Békés Megyei Népújság, 1967. április (22. évfolyam, 77-101. szám)
1967-04-30 / 101. szám
KÖRÖSTÁJ _________KULTURÁLIS MELLÉKLET i TOnwra hin ni ki Lym jí Évszázada, 1867. április 29-én született kritikai realista festészetünk kiemelkedő alakja, a magyar pik- tűra egyik emberileg, művészileg legérdekesebb egyénisége, Fényes Adolf. Ma már igen. sokan csak a .szegényember- képek ’ ’ testűjeként emlékeznek rá, holott egész hosszú munkássága sok érdekes alkotást, még több tanulságot hagyott ránk: a polgári humanista művész különös, de a korban egyszersmind törvényszerű példáját. A polgári jólét és a humanista légkör indította útjára: anyagi függetlenséget biztosító kulturált család, zökkenők nélkül végzett pesti, weúnari, párizsi akadémiák. Mégis, korai művei is az egyszerű emberek, az elesettek felé fordultak. Igaz, eleinte csak a különös, ismeretlen iránti érdeklődés, s nem a szenvedély vezette ecsetjét — a korabeli művészen akadémiákon népet festettek, de nem értették a népet, nem érezték a nép sorsát —, ám igen hamar érzelemmel és élettel töltötte meg önálló ábrázolásait, s népi ruhába öltöztetett figurák helyett népi indulattal teli embereket kezdett festeni. Ügy tűnt, a kritikai realista művészet Európa nagy részén a századfordulóra már elmondta a magáét, az új irányzatok pedig még sokáig nem tudtak, nem akartak bekapcsolódni a társadalmi feszültségek áramkörébe. S ekkor jelentkezett, a késői érettség minden zamatéval, Fényes Adolf szegén yember- festészete. Ezen a közös címen tartja számon és becsüli művé- saethistóriánk a nagy műveltségű és érzékeny mester korai erőteljes alkotásait, amelyek valóban az igazság kritikai őszinteségével mutatják be a századforduló, a század első évtizede magyar napszámosait, parasztjait, falusi szegényeit. Soha addig nem érzett lélektani erővel állította Fényes Adolf a művészet középpontjába a vádolóan elesett Napszámos-t, a fenyegetően szegényes Ebéd-et, a szomorú sorsában is költőien szép paraszti Anya- ság-ot. Lélektanival párosuló festői erő tömörítette kompozícióvá képeit, a drámai Anyá-t, a megdöbbentő öregember-t — csupa falusi proletártípust, őszinte együttérzéssel és szívvel ábrázolt embertípust Szocialistának tartották és vádolták társadalmi indulataiért ekkor a mestert, noha nem volt forradalmár, „csak” ember, haladó, igazságért kiáltó művész volt Az első világháború előestéjén már bontakozott egy forradalomért erősebben kiáltó, radikálisabb művészet is, amely úgy érezte, az új eszméket új formában, türelmetlenebb művészi hangon kell hirdetni. Fényes Adolf szellemi szövetségesei voltak ezek a festők, visszahúzódó énje azonban idegenkedett ettől a nyers, művészi lázadástól. Az újabb stílusok színei, formái rá is hatottak — így keletkezett a többi között a felejthetetlen lírájú, falusi gyermekeket megörökítő Testvérek — igazi, kemény lázadássá azonban nem váltak. MintYágósi Imre: Ó, KEDVESEM 0, kedvesem rámzuhant ez a magány a luxemburgi zene akkordjai mögött s amíg kínlódott kinn a szél a fáradt éj csillagai alatt úgy féltem én a hegyek elhagyott köveitől •" mint menekülő sikló Hát mért tör védtelen véremre az egyszerű vágy átölelni téged és eltévedni melleid csalogató útján szerelmedbe bukni úgy, mint lelőtt vadkacsa hullása Hald meg a kiáltást mely az éjbe borult platánfák sóhajtásán felbukik és az elmaradt csókoktól megremegnek a csillagok ha megfáradt volna az alkotó: a tízes évek képei még többnyire a parasztokról beszéltek, több művészi szépséggel is talán, de erőtlenebbül. Az első világháború végképp elzárta ennek a