Békés Megyei Népújság, 1967. június (22. évfolyam, 127-152. szám)
1967-06-18 / 142. szám
1367. június IS. 4 ) Vasárnap A megtalált A tanyaközpontban negyven körüli higgadt férfi fogad. Bemutatkozás. Formális mondatok. Majd lassan medrükbe térnek a szavak. Szemben velem Lengyel Albert, a battonyai Dózsa Termelőszövetkezet elnöke. Imponáló higgadtsággal beszél. Szavai nyomán apró képsorokká formálódik múltja. Megkapó, tanulságos történet helytállásról, elvhűségről, következetességről. Meglepő tárgyilagoság, semmi önigazolás. Múltjára is csak mellékesein, kérdéseim kapcsán derül fény, amikor az 1948-ban alakult szövetkezet történetéről érdeklődöm. Újra otthon Ez év március 1-én lett a szövetkezet elnöke. Mégsem új ember itt. A korábbi években, egészen 1967-ig mint párttitkár tevékenykedett. így volt lehetősége megismerni alaposan a problémákat. Azok pedig adódtak jócskán. Az eleinte jó, majd egyre jobb eredményeket mutató közös gazdaság egén szaporán gyülekeztek a gomolyfelhők. A terméseredmények vészesen zuhantak. A munkaegység értéke majd 60 forintról közel 15-re esett vissza. S ekkor Lengyel Albert „hibát” követett el, mert azt tette, amit kötelességérzete parancsolt: felfedte a valódi hibákat. Mindezt csak a kiútkeresés érdekében. Rámutatott a talajerőutánpótlás hiányának okaira. Kiállt a köz érdekét képviselő új j ö ved el emelő« zitásd rendszer bevezetése mellett. Mert a mában a holnapok magvait vetette. Tevékenysége azonban nem tetszett az akkori elnöknek s szű- kebb körének, akik diplomáciai okokból inkább a pillanatnyi népszerűség biztosítására törekedve a régi jövedelemelosztási formák mellett kardoskodtak. S aztán kirobbant a konfliktus ... Jóleső meglepetéssel nézem az elnököt. Amit mond, torzításmentes, s. ahogy fogalmaz, abban semmi elfogultság. Aztán megáll a beszédben. Gondolkodik, majd kis idő múltán így folytatja: — Talán ezt nem is kellene megírni, noha a múlt lényeges része, de hát végső soron személyes vonatkozású. Ha n^gis, csak néhány szóban. Megígérem, ő folytatja: — Régi történet, hosszú mese! A végeredmény: olyan helyzet formálódott, hogy mennem kellett. kerestem elvesztett igazságom, de akkor nem sikerült megtalálnom. Ma mégis megnyugtató: újra itt vagyok, visszahívtak. És azok, akiknek holnapjaiért szót emeltem. Igen, az események őt igazolták. Utána nem sokkal az elnök is ment. Akik ketten követték, inkább a reprezentálással, illetve a borospohárral törődtek, mint a szövetkezet gyarapodó problémáival. A nehézségek pedig^ tovább gyűrűződtek. A munkaerőproblémák fokozódtak. A tagság, mivel nem érezte szívügyének — épp a kisfokú jövedelmezőség miatt — a közöst, csökkenő igyekezettel járt ki a földekre. Zárszámadáskor csak úgy tudták a tervezett jövedelem 85 százalékát juttatni a tagságnak, hogy ez év terhére tábláztak 801 ezer forintot. Kellett, kétségtelen pozitív hangulatot keltett, de mindenképpen jelentékeny teher az évi jövedelem kárára. Jósán tervek szépítés nélkül Lengyel Albertet várták. Bíztak benne, a megoldást remélték tőle. ö visszajött s dolgozik ellenérzés, szubjektív indulatok nélkül. Tervei, elképzelései felől érdeklődöm: — Legfontosabbnak tartom a talaj erőutánpótlás hiánytalan megszervezését és kivitelezését. Ez alapvető feltétele a termésátlagok növelésének. Működésem kezdetétől törekszem megszilárdítani a bizonylati rendszert, mert e téren korábban maximális, la! zaságok voltak tapasztalhatók. Tilost jelzők