Békés Megyei Népújság, 1967. április (22. évfolyam, 77-101. szám)

1967-04-30 / 101. szám

1967. április 30, 4 Vasárnap Elnyerték a megyei párt-vb kongresszusi versenyzászlaját a Békéscsabai Konzervgyár dolgozói A párt megyei végrehajtó bi­zottsága korábbi ülésén határoza­tot hozott arra, hogy a kongresz- szusi munkaversenyben legjobb eredményt elérő vállalatoknak kongresszusi zászlót, illetve okle­velet adományoz. Amint koráb­ban közöltük, az egyik zászlót a Békés megyei Tégla- és Cserép- ipari Vállalat nyerte el, s ezt már át is adták. A másik zászlót a Békéscsabai Konzervgyárnak ítél­ték oda, amelynek dolgozói szin­tén kiemelkedő eredményéket ér­tek el. A kongresszusi verseny­zászlót szombaton délután dr. Szabó Sándor elvtárs, a megyei pártbizottság titkára adta át a Békéscsabai Konzervgyár dolgo­zóinak. NAPIRENDENi A NAPOKBAN TARTOTTA ülését a járási pártbizottság vég­rehajtó bizottsága, melyen meg­tárgyalták a IX. kongresszus anyagának pártoktatási tapaszta­latait. Az írásos jelentés és az elemző vita bizonyította, hogy a kong­resszusi anyag tanulmányozása iránt a lakosság érdeklődése je­Hányadán állunk az urbanizálódással Hozzászólás az „Az urbanizálódásról — őszintén” c. cikkhez Sajnálatos, hogy a cikkírónak jó barátja éppen jogász, mert ha mérnök, közgazdász vagy ipar- igazgató volna, akkor az -ipartele­pek kéményeihez igazodna, ha ép­pen nem az építőipari vállalat igaz­gatóságát keresné kapacitás vagy tervegyeztetés céljából. Ezt hiá­ba keresné a templom környékén, mert valahol ott van a Kazinczy u.-ban, a Hajtómű- és Felvonógyár V. sz. Gyáregységével szemben. A „Fehér Galamb” vendéglő sincs túlságosan közel a templomhoz és meglepődne a cikkíró barátja, ha nemcsak lebbencslevest, hanem újházi tyúklevest és tetszés szerint még mexikói rizi-bizit is találná­nak, nem drágábban, mint bár­mely fővárosi vendéglőben'. Ügy gondolom, jogász ismerősünk, akit a cikkíró név nélkül bemu­tatott, nem is a legpraktikusab­ban ítéli meg városunk változó arculatát és ennek szerintem ép­pen az az oka, hogy a templom tornyához igazodik, pedig abból kevesebb van, mint pl. gyárké­ményből. Ha kedves vendégünk vagy éppen a cikk írója nem hi­szi, számolja meg, lehet, hogy az én statisztikám, mely szerint vá­rosunk hét templom toronnyal és 23 gyárkéménnyel büszkéi!,ed hét, nem elég pontos, mert a konzerv­gyár, nyomda és a most épülő forgácsológyár már távvezetéken kapja a gőzt és ezért az irányukba való igazodás kémény hiányában nehezebb. Nemcsak azért állítom szembe a kéményeket a templomtornyok­kal, mert azok a múltat, a ké­mények a jelent és jövőt repre­zentálják, hanem azért, hogy új ismerősünk figyelmét ráirányít­sam a lüktető, egyre városiasabb életünk okára. A cikk érdemének tartom, aho­gyan értékeli azt az erőfeszítést, amit a közművesítés1, a városia­sodás ezen fontos feltételének, megteremtéséért kifejtenek a vá­ros vezetői és dolgozói. Azzal a megállapítással, mely szerint^ „A városiasodást, az urbandzálódás mértékét elsősorban a közművek fejlettsége, a kommunális ellátott­ság színvonala jelenti” teljesen egyetértek. De, hogy ez különböz­tetné meg a „nagy falut a 'kisvá­rostól” ezt vitatnám:. Ugyanis sok falu közművesítésében, kommuná­lis ellátásban rég megelőzte Bé­késcsabát, mégiscsak falu ma­radt. Véleményem: az adott tele­pülés lélekszáma és a foglalkozás megoszlása nagyban hozzájárul a fejlődés irányához. Ezért nem le­het