Békés Megyei Népújság, 1967. május (22. évfolyam, 102-126. szám)

1967-05-07 / 106. szám

1967. május 7. 2 Vasárnap Befejezte tanácskozását a SZOT XXI. kongresszusa Meggyilkolták Panajotiszt (Folytatás az 1. oldalról) külön megemlíteném a gazdasági irányítás reformját — csak egyet­len egy vonatkozásban. Itt a kongresszuson többen említették, hogy a jövőben kockázatokat kell vállalni, s hogy bátran kéül dol­gozni. A kockázatvállalás szükségsze­rű és elkerülhetetlen. Aki új utat tör, annak vállalkozásában min­dig van bizonyos kockázat. De a kockázatnál soha se felejtsük el, elvtársak, hogy nem vagyunk tő­kések. Mert a tőkés, amikor koc­káztat, a magáét kockáztatja, az­tán, ha nincs szerencséje, akkor csődbe megy és ezzel a dolog el van intézve. Nekünk azonban sok­szor felelősséggel kell kockázatot vállalnunk, azzal a felelősséggel, hogy amived mi gazdálkodtunk, az az egész népé. A gazdaságvezetési reform alap­jai jól kidolgozottak, a reform előre fog lendíteni bennünket, s ha jól felkészülünk teljes terjede­lemben való bevezetésére, az rö­vid néhány év múlva komolyan éreztetni fogja jó hajtását minden­féle tekintetben. A gazdaságveze­tési reformnak az a célja, hogy erősítsük vele mindazt, ami a mi társadalmunkban a szocia­lizmust jeleníti, Tehátt: erősítsük a politikai rendszerünket, rend­szerünk demokrajtSfcus vonásait, erősítsük a szocializmus termelő­erőit, a termelőeszközök szocialis­ta tulajdonát, a szocialista ter­melési viszonyokat Legyen még erősebb igazság az, hogy a szocialista társada­lom építésének együtt kell járnia a dolgozók életszínvo­nalának rendszeres emelke­désével. Ha egyszerű dolgozóval beszé­lünk, nemcsak arról szükséges be­szélni, mi is ez a gazdasági re­form, hanem azt is meg kell mon­dani, mi a célja. Szociális vívmá­nyaink között például vannak olyanok, amelyeknek további bő­vítését és érvényesítését talán más módon kell biztosítani, de azt is tudni kell, és világosan meg keli mondani, hogy a szocialista vívmányok területen visszalépni egy jottányit nem akarunk, és nem is szabad. Ez lényeges vonása a gazdaság­vezetési reformnak. És kell, hogy a dolgozó emberekben meglegyen a biztonságérzet, mert ©nélkül nem számíthatunk a dolgozó tö­megek, és elsősorban a munkás­tömegek aktív támogatására. Szocialista rendszerünk fontos vívmánya például a munkához való jog. Most ez is egy kicsit bonyolultan jelentkezik, mert bizonyos területeken és ágazatok­ban elkerülhetetlen a munkaerő valamelyes átcsoportosítása. Meg kell azonban mondani, hogy ezu­tán is érvényes az az írott és íratlan törvény, hogy minden dolgozó embernek törvényes joga van a munká­hoz, és a mi rendszerünk ezt számára biztosítani is fogja. (Nagy tapsi.) És, ha valahol e te­kintetben probléma jelentkezik, mint ahogy a közelmúltban — itt is említették — a barnaszén- bányászatban, akkor pártunknak, szakszervezetünknek, rendsze­rünknek kötelessége biztosítani azt, hogy dolgozó emberek töme­gei semmiféle reformnak kárval­lottjai ne legyenek. Ha érzik az emberek, hogy ilyen a rendszer, teljes erővel és teljes szívvel tá­mogatják. Mert a nagy fömeg számára a szocializmus igazsága abban rejlik, biztosítja-e számára a kizsákmányolásmentes, szabad, kulturált és jobb életet. Ezt vár­ja a dolgozó ember a szocializ­mustól. Ha nem biztosítja, akkor az egyszerű ember gondolatában az ötlik fel: akkor minek nekem ez a szocializmus, ez az embereik logikája, és ez helyes logika. Elő­fordulhatnak bajok, hibák, sze­rencsétlenségek, ez kikerülhetet­len, de, hogy tömegek és dolgozó kategóriák helyzete tartósan, a mi rendszerünkben rosszabb le- gyea mint amit már korábban elérték, azt nem tűrhetjük, ez ] nem lehet szükségszerű. Ha ilyes­mi előfordul, akkor valahol mi hibáztunk, és