Békés Megyei Népújság, 1967. május (22. évfolyam, 102-126. szám)
1967-05-30 / 125. szám
19flT május 30. 2 Kedd A kiegyezés századik évfordulóján írta: Pamlényi Ervin Xattfcxer t flz EAK nem kívánja, hogy a feszültség esetleges világháború forrása legyen Az 1867-es osztrák—magyar kiegyezés értékelése hosszú évtizedekig a magyar politikai élet legvitatottabb közjogi kérdése volt. S a vita körülötte akkor sem szűnt meg, mikor az első világháború végén az osztrák—magyar monarchia, a dualista állam korhadt épülete összeomlott. A küzdelem tovább folyt, most már inkább elméleti síkon, mint a politikában, tovább vitatkoztak tör- ténettudósok és publicisták: helyes volt-e a kiegyezés, igaza volt-e Deáknak és társainak, nem kellett volna-e inkább Kossuthra hallgatni, aki messzehangzó szóval tiltakozott a kiegyezés meg-« kötése, „a jogfeladás” ellen. A magyar marxista történettudomány kiemeli a kérdést a 48- asok és 67-esek egyoldalú nézőpontjai közül, és nem szubjektív indítékokból, hanem a társadalmi és gazdasági fejlődés objektív tényezőiből magyarázza a kiegyezés megkötését. De — s ez jellemző a régi nézetek szívósságára — még mai történetfelfogásunkba is beszüremkedik egy-egy maradványa a régi szempontoknak, s egyes részletkérdések tekintetében még ma sem teljes az összhang — noha a fő problémák már tisztán állnak előttünk. A kiegyezés történetében tehát ma már nem Deák, Kossuth vagy éppen Ferenc József személyes törekvéseit vizsgáljuk, hanem társadalmi osztályok megegyezését látjuk, közelebbről a magyar nagybirtokos arisztokrácia, a középbirtokos nemesség és a kialakuló magyarországi burzsoázia megegyezését az osztrák nagybirtokos és nagytőkés osztállyal. A száz éve, 1867. május 29- én az országgyűlésen elfogadott kiegyezési törvényhez azonban hosszú út vezetett; nagy változások mentek végbe magyar és osztrák politikai vezető rétegek körében, amelyek nem egészen két évtizeddel korábban még oly élesen szembeállottak egymással, az 1848—49. évi forradalom és szabadságharc idején. E változások fő oka a kapitalizmus fejlődésében és a nemzetközi helyzet alakulásában keresendő. A magyar nemességet, polgárságot — e tőkeszegény országban — a kapitalista fejlődés meggyorsulásának, jobb kihasználásának lehetőségei s a nemzetiségek feletti korlátlan uralom fenntartásának vágya hajtotta a megegyezés felé, míg az osztrák vezető körök, melyeknek nemzetközi helyzetét az olasz— osztrák, majd porosz—osztrák háborúban elszenvedett vesz.esé- gek ingataggá tették, szintén hajlottak affelé, hogy lemondjanak a korlátlan abszolutizmusról és megosztva hatalmukat, egy szilárd, erős államra támaszkodva, vegyék fel a küzdelmet a nemzeti és szociális mozgalmakkal és a szomszédokkal szemben. Ez a két irányú fejlődés vezette el a magyar uralkodó osztályokat 18í9-től a passzív rezisztencia politikáján át a „viszonyokkal való megalkuvásig”, az osztrák kormányzatot pedig az önkény- uralom. 