valami „kényelmes” beruhá­zási szemléletnek kikiáltani azt a törekvést, amelynek folytán sza­nálásmentes területeken építkez­tünk. Ez a szemlélet a maga ide­jében helyes volt, nemhogy „nem a legjobb irányba terelte a város- fejlesztés legnagyobb szabású le­hetőségeit”, hanem éppen ezen le­hetőség — nem is éppen kényel­mes — kihasználása tette lehető­vé, hogy 1960—65 közti időszak­ban közel 2000 lakást építettünk, I három említett lakótelepről 15— 20 perc alatt gyalog lehet meg­közelíteni a város foteléit. „S hogy sokba került a Lencsésd úti lakó­telep közművesítése és ettől vala­kiknek égnek állt a haja”, sze­rintem az nem baj, mert legalább egy-két vagy háromszáz hajhosz- szal megnőttek azok előtt, akik­nek ennek folytán megteremtet­ték a kulturált lakásviszonyokat. Előttem meg azért nőtt a tekin­télyük, mert megteremtették an­nak feltételét, hogy a jövőben is építkezhetünk , szanálásmentes területen. Ugyanis mostanában azért áll égnek a hajunk, mert a szanálás is sokba kerül és ugyan­akkor hátráltatja az építőipart, mivel éppen ebből kifolyólag eb­ben az évben a tervezettnél ke­vesebb lakás épül.' Következésképpen helyes az a törekvés, hogy a városképet ja­vítsuk, csak ne essünk a paripa másik oldalára, mert a több mint 2,5 ezer lakásigénylő türelmetlen. Az április 11-i számban ugyan­erről a témáról szóló folytatásos írásban nemes gondolataikat ol­vashatunk „A közgondolkodás magasabb szintre emelkedése, az igények sokrétű növekedése, a kultúra, a közízlés, a helyi társa­dalmi élet magasabb nívója, mindez, ami egy város sajátos hangulatát, légkörét, vonzóerejét meghatározza”. I Nos, az olvasó itt lepődik meg, ! mert a cikkíró ilyen mély gon­dolatébresztő megállapítás után mire gondol, mi aggasztja mire hívja fel a figyelmünket? A leg- válogatottabb ízlést kielégítő ké­nyelméről közismert kecskeméti Aranyhomok-szálló kihasználat­lanságéra (de ez nem is bosszan­tana, mert ha így van, bosz- szantsa a kecskemétieket), de ahogy a leendő csabai szállóról vélekedik, az bennünket, csabaia­kat bosszant. „Miből és leikből fog üzemelni a szálloda, a kávéház, a bár meg a többi”. Hogy a cikk­írót és azt az olvasót, akit a cikk befolyása alá vont, megnyugtas­sam, emlékeztetem, hogy Békés­csabán már a felszabadulás előtt megélt három szállodatulajdonos. A cikkíró úgy tudja, most deg­radálják vissza a szépen újjáala­kított, finom ízléssel berendezett „Csa.ba-p'resszó”-t másodosztályú­vá, miivel hétköznapokon nem ki­elégítő a forgalom. Lám, milyen rosszul tudja, ugyanis a „Csaba- presszó” eddig is II. osztályú volt. A szálloda vezetőd I. osztályúvá akarták minősítem, amihez az il­letékesek — helyesen — nem já­rultak hozzá, mert nem elég az ízléses berendezés, de I. osztá­lyúvá kell tenni az egyéb körül­ményeket is. A forgalommal pe­dig nincs baj, mivel ez az egység a vendéglátó vállalat legforgal­masabb boltjai közé tartozik és hétköznapokon sem kell lehúzni a rolót. A cikkíró hovatovább két esz­ítélve, elég mélyrehatóan kezd megismerkedni ennek gondjaival, problémáival. Viszont jogász ba­rátja tájékozódó metódusa elavult és máris feladhatja azt a véle­ményét, mely szerint a „mezővá­rosok” úgy hasonlítanak egymás­hoz, mint a tojások. A „kaptafá­val” is baj van, mert úgy a to­jást, mint a kaptafát, össze lehet téveszteni egymással, de Békés­csabát Gyulával, Orosházával vagy éppen Szarvassal, kevésbé. Minden város különbözik a má­siktól, nemcsak