Békés Megyei Népújság, 1967. április (22. évfolyam, 77-101. szám)

1967-04-23 / 95. szám

1967. április 23. 3 Vasárnap Találgatások a gáz bevezetése kórul Kire hárulnak a költségek? Hogyan lenne megoldható: Békéscsabán az első ütemben a Kazinczy és a Tulipán utcában ki. és A berendezés bekapcsolására 1 használatára vonatkozóan a vesen. Legtöbben csak úgy tud­nák megoldani a berendezési tárgyak megvásárlását (illetve a szövetkezeti lakásokba a gáz be­vezetését is), ha hiteltámogatást kapnak. De van-e erre lehetőség? Végh Imre, az i gazgatóságának erre így válaszol: OTP megyei csoportvezetőj e — Az igényeket felmérik és az OTP ennek alapján az illetékes szegeket majd tájékoztatja. A szövetkezeti lakásokra vonatko­zóan a lakásszövetkezet igazgató­sága kérelmet nyújtott be az Or­fektetik le a gázvezetéket A Ku- szabályok itt ugyanazok, mint az lieh Gyula Lakótelepen (a volt ba- állami lakásokban, rakok helyén) most épülő lakóhá-1 ^ kérdés az: rendelkeznek-e a zaklat már gázfűtésre rendezik be, lakók> illetve a tulajdonosok ilyen a korábban elkészült épületekbe,' jelentős öszeggel? Bizonyára ke- valamint a Tulipán utcai (tégla­gyári) lakásokba a IV. negyedév­ben vezetik be a gázt. Hegyi Ernőnek, a Békéscsabai Ingatlankezelő Vállalat műszaki vezetőjének tájékoztatása szerint az állami lakásokba a gáz beve­zetésének költségei a vállalatot terhelik, míg a szükséges beren­dezési tárgyakat (kétszobás la­kásba két konvektor, egy fali me­legítő, 10 literes gózgejzír, egy gáztűzhely, melynek ára mintegy 12 ezer forint) a lakóknak kell megvásárolniuk. A bevezetés tehát a fogyasztóhe­lyig díjmentesen történik, a beren­dezési tárgyakat ebbe kell aztán bekapcsolni. A szobákban meg­maradnak a cserépkályhák. Aki nem akarja, vagy anyagi helyzete miatt egyelőre nem képes a kon­vektort 6200 forintért megvásá­rolni, használhatja a hagyomá­nyos tüzelésű cserépkályhát. Más a helyzet azonban a konyhai gáz­tűzhely, valamint a fürdőszobai fali melegítő és a 10 literes gáz­gejzír használatával. Itt ugyanis a vegyes tüzelés égési melléktermé­keinek az eltávolítására a kémény nem alkalmas, ezért az egymás fölött lakóknak választaniuk kell: vagy mindnyájan rátérnek a gáztüzelésre (annak költség» la­kásonként csaknem 6 ezer forint), vagy maradnak a hagyományos (sparhelt, boyler) tüzelésnéL A' személyi tulajdont képező, úgynevezett szövetkezeti lakások­ba, a gáz bevezetésének teljes költsége a tulajdonosokra hárul. Ez az összeg pedig — lakásonként — több mint 16 ezer forintot tesz 5? szágos Tervhivatalhoz, valamint az OTP Főigazgatóságához. Lényegében tehát egyelőre várni kell az illetékes szervek döntéséig Persze, volna még egy javaslat. Helyes lenne, ha a gáz bevezeté­sének teljes költségét az ingatlan- kezelő vállalat magára vállalná, beleértve a berendezési tárgyak, tűzhelyek megvásárlását is. Már csak azért is, mert az akkor a lakás tartozékát, nem pedig a lakó tulajdonát képezné. Ilyen alapon pedig indokolt a lakbér bizonyos százalékkal való növe­lése, ami pedig egy idő után a költségeket megtérítené. Jelenleg a találgatások korát éljük, reméljük azonban, az érde­keltek hamarosan választ kapnak minden kérdésre, melyekről a to­vábbiakban is tájékoztatást adunk. P. B. Nagy érdeklődés kísérte a IV. Műszaki Fejlesztési Hét pénteki mezőgazdasági programját A IV. Békés megyei Műszaki termesztés gépesítése és az ezzel Fejlesztési Hét keretében a Ma­gyar Agrártudományi Egyesület Békés megyei szervezete, a me­gyei tanács vb mezőgazdasági osz­tálya, a Békés megyei AGROKER, a Békéscsabai Konzervgyár és a Szövetkezetek Békés megyei Ér­tékesítő Központja közös rendezé­sében tartották meg pénteken _ a zöldségtermesztési és gépesítési ankétet Békéscsabán, a Május 1. Tsz-ben. A szervező bizottság szerencsé­sen választotta ki az értekezlet színhelyéül a békéscsabai Május 1. Tsz-t, mert ebben a gazdaság­ban nagyüzemi méretekben, 780 holdon kertészkednek 1967-ben. Az érdeklődés ehhez hason­ló méretű volt, hiszen 140 termelőszövetkezeti kertészmér­nök, technikus, szakmunkás, üzemi kér', ész jött el a bemutatóra, hogy meghallgassa Tlborcz Györgynek, a hatvani felsőfokú zöldségtermesztési tech­nikum igazgatójának vitaindító Ha a terv műszakilag megalapozatlan, kétmillióért sem folyik a víz Még mindig tart a bonyodalom — Mikor jut saját vízhez a szarvasi ipartelep? A saját ipartelepi vízmű épí­tésére három évvel ezelőtt szüle­tett meg 7 szarvasi üzem — álla­mi gazdaság, gépjavító, talaj­javító, vetőmagtermeltető, ma­lom, kenyérgyár és a vasipari ktsz — közös gondolata. Az ötlet annyira jó volt, hogy az első perc­ben megnyerte a jó ivóvizet hosz- szú évtizedek óta hiányoló üze­mek vezetőinek, dolgozóinak tet­szését. A vízműtársulat így ju­tott már 1965-ben is 1,8 millió forint közös alaphoz, amely az eredeti terv alapján elegendő lett volna egy nagy vízhozamú kút fúrásához, az ipari üzemeket ösz- szekötő csőhálózat beszerzésére, üzembe helyezésére, egy víztáro­ló medence és egy hidroforház építésére. Csakhogy az eredeti vetkező — folytatta Veesen- rruayer — a kormányáé nem maradhat a helyén, el keil tá­volítani. A i miniszterelnökséget, Szálasi úr, önnek kell átvennie, olyan formák között, hogy a kormányzói tiszt szüneteltetése alatt a maga kezébe fusson össze az államügyek legfőbb vezetése és a legfőbb hadúri jogok gya­korlása is... Szálasi igyekezett nyugalmat erőltetni magára, de nem sike­rült. Boldog mosolyra húzódott a szája. Most már biztos, egé­szen biztos, hogy megkapja a ré­gen remélt hatalmat. — A részletek? — kérdezte. — A kormányzói lemondás ki­kényszerítése... — kezdte volna Winkelmann, de Veesenmayer leintette. Ö maga folytatta: — Többféle megoldás lehetsé­ges. A törvényhozók nemzeti szövetsége tegnap megkezdte működését... — Csak az újságból olvastam róla — mondta Szálasi és szem­rehányás csengett a hangjában. — Védőőrizetem lehetetlenné teszi, hogy kezdeményező poli­tikusként... — Szálasi úr, mi annak a döntésnek értelmében kértük, hogy egyezzen bele védelmiünk­be, amely az ön javára szolgál... Én tartozom az ön személyes biztonságáról gondoskodni, s egyben megteremteni az ön ha­talomra jutásának feltételeit... Az én kezdeményezéseim az ön kezdeményezései™ A nyilasvezér megszeppent. Segítséget kérőén nézett Winkel- mannra, de az hallgatott Szá­mára is bosszúságot okozott, amikor Veesenmayer a tör­vényhozók nemzeti szövetségéről kezdett beszélni, de sikerült pa­lástolnia. — Én teljes mértékben aláve­tem magam a nagy német szö­vetséges elhatározásainak — da­dogta végül Szálasi. — Elgondolásaim szerint — folytatta Veesenmayer — a tör­vényhozók nemzeti szövetsége, a jobboldali, a német szövetséghez mindenképpen hű képviselők csoportosulása hivatott arra, hogy a megfelelő lépéseket a magyar nemzeti szocialista ki­bontakozás érdekében megte­gye. — A képviselőház bizalmat­lanságot szavazna a Lakatos- kormánynak! — Igen, valami ilyesmire gondolunk — mondta Veesen­mayer —, ha nem is teljesen erre. A képviselőknek más mó­don is lehetőségük van arra, hogy véleményüket és akaratu­kat nyilvánítsák, nemcsak a parlament összehívása révén. A szövetség közölné a kormány­zóval, hogy a Lakatos-kormány eltávolítását követeli. Ilyen kö­rülmények között a kormánynak le kellene mondania, s akkor az ön személye lenne az új kibon­takozás központja... (Folytatjuk) terv műszakilag hibás volt. (A tervezőknek több tízezer forintot számoltak el a hibás tervért s nem követelték meg annak újbóli átdolgozását) A nem kellően megalapozott műszaki terv készí­tésével egyidőben csaknem 1 mil­lió forint felhasználásával meg- fúratták a kutat. A kút üzemel­tetéséhez az Alsó-Tiszavidéki Vízügyi Igazgatóság nem adta meg a vízjogi engedélyt, mert a műszaki tervet hibásnak találta. Egy ívvel ezelőtt a beru­házási munkák kivitelezését át­vette a Békés megyei Víz- és Csa­tornamű Vállalat Első lépésként több megyei szervvel együttesen felülvizsgálták a tervdokumentá­ciót. A felügyeleti szerv a tárgya­lás után nyomban elrendelte a műszaki terv átdolgozását. Mivel tervezői szabad kapacitás nem volt, így a víz- és csatornamű vállalat társadalmi munkával ol­dotta meg a feladatot Az átdol­gozott terv a városi nyomócső­hálózat bővítését tartalmazta — tehát nem a kútra—, megszerez­ték a vízügyi igazgatóság vízjogi engedélyét. Az 1967. május 15-i határidő helyett április közepére megépítették a tervben előirány­zott csővezetéket. Elköltötték a társulás másik millióját. Az ipar­telepi vízmű ezzel azonban nem valósult meg. A kút mellé nem készült el a víztároló és a hidro­forház. Az eisfi terv-variációban, melyet műszakilag hibásnak mi­nősítettek, 1967. június 30-át je­lölték meg az átadás napjául. Addig még 65—70 nap van hátra. A Békés megyei Víz- és Csator­namű Vállalat azonban nem en­nek a tervnek megfelelően dol­gozik, hanem az átdolgozott terv alapján. így nem vitás, tervdoku­mentáció és anyagi fedezet hiá­nyában a hátralevő időben nem tudja megépíteni a víztárolót és a hidroforházat, valamint az elő­írt szociális létesítményeket! Va­lószínű, hogy erre a munkára még ebben az évben sem kerülhet sor. A beruházó ezekre a felada­tokra ugyanis nem adott megbí­zást — az új tervnek megfelelő­en — a Békés megyei Beruházási Irodának. így az ipartelep önálló vízellátásának gondolata, az ed­dig felhasznált kétmilió forint beruházással zátonyra futott A vízmű építésében érdekelt vállalatok vezetőit sorozatos iga­zoló jelentés készítésére kötelezik a felsőbb szervek: hová tették a 300 ezer és a 600 ezer forintot, kapcsolatos szervezési kérdések­ről. A vitában .többen felszólaltak, majd a déli órákban a békéscsa­bai Május 1. Termelőszövetkezet zöldségkertészetét, a hajtatótele- pet és a paradicsom géppel tör­ténő palántázását, továbbá több, a kertészetben használatos mun­kagépet tekintettek meg műkö­dés közben. A Máúis 1. Tsz-ben a Békés megyei Növényvédő Állomás egy angol gyártmányú GRAMOXONE <■'’nevezésit eve —~: ~al kísérletezik. A kísérletet kontroli- parcellával együtt szervezték, hogy szembetűnőbb legyen a vegyszer hatása. Az ankét részt­vevőinek ezt is bemutatták. Befejeződött a műszaki fedesztési hét Amint lapunkban már beszá­moltunk róla, az elmúlt napok­ban sok szakmai előadást rendez­tek a megye tudományos egyesü- előadását a szántóföldi zöldség- j jeti csoportjai. A Magyar Élelme­zésipari Tudományos Egyesület szervezésében á Békéscsabai Sütő­ipari Vállalatnál Kruzslitz Tibor, a megyei tanács ipari osztályának Vezetője Az új gazdasági mecha­nizmus szerepe az iparban cím­mel tartott pénteken előadást. Szombaton, a műszaki fejlesz­tési hét utolsó napján került sor a befejező rendezvényekre. Bé­késcsabán, a Technika Házában a délelőtti órákban a Papír- és Nyomdaipari Műszaki Egyesület csoportjának szervezésében Mo- nori István, a Nyomdaipari Tröszt igazgató-főmérnöke a nyomdaipar fejlesztési irányait ismertette. Ezután külföldi elő­adó, Mészáros Rózsa mérnök Műanyag csomagolóanyagok gyár­tása a suboticai Pannónia Nyom­dában címmel mondott igen érde­kes szakmai előadást. melyet az üzemi vízellátás meg­valósítására — annak idején — engedélyeztek? A válasz itt is és ott is nem több a magyarázko­dásnál, mert, ha a terv műszaki­lag megalapozatlan, akkor két­millióért sem kapnak vizet az üzemek. A Békés megyei Víz- és Csator­namű Vállalatnál várják a to­vábbi fejelményt, történetesen azt, hogy valahol, valamelyik felügye­leti szervnél „robbantják” az ügyet. Ettől remélnek újabb anyagi fedezetet a függőben levő munkák tervezésére, megbízást a hidi’oforház és a víztároló me­dence készítésére. Becslés szerint — hiszen a terv még nem készült el — 450—500 ezer forintra lenne szükség, de még ebben az eszten­dőben, hogy 1968-ra elkészüljön a vízmű. A szarvasi ipartelep vízel­látásának megoldása így továbbra is várat magára. Az ügyben ér­dekelt üzemek vezetőinek, a tár­sulás tagjainak el kellene hatá­rozniuk a vízmű befejezésének módját. Az ehhez szükséges anyagi fedezetet üzemi tartalé­kaikból át kellene utalni a Békés megyei Beruházási Irodának, hogy intézkedhessenek az ipar­telepi vízmű építésének mihama­rabbi befejezésére. Dupsi Károly Ezerszáz óra társadalmi munka Különvállalás a vietnami nép segítésére A Battonyai Asztalos Ktsz dolgozói nemcsak kiváló termé­keikkel érnek el szép sikereket, hanem az áldozatvállalásban, a társadalmi munkában is példa- mutatóak. Az elmúlt időben több mint 1100 óra társadalmi órát végeztek a Hazafias Nép­front aktíváival együtt. Saját elhatározásuk alapján — egyült- érezve a testvéri vietnami nép­pel — különmunkájuk értékét, melynek teljes összege 3355 forint, befizették a segélyalap­ba. Rövid határidőre I I a I j u k v á minden típusú pótkocsi és szervestrágya- szóró főjavítását, továbbá síkköszörülést, palástköszörülést, gumiköpeny- és töm­lőjavítást. Főjavított RS—09, Zetor Super—50 erő­gépeket csere leadás esetén azonnal szol­gáltatunk részegységeiben is. A megrendeléseket a beérkezés sorrendjében elégítjük ki. Gépjavító Állomás Orosháza 43887 *

Next

/
Thumbnails
Contents