Békés Megyei Népújság, 1967. május (22. évfolyam, 102-126. szám)
1967-05-21 / 118. szám
W67. május 21. 7 Vasárnap Vasénekű testvéreim „Magamban érzem az anyag örökös, csodálatos kavarodását, küldetésem és hivatásom a munkásemberek életét jobbító embereknek megmutatni a világot, megszépíteni az életét és hirdetni az ember istenné válását a szálló időben.** (Bányai: Ars poetica) Végre, végre, megjelent Bányai Kornél válogatott vermeinek szép kötete, s ha a huszonnegyedik órában is, de megóvja a halott költőt ömmardosó, keserű kívánságának beteljesülésétől. „Temess el szép barackvirág tavaszi fák havazása s múljak nyom nélkül, mint a hó a föld ízes porába.** Porladó teste már-már nyom nélkül múlik, az igaz muzsik áj ú forradalmár lantosnak még mindig nem. jutott méltó földi emlékeztető a temetőben, de a Magvető Könyvkiadó jóvoltából már szólhat „vasénakű testvéreihez.” Nehézveretű, aranycsatos hagyaték Bányai könyve, csaknem kétszáz verset tartalmaz — Mátyás Ferenc költőtárs avatott kezű, nagy szeretető válogatása — szép, okos egymásutánban. Nagyon kevés, alig húsz év adatott Bányai Koméinak az alkotásra, mindössze 37 évet élt, de szinte mindent elmondott arról a világiról, amely senyvesz- tette, de még többet a másikról, amelyről már nem a halk szavú filozófus lírájával dalolt, hanem az akarás erős, de sajnos egyre gyengülő, s hamar elhalt férfi-baritonján. Költői pályája az első világháború idején indult, az első verseskötetét Omszkban, hadifogságban írta. Az Ural vad erdeinek lázadó fái zúgnak rímjeiben, az orosz síkság és a magyar Alföld közös bánata hömpölyög himnuszaiban, s várja, lesi a „reszkető mohát és a dacos tavaszt”, majd , ORSZÁGOS SÖRIPARI VÁLLALAT felvételre keres férfi betanított és segédmunkásokat állandó munkára Munkásszállás van. Jelentkezés: Budapest X., Maglódi út 17. Munkaerőgazdálkodás. 4346 Tanácsok, váliaiatok, szövetkezetek, magánosok! Sódert első osztályú rostálatlan bányakavicsot vagonba rakva KEREPES vasútállomáson 91,— Ft köbmétere. Azonnali vagy kért határidőre szállítunk. HALADÁS TSZ, CSÖMÖR. Ügyintézőnk: Juhász Mátyás. 3529 felgyújtják őt is a „csírázó parazsak” és gyönyörű szavaiban már ott ég Október eljövendő igazsága. Faőrház volt, az óhegyek tövében. Félénken kopogtam az ablakon, kértem az oroszt, hogy engedne [nékem egy zugot, hol fejem lehajthatom. Beengedett. Haldokló lámpa korma a szobát félig betöltötte már — s az asztalon langyos gőzökbe [forrva, vígan dongott egy nagy réz [szamovár. Panaszkodtam: nagyon beteg [vagyok már, rabság gyötör, lassacskán meghalok. Megszántak. A tatár fiúk kenyérrel kínáltak sorba, hogy egyem velük — s hogy összebújtak borzas nagy [fejükkel, oly méla, bús beszédes volt szemük. Erdős Uralnak viharvert tövében alig értették beszédem felé — mégis úgy voltunk együtt már mi [négyen, mintha testrészek lettünk volna [rég — s most, hogy összehajtott végzetünk, [a sorsunk, amint egymásba folyt lassan [szavunk — éreztük: négyen egy bilincset [hordunk: hazátlanok, szegény rabok vagyunk. Ez a verse már nem a percnyi felismerés és hangulat szülötte. Naplójából tudjuk, hogy türelmetlen mohósággal olvasgatta Marx és Lenin műveit, előadásokat tartott a környező falvakban a kommunizmus eszméjéről, agitálta a parasztokat a forradalom melletti harcra, „köszönti a jövendőt a szépség mezőin”, s „virágos virradatról” dalolt. Ez időben írta a Búzák születése és halála című himnikus versét, amely az orosz föld szimfóniája, majd szépirodalmi-művészeti folyóiratot szerkesztett Krasznojrszkban, magyar nyelven. A lelkes alkotó éveket szomorú, letargikus időszak követte: 1921-ben hazajött, s megkezdődött a tizenhárom évig tartó, a szolnoki kórházban véget ért vesszőfutása. Költészetére a hivatalos irodalom nem figyelt fel, noha Osvát Ernő és Németh László is zseninek tartották, támogatták. Németh Berzsenyiéhez hasonlította verselését, de hiába, az ellenforradalmi korszak ehallgatatta, némaságra akarta kényszeríteni, pedig még keményen