Békés Megyei Népújság, 1967. április (22. évfolyam, 77-101. szám)

1967-04-26 / 97. szám

IMI. április 26. 5 Szerda Fényképezőgéppel Az Ország Kiváló Kisipari Szövetkezetében ötvenezer húsdaráló kerül innen a világ minden tájára. Ezek­ből egyet éppen Csernus Istvánná munkál az esztergapadon. A török, holland vagy más nemzetiségű háziasszony egész biztos elégedett lesz a szarvasiak munkájával. A Szarvasi Vas- és Fémipari Ktsz-t elmúlt évi eredményei alapján az OKISZ vezetősége „Az Ország Kiváló Kisipari Szövetke­zete” címmel tüntette ki. Alapo­san rászolgáltak a kitüntetésié, hiszen a múlt évben termelésüket közel huszonnégymillió forinttal növelték, száznégy és fél millió forinttal járultak hozzá a megye iparának termeléséhez. Nagy gonddal tovább bővítették és kor­szerűsítették a szolgáltatóhálóza­tukat és a múlt évben hatmillió- ötszáztizenkilencezer forint értékű munkát végeztek a lakosság ré­szére. Sokat javultak a múlt évben a ktsz dolgozóinak munkakörülmé­nyei, a vezetőség, pártszervezet és szövetkezeti bizottság mindent el­követett ennek érdekében. Felka­rolták és segítették az egyre in­kább kibontakozó újítómozgal­mat. Az elfogadott harmincnyolc újítással kétszázhuszonnyolcezer forintos megtakarítást értek el. A kollektíva gyártmányai nem­csak a megye, hanem az ország határain túlra is eljutnak. Jelen­tős exportmegrendeléseket kap­nak, amelyeket úgy mennyiségre, mint minőségre és időre is tel­jes! tének. Nagy sikert aratnak külföl­dön a kávédarálók is. Jelen­leg évente húszezret szállíta­nak belőlük más országokba. Gyuris Annát örökítettük meg, akt egyike a kávédarálók készítőinek. Országszerte közismertek az itt készített hősugárzók. Ezeknek még csak a híre jutott túl az országhatárokon. Mire felvéte­lünk megjelenik, valószínű már erre a cikkre is kap külföldről megrendelést a ktsz, az erről folyó tárgyalások eredménye­ként. Kasuba Kati, az egyik kész hősugárzó ellenőrzését végzi. Fotó; Opauszky László Ritka bravúr Harmadszorra is elnyerte az Élüzem címet a békéscsabai vasúti csomópont Él tize in avatás Egy esztendővel ezelőtt, amikor a békéscsabai vasúti csomópont dolgozói egymásutánban már má­sodszor érdemelték ki az Élüzem címet, megfog ad. ák: ezután is úgy dolgoznak, hogy’ a kitüntetést harmadszorra is elnyerjék. A fo­gadkozás nem maradt csak ígé­ret. Hétfőn este a vasutasok né­pes családja fehér asztal mellett ült ünnepet a Csaba Szállóban. Az ünnepségen részt vett Tóth János igazgató, a KPM forgalmi szakosztályának vezetője, Kajcsa József, a Vasutasok Szakszerveze­te közgazdasági osztályának ve­zetője, Kiss Károly, a MÁV Sze­gedi Igazgatóságának vezetője, Nagy István, az SZMT vezető tit­kára, Bankó Mihály, a városi pártbizottság titkára, Vantara Já­nos, a városi tanács Vb elnökhe­lyettese, Vajda János, a Vasuta­sok Szakszervezete területi bizott­ságának titkárhelyettese és Al- mási Ferenc, a csomóponti párt- bizottság titkára. Vándor Pál fűtőházi főnök megnyitó szavai utóm Molnár Gá­bor, a békéscsabai MÁV-állomás főnöke tett jelentést a csomópont dolgozóinak múlt évi munkájáról a közlekedés- és postaügyi mi­ni sz'.er képviseletében megjelent Tóth János igazgatónak, a KPM szakosztályvezetőjének, aki ez­után ünnepi beszédében elisme­réssel szólt és nagyra értékelte a csomópont dolgozóinak munkáját. Molnár elvtárs jelentésében rész­letesen ismertette a tavalyi ered­ményeket, amelyek mindegyike felülmúlta az egy évvel ezelőttie­ket. Ennek tulajdonítható, hogy újból kiérdemelték a kitüntetést. A múlt évi miyikát, az áru- és személyszállítási tervek teljesíté­sét jelentősen segítette a kong­resszusi verseny. Olyannyira, hogy az igazgatóság csomópontjai közül a békéscsabaiaknak ítélték oda az Igazgatóság vezetőjének és a szakszervezet területi bizottsá­gának kongresszusi zászlaját és a Tóth János igazgató az ünnepi beszédet mondja. Fotó: Esztergály vele járó 20 ezer forintot is. Élő és tartalmas volt a vetélke­dés, hiszen 47 szocialista brigád 356 tagja kelt egymással verseny­re. A fiatalok sem maradtak le. A csomópont KlSZ-alapszerveze- tei a kongresszusi versenyben el­ért