a városképet il­letően, hanem az élet mindennapi formáiban is, és ha az új jogász ismerősünk, aki ritkán jár Bé­késcsabán, de sokat a „mezőváro­sokban” és felszínesen csak a ha­sonlóságot fedezd fél, legalább a cikk írója, aki már „hovatovább két esztendeje a város lakója”, vegye észre a különbséget is, ne­hogy egy szép napon összetévessze Békéscsabát Kecskeméttel, Nyír­egyházával vagy éppen Hódmező­vásárhellyel, mert ezt a tévedését ott sem hagyják szó nélkül. Ilyen gondolatokat ébresztett bennem „Az urbanizálódásról — őszintén” című cikk. Várai Mihály Békéscsaba lentős. Az 1966—67-es pártoktatá­si évben a járásban 122 tanfolya­mon 3400 hallgató vett részt, ami a felnőtt lakosság tíz százaléka. Kiemelkedő, hogy a pedagógusok nagy többsége és a párttagok több mint 70 százaléka tanult a különböző szintű tanfolyamokon. A végrehajtó bizottság megálla­pította, hogy a kitűzött célt — a tömeges oktatást — sikerült elér­ni. Ennek egyik legfőbb alapja, hogy a. járás lakosságának nagy többsége helyesléssel és egyetér­téssel fogadta a IX. kongresszu­son elhangzottakat. Azonban azt is megállapították, hogy voltak gátló tényezők, melyek akadá­lyozták a tervszerű munkát. Sok esetben zavarólag hatott a külön­böző politikai rendezvények zsú­foltsága, gyenge volt a tömegpro- paganda-előadók témakénti és módszertani felkészítése. A TANFOLYAMOK HALL­GATÓI rendkívül nagy érdeklő­déssel kérdeztek az előadóktól, főleg az új gazdasági mechaniz­mus tanulmányozásánál. A kér­dések jó része azonban olyan jel­legű volt, ami meghaladta a pro­pagandisták ez irányú ismereteit. Ez a jelenség erőteljesen figyel­meztet, hogy a következő hóna­pok propagandamunkájához és az ősszel kezdődő pártoktatáshoz sokkál differenciáltabban, az adott terület igényeinek megfele­lően szükséges az előadókat kivá­logatni, felkészíteni. Ez azért is szükséges, mert ősztől kezdődő­en a kongresszus anyagát úgyne­vezett tematikus bontásban tanít­ják és tanulják. Élénk érdeklődés nyilvánult meg a gazdasági mechanizmus szorosan kapcsolódó politikai, ieológiai kérdések iránt is. Ta­pasztalható volt, hogy ahol az előadó tájékozatlansága, vagy hiá­nyos felkészültsége miatt nem tudott kielégítő és meggyőző vá­laszokat adni, ott sok téves és hely­telen nézet maradt tisztázatlan. A tapasztalt hiányosságok elem­zése után a végrehajtó bizottság úgy döntött, hogy összegyűjtik a IX. pártkongresszus anyagáról és az új gazdasági mechanizmus ta­nulmányozásáról a tapasztalato­kat, a vitatott és meg nem értett kérdéseket, amit rövidesen meg­tárgyalnak és meghozzák a szük­séges intézkedéseket. Módot talál­nak arra, hogy a párttagsággal és a pártonkívüliekkel egyaránt kü­lönböző fórumokon szót értsenek a vitatott kérdésekben is. IGEN HELYES az az elképze­lés is, hogy a jövőben még na­gyobb számban vonják be a párt­tagokat az oktatásba alapképzett­ségüknek megfelelően. Egyúttal nagy gondot fordítanak a politi­kai, ideológiai képzés színvonalá­nak emelésére. A propaganda- tevékenység tartalmi növelése gyakorlati szükségszerűség. Nö­vekszik a dolgozó tömegek poli­tikai érdeklődése, általános kép­zettsége és igényessége, amit jó képességű és jó felkészültségű, pedagógiai gyakorlattal rendelke­ző előadókkal lehet kielégíteni. Ugyanakkor arra is figyelemmel kell lenni, hogy a politikai és gazdasági propagandamunkában az arányok megfelelően alakulja­nak. BIZONYOSAN jó hatással lesz a további munkára, hogy