sehol, csoda-e, ha károsodott a közös? Mindezek mellett a szűk hitellehetőségekhez mérten fejleszteni kell gépparkunkat, fokozni kell a gépesítést a termelés gazdaságossága érdekében. Elmondja, hogy e tényezők eredményeiként kfo. kétmázsás termésátlagnövelés várható búzából holdanként. Ez összesen 600 ezer forintot hoz majd a tervezetten felül. így a 801 ezer forint jelentékeny része megtérül, s a kényszerű teher nem csökkenti majd az év végi jövedelmi mérleget. , Biztató előjelek Három hónap kevés idő évek mulasztásainak korrigálására. A törődő értelem és értő kéz nyomait mégis mutatják a földtáblák. Szerte a határban tapasztaltam: a tavaszi munkák időben elvégzettek. A szépen fejlődő ka| lászosok a várt remények teljesülését ígérik. Érthető az is, hogy az egészséges fejlődés jelei bizalmat szülnek, s ezért nincsenek munkaerőproblémák. Beszélgettem a tagokkal. A különös véletlen épp egy volt jómódú középparaszttal hozott össze, a László- tanyán. Ideális riportalany volt. Mondatai spontán fakadtak, pro- tokoll-ízekről épp nem árulkodva. Meglepetésemre ő kezdte a beszélgetést. Pillanatnyi • szünet után már kérdeztem az oly sokszor hallott formában: — Melyik életforma vonzóbb: a régi vagy az új? A szokványos kérdésre szokványos' választ vártam. Nem így történt: — Nem kertelek! Nézze, én megmondom úgy, ahogy a szívemen fekszik. Nekem persze a régi, de hát ez természetes. Tizenhét hold jól művelt földem volt, így érthető. De azért a kisföldű többségnek ez ad nagyobb karéj kenyeret. — Tovább beszélgetöt ü nk. Elmondta érdeklődésemre, hogy az őrlőben dolgozik. Havi átlag- keresete kb. kétezer forint. Emellett sertéshizlalásból évente húsz ezer forintot hoz össze. Aztán ösztönösen továbblépve, számára észrevétlen cáfolta önmagát. Az új gazda aggodalmával érdeklődött az elnöktől a földtörvényről, annak esetleges jövedelembefolyásoló jellegéről. Érdekes átalakulás: a tegnapokat még nála is passzív emlékké halványította a ma. Gyorsan rákérdeztem. Már nem lepett meg válasza: Ha mindenki dolgozik, megéri. így látják mások is. És joggial bizakodnak. A föld megfizet a gondos törődésért. S ebben most már nincs hiány. A részesművelés rendszere az egyéni érdekeltség egészséges érvényesülése miatt mind a szövetkezet, mind a tagság kívánalmait kielégíti. Az ez évre tervezett egy tagra eső átlagjövedelem kneghaladja a 16 ezer forintot. Ezen felül még a háztáji adta haszon és az állattartásból származó jövedelem. Kubikosokat, kövező szakmunkásokat azonnali felvételre keresünk. Munkafelvételre az alábbi címeken levő vízügyi építésvezetőségeken lehet jelentkezni: BALASSAGYARMAT, Mikszáth Kálmán u. 34. PÁSZTÓ, Hunyadi u. 11 PALOTÁS, Vízügyi Igazgatóság, Építésvezetőség. FELSÖGÖD, II. Főépítésvezetőség, Jókai u. 24. A dolgozókat változó munkahellyel vesszük fel. Munkásszállást biztosítunk. 5504 MB WW Fellini — és az ő szellemei Normális feltételek mellett — ezek pedig mindenütt megteremthetők — a közös gazdálkodás már a mában gyümölcshozó életforma. Ezt a battonyai Dózsa Tsz-ben nemcsak az elnök vallja hivatalból illően, de a tagság nagy többsége tapasztalja. Lassan, de törvényszerűen nő is a vonzókor. Hatnak a biztató lehetőségek a földtől leginkább húzódó fiatalokra is. Megpróbálják — visszajönnek A László-tanyai tehenészetben találkoztam Adamcsák J ózsef állatgondozóval. Ö hosszú évek után, de hazatalált. Elhatározása okairól így beszél: — Nyolc évet töltöttem Budapesten. Mikor elmentem, még