Békés Megyei Népújság, 1967. március (22. évfolyam, 51-76. szám)
1967-03-12 / 61. szám
KÖRÖSTÁJ é _________KULTURÁLIS MELLÉKLET ~ A Kossuth Könyvkiadó három újdonsága — Történelmi csomópontok az írói elemzés mikroszkópja alatt — A világjáró Burchett új könyve — Interjú a kalózpilótákkal — A reakció éllovasaiból a „szabadság” bajnokai — A felfedező szenvedélyességével napjaink valóságáról — Három, nagy érdeklődésre számot tartható könyvet jelentetett meg a napokban a Kossuth Könyvkiadó. Mindhárom mű jellemzője, hogy szerzőik történelmi csomópontok vizsgálatát végzik, bár földrajzilag, s keletkezésük körülményeit tekintve is e csomópontok távol esnek egymástól. Az első könyv íróját, a világjáró és világhírű Wilfred Burchett-et aligha kell bemutatni a magyar közönségnek: izgalmas, a szemtanú mindennél hitelesebb beszámolóit rögzítő könyveit igen sokan ismerik, olvassák. Űj műve — az Elet a bombák tüzében — a gigászi harcot vívó, az Egyesült Államok terrortámadásaitól szenvedő, de nem meghátráló Észak-Vietnamról szól: szenvedélyesen, de a legnagyobb tényszerűséggel, vádlóan, bizonyítékok tömegétől támogatva. Burchett, akit Nyugaton is a vietnami kérdés legjobb ismerőseként tartanak számon, arra keres választ könyvében: honnét meríti az erőt ez a gyengén fejlett agrárország ahhoz, hogy szembeszegüljön a történelem legnagyobb, legbrutá- lisabb rablójával? A választ keresve éljut az ország távoli vidékeire, barlangokba telepített üzemekbe, őserdei egyetemekre, találkozik Észak-Vietnam vezetőivel, s interjút készít azokkal is, akik hozták a pusztulást: a kalózpilótákkal. Teljes és meggyőző képet kapunk Burchett segítségével, s választ ad arra is, miért áll a világ jobbik fele a vietnami nép harca mellett. A másik újdonság, Hollós Ervin: Kik voltak, mit akartak? című könyve ugyancsak a rejtett összefüggések, a kulisszák möSass Ervin: Ballada huszonnégy sorban A folyóparton jeltelen egy hős pihen csendesen Róla mesélnék a füvek fellobbanó messzi tüzek róla énekel az éj néki süt a holdkaréj a csillagok megkeresik könnyű szárnyaikra veszik fürge felhők simogatják fehér arcát piros arcát tanyák felett repül repül villám cdkkan döbbenetül Vad markában a föld sara csállagmezők ezüst haja behálózza mint üstökös repül repül jaj örökös siralomban siralomban hős katona repül ottan Róla mesélnek a füvek fellobbanó messzi tüzek’ róla énekel az éj néki süt a holdkaréj a kék reggel hozzáhajlik elringatja Most is alszik gött történtek leleplező erejével hat. A szerző az 1956- os ellenforradalom hátterének egyik fő jellemzőjét veszi vizsgálat alá: a belső reakció szervezkedését az ellenforradalmat megelőző időkben, majd a nyílt színre lépést, s a reakció szoros szövetségét a hétpróbás fasisztákkal, börtönből szabadult háborús bűnösökkel, notórius bűnözőkkel. Imponálóan nagy tényanyagra — s jórészt eddig nem publikált adatokra — támaszkodva mutatja meg Hollós, kik is voltak valójában a sokat emlegetett „magyar szabadság” bajnokai, s tetteikben, megnyilatkozásaikban hogyan kapott mind nagyobb helyet a nyílt és nem titkolt restauráció. Izgalmas olvasmány Hollós Ervin könyve, mert a rejtett szálakat göngyölíti fel, s tanulságos olvasnivaló, mert meggyőzően bizonyítja, hogyan készült már évek óta az ellenforradalmi puccsra, hatalomátvételre a belső reakció, s honnét, hogyan ösztönözték őket erre jól ismert gazdáik... Egészen másfajta, de töltését tekintve nem kisebb érdekességet, izgalmat kínál a harmadik újdonság, Mocsár Gábor: Nálunk, vidéken... című könyve. A napjaink bonyolult valóságában a felfedezők szenvedélyességével, céltudatosságával eligazító, jövőt jelentő vonásokat kereső író szociográfiai műveit fogta össze kötetté, benne a változó falu, a vidéki város megannyi ellentmondásával, fejlődés szülte türelmetlenségével. Minden bizonnyal egészséges polémia alakul majd ki a kötet fölött. A bátor szókimondás, a valóság szépítés nélküli megmutatása az, ami nagy erénye a műnek. Es még valami: az író nem elégszik meg a jelen felrajzolásával, hanem utat keres, a jövőt is, a megoldást is kutatja. Munkája jó példája a marxista megalapozottságú szociográfiának, nemcsak — vidéken... (m) Szem jón Kirszanov: Én nem mondom ... Én nem mondom, hogy rám egy csepp se hulljon, s utánam jöhet már a vízözön. Hogy lesz-e még ezer és őt év múlva utamon friss nyom — van hozzá közöm! Hogy sehol se kolduljanak már félve s futhassanak mezítláb gyermekek itt, e földön, hol ezer és öt éve záporban áztunk, s átöleltelek. Hallottam már: csodás a bolygónk, kérem, de mit bánom, hogy vele m a j d ml lesz... Más hogy van ezzel, nem tudom, de nékem e földön úgy élnem nem érdemes. Radó György fordítása G. Bondarenko: Vizeskancsó A vekker kíméletle- /■ nül csörömpölt. A / 1 férfi kicsit bosz- szúsan nyújtózkodott: nyakon ragadta a nekivadult masinát, egyetlen mozdulattal torkára forrasztotta a hangot, aztán csak úgy a sötétben lelépett a rekamiéről és a csizmanadrágja után nyúlt. Bement a fürdőszobába, megmosakodott, aztán, hogy a még alvó kisgyereket föl ne ébressze, lábujjhegyen kióvakodott a konyhába. A lámpa kora reggeli, hunyorgó, morcos fényt hintett az asztalon meg a tűzhelyen tornyosuló mo- satlan edények garmadájára. Az abroszon tegnapi száraz kenyérhéj, morzsa, üres, olajosán csillogó szardíniásdoboz, fonnyadt uborka, laposra facsart citromhéj, és le nem törölt citromlétől lilás-zöldre szí- neződött pengéjű, fanyelű kés árválkodott. — Micsoda szemétdomb! — morogta a férfi és szája szögletén mély, keserű ránc jelent meg. Persze, a mosogatás nincs ínyére a feleségének, minden reggel új edényt vesz elő a tejnek, a szennyes meg csak szaporodik. A kora reggel tömör, szürke színe lassan megfakult, egyre világosabb lett. A ház még csendes volt. Az órájára nézett. Hat óra. Valahol a hátsó lakásban, Kedrovéknál ajtó csapódott, s a fáskamra felől a véletlenül bezárt macska dühös nyávogása hallatszottí majd a vaskapuban megcsi- kordult a nehéz kulcs, aztán újra csend lett. Cigarettát vett elő. Rágyújtott. A hosszan kifújt füst az ablaknak ütődött, eleinte gomolyogva, majd egyre jobban nyújtózkodva elillant a nyitva hagyott kis szellőzőablakon át. Az utcán kocsi zörgött. A korán kelő öregasszonyok áruval megrakott kosarait vitte a piacra. — Valahogy nem jól mennek a dolgok. Azelőtt más volt, egészen más. — Leverte a hamut cigarettájáról és mélyet szippantott. Az életük furcsán kihűlt, olyan lett, akár csak ez a mosatlan edényekkel zsúfolt, barátságtalan kicsi konyha. Azelőtt nem ilyen volt Irina, a felesége. Törődött vele, a gyerekkel, a háztartással, de egy idő óta mindent elhanyagol, csak a vállát rándítja,' lebiggyeszti a száját. Igaz, hogy amióta a tanácshoz került a kulturális osztályra, több a munkája, hiszen mindenütt akad bőven tennivaló, de mégis. Az a biztos erős szál, amely összekötötte őket, mintha megpattant volna. ~JT T~ jabb cigarettára m / gyújtott. Agyában egymás után bukkantak fel az elmúlt hónapok eseményei, amelyek kellemetlen, bántó kis tüskéikkel újra fölingerelték. A külföldi út nyáron egyedül, a kései, gyakran éjféli hazajárkálások, az önálló színházba, klubba járás, az otthoni dolgok elhanyagolása, a szombat, vasárnapi kirándulás a vezetőséggel, amikor két napig étel nélkül maradtak otthon a kisgyerekkel, mert Irina nem főzött meg előre. Es a vidéki kultúrelőa- dás, amikor későn jött haza, éjfélkor, mondván, hogy defektet kapott a kocsi, és másnap kiderült, hogy már este nyolckor otthon voltak. „Nemtörődömség, a szeretet hiánya” — gondolta a fiatal férfi és össze- borzongott, mintha fázna. Lassan kivilágosodott. Már a harmadik cigarettát szívta. Tekintete komoran, kicsit bizonytalanul és segélyt kérőén meredt előre. Érezte, hogy tehetetlen és tanácstalan, szorongó érzés vett rajta erőt, mint nem is olyan régen az iskolában, a tábla előtt, amikor nem tudott megoldani miamilyen feladatot. — Váljunk el? — döbbent bele a kérdés. Mi lesz a kisgyerekkel? Csak ő látná kárát, pedig ö semmiről sem tehet. Meg kell próbálni szép szóval, nyugodtan, türelemmel. Igen, így kell tenni. Ez az egyedüli helyes út. M egkönnyebbült a gondolattól, a bizakodó öröm átjárta, mint valami erős tüzes ital jótékony melege. Bízott benne, hogy minden jóra fordul, mert szereti, mindennek ellenére, ami történt, most is nagyon szereti Irinát. A konyhaszekrényből kenyeret vett elő. Levágott egy darab szalonnát, a kamrában az üveg aljáról előhalászott egy kövér kovászos uborkát, az egészet szalvétába csavarta és a táskájába tette. Aztán a tűzhelyhez ment, kiszedte a hamut, begyújtott és a leütött zománcú lábosban vizet tett föl melegedni. A tűz lassan, pis-