őszintén és nyíltan vitatták meg az elisme­résre méltó eredmények mellett a gondokat is. A közeljövőben megvalósuló gyors és határozott intézkedésekkel lehetséges lesz a növekvő társadalmi igény kielé­gítése: a párt politikájának ma­gyarázása és alaposabb megérté­se. — tai Pintér István: Egérfogó SS módra Dokumentum regény — nem is a világ végén, mert mind- I tendeje a város lakója, írásából 41. A „partizánok” küldötte a Dísz téren ült, Höttl előszobájában. Várnia kellett, Höttlnél megbe­szélés zajlott, s a figyelmetlen titkárnő még olvasnivalóval is elfelejtette ellátni az ügynököt, így hát Petries ült. Ö is nagyon fáradt volt — el-elbóbiskolt, de a kényelmetlen, kemény, egye­nes támlájú széken nem tudott igazán pihenni. Feszülten figyelt, hátha odabentről kiszűrődik va­lami, de nem, teljes csönd volt, Höttl szobájában fojtott han­gon folyt a beszélgetés. A szót Skorzeny vitte. Höttl — jó em- beismerő volt, hiszen az együtt­jár azzal a szakmával, amiben dolgozott; — megfigyelte, hogy Skorzeny, a robosztus, egészsé­ges férfi egyszer sem emelte fél a hangját, tehát nagyon dühös volt. A véle szemben ülő Baeh-Ze- lewski SS Obergruppenführer- nek magyarázta: — Itt nem lehet alkalmazni a messzehordó ágyúkat, a 65 cen­timéteres ütegeket — Budapest nem Varsó! Egy szövetséges or­szág fővárosában más eszközök­re van szükség. — A magyarok megszegni ké­szülnek a szövetségi hűséget és ahhoz mérten kell elbánni ve­lük! — mondta méltóságtelje­sen Bach-ZelewsM, de az ő hangjában is elfojtott ingerült­ség csengett. — A Führer azzal a megbízással indított útnak, hogy a városiban minden tevé­kenységért én legyek a felelős. Skorzeny megsértődött. — Nem kétlem, hogy ön ilyen parancsot kapott — mondta. — De birtokomban van, s ha kell, fel is mutathatom ürmek a Füh­rer által aláírt különleges pa­rancsot. A felhatalmazásom sze­rint felelek a Vár elfoglalásá­ért, az árulók letartóztatásáért, így, hát, ha kérnem szabad önt, Obergruppenführer úr, a kato­nai akciót hangolja össze a mi­énkkel... Bach-Zélewski csupán ennyit mondott: — Éppen olyan könyörtelen leszek, mint Varsóban voltaim! Höttl és Skorzeny tudta, hogy ez mit jelent Ha személyesen csak Budapesten ismerkedtek is meg vele, hírből már régen is­merték ezt az SS-tábomokot. A legrégibb rohamosztagosok kö­zé tartozott, annak idején, ami­kor Rohm és hívei likvidálására Szent Bertalan éjszakát rende­zett Himmler és Göring, orosz­lánrészt vállalt az események­ből. Amikor kitört a háború, a keleti front középső szakaszán az SS és rendőri csapatok pa­rancsnokává nevezték ki, s köz­vetlenül Himimlemek rendelték alá. A varsói felkelés kirobba­násakor maga Himmler nevezte ki a varsóiak éllen bevetett SS- alakulatok, az ellenük indított akció irányítására. Igaz, hatvan- három napig tartott, amíg Bach- Zélewskinek sikerült teljesítenie feladatát, de Hitler és Himmler egyaránt elégedett lehetett vele. Teljesen szétlőtte a várost, á ro­mokat is felgyújttatta. Mint a városok lerombolásának specia­listáját küldte Himmler Buda­pestre. Sem Höttl, sem Skorzeny, de legkevésbé Winkelmann örült ennek a vendégnek. Hiszen Bach-Zélewski megkapta Himm- lertől Winkelmann hatásköré­nek egy rés?ét is. Mindez arra mutatott, hogy a legmagasabb SS-vezető nem teljesen bízik magyarországi embereiben. Nem állítható, hogy ez különösképpen jólesett volna Winkelmannak

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents