Békés Megyei Népújság, 1967. április (22. évfolyam, 77-101. szám)
1967-04-30 / 101. szám
IS«?, április SO. 7 Fasáraap A fiatalság a mai viszonyokhoz igazodva akarja az életét kialakítani A KISZ-alapszervezet vezetőségválasztó taggyűlése Medgyesbodzáson A KISZ VII. kongresszusára való előkészület jegyében tartották meg április 27-én a medgyesbcd- zási fiatalok a községi KlSZ-alap- szervezet vezetőségválasztó taggyűlését. A beszámoló, amit Pálfí József, az alaipszervezet titkára tartott, négy óv munkájáról tájékoztatta a résztvevőket. Eredményeket, hibákat sorolt fel, s inkább az utóbbi jutott túlsúlyba. Ennek oka nem kis mértékben abban kereshető, hogy négy év alatt hat titkár váltotta egymást Szép sikernek könyvelhetik el az alapszervezet fiataljai, hogy tavaly a járásban a legeredményesebben teljesítették a IX. pártkongresszus tiszteletére tett társadalmi munkafelajánlásukat s ezért a KISZ járási bizottsága lemezjátszóval jutalmazta meg őket. Megállapította a beszámoló, hogy a termelőmunkában jól megállját a helyüket a kiszesek. Kulturális téren dicséretre méltó a színjátszó csoport tevékenysége. Kitűnően sikerült a Vietnamű őrtűz, ■melyen a fiatalok: szavalatokat, énekszámokat adtak elő. Elismerésit érdemelnek azért is, 'hogy a hős vietnami nép megsegítésére a 48 tagú alapszervezet 47 munkaegységet ajánlott feL A hibák általában szervezeti Jellegűek, amelyeket elsősorban a vezetőség joíbb munkájával ki lehet javítani. A hozzászólásokból kScsendült, hogy a fiatalok helytelenítik más társadalmi szervezetek túlzott gyámkodását. Szeretnének nagyobb önállóságot, hogy egy-egy kérdés megoldásában a saját elgondolásuk érvényesüljön. Ma már nem érdemes minduntalan a régi dolgokra hivatkozni, a fiatalság a jelen viszonyokhoz igazodva akarja az életét kialakítani. Ez egyúttal a feltétele is annak, hogy ne kívánkozzanak el a községből, hanem itt dolgozzanak továbbra is. Kutasd Imre, az Egyetértés Tsz •brigádvezetője elismeréssel beszélt a fiatalok munkájáról és példaként állította mindnyájuk elé Baukó Jánost, Orosz Mihályt, Román Jánost, Dohár Ferencet, Szabó Miklóst, valamint azokat is, akik a szüleiknek segítenek. Lápták Ilona a továbbtanulás kérdésével foglalkozott, s helyesen állapította meg, hogy a politikai oktatás az általános műveltséget, a fiatalok tisztánlátását segíti élő. A lehetőséget tehát ki kell használni. A taggyűlés keveset foglalkozott a kongresszusra való felkészüléssel és a következő időszak feladatainak konkrét megjelölésével. S ehhez hozzá lehet tenni, hogy nem sok javaslat hangzott el, a bírálat pedig ritkán volt névre szóló. Így aztán hasznos vitára is alig került sor. A fiatalok végül Matyelka Ilonát választották meg titkárnak, a vezetőségbe Pálfi József, Lápták Hona, Zsilák János és Baukó Anna került. P. B. A lekváros Mona Lisa Ideje már, hogy én jé felemeljem dörgő szavam abban az ádáz, hajtépéses, fogcsikorgató harcban, amely szegény „ártatlan” giccs körül tombol. Szerénységem is vallja, • kivont szablyával védi: „Mindenhová csodálatos mélységeket feltáró képzőművészeti alkotást! Vagy reprodukciót!!” (Az utóbbi jó üzlet is.) Félre tehát azokkal a falvédőkkel, amiket még annak idején dédanyáink „varrtak ki”, s félre azzal az irányzattal, amely valamelyest kapcsolatba hozza a falvédőt a főzéssel a konyhában; vagy a jó pihenéssel a hálószobában. Tehát: Mona Lisát minden mennyiségben! Mert vajon melyik istentől elrugaszkodott álesztéta merné kifogásolni, hogy a sparhert fölött a falon nem érvényesül teljes egészében Mona Lisa, ahogy rejtélyes mosollyal szemléli, mi rotyog a lábasokban. Egy kis jó magyaros csirkepaprikás láttán talán még módosulna is az a bizonyos mosoly az arcán, s nem kellene kötetekben hetet-havat összehordani arról, mi az isten csudáját fejez ki ez a mosoly. „Gusztusa támadt a csirkepaprikásra” — írhatná le erőteljes, nyugodt mozdulattal a kép étoszát korunk esztétája. Vagy abban a szilva szagú őszben, amikor a háziasszony jó hosszú nyelű fakanállal messziről, óvatosan kavargatja az alattomosan pöfögő és nagyokat sercintgető lekvárt — valószínű, ismét változna Mona Lisa arckifejezése, s a róla tükröződő tisztaság is kapna egynéhány lekvárszeplőt. Na de mindent a megfelelő helyére: tehát minden háziasz- szony sparhertja fölé Mona Lisa reprodukciót! Na és aztán a különféle porcelán- giccsek! A megfelelő edényeket is megfelelő reprodukcióval kellene ellátni. Ebben ;követhetnénk egynémely nyugati moziember ötletét, ök tudvalevőleg feltalálták a szagos filmet. Ennek példáján rendkívüli esztétikai hatást lehetne elérni, ha egy bizonyos