nem volt kifizetődő az itteni munka. Pestet a lehetőségek városának hittem. Nagyot kellett csalódnom. A vegyi művekben dolgoztam villanyszerelőként hat forintos órabérért. Ebből megélni, fizetni a magas albérleti díjat és egyéb költségeket, nem épp jövőbiztosítás. így csak a jelennel lehet gondolni. Azt is csak szűkösen. Hát ezért jöttem vissza a mezőgazdaságba, amikor felfejlődött a tsz. Beláttam, így jobb. Egyébként minden fiatal így jár. Próbálkozik a városi élettel, aztán amikor a Jdsérlet sikertelenségét belátja — rövidebb, hosz- szabb idő múltán, de —, visszatér. Hasonlóképpen vélekedik Lengyel Albert is. Szerinte az elöregedés csak a ma és csökkenő jelleggel a közeljövő problémája. A várható eredmények résztényezővé kell, hogy szorítsák e tendenciát. Gondok \ '— Gondnak persze gond ez is, mert az idősebb tagság érthetően nem vállalhatja a munkaigényesebb, de jövedelmezőbb növények termesztését. Van azonban ennél égetőbb probléma is, amely megoldást sürget. Kevés az állati férőhely. Az elhelyezés ezért szétszórt és korszerűtlen, az állatlétszám emiatt nem magas. Minderről személyesen is meggyőződtem. Különösen rossz és korszerűtlen állapotban van a László-tanyai istálló. Majd omladozó falak, zsúfoltság, vízhiány (50 méterről vödörrel hordják a vizet az állatokhoz.) Az elnök érvelése helyes: újat kellene építeni. Hitelkeret azonban nincs és előreláthatólag nem is lesz a közeljövőben. Mi a megoldás? Várni! Ez pedig nem könnyű annak az embernek, aki megtalálta szövetkezete számára a zsákutcából, az eredménytelenségből kivezető utat, aki a mákban mindig a holnapok magjait vetette, s nem is eredménytelenül. Prjevara István Amióta a kellemes botrányokkal övezett „Édes élet” nálunk is bemutatásra került, hozzászoktunk, hogy a sajátos talentumú maestro, Fellini filmjei különleges eseményt jelentenek. Valami olyasmit, amit nem lehet szó nélkül hagyni, hangos és szenvedélyes állásfoglalásokra késztet — pró és kontra —, melynek jövetelét felfokozott várakozás, a reklám csinnadrattája előzi meg. A közönség tódul a mozikba, hogy azután több pártra szakadva rajongó lelkesedéssel, sznob áhítattal, riadt csalódással vagy tétova értetlenséggel jöjjön ki a vetítés után. így volt a Nyolc és fél esetében és most hasonló hatást vált ki a világhírű rendező legújabb alkotása: a „Júlia és a szellemek”. Egy jómódú kispolgár-feleség, Júlia rádöbben férje csalfaságára, bizonyítókokat szerez, szeretne megkapaszkodni valamiben, szenved, azután megnyugszik. Ennyi történt mindössze. Közben azonban Fellini véleményt mond a házasság válságáról (a polgári társadalomban), egy önnön gazdagságába fulladt életforma kiúttalanságáról, korunk titkos félelmeiről, legbensőbb vágyairól, az ember tisztaságáról, bűneiről, hitéről és humánus értelméről. Az Országos Oktatási Tanács legutóbbi ülésén megtárgyalta a középiskolai hálózat fejlesztésének tervét. A tanács megállapította: a középiskolai hálózatot úgy kell bővíteni, hogy önálló szakközépiskolák alakuljanak. Az adott és az 1970-ig felépülő tan- intézmények ésszerűbb felhasználásával fokozott ütemben kell folytatni a szakközépiskolák szervezését s azokban évről évre növelni a diákok számát. A gimnáziumi tanulók létszámát a szükséges mértékben kell csökkenteni, s ahol lehet, egész iskolákat is szakiskolává kell átszervezni. 