Békés Megyei Népújság, 1967. május (22. évfolyam, 102-126. szám)
1967-05-09 / 107. szám
1967. május 9. 4 Kedd Hitelrendezés- üzemi feladatok Igen jelentős agrárgazdasági intézkedést vitatott meg legutóbbi ülésén az MSZMP Békés megyei Végrehajtó Bizottsága, amikor napirendjére tűzte a termelőszövetkezetek hitelrendezését. Ezt a feladatot a megyei és a járási tanácsok a termelőszövetkezetekkel, továbbá a pénzügyi szervekkel egyetértésben 1967. január 1-ig oldották meg. Még a múlt esztendőben hozzáláttak egy igen alapos és átfogó számbavételhez. Ez abból áll, hogy felülvizsgálták a korábbi évtized termelőszövetkezeti hitelgazdálkodását és javaslatot tettek egy- milliárd forint körüli hitel rendezésére. A pénzügyi intézkedés lehetőségeivel élve ennek csaknem kétharmadát az állam elengedte. Így a befejezetlen beruházások, továbbá a megmaradt szövetkezeti hitelállomány új összege megyénkben néhány millióval meghaladja a hatszázat. A mezőgazdaság szocialista átszervezése idején az ország élelmiszerellátásának, exportkötelezettségeinek teljesítésére sürgősen, több átmeneti jellegű beruházásra volt szükség. A nagyarányú beruházás, anyag- és alkat-, részfelhasználás, amely az útkeresésből is adódott, a termelésre fordított kiadások növelésével járt. Gyakori eset volt, hogy a mezőgazdasági termelvények fel- vásárlási ára nem fedezte az előállítás költségeit. Vagyis az államnak évről évre különböző hitelekkel, dotációkkal kellett a mezőgazdasági termelést szinten tartania, illetve olyan összeghez juttatnia, amellyel a termelés színvonala valamelyest bővülhetett. Ebben az időszakban a tsz-ek gazdálkodásának szervezése nem volt olyan fejlett, mint napjainkban. Hiányzott az önálló vállalati gazdálkodás jellege. A fel nem osztható szövetkezeti vagyon gyarapításán kívül főként az elavult felvásárlási árpolitika, szűkös bevételeik miatt sem képezhettek különféle alapokat, nem fordíthattak megkülönböztetett gondot a bővített újratermelés gyakorlati megvalósítására. Másrészt azt is meg kell mondanunk, hogy az ipar sem segítette úgy a mezőgazdaságot, mint arra ennek az igen fontos népgazdasági ágaratnak szüksége lett volna. A beruházások kivitelezése elhúzódott, legtöbb esetben a több éven át raktáron levő kisgépek, eszközök csatolt formában kerültek a szövetkezeti raktárakba, innen pedig mint elfekvő készlet a hulladékgyűjtő vállalat valamelyik telepére. fi gazdálkodás szervezésének kezdeti lépéseit tehát áldatlan állapotok is nehezítették. Tetőzte ezt egy-egy természeti csapás — aszály, belvíz, árvíz, állatbetegségek —, melynek következtében eredménytelennek minősült a minden tartalék nélküli gazdálkodás. Bekövetkezett a mérleghiány, és ha ez ismétlődött — különösen az északi járásokban —, a fizetésképtelenség. A különböző címeken felvett hitelek, folyósított dotációk átsegítették ugyan évről évre a másikra a bajjal küszködő gazdaságokat, a teher azonban nyomta e közösségek vállát. Ha kifogtak egy-egy jó esztendőt, akkor sem fejleszthették tovább a gazdálkodást, mert a bevétel jelentős részét a bank — a korábban folyósított hitelek törlesztésére — leemelte a tsz számlájáról. Az irányított gazdálkodás következtében több gazdaságra oktalan beruházást, vásárlást nyomtak a felsőbb