Békés Megyei Népújság, 1967. április (22. évfolyam, 77-101. szám)
1967-04-09 / 83. szám
A KÖLTÉSZET NAPJÁN Versolvasó nép tettünk az elmúlt évtizedben. A könyvkiadói jelentések, a verseskötetek sokezres pél- dányszámai. a gyakori második kiadások ezt éppúgy bizonyítják, mint a költői estek sikere, résztvevőinek tábora, nem egy poétánk szivet melengető emlékei. A költőket manapság egyre inkább szokás vendégül hívni, velük személyesen megismerkedni, verseiket tőlük meghallgatni. Nem egyedülálló az olyan alkotónk, aki egy-egy verse megjelenése után a kommentáló, elismerő vagy vitázó levelek sorát kapja. Mindez arra mutat, hogy a vers ma tényező lett hazánkban, s a Költészet Napja — melyet az idén negyedszer rendezünk meg, a hagyományhoz hiven József Attila születése napján — ezt a kivívott társadalmi szerepet ismeri el méltó formában. A költészetnek ez a hazai ünnepnapja azonban arra is késztet bennünket, hogy elgondolkodjunk: milyen elemek hatottak közre nálunk a vers, a po- ézis e népszerűvé válásában? Vajon a szép szó varázsának, a nyelv zenéjének, a kulturálódó ember esztétikai igényeinek és a művészi öröm utáni vágynak lenne mindez köszönhető? Vagy a pihenésnek, a kikapcsolódás ösztönének, a gondokról megfeledkezni akaró emberi mozdulatnak, mely egy időre elzson- gítani kívánja magát egy másik világ érzelmi hullámaival? Nem tévedünk, ha a meghatározó tényezőt valami másban keressük. A költészet mai előretörése összefügg azzal, hogy hazánkban az utóbbi években nagymértékben megnőtt a gondolat respektusa, az értelem és ráció tisztelete, pontosabban annak a gondolatnak és intellektusnak becsülete, mely szocialista együttélésünk távlatait és jövő feltételeit hivatott megteremteni. S ma már mind több ember ismeri fel, hogy ennek az alakuló új szocialista közösségnek összetevője lesz — a gazdasági és társadalmi élet eredményein kívül — a formálódó új embertípus magasrendű érzelmi kultúrája, erkölcsének és emberségének kifinomultsága is. A költészet ma gondolkodni, eszmélni, öntudatra ébredni segíti napjaink emberét, magatartás és erkölcs, közösség és ipagánélet bonyolult útvesztőiben igazítja el, ösztönzi az értelmes, emberhez méltó élet kialakítására. A mai ember ugyanis nemcsak életforma és igények terén fejlődik állandóan, de humánuma megnyilatkozásaiban is, és érzelmi élete gazdagodásával mindinkább rászorul a vers közös emberi felismeréseket megszólaltató ben- soségére. Jócskán vannak — s nyilván a jövőben is lesznek — olyan problémáink, melyeknek megválaszolására, tudatosítására a versélmény hőfoka, letisztultsága alkalmas leginkább. A társadalmat formáló mai embernek mindinkább szüksége van olyan költészetre, amely a művészi forma segítségével érzékletesen szólaltatja meg számára az értelem és emberség igazságait. A mai versolvasó ember tehát voltaképp önmagát keresi a versekben: önnön problémáit, kételyeit és bizonyosságait, saját és embertársai életének értelmét, szépségét. Költészetünk ma azért népszerű. mert Java alkotásai segítenek az embernek meglelni helyüket a világban, segítenek — a verslogika sokszor villanásszerű dialektikájával — rávilágítani arra, ami követendő, példaadó. A magyar lírának ebben az cszméltctő feladatvállalásban nagyszerű példája és hagyománya van: József Attila, aki először fogalmazta meg hitvallásul, hogy „a líra logika, de nem tudomány”. A József At- tila-t életmű — többek között — erre a zseniális költészet-értelmezésre épül: arra a felismerésre, hogy nemcsak értelmünknek, de érzelmeinknek, magatartásunknak, egész lelkivilágunknak gazdag logikája van, az összefüggéseknek olyan rendszere, amelyek a versek fényében világosodnak meg. Fenyő István Simonyi Imre: Megyünk ketten Megyünk ketten, megyünk