítésében. —Majd beszé­dét így fejezte be. — Fejlődjék és erősödjék a magyar és a vietnami nép megbonthatatlan barátsága! A nagy tapssal fogadott beszé­det a sarkadi dolgozók szívében megfogamzott és sorokba sze­dett tiltakozó távirati szöveget Sinkó Sándor szocialista brigád­vezető olvasta fel. Egy mondatba sűrítve a szöveget, egyszerre való karlendítéssel fogadták el s kiál­tották: „El a kezekkel Vietnam­tól!” * * * Nem tudom, mi volt a megha- tóbb, a zászlóerdő, a virágcso­kor, az ajándékok átadása, a vendég magyar beszéde, a sok­sok kézfogás, vagy a baráti ölel­kezés? Talán mégis az a hit, amelyet e lelkes gyűlés tanúsí­tott: Vietnam népe Sarkadon is igaz barátokra talált. Rocskár János Kiváló tanító, kiváló óvónő megyénkben a pedagógusnap alkalmából A művelődésügyi miniszter, Ilku Pál, június 2-án adta át a fővárosban a Magyar Népköztár­saság legkiválóbb nevelőinek a magas kitüntetést. Köztük, okta­tó-nevelő munkájuk elismeréséül két gyulai pedagógusnak is: Per­jést Mártonná gyulavári tanító és Tímár Izabella gyulai vezető óvó­nő szoríthatott kezet a művelő­désügyi miniszterrel ez alkalom­ból megyénkből. Békés megye legjobb munkát végző pedagógusait tegnap, júni­us 3-án a békéscsabai városi ta­nács dísztermében délelőtt 11 óra­kor fogadták a megyei pártbizott­ság, a megyei tanács és a tömeg­szervezetek vezetői, munkatársai. Nagy János elvtárs, a megyei ta­nács végrehajtó bizottságának el­nökhelyettese adta át a kitünte­téseket azoknak, akik az oktatás­nevelésben új utakat kerestek, s kísérleteik a legeredményeseb­beknek bizonyultak. E szempon­tok figyelembevételével az Okta­tás Kiváló Dolgozója kitüntetés­ben részesültek: Nyilas József - né, az orosházi városi tanács mű- melődésügyi osztályának vezető­je; Urszuly János, a , kardoskút- cinkuspusztai iskola igazgató-ta­nítója; Kávást Ferencné, Békés­csaba város óvodai felügyelője; Jermendy László, Szeghalom gimnáziumi és szakközépiskolai tanár; Paróczai Gergely endrődi tanár; Vajda Aurélné, Szarvas, az I-es számú iskola tanára; Hubai András, a medgyesegyházi gim­názium igazgatója. Kiváló Dolgozó kitüntetésben részesültek: Stefanik Györgyné, a megyei tanács művelődésügyi osztályának adminisztrátora; Cs. Szabó László, a gyomai I. sz. ál­talános iskola hivatalsegédje. Miniszteri dicsérő oklevéllel ju­talmazták: Somos Józsefnét, az eleki általános iskola és gimná­zium szaktanárát; Krcsméri Ist­vánt, az orosházi járási tanács művelődésügyi osztályának tanul­mányi felügyelőjét; Medvegy Má­riát, az ecsegfalvi általános isko­la alsó tagozatos nevelőjét. Aranykoszorús KISZ-jelvény kitüntetést kaptak: Szilágyi Jó­zsef, a dévaványai gimnázium tanára; Vaszkó Tamás, a vésztői gimnázium tanára; Tenkey Antal, a gyulai kertészeti technikum tanára. KISZ-érdemérem kitünte­tést kapott Szigeti Zoltán, a gyu­lai Erkel Gimnázium tanára. A pedagógusnap alkalmával adták át azokat a kitüntetéseket is, amelyeket kiemelkedő munká­jukért az úttörőcsapatvezetők kaptak: Dankó János, a szarvasi I- es számú általános iskola csa­patvezetője; Sajti Károlyné, a gyulai I-es sz. iskola csapatveze­tője, Csepregi Frigyesné, a békés­csabai IX-es számú általános is­kola csapatvezetője; Antali Gá­bor, az orosházi városi úttörőel­nökség tagja; Kiss János, a vész­tői Il-es számú általános iskola csapatvezetője; Bartyik Lajosné, az orosházi III-as számú általá­nos iskola csapatvezetője, Hári József né, a nagyszénási általános iskola csapatvezetője; Dankovsz- ky Ákos, a bélmegyeri általános iskola csapatvezetője; Dombos László, a gyomai I-es számú ál­talános iskola csapatvezetője és Forgó István, a medgyesbodzási általános iskola csapatvezetője kapta meg a Kiváló Üttörővezető kitüntetést. Ezt követően a Magyar Vörös- kereszt kiváló dolgozója kitünte­tésben részesültek: KnapcsekPál- né, a megyei tanács művelődés- ügyi osztálya óvodai felügyelője; dr. Hrabovszki Mihályné, a bé­késcsabai X-es számú általános iskola tanára; Nagy Lászlóné, a kétegyházi mezőgazdasági szak- középiskola tanára; Kiss László, a békési járási művelődésügyi osztály tanulmányi felügyelője; Komáromi Istvánná, a szeghalmi II- es számú iskola tanára. A Pedagógus Szakszervezetben végzett járási titkári munkásság elismeréseképpen a Szakszerveze­tek Országos Tanácsa Molnár Pál mezőhegyesi általános iskolai ta­nárt, a mezőkovácsházi járás Pe­dagógus Szakszervezetének titká­rát, a Szakszervezeti Munkáért kitüntető jelvény arany fokoza­tában részesítették. A kitüntetések átadása után megyénk legkiválóbb nevelőit és a nevelésben tevékenykedő dol­gozókat ünnepi ebéden látták vendégül. T. F. DOBOZI IMRE: w Ic&Z'CLC'íit' Dél-vietnami Nemzeti Felszaba- dítási Front el nem ismerése. Teljesen nyilvánvaló, hogy az amerikai imperialisták egyre ar­cátlanabb és agresszívebb csele­kedetei láttán az egész világ tiltakozik az amerikaiak gyilkos háborúja ellen. Milyen tehát Vietnam állás­foglalása az amerikaiak katonai eszkalációja láttán? Álláspontunk a vietnami problé­ma megoldását illetően változat­lan: ez a Vietnami Demokratikus Köztársaság kormányának négy- és a Dél-vietnami Nemzeti Fel- szabadítási Front ötpontos állás- foglalása minden változás nél­kül. Hogyan fejeződik be ez a há­ború? Ez az amerikaiaktól függ és nem tőlünk, mert mi hosz- szú háborúra készültünk fel, és ezt az amerikaiak is jól tudják. Egyetlen kiút van az ame­rikaiak részére, az 1954-es Vietnammal kapcsolatos Genfi egyezmény tiszteletben tartása; vonják vissza csapataikat, és a csatlós országok csapatait Dél- Vietnamból, ismerjék el a Dél­vietnami Nemzeti Felszabadítási Frontot, mint a dél-vietnami nép egyetlen jogos képviselőjét, és tászteltetés számomra, hogy részt' hagyják, hogy a vietnami nép ma­(Regény) 12. Már nem látom a műhelyt. A Törökpiac felől rakéta szökken a felhők hasa alá, füstös fényt lobbant, utána annál sűrűbb a szürkület. Fél négy, a Gyapa busa lösz-fejéről nehéz géppus­ka dörmög alá a városszélre, a nyomjelző lövedékek izzó ba­rázdákat húznak a homályban, az oroszok nem válaszolnak. Surándyéktól kijön a cseléd, jesszusom, cégvezető úr, mit fog szólni a kisasszony! Mennék befelé, a cseléd széttárja kar­ját, azt tetszett mondani teg­nap, úgy hét óra körül tetszik jönni, a nagyságos asszonyék a fél hatos vonattal jönnek haza Pestről, de tessék bejönni, a nappaliban meleg van... Ál­lok, nem tudom, mit mondjak. El se búcsúzhatok? Dühítő hü­lyeség, épp most kellett be­mennie Pestre, Klára nedves, nagy szemét egy pillanatig oly élesen látom, mintha ott volna valóban, az öregvárósban el­csattan egy aknavető, a becsa­pódásra figyelek, aztán semmire se, a cseléd didereg a kertaj­tóban. írni kellene pár sort. De mit? A túlsó járdán Bartal Gé­za siet a Cseresznyés felé, vas­tag lódenkabátban, csáléra álló kalapban, vékony lábait ka­csázva dobálja egymás mellé, kezében orvosi táskája. De iga­zán, tessék, bejönni, ne tessék itt kint álldogálni. Nem, köszö­nöm, mondja meg a kisasszony­nak ... hát igen, azonnal be kel­lett vonulnom, de a napokban okvetlenül jelentkezem. Átko­zott história. Nem tudok bele­nyugodni. Klára, hát itt a front a nyakunkon, nem gondolsz rá, hogy valami közbejöhet? Ha nem szégyelném magam a cse­léd előtt, visszamennék. Beülni a meleg nappaliba, legyen ami lesz, azt kellene csinálni, és fütyülni az egész rohadt világ­ra. 1 Utolsónak érkezem. A Cse­resznyésen túl a kastély tömör sziluettje. Deső szótlanul ciga­rettázik, csak a kezét nyújtja. Gallai idegesen röhög, Bartal Gézát ugratja, nőgyógyász lété­re most majd férfi-szerszámo- korf próbálhatja ki a tudomá­nyát, de nagyon erőltetett az egész, mindenki tudja, hogy voltaképpen most vetettük el a kockát. Sorki elvigyorodik, amint egyenruhámat meglátja. Alázatosan jelentkezem, had­nagy úr. Hazafelé a vonaton, míg civilben voltam, bujnyik szemmel méregetett. Süppedt, mély üregű, komor szeme van ennek a Sorkinak: gödör fene­kére bújt két mérges, fekete bogár. Tarba hallgat,., még idáig egyszer sem hallottam a hang­ját, szép arca kövesen merev, valami nem emberi hidegség dermedt rá. Menjünk hát. Géza a présház kulcsát zör­geti, fütyülni kezd, hamisan és taktus nélkül, fene tudja, mit fütyül. A, kastély előtt az úton lovas áll keresztbe, mozdulatla­nul. Az istenit. Megállunk, egy­másnak verődve, Deső pisztoly- táskájába nyúl. Te vagy az, Ernő? Megismerem a bárót. Szivarja felszikrázik a homály­ban, arrább lépteti lovát. Tisz-v teletem, méltóságos uram. Két nyáron át, tanáraim ajánlására, matematikát, fizikát korrepetál­tam a fiával, anyám megparan­csolta, ne merjek tiszteletdíjat el­fogadni, többet ér a kitünte­tés, a kastélyba mindennap be-

Next

/
Thumbnails
Contents