társadalmi igazságok felé haladó művészetnek az útját A zárkózott lelkű, humanista Fényes nem tudta, nem akarta követni a valóságot a művészettel és emberséggel harcoló, mindent pusztító háborúba: egy magába épített, különös, zárt világba emigrált ekkor. Borzongató és gyönyörködtető ez az álomvilág, egy menekülni vágyó, gyötrődő lélek vívódásainak színhelye: bibliai szituációk, képek sosem volt városokról, várakról, sziklákról, s tengerekről; képek, amelyeket álomemberek népesítenek be vaskos és lázító napszámosok helyett. Jószerivel soha többé nem hagyta el Fényes Adolf ennek a világnak határait Az ember, a nagy műveltségű értelmiségi üdvözli a polgári forradalmat és felelős pozíciót tölt be a Tanácsköztársaság idején, de a festő ekkor sem tört ki magányos világából: álamlényeket festett a legkonkrétabb forradalomban is. Még inkább ezeket festette a forradalom után, amikor a legerősebbek is belső emigrációba kényszerültek. A polgári humanista művész becsületes különállásával távolodott el az embertelen társadalomtól, de arra nem maradt ideje, hogy szóljon, cselekedjék e társadalom ellen. Hatása így is nagy. A szolnoki művésztelep kiemelkedő alkotója, a szellemi élet megbecsült alakja, sok művész közvetlen vagy közvetett tanítója volt. Kora társadalmi valósága ellen azonban már csak annyit tehetett, hogy 1940-ben megdöbbentő kompozícióján, a magyar önportrék egyik legkitűnőbb darabján, az öreg festő téli tájban című vásznán hihetetlen emberi és művészi szuggesztivitás- sal fejezte ki megvető, fenséges ítéletét. A világ, amely megérdemelte ezt a megvetést, végül is elpusztította az öreg Festőt. A felszabadulást ugyan még megérte, de a szenvedésektől lelkileg, fizikailag tönkretéve pusztult el közvetlenül az ostrom után Fényes Adolf 1945. március 15-én. Remekműveiért, tiszta emberségéért, hatásáért őrizzük és becsüljük emlékét. R. Gy. i Takács Dezső István-akna •••••■*••••••••••••••••••••••••••• ................................................................................................ E gy évtized szellemi izgalmat kiváltó vitatémái egy kötetben Rényi Péters Vitában című tanulmánykötetéről Ritka eset, hogy cím és tartalom ennyire fedi egymást. Rényi Péter kötetének csaknem valamennyi írása az esszék és kritikák is, polémikus jellegűek. Vállalják a vitát a félreértésekkel, a tévedésekkel, a ferde nézetekkel, amelyek a magyar kulturális életben az elmúlt tíz esztendő során jelentkeztek. Rényi írásaiból szinte lel- társzerűen összeállíthatjuk egy évtized szellemi izgalmat kiváltó vitatémáit. Azokat a problémaköröket, amelyekben a marxista gondolat nem marxista koncepciókkal került szembe. Ezzel már azt is elmondtuk, hogy a Vitában című kötet kultúrpolitikánk átfogó kifejtésére, hatékonyságának konkrét példákon történő bizonyítására vállalkozik. Mindjárt hozzá kell tenni: meg is tud felelni ennek a feladatnak. Egy csaknem 500 oldalas tanulmánykötet természetesen nem tartalmazhat csak helyeslést kiváltó írásokat Rényi egyik-másik kritikájával, egy-egy kérdésfeltevésével vagy a problémák általa választott megközelítési módjával szembe lehet állítani aggályokat, kérdőjeleket A lényeg azonban mégis az, hogy koncepciója helyes, meggyőző, nézeteinek kifejtése, érvényesítése a műelemzésben igen magas színvonalú. Szellemi életünkben nem nagy divat manapság a szókimondó, fogalmakat tisztázó, gondolati ellentétek feloldása helyett inkább ezek kiélezésére vállalkozó vitastílus. Rényihez viszont ez a program áll legközelebb. Céljainak, alkatának egyaránt ez felel meg. Kötete emiatt