gyorsan meg kell keresni és ki kell javítani az j ilyen hibát. Ez parancs a mi szá­munkra. (Taps.) Mert ha erről megfeledkezünk, akkor szakadás állhat be, akkor hiába rohanunk előre, kiabálha­tunk, hogy utánunk, emberek, ha visszanézünk, alig jönnek utá­nunk. Nem tudom, így mire men­nénk. (Derültség, nagy taps.) A szocialista társadalom felépí­téséhez szükséges lépéseket, kö­telességünk sorra-rendre követke­zetesen és jól megtenni, nemcsak saját munkásosztályunkért, saját népünkért, amelyeknek fiai és képviselői vagyunk, de a nemzet­közi munkásosztályért és a világ különböző térségeiben a szabad­ságért, a nemzeti függetlenségért harcoló népekért is. (Nagy taps.) Kádár elvtárs ezután a békés egymás mellett élés politikájának kérdéséről beszélt. Ez az elv azért helyes, forradal­mi és marxista elv, mert a má ügyünk győzelméhez nem kell vi­lágháború — mondotta többek között. — Sokféle formában fo­lyik a vita a rendszerek között, a fontos az, hogy e vitát nem háború útján kell eldönteni és sajnos, nem le­het csak agitádóval sem eldönte­ni. Persze, az agitáció feltétlenül kell. de csak agitádóval nem ér­hetjük el a végső győzelmet. Bi­zonyítani kell a szocializmus fö­lényét gazdasági építésiben és a kultúrában. Az imperialista agresszióval szembeni világméretekben folyó harcban nemzetközileg egyesíte­nünk kell erőinket. E kongresszu- [ son jelen van a Szakszervezeti Vi­lágszövetség képviselője, s össze- ; sen több minit 40 országból ér­keztek ide barátaink. Bár én itt a pártot képviselem, és az egysze- | rű szakszervezeti tagságot — mert azt is képviselem — (derült­ség, taps), nagyon szeretném őszintén és szívből köszönten! e küldötteket. Megkérem őket: ha hazamennek, vigyék el hazájukba azt, amit — gondolom — éreztek és tapasztaltak nálunk, hogy mi szilárdan és tántoríthaitattanul a haladás, a béke ügye mellett s az imperialista agresszió ellen va­gyunk, és szolidárisak vagyunk az imperializmus ellen harcoló va­lamennyi erővel, ide értve a nagy Szovjetunió népét, a szocialista országok népeit, a haladásért a ka­pitalista országokban küzdőket, és a volt vagy még jelenleg is gyar­mati területen élő harcosokat. Szívből üdvözöljük őket, velük vagyunk, és ami az erőnkből te­lik, arra ezután is számíthatnak. (Nagy taps.) Kedves Eüvtársak! A pártkong­resszuson meghatározott harci céljainkat — amelyek most már az egész nép tudatába átmentek — úgy érhetjük el, ha dolgozunk és harcolunk. És ha eddig sokat kellett dolgozni és harcolni, ez­után sem kell kevesebbet. Van elég dolgunk, de nagyon jó feltételek között harcolhatunk, mind itthon, mind nemzetközi­leg. A mi erőinket már nem le­het elpusztítani, minden egyéb pedig elhatározás és akarat dolga. Ha komolyan vesszük soron kö­vetkező feladatainkat, és több rendszerességet viszünk a mun­kába, gyorsabban tudunk előre menni. A párt ebben a legtelje­sebb mértékben számít a szak- szervezetek támogatására, és gon­dolom, nem hiába. Befejezésül szeretnék önöknek sikert kívánni munkájukhoz itt a kongresszuson, és majd a kong­resszus után, e tanácskozás ha­tározatainak végrehajtásához — mondotta befejezésül, hosszan tartó, nagy taps közepette Kádár elvtárs. Megválasztották a SZOT Aj vezetőségét A szombati zárt ülésen a Ma­gyar Szakszervezetek XXI. kong­resszusa megválasztotta a Szak- szervezetek Országos Tanácsának 173 és a SZOT számvizsgáló bi­zottságának tizenkilenc tagját. Délben a zárt ülés után az el­nöklő Somoskői Gábor bejelen­tette, hogy a Szakszervezetek Or­szágos Tanácsa megtartotta ala­kuló ülését, és megválasztotta az elnökséget, valamint a különböző Ezután Gáspár Sándor zársza­va következett, majd felcsendült az In/temacáonálé. A küldöttek, a tanácskozás magyar részvevői öt világrész