eredményeik alapján ugyanis elnyerték a KISZ Központi Bi­zottságának és a MÁV Vezérigaz­gatóság oklevelét, amelyet az Él- üzem-oklevéllel és a kongresszu­si zászlóval együtt adtak át az ünnepségen. Az Elüzem-avató ünnepségen többen részesülték miniszteri és vezérigazgatói dicséretben, kap­ták meg a Kiváló Dolgozó jel­vényt, oklevelet. S hogy érdemes volt jól dolgozni, az: mindennél jobban tanúsítja a több mint 100 ezer forint jutalom, amelyet eb­ből az alkalomból osztottak szét. A legjobb szocialista brigádok tagjai ezüs. koszorús, illetve bronzkoszorús jelvényt kaptak. Ezüstkoszorús jelvényt adtak át a csomópont egyik kiváló kol­lektívájának, a MÁV-fűtőház Ma­gyar-Szovjet barátság szoci­alista brigádjának. S hogy a két nép közötti barátság mennyire mély, igazolta, hogy az ünnepsé­gen. az a három szovjet mérnök; Valeri} Pikusz, Jurij Krilov és Georffi) Pászentyev is ott volt, akik a szovjet Diesel-mozdonyok kezelésére és javítására oktatják és tanítják hazánkban a magyar vasutasokat, köziük a békéscsa­baiakat is. Ezúttal ők is együtt örültek, ünnepeltek a csomópont dolgozóival. a Szarvasi Gépjavító Állomáson Három szocialista brigád — 75 ezer forint futatom — Kitüntetések — Külföldi üdülés A Békés megyei gépállomások gépjavító állomásokká szervezése óta a szarvasiak másodszor nyer­ték el a megtisztelő Élüzem cí­met. A Mezőgazdasági és Élelme­zésügyi Minisztérium a MEDOSZ elnökségével egyetértésben a Szarvasi Gépjavító Állomást az 1966. évi példamutató és kiváló munkateljesítmény elismeréséül e magas kitüntetésben részestette. Az ünnepséget április 22-én, szombaton eßte tartották. Ebből az alkalomból Szarvasra látoga­tott Mészáros István, a Mezőgaz­dasági és Élelmezésügyi Minisz.é- riüm Gépjavító Főigazgatóságá­nak vezetője, a bmoi csehszlo­vák gépjavító állomás delegá­ciója, továbbá ott voltak a párt megyei bizottságának, a megyei tanács vb mezőgazdasági osztá­lyának képviselői, Szarvas város és járás politikai, társadalmi éle­tének irányítói. Az ünnepségre egybegyűlteket Barta Imre, a Szarvasi Gépjavító Állomás igaz­gatója üdvözölte, majd Mészáros István méltatta a szarvasi üzem dolgozóinak 1966. évi munkáját. Elismeréssel szólt arról, hogy a termelőmunkában 4,4 millió fo­rintos vállalati nyereséggel zárták az évet és így 17 napnak megfe­lelő nyereségrészesedést oszthat­tak. Tovább szilárdult a törzs­gárda. Tizenöt éve 4ü-an, 10—15 éve pedig 150-en dolgoznak az üzemben. Kimagaslóan jól szervezett munkával segítették az 1906. évi gépjavítási program valóra váltá­sát az egyes javítóbrigádok mel­lett a részegység-felújításban dol­gozók is. Különösen a rezgő- elektrodás és a kopott alkat­részek műanyag feltöltésével öregbítették tovább a szarvasiak jó hírnevét. Hárommillió forim os előirányzatukkal szemben csupán az a két új üzemág 5 millió fo­rint teljesítményt ért el. A gépállomási összmunkáért a mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter Barta Imre igazgatónak és Adamik Andrásnak, a három­szorosan szocialista rímmel ki­tüntetett brigád vezetőjének a Mezőgazdaság kiváló dolgozója kitüntetést adományozta. Az Él­üzem címfnel együtt a miniszté­rium 17 ezer forint pénzjutalmat is adott a Szarvasi Gépjavító Ál­lomásnak. Ezzel együtt összesen 75 ezer forint jutalmat osztottam ki az Élüzem-avató ünnepségen '30 dolgozó között A szociális a brigádok verse­nyében első helyre az Adamik András, második helyre az Antal György, harmadik helyre pedig a Sonkoly Mátyás vezette kollektí­va került. Kiváló Dolgozó jelvényt 15, oklevelet pedig 21 dolgozó ka­pott A jutalmazottak közül né­gyen Moszkvába utaznak, hatan pedig a májüs elsejét Varsóban töltik. Két dolgozó Tátra-Lomnic- ra kapott kéthetes beutalót. D, K. A BÉKÉS MEGYEI VÍZ- ÉS CSATORNAMŰ VÁLLALAT (Békéscsaba, Alsókörös sor 2. sz.) FELVÉTELRE KERES újkígyósi víztermelő telepére gépipari vagy vízműépí- tésl technikumi végzettséggel és 5 évi gyakorlattal rendelkező telepvezetőt. Fizetés megegyezés szerint. Kétszobás szolgálati lakást biztosítunk. Jelentkezés mindennap a vállalat munka­ügyi osztályán. 132443

Next

/
Thumbnails
Contents