'a Bach-kors' kon, a különböző centralizációs kísérleteken át 1867 májusáig. Az 1867. évi XII. törvénycikk — a kiegyezés — tehát a Habs- burg-államot dualista formában szervezte újjá: leszögezte Magyarország belpolitikai önállóságát, elismerte az uralkodóház többi tartományaival fennálló, felbonthatatlan közösségét. Ausztria és Magyarország tehát önállóak lettek, de voltak „közös ügyeik”: ilyennek minősítették a külügyet, a hadügyet és azt ezekkel kapcsolatos pénzügyet. A „közös miniszterek” a két ország- gyűlés által kiküldött 60—60 tagú delegációnak tartoztak felelősséggel. A törvény ' szerint Magyarország részt vállalt az állam- adósságból és kötelezettséget vállalt a közös terhek 30 százalékának viselésére. Külön szabályozták a két ország közötti gazdasági kapcsolatokat: Magyarország 10 évenként megújítandó vámszövetségre lépett Ausztriával, hozzájárult az egységes bankjegy Kioocsátásúhoz, az áru- és pénzforgalomhoz. Az így kialakult dualista szerkezet tehát ‘ megegyezés, kompromisszum útján jött létre: a magyar uralkodó osztályok lemondtak az 1848-as törvényekben leszögezett függetlenségről, az állami szuverenitás lényeges kellékeiről, hogy a polgári korszakba átmentsék gazdasági és politikai vezető szerepüket, a nép és nemzetiségek feletti uralmukat; az osztrákok lemondtak az egységes birodalomról, hogy megőrizzék ausztriai uralmukat, és a monarchiában elfoglalt helyüket; a dinasztia pedig lemondott az abszolutisztikus kormányzási formáról, hogy megőrizze birodalmát és hatalmát. Marxista történetírásunk végső soron nem annyira a kiegyezés tényét bírálja, hanem inkább annak osztálytartalmát és célját. Azt, hogy megosztva ugyan az osztrákok és magyarok között de fenntartotta a nemzeti elnyomást; azt, hogy fenntartotta a nagybirtokrendszert, átmentette a feudalizmus sok maradványát; azt, hogy a kompromisszumot nem kiindulópontnak tekintették egy demokratikus társadalmi fejlődés irányába, hanem éppen ellenkezőleg: az 1848-as polgári forradalom végleges lezárásának. A kiegyezést, a nemzeti füjfr- getlenségen esett csorbát a legélesebben Kossuth Lajos bírálta száműzetéséből: híres Kasszandra levelében, „törvényesített jogfosztásnak” nevezte, benne a nemzet halálát sejtette, és valóban látnoki módon megérezte azt a veszedelmet, amelyet a pusztulásra ítélt Habsburg-biroda- lemhoz való kapcsolódásunk jelenteit. Hiába, a történelmi körülmények nem tették lehetővé ‘a sikeres forradalmi küzdelmet, s a vezető osztály, zöme nem elszakadni. akart Ausztriától, hanem minél előbb részesülni a gyorsan növekvő kapitalista gazdaság előnyeiből. Annak azonban, aki a száz év előtti kiegyezés mérlegét akarja felállítani, e súlyos hátrányok mellett nem szabad megfeledkeznie viszonylagos pozitívumairól sem: ha korlátozott mértékben is, de visszaadta az ország függetlenségét, jobb feltételeket teremtett az akkor a haladást jelentő kapitalizmus szélesebb kibontakozása számára és ezzel kapcsolatban tá- gabb teret, jobb lehetőséget nyitott a munkásosztály — az elkövetkező évszázad legnagyobb társadalmi ereje kibontakozásához — történelemformáló harcának megvívásához. Nasszer egyiptomi elnök vasár- \ napi kairói sajtóértekezletén kö-1 zölte: abban az esetben, ha há- j ború törne ki Izrael és az arab államok között, a Szuezi-csatorna forgalma csak akkor folytatódhatna zavartalanul, ha nem avatkoznak be más országok Izrael oldalán. Ha azonban mások beavatkoznak, nem lesz Szuezi-csa- torna — ezt világosan meg kell mondanom — jelentette ki Nasz- szer elnök. Az EAK elnöke kijelentette, hogy kormánya kész ismét részt venni az izraeli—egyiptomi vegyes fegyverszüneti bizottságban, ha erre Izrael is hajlandó. Ehhez azonban Izraelnek ki kellene vonnia erőit Al-Oauja térségéből és ót kellene adnia a helyüket az ENSZ-erőknek. Mindazonáltal nem