munkásainak kép­viselőivel együtt a nemzetközi proletariátus himnuszának ének­lésével zárták a Magyar Szak- szervezetek XXI. kongresszusát. A görög katonai junta szervei meggyilkolták Panajotisz Eliszt, a volt egység népi felszabadító hadsereg (ELASZ) századosát, egykori ellenállási harcost. Az Igazság Hangja illegális gö­rög rádióállomás közölte adásá­ban, hogy Eliszt, akit Makronizosz szigetén tartottak börtönben, meg­kínozták, majd meggyilkolták. A rádió adása szerint a junta ké­sőbb önigazolásul kijelentette, hogy a századost szökési kísérlet közben lőtték agyon. A magyar dolgozók tiltakozása a görögországi terrorcselekmények ellen A görögországi terrorcselekmé­nyekkel kapcsolatban a magyar dolgozók országszerte újabb le­velekben és táviratokban fejez­ték ki tiltakozásukat a görög ha­zafiak jogtalan üldözése, a letar­tóztatottakat fenyegető veszély miatt. Borsod megye ipari üze­meiben, bányáiban, termelőszö­vetkezeteiben, intézményeiben a dolgozók tízezrei emelték fel til­takozó szavukat a görög kormány fasiszta terrorja ellen, s követel­ték az Akropolisz hősének, Ma- nolisz Glezosznak és társadnak azonnali szabadon bocsátását. A Lenin Kohászati Művek dolgozói nagyszabású gyűlésen fejezték ki Manolisz Glezosz és a többi gö­rög szabadságharcos iránti szoli­daritásukat. A Hazafias Népfront Tolna megyei bizottsága a békehónap megyei programjáról tárgyaló ülésén ugyancsak foglalkozott a görögországi eseményekkel. Tolna megye lakosainak nevébe a Gö­rög Királyság budapesti nagykö­vetségéhez tiltakozó táviratot in­téztek, amelyben követelték a le­tartóztatott görög hazafiak szaba­don bocsátását. Hasonló távirat­ban fejezték ki mélységes felhá­borodásukat a Nyíregyházi Taní­tóképző Intézet tanárai, dolgozói és hallgatói. Az egri klubtalálko­zón részt vett székesfehérvári, szőnyi és egri fiatalok — továb­bítás céljából — szintén táviratot intéztek az Országos Béketanács­hoz. „Mélységesen elítéljük a gö­rög katonai diktatúra gaztetteit és tiltakozunk a haladó görög ifjú­sági szervezetek betiltása ellen!” — hangzik többek között a fiata­lok távirata. Békehónap Május isimét a béke hónapja hazánkban. Csakúgy, mint az el­múlt esztendőben — a hitleri Németország felett aratott győ­zelem évfordulóján, május 9-én az idén is megkezdődik béke­mozgalmunk immár hagyomá­nyos tavaszi sorozata. Megyénkben a megyei béke operatív bizottság programja alapján ma, május 7-én Sarka­don tartandó békenagygyúléssel veszi kezdetét a békehónap. Dr. Szatmáry Nagy Imre, a Haza­fias Népfront Országos Tanácsá­nak titkára tart előadást. Ezt kö­veti az a sok-sok rendezvény, amely legszentebb ügyünket, a béke ügyét hivatott szolgálni. Dátumhoz kapcsolódunk az igaz, ám a béke ügye mindig időszerű. Minden eddiginél súlyosabb sza­kaszához érkezett az Egyesült Államok vietnami agressziója. Az amerikai légikalózok nap mint nap támadják a vietnami népet. Mindannyian, akik végigéltük a világháború szörnyűségeit* örömmámorban köszöntöttük a békét jelentő 1945. május 9-ét. Azóta hatalmasan növekedett a békemozgalom A békeszerető emberek milliód — köztük mi,- magyarok is — nem kérjük, de követeljük minden fórumon a vietnami agresszió megszünteté­sét, a tárgyalások megkezdését Erre irányulnak azok a béke- rendezvények, amelyék me­gyénkben a mai nappal elkez­dődnek. tisztségviselőket. A Szakszervezetek Országos Ta­nácsa Elnökségének tagjai: Blaha Béla elnök, Földvári Aladár, Kiss Károly, Vas-Witteg Miklós alel- nökök, Gáspár Sándor főtitkár, dr. Beokl Sándor, Gál László, Geréb Sándomé, Somoskői Gábor és Virizlai Gyula titkárok, továb­bá: Bessenyei Miklós, Brutyó Já­nos, Csutorka Lajos, dr. Darabos Pál, Fabók Zoltán, Gyöngyösi István, dr. Jókai Loránd, Kimmel Emil, Kovács István, Ligeti