szervek. Ezek jónyultak jónak, a nagyüzemi termelés céljaira nem feleltek meg, ráadásul nem is használhatták. A kiadás viszont terhelte a tsz- eket. Érthető, hogy az önálló vállalati jellegű gazdálkodás útjából el kellett távolítani a bővített újratermelést akadályozó tényezőket. Valamennyi közös gazdaságnak hathatós segítséget kellett nyújtani — jórészt állami, kisebb részt helyi intézkedésekkel — a felelősségteljesebb, a tudományos igényességül nagyüzemi gazdálkodáshoz. Felsőbb szerveink így jutottak el a soron levő agrárpolitikai intézkedéshez; a hitelek felülvizsgálatához, rendezéséhez. fiz intézkedés célja világos: megszabadítani a termelőszövetkezeteket az önálló, a nagyobb felelősséggel járó gazdálkodás kötöttségeitől. A párt és a kormány ezzel az intézkedéssel megyénkben 136 szövetkezet anyagi alapját rendezte, megteremtette az erőforrások reális számbavételének lehetőségét. Ezzel többé- kevésbé egy szintre megközelítően egy vonalba állította — pénzügyi vonatkozásban — a gyenge, a bevételhiányos, a közepesen és a jól gazdálkodó közösségeket. Ez egyben igen fontos lépés az 1968. január 1-i rajthoz, az új gazdaságirányítás indulásához. A hitelrendezést, kétségtelen, kedvezően fogadták a gazdaságok vezetői és tagjai. Közülük többen nagyon helyesen a termelés nagyobb arányú fejlesztésére fordítják az állami úton biztosítottanyagi előnyt Mások viszont szociálpolitikai megoldásokra törekszenek. A párt megyei vb- ülésén egyértelműen foglaltak állást a hitelrendezés agrárgazdasági szerepe, küldetése mellett. Ez azt jelenti, hogy a hitelrendezésből származó megtakarítás nem közvetlenül, hanem csak közvetve növelheti a tsz-ből származó személyes jövedelmet! A hiteltörlesztésből felszabadult összeget a tsz-ek olyan termelési célok megvalósítására fordíthatják, amelyek új termék előállításával, a közös bevételek növelésével kapcsolatosak. Ez azért is fontos, mert a fennmaradt hiteleket — közös megállapodás alapján —, legkésőbb 1973-ig mindegyik tsz- nek vissza kell fizetnie! Éppen ezért helyes lenne, ha a gazdaságok vezetői időről időre rendszeresen felülvizsgálnák a hitel- rendezés utáni helyzetet és sajátos körülményeiknek megfelelően különféle intézkedéseket tennének a termelés fejlesztésére. Ugyanis ez az egyedüli alapja a jövőbeni hiteltörlesztésnek. Vajon megismétlfldhet-e az j 1967. január 1-ig kialakult hitelgazdálkodási helyzet? Ez a kérdés többeket foglalkoztat. A párt és. a kormány — különösen az utóbbi években — olyan agrár- politikai intézkedéseket tett, melyek végső soron a tsz-ek önálló, vállalati jellegű gazdálkodásának kialakítására irányulnak. Az önállóan szervezett gazdálkodás viszont felelősséggel jár. Ehhez a szükséges kellékek: a termelés nagyüzemi kerete, továbbá a termelés tudományos igényű szervezése megyénk mindegyik szövetkezetében többé-kevésbc kialakult. Az állami szervek aJ jövőben jóval a hitel folyósítása1 előtt — tehát az eddigiektől eltérően — alaporan megvizsgálják a visszafizetés garanciáit. Elsősorban azoknak a gazdaságoknak juttatnak az állami erőforrásokból, amelyek szavatolják a termelési célkitűzések megvalósítását, az árutermelés és értékesítés színvonalának hatékony növr Dupsi Károly részt, mivel a készítés vagy már lését, az átvétsj időszakában sem bízó- j AZ ÜRES ÁGVACSKÁK VENDÉGET VÁRNAK esetben a nagymamához vinni, vagy olyan helyen, ahol gondos felügyelet mellett, szakképzett gondozó őrködő szeme vigyáz rájuk, és ahol ráadásul még változatos, a gyermekek fejlődését jól elősegítő étrend is van? Úgy hisz- szük a válasz felesleges. Ahol ilyen áldozatos munkával gondozzák a kicsinyeket, mint Kevermesen, ott csak örülhetnek a szülők, hogy gyermekük helyet kap a bölcsődében. Ügy gondol-t juk, az édesanyáknak ezt kell megérteniük. K. J. Fotó: Demény — Egy éven aluli csecsemőnk egy sincs — mondja Lusztig Mártonné, a bölcsőde helyettes vezetője. — Ez most az új rendelet, a gyermekgondozási segély megjelenése óta érthető. Mégsem ez az igazi ok. A rendelet jó, többen igénybe is veszik, de a 3300 lakosú községben, ahol csupán 20 férőhelyes állandó bölcsőde van, ez nem dominál annyira. Annál inkább az, hogy az asszonyok kifogásolják a térítést. Ilyenkor ugyan többen hozzák el gyermeküket, hiszen a termelőszövetkezetben megkezdődött a munka, de télen, amikor otthon maradnak, a gyermekek létszáma 8—10-re csökken. Pedig mi mindent megteszünk azért, hogy kényelmes otthonuk legyen és biztosítjuk a jó ellátást is. Valóban, ahogy körülnéztünk a ragyogóan tiszta szobákban, megállapíthattuk, hogy a bölcsőde sí lelkiismeretesen ápolják, gondozzák a gyermekeket, vigyáznak egészségükre. Társadalmi munkában maguk festették ki a helyiségeket és a berendezést. A nagy játszóteremben a padlót is újrafestették. A koszt pedig kitűnő. Nincs olyan nap, amikor ne lenne friss gyümölcs — még télen is — vagy befőtt, illetve gyümölcspüré a menühöz. A délutáni uzsonna is bőséges, változatos. A kis szobákban kényelmes ágyak, s rengeteg játék. Mindezt napi négy-öt forintért kapják a gyermekek. Vajon mi a helyesebb? Otthon epredül hagyni a kicsit, legjobb „A falusi asszonyok több helyen sajnálják a költségeket, a térítési díjat, pedig az az összeg, amivel ők hozzájárulnak, elenyésző ahhoz, amit az állam ad egy napközi vagy bölcsőde üzemeltetéséhez. Ilyenkor, tavasszal még csaknem „telt házak” vannak, de télen nagyon csökken a létszám. Nyolc-tíz gyermeknek pedig nem lehet fenntartani egy bölcsődét.” Egy megyei értekezleten hangzott el a fenti vélemény. Azóta több községben jártunk, s vannak helyek, ahol ilyenkor, tavasszal, szinte közelharc folyik azért, hogy felvegyék a kicsinyeket. Találtunk azonban olyan községeket is, ahol valóban húzódoznak az asz- szonyok attól, hogy napközibe vagy bölcsődébe vigyék gyermeküket. Az ok a térítési díj. Kevermesen a bölcsődét látogattuk meg, ahol a jóízű ebéd elfogyasztása után édesdeden pihentek a kicsinyek. Ám jó néhány ágyacska még mindig üres, vendéget, lakót vár. A bölcsőde állandó Jellegű és a nyári idényben tíz hellyel bővítik, hogy több asszony gyermeke kapjon itt ellátást, megfelelő gondozást. A dolgozók véleménye viszont az, hogy félő, nem lesz ki a létszám. A polcokon „unatkoznak” a játékok. Elhallgattak a fegyverek (Visszaemlékezés H uszonkét évvel ezelőtt, 1945. május 8-án Znojmótól délnyugatra lépte át Ausztria határát a 2. magyar vasút- és hídépítő zászlóalj. Ott közölték: vége a háborúnak. Berlinben a német hadsereg utolsó maradványait is felmorzsolták a szovjet csapatok, s a Reichstag homlokzatára felkerült a sarló-kalapácsos vörös zászló. Bekövetkezett, amit a világ oly reménykedve várt: a fasiszta fenevad a saját barlangjában elpusztult. Talán csak a mi frontszakaszunkon nem szűnt meg teljesen a harc. Elszigetelt német egységek nyugat felé való kitöréssel próbálkoztak, az üldöző szovjet erők azonban lezárták a Linznél összefutó utakat. Akik a gyűrűbe kerültek, elkeseredetten védekeztek. A magyar zászlóalj május 9-én hajnalban indult tovább, hogy az Ausztria és Csehszlovákia határán levő Laa elnevezésű városkába jusson el, ahol a Thaya fo- 'yó felrobbantott hídját és a vasútvonalat kellett helyreállítania. ■jAr S ok nehéz feladatot oldottunk már meg február óta. Akkor alakult a zászlóalj önkéntesekből és márciusban, a 2. Ukrán I Front kötelékébe tartozó 25 278 1945. május 9-re) tábori posta számú szovjet alakulattal együtt Szobnál a felrobbantott vasúti híd helyett újat építettünk. Persze csak cölöpökön nyugvó szükséghidat, amelyen a nagy katonai szállítások néhány hónapig lebonyolíthatók. Egy hétig tartott a munka a tél végi áradástól megduzzadt folyó felett. A hadműveleti terv alapján ennyi időt határozott meg a szovjet parancsnokság. Megoldhatatlannak látszott, de mégis sikerült. Egy hét múlva, pontosan a megjelölt órában tartották a teherpróbát és a mérések igazolták: jó munkát végeztünk. Következett a Garam, a Nyitra, a Vág, aztán Pozsonytól északra, Breszlavnál, a Morva folyó vasúti hídjának a megépítése. A régi hidak roncsainak környékét elaknásították a németek, ami — bár az aknakutatók mentesíteni igyekeztek, mégis — veszélyt jelentett, és egy-egy fel nem derített akna robbanása rendszerint halálos sérülést okozott. Ugyancsak a szovjet és a magyar zászlóalj feladata volt a hidak közötti vasúti pályaszakaszon, a több helyen szinte méterenként felrobbantott sínek és ekével szétdarabolt talpfák kicserélése, sok- sok kisebb áteresz, az állomásokon pedig a vágányok helyreállítása. Mi függött a munkánktól? Tudvalevő, hogy a hadműveletek sikere elválaszthatatlan az utánpótlástól, ami nagy tömegben csak vasúti szállítással oldható meg. Különösen a messzi hátországból, talán éppen az Ural vidékéről érkezett lőszerszállítmányoknak a harcoló csapatokhoz való gyors eljuttatása játszott fontos szerepet. Egy-egy nagyobb támadás előkészítése és végrehajtása — amelynek a zaját néha mi is hallottuk — ilyen viszonylatban több száz, vagy ezer vagon lőszert emésztett fel. Éreztük tehát a felelősséget, amely a feladatok végrehajtásában ránk hárult. Azt meg kell mondani, hogy kezdetben nem a politikai meggyőződés késztetett bennünket arra, hogy lelkiismeretesen tegyünk eleget önként vállalt kötelezettségünknek, de abban egyetértettünk kezdettől fogva: legyen vége a háborúnak. Néhányan voltak közöttünk olyanok, akik a hazai munkás- mozgalomban addig is részt vettek, s ők igyekeztek a környezetükkel megértetni, hogy becsületes ügyet szolgálunk. Buzdították az embereket és maguk is példát mutattak. Percov Iván And- rejevics százados, összekötő tiszt és Novikov Szergej Akimovics hadnagy, politikai tiszt ugyancsak magvetője volt annak az előttünk még ismeretlen eszmének, amelyre a Horthy-fasizmus csak rágalmakat szórt. Mi volt a leginkább meggyőző a szovjet