felejtjük el, hogy Ben Guri- on 1956-ban kijelentette- „a vegyesbizottság halott” — mondotta Nasszer. Ha amerikai tengerészgyalogosok szállnak partra Izrae'ben, s Izrael bennünket megtámad, akkor ezt úgy tekintjük, mint az j Egyesült Államok részéről az j egész arab nemzet ellen irányuló j agressziót — mondotta még Nasz- 1 szer és kijelentette, hogy EgyipSúlyos incidens Gazánál A nyugati hírügynökségek Tel- j Aviv-i keltezésű gyorshírben je- j lentettók, hogy az izraeli hadsereg szóvivője szerint az egyiptomi hadsereg egységed hétfőn délelőtt Gaza városától keletre gépfegyverekkel és aknavetőkkel tüzet nyi- i tottak izraeli területre. A tüzelés következtében a vetések kigyulladtak és a szóvivő azt mondotta, | hogy bejelentésének időpontjában még nem sikerült eloltani a tüzet. Az izraeli bejelentés szerint az egyiptomi erők ugyanabban a térségben tüzét nyitottak egy izraeli járőrre is, könnyebben megsebesítve egyik katonáját. (MTI) tóm nem szándékozik egyetlen I hangsúlyozta, hogy az EAK nem baráti ország beavatkozását sem kívánja azt, hogy az izraeli—arab kérni, hanem rájuk bízza az erre feszültség esetleges világháború v matkozó döntést. Ismételten ; forrása legyen. Dél-viefnami kormánycsapatok megtagadják az amerikai parancsot A VNA egy hétfői jelentésében arról ad hírt, hogy a dél-vietnami kormánycsapatok egységei megta- | gadják az amerikai parancsok teljesítését. így például május 11- én nem voltak hajlandók részt venni Saigon közelében egy hadműveletben, amely a lakosság ellen irányult, ezen a vidéken csupán május első napjaiban a kormányhadsereg 197 katonája tagadta meg a szolgálatot úgy, hogy vagy hazatért, vagy átállt a szabadságharcosok oldalára. Az amerikai légierő gépei vasárnap ismét támadták Észak- Vietnam területeit. Az amerikaiak bomibatámadásairói írva, a Newsweek kommentárt közöl s ebben megállapítja, hogy a VDK lég- elhárítása, amelyet eddig is a leg- hatásosabbnak tekintettek a légiharcok eddigi történetében, a továbbiakban még jobban erősödik majcj. Görögországban tovább folytatják a letartóztatásokat Papadopulosz ezredes, a katonai diktatúra miniszterelnökségi ügyekkel megbízott minisztere vasárnap nyilatkozott, francia újságírók előtt. Az ezredes kijelentette, hogy a letartóztatásokat tovább folytatják. Egy másik kérdésre felelve azzal „nyugtatta meg” a kérdezősködő újságírókat, hogy Andreasz Papandreut még akkor sem fogják kivégezni, ha esetleg halálos ítéletet hoznának ellene, mert „ezt a tiszteletadást nem érdemli meg”. Stockholmból jelenti az UPI, hogy több ezer Svédországban élő görög állampolgár vasárnap, az elmaradt görög parlamenti választások napján tüntetést rendezett a katonai diktatúra ellen. A Pravda Glezosz hőstettének évfordulójáról Ezen a héten lesz 26. évfordulólója annak, hogy Manolisz Glezosz görög szabadsághős kitűzte a szabadság zászlaját az Akropo- liszra. Ebből az alkalomból Nyi- kolaj Bragin a Pravda hétfői számában a következőket írja: A Szovjetunió polgárai a világ összes demokratáival együtt határozottan elítélik a görögországi katonai fasiszta diktatúrát és ennek a diktatúrának külföldi támogatóit. A szovjet emberek szilárd meggyőződésüket fejezik ki, hogy a görög hazafiakkal való népi szolidaritás megkötheti a katonai junta gyilkoló kezét, kiszabadíthatja a koncentrációs táborokból és börtönökből Manolisz Glezoszt és a demokratikus Görögország más harcosait. Az athéni katonai junta támogatja a NATO agresszív erői Ciprus elleni összeesküvését: ezek az erők Ciprus szigetét rakétatámaszponttá szeretnék változtatni és pisztolyként akarják felhasználni a közel-keleti országok ellen. A nemzeti érdekek a béke és a demokrácia érdekei — írja befejezésül Bragin — azt diktálják a világ valamennyi békeszerető emberének, hogy az újjáéledő fasizmus útját el kell zárni. DOBOZI IMRE: U'f Íc-Uti U&z&ttoL (Regény) 7. Óriási erkölcsi tőkénk gyülemlett fel egyik pillanatról a másikra. El is tékozoltuk, egyik pillanatról a másikra. Micsoda tűz fulladt hamuba: Ha szétterjed körös-körül... Ne mondj semmit. Tudom. Mégse bánom. Pedig a végén magunkra maradtunk, iszonyúan egyedül. De két napig vagy háromig.... igen, ti- zennyolcadikáig bennünk testesült meg, amit sokan szerettek volna, de nem mertek. Csak akkor, tizennyolcadika után ritkult el körülöttünk a levegő, mikor a németek megkapták a szükséges garanciát, hogy marad minden a régiben, pusztulunk tovább idegen parancsra: elszalasztva a nagy lehetőséget, melyet felkínált az idő. Nem tudtam követni gondolatmenetét. Nem is akartam. Kaland, mondtam volna, de valahogy mégse vitt rá a lelkem, pedig az volt, eszeveszetten szép és siralmas, reménytelen kaland: egy század, egyetlen felbuzdult század tüzet nyit a németekre, mozdulatlan zászlóaljak, ezredek, hadosztályok, gyűrűjébe szorítva, hát ez halálos huszárcsíny, vagyis őrültség. Idegesített az egész. Még inkább, ami mögötte kirajzolódott. Deső fantaszta koncepciója: magyar ügy, magyar erővel, elrugaszkodva attól a mindent meghatározó és eldöntő realitástól, melyet a két szemben álló óriás birkózása jelent, immár a mi földünkön. — Hogyan gondolhattad egy percig is? Két ekkora malomkő agyonőröl... Vagy a német, vagy az orosz, harmadik lehetőség nincs. — Lehetne. — Nem! Elméletben... de nem, az csak ábránd! Én is gyűlölöm a németeket..-. — Ez csak szó. Amíg beléjük nem lősz, ez semmi. — És én se tudom, hogy az oroszok mivelünk... — Nézd, én tizenhatodikén hajnalban a század első ütközetére emlékeztettem katonáimat. Két nappal Gyerehovó után kerültünk tűzbe Szárnybiztosítás volt a dolgunk, kényelmes állásban, eleinte jó messze a hadosztály támadó műveletének centrumától. Embereim gondtalanul sütkéreztek a napon, én Jannus Pannóniust skandáltam félhangon, fűszálat rágcsálva. Ez mind megmaradt bennem, minden részlet. Hiszen az életre csak ráfogják, hogy egység, nem igaz, csupa részlet, egymástól különböző és egymásnak ellentmondó részlet... Egy váratlan ellenlökés elfordította a frontszakasz tengelyét, századom heves fegyvertüzet kapott. Olyan hirtelen jött az egész, a félsszel ismerkedni se volt időm. Meglepően nyugodt fővel vezényeltem a századot, viszonoztatva az oroszok tüzét. A támadást elhárítottuk. Utána tizenegy halottat, tizenhét súlyos sebesültet számláltam össze. A század egynegyede elveszett pillanatok alatt. — Hátrább vontak bennünket, pihenőbe. A kötözősátor szomszédságában ültünk ottfelejtett rönkökön, fiatal katonám vonyí- tott hörögve odabent. Mintha ráléptek volna a torkára. El akartunk menni onnan, de senki sem merte kezdeni, ott maradtunk mindnyájan. Valaki azt mondta, már nem is tudom ki: itt csak a jajgatás magyar. Hallgattam. Néztem a furcsa formájú kazlakat, a nyírfákat, a szokatlan vonalú háztetőket, a I