1970-ig a nagy létszámú korosztályok továbbtanulásának elősegítésére tartható az évi 65 ezres első osztályos felvételi szám, s a középiskolai létszám a jelenlegi 26 ezerről mintegy 31 ezerre emelhető. Az állásfoglalás rámutat arra, Júliát gyermekkori élményei kötik, a vallás tanításai béklyózzák, egy átélt háború rettenete és az értelmetlenné silányuló életforma kietlensége játszanak az idegeivel. Megkörnyékezik vajákosok, csepürágók, titokzatos idegeinek, barátságos hazajáró lelkek, hódí- tóan gonosz asszonyok és csábosán gyönyörű férfiak. Végül egy joviálisán szabadelvű nagypapa emléke hozzásegíti, hogy megszabaduljon riasztó látomásaitól, igaz útra leljen a számtalan kísértések közepette. Júlia — és Fellini — így űzik el az embert nyomasztó szellemeket. Mindezt néha a szimbólumok nyelvén, a lélek visszaemlékezései és a mindennapok valóságának különös váltakozásaival mondja el a szerző. Mégsem nehéz követni gondolatmenetét. S mindezt — hogy figyelmünk egy pillanatra se lankadjon — pazar látnivalók bámulatos forgatagában meghökkentően extrém figurák egész arzenálját vonultatva fel; tobzódó színek és váratlan ötletek kavalkádjában tálalja a rendező, aki lenyűgözően tud mindent, amit napjainkban a filmművészet vívmányairól tudni csak lehet. (vajda) hogy egyes szakközépiskolák fejlesztésében kívánatos, hogy a szomszédos megyék egymással együttműködve alakítsák ki terveiket. Az Országos Oktatási Tanács szükségesnek ítéli a szakemberszükségleti terv gazdasági körzetekre történő bontását, továbbá azt, hogy a Művelődésügyi Minisztérium és a Munkaügyi Minisztérium megyénként, településenként és szakmai csoportonként egyeztesse a szakközépiskolák és a szakmunkásképző-intézetek távlati, felvételi számait. A Mezőga^iasági és Élelmezés- ügyi Minisztérium és az Országos Tervhivatal a megyék igényei alapján mérlegelni fogja a korábban tervezett 2 ezer fős mezőgazdasági szakközépiskolai felvételi szám emelésének lehetőségét. A megyei igényeknek megfelelően a gépszerelői szakban látszik erre lehetőség. Napirenden a középiskolai hálózat fejlesztése Emelik a mezőgazdasági szakközépiskolák jelvételi számát Hetven KISZ-Mcionárius, tsz-párttitkár és társadalmi aktivista sajátítja el a gazdaságirányítási rendszer legfontosabb tennivalóit Békéscsabán Az MSZMP Békés megyei pártiskolájában június 12-től 23-ig hetven ifjúsági vezető, a KISZ megyei és járási bizottságainak munkatársai, termelőszövetkezeti párttitkárok, pártmunkások és társadalmi aktivisták továbbképzésen vesznek részt. Előadást hallanak a IX. pártkongresszuson elhangzott legfontosabb feladatok megvalósításáról, és a gazdaság- irányítási rendszerrel "kapcsolatos leglényegesebb tudnivalókról. A lányok elhelyezési gondjait bizonyos mértékben enyhíti az egészségügyi szakközépiskolai hálózat fejlesztése, de a lányok arányát általában a szakközépiskolákban tovább kell javítani, ugyanakkor indokolt csökkenteni a gimnáziumokban, mert a jelenlegi, mintegy 69 százalékos arány fenntartásával a felsőoktatásban is óhatatlanul egészségtelen arányok alakulnának ki. Irodagéptechnika Vállalat értesíti ügyfeleit, hogy békéscsabai kirendeltsége JÓKAI UTCA 15. SZÁM ALÁ KÖLTÖZÖTT 47417 Új központot alakítanak ki a Vizesfási Állami Gazdaságban Rövidesen elkezdik a Vizesfási Állami Gazdaság új központjának kialakítását a békési kerületben. Az idén hétszázezer forinttos költséggel elkészülnek az irodák, itt helyezik el a 7500 holdas gazdaság adminisztratív és műszaki irányító centrumát. A bővítési és átalakítási munkákat a házi építőbrigád tagjai végzik.