porcelánedényt, amelyik tipegő-totyogó, életkorunkban oly’ nagy szerepet játszott, megfelelő, valamelyik klasszikus festőművész, virágcsendéletével díszítenének, a reprodukálás művészei... Komolyabbra fordítva a szót: egyezzünk meg abban, hogy a falvédő — az falvédő. Nem pedig képzőművészeti alkotás. A képzőművészeti alkotás — művészeti alkotás, amely még reprodukció formájában sem kerülhet a rántás szagú sparhert fölé. Ügy is mondhatnám: egyegy ilyen mű lezárt egység," amely önmagában szép, s egyáltalán nem hozható szinkronba sem a lekvárfőzéssel, sem egyéb prózai tevékenységgel. Hiszen ezek nem segítik a mű érvényesülését. Visszatérve a falvédőkre: van azoknak bizonyos kialakult népi hagyományuk. Talán ezt kellene inkább ápolniuk még azoknak a maszek „művészeknek" is, akiknek falvédőiről egyelőre kidülledt szemű szarvasok bőgnek az ételt kavargató háziasz- szonyra vagy a délutáni szundikáláshoz készülő nagymamára... (fér—ó) Negyedikesek Már csak néhány nap, s hazánk sok ezer középiskolájában batyut kötnek a hátukra a negyedikesek, s búcsút intenek a jó öreg alma maternek, a tanároknak, a tanulótársaknak. Az érzések pillanatonként váltakoznak végzős tanulóinkban; az egyre közelgő búcsú érzése; torkot szorító meghatottsága, az élettől való kicsi félelem, de mégis annak izgalommal várása jellemzi a maturanduszok lelkivilágát, akár a fővárosban, akár Békéscsabán, de Mezőkovácsházán is a Hunyadi János Gimnáziumban. Ide látogattunk. Délelőtt van. Szép napsütésben, zsendülő, enyvesen fénylő zöld bokrok, fák mögött hallgat az épület. Kis lelkiismeretfurdalást is érzünk, hogy betörünk a negyedikesek meghitt körébe, a tanítási órára, amely minden idegen számára tabu, még az újságíró számára is. De hát nem haragszanak érte. Még a negyedik Á-sok sem, mert kintről har- sogóan árad be az ablakon a csalogató tavaszi napsugár, meg már jó lenne egy kicsit felszabadulni is, hiszen akárhogy is vesszük, ez már a tizenkettedik év az iskola padjaiban. Szerettünk volna humán órán vendégeskedni, de a sors különös kegyelme folytán ábrázoló geometriát tanultunk néhány percig együtt a diákokkal. Valószínűnek tartom: rájuk több ragadt ebből a tudományból. Főleg Nagy Gizella kitűnő tanulóra, aki olyan villámgyorsan írta a képletet a táblára, hogy szinte a pillanatfelvétel s lassúnak tűnt hozzá képest. — Bizony furcsa érzés negyedikesnek lenni. Egyrészt az ember Tetszik látni? Megörökítjük magunkat az utókor számára... alig várja, hogy túlessen az érettségin, másrészt elszorul a szíve, ha arra gondol, hogy barátjaitól és a kedves tanároktól el kell válnia. Hogy mi leszek? Orvos szeretnék lenni. Nem. Kecskebékát még nem operáltam, de a múltkor, úgy vélem, roppant ügyesen gipszbe tettem egyik sebesült csirkénk lábát, s mi sem bizonyítja jobban, hogy a műtét sikerült: gyönyörűen meggyógyult, meghízott, úgyhogy le is vágtuk és meg is ettük. Nagy Gizikéből biztosan jó orvos lesz. Ez a véleménye Takács Irén matematika-fizika szakos tanárnőnek is, aki legalább úgy drukkol, mint a tanítványai, hiszen először visz érettségire negyedikeseket. A negyedik B osztályban a szünetben Ürmös Gyula osztályfőnök vezetésével igen ízléses intarziás tabló készül. A szellemi vezér Faragó Jóska; állítólag ő az egyik főkonstruktőre a tablónak. Jó az ízlése határozottan. Derűs arccal ragaszgatja a képeket, s a gyöngébb nem is segít a nagy munkában. — Szép dolog, hogy ilyen lelkesedéssel, szünetben is csinálják a tablót — fordulok Faragó Jóskához. — Bizony szép, hát még, ha rúghatnám kint a focit a többivel az udvaron. De hát, amit vállal az ember, azt végre kell hajtani — mondja, és még ragacsos ujját eltarja magától, egy pillanatra kinéz az ablakon, ahol egyforma égőpiros, fekete galléros ingben kergetik a labdát a többiek. — Ez a csapat színe? — Nem, ezek a leértékelt áruk* a „Kocsán-szalonban” vásároltuk; á 64 forint. Nem, nem vagyunk semmiféle szekta tagjai, de azért egy kicsit szeretünk mi is feltűnni... Búcsúzóul bekukkantunk még egyszer a negyedik Á-ba; figyelnek a tanulók, de valahogy kényelmesebben, nem olyan mereven ülnek már a padokban, mint elsőosztályos korukban. Egyik lábuk már kint van az életben. Most még ismétlik azt a tudást, amit eddig a magukévá tettek; az utolsó napok hajrájában belevé- sik agyukba a szerzett szakmai ismereteket, nevelőik egy életre szóló jótanácsait. S aztán lehajtott fejjel, vándorbottal a kézben, körüljárják a jó öreg iskolát, hogy búcsút intsenek tanáraiknak, pajtásaiknak. Szöveg: Ternyák Ferenc Pillanat, s a táblán a képlet. Ja, aki kitűnő tanuló... Fotó: Demény Gyula