jelentős, ezért emelkedik ki a gazdag tanulmány- és esz- szé termésből. Ha eszméinek közös jellemvonását, orientáló jellegzetességét keressük, mindenekelőtt a marxista intellektus középpontba állítására figyelhetünk fel. Programadó írásnak tekinthető a Kommunista hős és intellektus című tanulmány, amelyben Rényi a személyes meggyőződés hevével és analitikus készséggel cáfolja az illúziókra, csak szubjektív érzésekre épülő progresszivitás időszerűségét, Világ és társadalom összefüggései a mi korunkban annyira bonyolultak, hogy megértésükhöz, s a bennük való eligazodáshoz, a jelenségek megértő átvilágítására van szükség. Gondolkodó, széles látókörű, a tapasztalatok magasrendű általánosítására képes hősökre van szükség az életben és a művészetben egyaránt. Csak az ilyen elméleti orientáció és tájékozódási igény képes megvívni a harcot a polgári gondolattal és képviselőivel. Rényi ebből is részt vállal. Hatalom és erkölcs, dráma és erkölcs kérdésében vizsgálódó tanulmányai az elmúlt évtized legjelentősebb magyar drámai műveinek elemzésében bizonyítják: a történelmi fejlődés megértésére, átfogó ábrázolására legalkalmasabb gondolati bázis ma a marxizmus. Ez nem azt jelenti, hogy a nem marxista alapról tájékozódó jelentős művész alkotása nem lehet gondolatilag is értékes, nem hívhatja fel a figyelmet olyan vonatkozásokra, amelyek számításba vétele a szóban forgó probléma marxista elemzését is gazdagítja, megértését teljesebbé teszi. Rényi kerüli az egyszerűsítéseket, felszínre hozza, sőt hangsúlyossá is teszi a vitatott drámák eszmei és művészi értékeit. Elismerés és polémia nála egy tőről fakad, a feltárt ellentétek nem csökkentik tiszteletét művek és írók iránt. Legjobb példa erre a Két Galilei című tanulmány, Brecht és Németh László világképének és alkotó módszerének egybevetése. Finom műelemzéseivel tűnik ki, a társadalmi szempontoknak művészi szférában való hatékony érvényesítését példázza a Heine- elemzés és a Thomas Mann iróniája című dolgozat. A kötet kritikai anyaga is gazdag. Egy évtized legizgalmasabb filmjei, drámái, színházi előadásai vonulnak el az olvasó előtt, felidézve azt a szellemi légkört is, amelyberi hatottak, s melyben értékelésük polémiái zajlottak. Rényi tiszteletre méltóan következetes. Valamennyi kritika ugyanazt a koncepciót képviseli és azonos módszerrel íródott. Nem annyira az alkotások művészi szféráját vizsgálják, inkább a művek ideológiai alapképletét tisztázzák, eszmei hatásukat mérik fel, szembesítik a valósággal, az élet tendenciájával. Ez a kritikai módszer, ha nem kizárólagos, sok hasznot Ígér kulturális életünknek. A bírálatok értékrendje megbízható, lényegében pontosan tájékoztatnak, eligazítják az érdeklődőt egy egész korszak magyar dráma- és filmtermésében. Ítéletük megfontolt, higgadtan választanak szét hátráltató tényezőket és előremutató motívumokat, jót és rosszat. Legfőbb erényük a gondolatgazdagság, a szerzőnek az a képessége, hogy sarkító állásfoglalásra, fogalmi tisztaságra törekszik és olvasóit is erre buzdítja, bátorítja. A kötet harmadik ciklusában kifejezett vitacikkek sorakoznak. A tömegek ízléséről és a demokratikus művészetről című írástól eltekintve — ez az egyetlen dolgozat tűnik fontos problémákat megke- rülőnek, egyszerűsítőnek —, . a vitacikkek meggyőzőek. Ugyanazt a koncepciót, ugyanazt a gondolati igényességet reprezentálják, mint a kötet egésze. Indulatuk is tisztázó jellegű, korunk és feladataink jobb megértéséhez vág utat a művészetek és a kulturális élet területén, a választott terep anyagával és eszkö- zeiveL «L t.)