Lász­ló, Nemeslaki Tivadar, Péter Er­nő, Simon Antal, Szabó Antal, Szilágyi Sándor, Timmer József, Tóth Anna, Turzó László, Varga József és Vass Imre. Ugyancsak megtartotta alakuló ülését a SZOT számvizsgáló bi­zottsága, és Somogyi Miklóst ^ el­nökévé, Hidas Ferencet titkárá­vá választotta. Somoskői Gábor ezután a kong­resszus részvevőinek meleg ün­neplése közben átnyújtotta _ a Nguyen Duc Tinh-nék, a Viet­nami Demokratikus Köztársaság Szakszervezeti Szövetsége Elnök­sége tagjának, és Dinlh Ba Tűi­nek, a Dél-Vietnam Felszabadítá­sáért Küzdő Szakszervezeti Szö­vetség Végrehajtó Bizottsága tag­jának azt a dokumentumot, amelyben a magyar szervezett dolgozók nevében megbélyegez­ték az Egyesült Államok vietna­mi agresszióját, és további támo­gatásukról biztosították a hős vietnami népet. A testvéri szolidaritásért, őszin­te együttérzésért Dinh Ba Tlhi mondott köszönetét. Pintér István: Egérfogó ss módra _ DoKumentumregAny — 46. — Kiváló, Sturmbanführer, kiváló! — veregette meg kém- fönöke vállát Winkelmann. — Veesenmayer holnap tizenkettő­kor kihallgatásra jelentkezik a kormányzónál... — Nyilván megpróbálkozik rávenni az öregurat, hogy foly­tassa a háborút — gondolkozott hangosan Höttl. — Az volt a terve — magya­rázta a tábornok. — Csakhogy mielőtt ő kihallgatást kérhetett volna a kormányzótól, Horthy üzent neki, holnap délben akar vele beszélni. Nyilván a fegy­verszünet megkötését akarja bejelenteni. Veesenmayer bízik abban, hogy Kahn segítségével szép szóval vagy legalábbis egy­szerű fenyegetéssel megint sike­rül eltérítenie a kormányzót szándékától... — Ostoba alak — mondta HöttL — Most már fut a pénze után — nevetett Winkelmann. — De sokba kerül neki a dolog. Kép­zelem, milyen arcot vág majd, amikor közlöm vele, hogy a kor­mányzó fiát a háta mögött le­tartóztattuk! — Ez a pillanat nekem is so­kat megér! — duplázott Höttl. — Veesenmayer megmutatta előttem Rahnnak a Berlinből érkezett legújabb táviratot. Az áll benne, szó szerint, hogy fe­jükkel felelnek Horthyért... — Nem túlságosan értékes fe­jek! — cinikuskodott Höttl. — Sokkal jobban tették volna Veesenmayerék, ha már hóna­pokkal előbb belátják, hogy ne­künk van igazunk. Sok kelle­metlenséget megspórolhattak volna maguknak és sok bosszú­ságot nekünk. A fontos az, hogy végül is jó úton haladnak a dol­gok. Veesenmayert megelőzzük, Bach-Zelewskit pedig szükség­telenné tesszük... — Apropó — jutott eszébe Winkelmannak. — Beszéltem Bach-Zelewskivel. Az Ober­gruppenführer igazán bajtársi- asan viselkedik. ígéretet tett, hogy csak akkor veti be az ágyú­it, ha mi is szükségesnek tart­juk. Egyébként pedig csak fe­nyegetésképpen állnak Budapest körül, s ez megteszi a magáét.. Krumholz lépett a szobába. Előírásosan jelentkezett a tá­bornoknál. Winkelmann helyet mutatott neki. — No, beszéljen, Kurt — mondta Winkelmann. — Mi új­ság a Pasaréti úton? — Minden rendben van, Gruppenführer úr, minden rend­ben — mondta derűsen Krum­holz. — A szükséges fegyverek, karszalagok és egyenruhák ké­szenlétben vannak. Kovarcz nagy hazudozó. Amikor azt állí­totta, hogy elegendő nyilast tud egy óra alatt mozgósítani a leg­fontosabb objektumok megszál­lására, nem hittem neki. Kép­zeljék, igaznak bizonyult. — Ezek a nyilasok mindig meglepik az embert! — jegyezte meg Höttl. Felállt. — Gruppenführer úr, kérek engedélyt távozni! Még sok dol­gom van! — Menjen! — bocsátotta útjá­ra kémfőnökét Winkelmann. — Ha valami rendkívüli esemény történik, azonnal jelentsék. Bármikor. Éjszaka is. — Természetesen! — tette a fejére a sapkát Höttl. Winkelmann, jóllehet kettő­jük között nagy volt a rangkü­lönbség, mint kedves vendéget szokás, egészen a villa kapujáig kísérte.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents