Békés Megyei Népújság, 1967. április (22. évfolyam, 77-101. szám)
1967-04-12 / 85. szám
A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA Naponta indul „vitaminszállítmány“ megyénkből Budapestre és külföldre — 300 exer forint negyedévi bevétel a tótkomlóst Viharsarok Ts» hajtatóhásában — és indítanak útnak a fővárosba. Pontos idő? Az emberek ma már ilyen vagy olyan órákkal rendelkeznek. Általában dívik a karóra viselet. A karórát viszont olykor-olykor elfelejtjük felhúzni; lejár, késik vagy éppen siet. Ilyenkor nagyon nagy örömmel fogadjuk a rádió pontos időjelzését vagy éppen az órások kirakatában elhelyezett pontos időt mutató órát. Régi szokás ez, hogy az órás elhelyez kirakatában egy órát. amely mellé odahelyezi: pontos idő. Ez bizonyos mértékben munkájának a pontosságára is reklám. így dolgozunk! Mi, a mindennapos utazók egymás között nagy helyesléssel fogadtuk, hogy Békéscsabán, a Tanácsköztársaság útján, a Sallai utca sarkán, az órásüzlet kirakatában megjelent a pontos idő szolgálat. Itt győződünk meg nap mint nap arról, hogy futásra vagy sétára ítélt bennünket a saját karóránk. Egy ideig nagyon megnyugtató volt ez a pontos idő szolgálat. Most azonban néhány nap óta reggelenként a hét órát, öt, kettő perc késéssel mutatja. A táskarádió jelez: hét óra — a kirakat órája késik. Higgyünk neki? Már nem tudunk. Viszont azt sem akarjuk hinni, hogs' ez az ott dolgozók munkájának igazi propagandája .., ___ál’-— H ÍREK Megyénk kertészkedő termelő- szövetkezeteiben és háztáji portáin megkezdődött a tavaszi „szüret”. Naponta indul „vitaminszál- lítmány” a fővárosba és külföldre. A tótkomlós Viharsarok Tsz termálvízfűtéses hajtatóházában például naponta 20 ezer primőr paprikát szednek le, csomagolnak A múlt héten került sor Békéscsabán, a városi úttörőelnökség és az útitörőház közös rendezésében arra a többnapos vetélkedőre, melynek résztvevői — hetedikes, nyolcadikos pajtasok, a csabai úttörőcsapatok szaktárgyankénti legjobbjai — matematikából, fizikából, kémiából, oroszból, földrajzból, biológiából, természetkutatásból és rajzból bizonyították tudásukat, jó felkészültségüket. Az esemény színhelye az úttörőház volt. A szaktárgyamként ösz- Szeállított zsűrik döntése alapján, ,az eddigi tájékoztatás szerint a következő szaktárgyakban dőlt el az elsőség: A biológiaverseny győztese Szuromi László, 2. számú általános iskola, második Kokavecz Endre, 10. számú iskola, harmadik Martincsek Tamás, ugyancsak a 2. számú iskola tanulója. Természetkutatásban a sorrend: Havas Mária, 5. számú iskola, Békefi László, 2. sz. iskola, Őri István, Költők és előadóművészek vendégszereplése megyénkben Neves költők és előadóművészek vendégszerepelnek áprilisban Békés megyében. Jan- csó Adrienne Jászai-díjas szavalóművész Béres Ferenc énekessel és Szalay József ciimibalomiművésszel együtt turnézik, legutóbb Tompa- pusztám, Gyula-Máriaf alván, Szeghalmon és Almáskamaráson szerepeltek nagy sikerrel. Április 12-én Mezőbe- rényben, 13-án Magyardomto- egyházán, 14-én Békésszenit- andráson, később pedig Gyulaváriban, Békéscsabán a Szabadság Tsz-ben, Dévaványán és Pusztaottlakán mutatják be ,, Z ene-köl tészet’ ’ című műsorukat. Nagy László Kossuth-díjas költő és Berek Katalin április 13-tól 12 helyen vesz részt irodalmi találkozón, többek között április 13-án Békéscsabán a megyei könyvtárban, majd Orosháza, Szarvas, Békés és Kétegyháza szerepel programjukban. Papp Lajos költő Zsadányban és Vésztőn találkozott olvasóival. Időjárásjelentés Várható időjárás ma estig: Változó mennyiségű felhőzet, szórványos futó- esőkkel. Gyenge, időnként kissé megélénkülő déli, délnyugati szél. A meleg idő tovább tart. Várhatő legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 7—12, legmagasabb nappali hőmérséklet 16^23 tok között. Ebben a jó hírű szövetkezetben az első negyedévben mintegy 300 ezer forint bevételit hozott a jól gondozott hajtatóház. A nagyobb értékesítés pedig ezután jön. Hisz egyedül a primőr paprikából negyedmillió darabot „szüretelnek”. Egyébként szabadföldi keriskola, Székely Júlia, 5. sz. iskola és Bádi Károly, 6. sz. iskola. A zsűrik döntése alapján egy-egy szaktárgyban hatan érhettek el helyezést, közülük a három legjobb részt vehet a megyei verseA mezőgazdaságban dolgozó fiatalok foglalkoztatásának, élet- és munkakörülményeinek javítására, a mezőgazdasági üzemek és az általános iskolák együttműködésének továbbfejlesztésére a KISZ Központi Bizottságának Parasztifjúsági Osztálya országos pályázatot hirdetett. A pályázati felhívás a következő: Az MSZMP IX. kongresszusának a mezőgazdaság további fejlesztésére, a falusi lakosság élet- színvonalának emelésére vonatkozó határozatai nagy előrelépést jelentenek a falu és a város közötti különbség csökkentésében. Ennek további segítéséért a KISZ nagy gondot fordít a mezőgazdaságban dolgozó fiatalok szocialista tudatának kialakítására, általános és szakmai műveltségének R Bp. Kőolajipari Gépgyár Budapest, XVIII., Gyömrői ót 79—83. azonnali belépésre keres műszer- és technológiai szerelési munkahelyekre, külszolgálaté» munkakörbe központifűtés-szerelőt. csőszerelőt, hegesztőt, vízvezetékszerelőt, központi telephelyre TMK-lakatost, vasszerkezeti lakatost, lemezlakatost, hegesztőt, villanyszerelőt, esztergályost és fényező szakmunkásokat. Jelentkezés a vállalat munkaügyi osztályán. 2970 tészetükkel, saamócapalánta értékesítésükkel együtt mintegy hatmillió 200 ezer forint bevételre számítanak zöldségből, virágból és egyéb kertészeti növényből a Viharsarok Tsz-ben. Szamócapa- lánitát például hárommillió tövet adnák az érdeklődő kollektív gazdaságoknak. A friss gyümölcs- értékesítéséről sem mondtak le: szamócából mintegy 300 mázsa kerül eladásra ez év tavaszán. Megyénk másik nagy kertészkedő termelőszövetkezetében, az újkígyós! Aranykalász Tsz-ben a friss fejes salátából indul naponta szállítmány. Eddig több mint 30 ezer fejet adtaik el exportra. Gyulán és környékén a háztáji portákon is sok szép friss zöldség érett „szüretelésre”. Megyénk termelőszövetkezetei és házikertészed komolyan kiveszik részüket a primőrértékesítésből. A. munka segítésére, a falusi ifjúság élet- és munkakörülményeinek javítására. A feladatok magasabb színvonalú megvalósítása érdekében, valamint a munkában már kialakult jó tapasztalaitok, módszerek összegyűjtésére és hasznosítására a KISZ KB Paraszt- ifjúsági Osztálya országos pályázatot hirdet falusi értelmiségiek és ifjúsági vezetők között a következő témakörökben. 1. A fiatalok rendszeresebb foglalkoztatásának lehetőségei, bevált módszerei a termelőszövetkezetekben. 2. A mezőgazdasági üzemben dolgozó fiatalok munkakörülményei javításának lehetőségei, ösz- szefüggésben a haladóbb munka- szervezeti formák kifejlesztésévei. 3. A kulturált falusi életkörülmények javításéinak legalapvetőbb formái, módszerei. 4. A mezőgazdasági üzem és az általános iskola együttműködése a mezőgazdaság munfcaerőután- pótlúsúnak szolgálatában. A pályázók a helyi sajátosságokat és lehetőségeket alapul véve olyan formákat és módszereket dolgozzanak fel, amelyeket szélesebb körben is alkalmazni, általánosítani lehet. A legfeljebb 15 gépelt oldalnyi pályázatokat 1967. november 1-ig lehet beküldeni a KISZ Központi Bizottsága Parasztifjúsági Osztályához. A témakörönkénti első három helyezést egyenként több ezer forinttal díjazzák. — Ülést tart április 13-án, csütörtökön délelőtt 9 órától a KISZ Békés megyei Végrehajtó Bizottsága. Első napirendi pontként a Magyar Üttörőlk Szövetsége Békés megyei Elnökségének a lakóterületi úttörőmunkáról szóló jelentését vitatják | meg, majd az Erkel Diákünne- ! pék előkészítéséről tárgyainak. — 494 ezer forint kártérítést fizetett ügyfeleinek az elmúlt hó- I napban az Állami Biztosító ! szarvasi járási fiókja. — Kölcsönzésre naponta átlagoson harmincegyen jelentkeztek ! tavaly Okánytoan a községi könyvtárban, — A Zorba, a görög című filmet vetítik április 14-én, pénteken déLuitán 5 órától és este fél 8- tóü — 16 éven felüli nézők ré- | szere — a békéscsabai Fegyve- i rés Erők Klubjában. — A háztáji gazdaságoknak az idén 250 ezer naposcsibét ad lai az Orosháza és Vidéke Körzeti Pöldművessizövetkezet, s ezek nagy részére értékesítési szerződést kötnek. — Az emigráns magyar irodalom a második világháborúról címmel dr. Ránki György Kas- SJitih-díjas tanszékvezető egyetemi tanár, a történelemtudományok doktora tart előadást április 12-én, ma este 7 órától Békéscsabán, az ismeretterjesztő társulat történelmi szakosztályának klubelőadásám. — Játszóterek karbantartására — festésre, homokozók feltöltésére, javítására — 22 ezer forintot költenek az idén Gyulán. — Úttörők tesznek látogatást a békéscsabai Kállai Éva Úttörőház szervezésében április 25-én, kedden délután a Békéscsabai Hűtőháziban. — A honvédelmi előadássorozat keretében április 13-án, csütörtökön ismét rendezvény lesz a békéscsabai Fegyveres Erők Klubjában. Ez alkalommal Az ember szerepe a korszerű háborúban, valamint A tiszti hivatás, a tiszti pálya címmel hangzik el előadás. — A Duna-kanyarba kirándul április 21-én az IBUSZ szervezésében az örménykúti Egyetértés Termelőszövetkezet dolgozóinak egy csoportja. A tsz-ta- gok többek között Visegráddal Esztergommal, Szentendrével, Leányfaluval és Budapesttel ismerkednek kétnapos útjukon. Meglepetés — Beszélgetés művészi Msfilmek! vetítése közben. Ezzel a címmel tartanak rendezvényt április 28- án, pénteken a TIT békéscsabai Értelmiségi Klubjában. Ez alkalommal levetítik a Fórffiarc- kóp, a Szomjúság, a Találkozás, és a Holnaptól kezdve című klis- filmeket. — A Szarvasi Gépjavító Állomás körzetében 67 új traktorost képeznek ki. A jelenlegi szakképzett traktorosok részére a közeljövőben hegesztőtanfolyamot indítanak, hogy ezzel is gyorsítsák az elromló gépek javítását. — Most jelent meg Csodri Sándor: A költő és a majompofá. Nagyigényű író „aprópénzei” csörremnek ebben a kötetecské- ben, s meggyőznek arról, hogy értékük így is felér gyaikran nagyobb címletű, de hígabb tartalmú írásokkal. — Népszerűek Biharugrán az ismeretterjesztő előadások. Igen látogatott volt a nők akadémiája, a mezőgazdasági szakfilmsorozat, a belkereskedelmi akadémia, valamint á munkásakadémia, amelynek 12 előadásár, átlagosan 30-an vettek részt. BÉKÉS MEGYEI NÉPÚJSÁG A/ MSZMP megyei bizottsága és a megyei tanács lapja. Főszerkesztő: Cserei PáL Szerkesztőség: Békéscsaba, Szabadság tér 17., III. em. Telefon: 31—96, 23—96. Kiadja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat. Békéscsaba n.. Tanácsköztársaság útja S. Telefon: 10—21, 10—31. Felelős kiadó: Lehóczky Mihály. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetést díj 1 hónapra 18,— Ft. Sékés megyei Nyomdaipari Vállalat Békéscsaba. A SZARVASI GÉPJAVÍTÓ ÁLLOMÁS azonnali belépéssel gyakorlott maróst és esztergályost felvesz. Jelentkezés a vállalat főmérnökénél, fizetés megegyezés szerint. 132142 Úttörők szaktárgyi tanulmányi versenye Békéscsabán 10. sz iskola. Matematikában első Laurinyecz Máityás, 1. számú nyen. Ä falusi fiatalok érdekében Országos KISZ-pályázat A beküldési határidő: november 1 növelésére, a gazdasági építő-