harcolt és „májusi üzenetet” küldött „vas- énekú testvéreihez.” Vasénekű testvéreim, szivem szorítom [kezetekbe, arcok röpülnek a levegőben világba élet új [irama vágott! Lábunkon ős rögök porával mindenütt [földönfutók, mire várunk? Előre! A roskadó keresztes sirlialom (fölött vasénekekkel hirdessük az első tündöklő délibábot! Lelkesedett buzdított — „csak mi jöhetünk követ kőre rakni tettekkel és szavakkal”, de ereje a mindennapjaiért vívott kenyércsatáiban egyre inkább fogyott, s hangja később reményvesztett kiáltássá változott. Elmenekült a „hazug papi városból”, Esztergomból, az Alföldet járta, a kunsági, a békési és a tiszazugi tanyákat. Előbb Homokon tanítós- kodott, majd könyvelő volt egy kereskedőnél. Ekkor ismerte meg a „venyigéket ragyogó kénköves ruhába öltöztető homoki embert” és a messzi tanyák sötét-gondú világát. Szívtépő igazságokig jutott: Merülő világ ez: holttenger, pőre sik, tanyák sötét gondú világa — mely önmagát emésztve mozdulatlan sorvad a Kárpátok örvös kőgátjába zárva. A Tanyák, Alvó falvak, Alföld, Délibáb — mind, megannyi fáj dalmas, semmibe kiáltott iszonyatos rémület! Fehér falvak alusznak mélyen, sűrű fekete éjben, csontszerűen és mozdulatlanul, s döbbenve látod céltalan és úttalan [életek halott világait, sávos mezőkbe, dombok láncába [zárva, kietlen, vigasztalan mint földönfutóiban szomorúság. A temetők megnőnek s egy birodalom homályos képei a mélyben szunnyadókra bókoló [sírhalmok és a házak, földhöz húzódva, alvó embert őriznek és jeleznek, maró falakba vert, porba merülő sorsokat, miken régen betelett a mérték. Hiába kérdezed! Csontszerűen és mozdulatlanul [alusznak a falvak . . . Kiéhez hasonlíthatjuk a költészetét? Minden erőszakolt összevetés hiábavaló lenne, senkit sem követő, félelmetesen mély izzású felfedezetlen költőnk Bányai Kornél. Ha élete utolsó alkotó korszakát vizsgáljuk — móriczi, paraszti fájdalmat találunk verseiben —, de akár a Puszták népe döbbenetét! Képeivel szinte hipnotizál: tolla nyomán halotti lepelén látjuk a magyar Alföld akkori népét, halljuk a holtan úszó tanyák vízbefullóinak elhaló kiáltását, s érezzük az önmagát emésztő merülő világ minden rezdülését! A kötet igényes és tudós szerkesztője, a költőtárs, Mátyás Ferenc, azt írta Bányairól, hogy végzetes emberi és költői útja az Alföld homokjába veszett. Fájdalmas igazság, még akkor is. ha arra gondolunk, hogy az Alföld kietlenségéből a Magyar Parnasszusra vitt a költő útja, s az alföldi sivár kétségbeesésből, az emberibb életért kiáltó versei, irodalmunk legdrágább kincsei között vannak. Köszönet mindazoknak ezért a kötetért, akik végre megörvendeztették Bánva vasénekű testvéreit, a halott óriás nagyzengésű dalaival. (Tiszai Lajos) R Békéscsabai Konzervgyár AZ 1967. ÉVI SZEZONIDÖSZ AKRA előszerződéseket kőt Jelentkezni A VÁLLALAT FELVÉTELI IRODÁJÁNÁL LEHET MINDENNAP 8 ÓRÁTÓL DÉLUTÁN 16 ÓRÁIG. 132828 ÖRKÉNY ISTVÁN: TÓTÉK Nem sokkal a pesti ősbemutató i után a békéscsabai Jókai Színház is műsorára tűzte Örkény István különös hangvételű tragikomédiá- I ját, a Totókat. A feje tetejére ál-J lított helyzetekkel tűzdelt groteszk történet: a harsány nevetségesség és a szívszorító dráma borotvaélén táncolva kíván a nézőnek mondani valami fontos és maradandó igazságot. A pénteki premier közönsége nemcsak a színészeket tapsolta többször a vasfüggöny elé, de hosszasan ünnepelte a színház páholyában megjelent szerzőt: Örkény Istvánt is. Az idillien derűs „magyar család”: Tót Lajos községi tűzoltóparancsnok (Dánffy Sándor), hites felesége, Mariska (Cseresnyés Rózsa) és leánykájuk Ágika (Romvári Gizi). Az egykereke hiányzik gyalogpostás (Cserényi Béla) éppoly fontos személyiség, akárcsak a doktor úr, az árnyékszékek fő- fő tisztogatója (Horváth László). Tót úr egyelőre csodálkozik. Itt mintha már előrevetné árnyékát: ebben a komédiában lesz valami — rettenetes. Háttérben Tóték, előttük a család jótevője: a mélyen tisztelt őrnagy űr (Szoboszlay Sándor.) Fotó: Demény