égve, föl északi hóra, jégre, havat, jeget olvasztani, magunkat megíagya^ztani. Megyünk ketten, megyünk fagyva, gyújtogató déli napra, sugarát megdermeszteni, magunkat felmelengetni. Megyünk ketten marakodva- egymás ellen hadakozva, egymásért mégsebesedve, ha ki ellenünkre kelne. Megyünk ketten egymás ellen, s egymásért, ha kettőnk ellen valami harmadik támad: akár öröm, akár bánat. Megyünk ketten, ez a sorsunk: olykor, hogy egymásra rontsunk, olykor, hogy örömmel teljünk, langyos fűbe heveredjünk. Megyünk ketten. — S aki látja, lassú fejét megcsóválja: ilyet még nem látott ember: ezek törnek egymás ellen, olykor tépik vad örömmel, olykor védik tíz körömmel, langyos fűbe heverednek, ottan is csak verekednek, — S megyünk ketten. — S nem lesz vége se hajnalra, se estére: tépjük egymást vad örömmel, védjük egymást tíz körömmel. Fülöp Károly: Haza, négy év után Hazamegyek végre, hazátlan, árva, hol éltem annyi boldog ifjú évet, s hol férfivá érlelt a harcos élet, míg nem sodort cl sorsom más határra. Milyen öröm, ha állomáshoz érek! Az út, amelyen új hazát keresve a szívem hoztam erre csüggedezve, most megszépül, mert újra visszatérek. őrhegy tövén de jó lesz megpihenni, s kis Víz utcán álmodozva menni, merengni bástyáin a régi várnak s míg álmaim lepkéi szerteszállnak, emlékek árja lelkem záporozza s tűnt ifjúságom újra visszahozza. Vajnai László: Napvilág fényű Kitárulkozás ikertestvére, meztelen Szellem, sorsbúvéSZ, felnek fel, völgynek le, zúgó vízesések között, mint anyaméh magzatát, hordozod magadban a jövőt, s népek félelmétől cibáltan sugárzód örök áramod a földi remény magasában, hol dúlt szirmok lebegnek a felszín felett, ( s ahol téged nagyon szeretnek, ki szilárd utakat építse, járhatatlan mocsarakon, napvilágfényü forradalom!, ki széttéped Maya fátylát, s szándékban egy vagy velünk, beboltozod, hogy kék legyen egünk, láthatártól, láthatárig, lásson mind ki harcol érted, S lásson mind — aki áhít. • * * Kitárulkozás ikertestvére, meztelen Szellem, sorsbűvész, felnek fel, völgynek le, zúgó vízesések között, mint anyaméh magzatát, hordozod magadban a jövőt. t Zsadányi Lajos: A CSEND üvegfala kemény, egy ember áll mögötte, nézi a madarakat, a felhőket, ahol most villantja sárga fogsorát a nap... Nézi a tájat, a fényben úszó kertet, a szélfújta mezőket, — emlékeit. Eltűnődik. Mosolyog — s lassan elindul hazafele. Fiiadéi fi Mihály: Pacsirták útjain Itt tornyosulnak a keserű és megfékezett indulatok a szívem alatt míg a rőt fényektől csillogó útonálló pillanatok gátjai között botorkálok s összenevetnek a hátam mögött ezeréves düh szorítja torkom s nádtetős tanyák szemöldökfái csitítanak gyűlölt alázatra nem! én szabad leszek pacsirták útjai egyeneseik. Muesi József: Tehetek róla? Tavasz esője, szele már nyitja Apró rügyzárkák ifjú ajtaját. — Meddig keresed régi éveid Hóvirágszagú, boldog aranyát? Kiszolgált kucsmák lehorgonyoznak, Pihent kalapok foldoznak fejet. — Mondd nékem szépen őszöd elején, Nem táncoltál már eddig elegetI Gesztenyefánkon dalra derülnek, Vígan fecsegnek fészkes madarak. — Tehet róla, tavasz jöttekor Szivemben új, friss dalok fakadnak? Új RezsO: Üzenet a kutatóorvosoknak Meghalok. (Most, holnap, holnapután?) Friss ágyhuzatot húznak, klszcllőztetik a szobát. Lányom, ki nagyon szeret, a szomszédoknál alszik napokig, hetekig talán. (A holt más mint az élő.) Szívszélhfidés visz el vagy más ostoba baj? Igyekezzetek orvosok az élet konzerválásával! Hadd teljesedjenek enyémhez hasonló kívánságok; elérhetése holnapok perceinek, holnaputánok gyorsvonatának; vehessek új cipőt a sarki áruházban, láthassak új világot a mai helyében olyat, melyben már ismeretlen a légiriadó, az útlevél és a — szivszélhüdés.
