Békés Megyei Népújság, 1967. január (22. évfolyam, 1-26. szám)
1967-01-15 / 13. szám
3M1. január iS. 7 Vasárnap Minden párttag ismerje meg a.szervezeti szabályzatból reá háruló feladatokat Az elmúlt napokban fejeződött be Gyulán a városi alapszerve- aetek titkárainak ötnapos tanfolyama. Ezen részt vettek a párt végrehajtó bizottságának tagjai is. A tanfolyamon a párt IX. kongresszusán elhangzottakat előadás és yita alapján tanulmányozták. Kialakították azokat a gyakorlati tennivalókat, melyeket 1967-ben a párta! apszer- vezetek megvalósítanak. Ezt a munkát két féléves részre különbontották. A választások időszaka Az első fél évben legfontosabb feladat a kongresszus anyagának széles körű ismertetése, melyhez már hozzá is fogtak. A szervezett pártoktatást új hallgatók bevonásával bővítik főiéig a pár- tonkívüliek köréből. E nagy munka szervezési, módszertani tennivalóit a januári taggyűléseken ia megvitatják. Az országgyűlési képviselő- és tanácstagi választások melle« a következő hat hónap a tömeg- szervezeti választások, és a kongresszusokra való készülődés sorozata lesz. Mindez nagy lehetőséget biztosit a kongresszusi határozat ismertetésére. A tömegszervezeti vezetők kérésére megállapodtak abban, hogy a helyi pártvezetés rendszeresen, a városi vb tagjai pedig esetenként vesznek részt a választásokon. Ezzel is biztosítani kívánjuk, hogy a pártvezetőség tagjai mindjobban megismerjék a tömeg- szérvezetek munkáját és fokozzák a segítségadást többek kötött a káderkiválasztás, elosztás és a beszámolók elkészítésében. A kölcsönös jó kapcsolat további alakítása csak gyorsítja a párt politikájának eljutását a tömegekhez. Az új munkastílusról A tapasztalatok és a vita alapján igyekeznek kialakítani a pártvezetés lenini módszereit és stílusát. Ennek lényege, hogy a káderek a különböző munkaterületeken önállóan dolgozzanak, álljanak a saját lábukon. Csinálja mindenki azt, ami a párt elvi útmutatása alapján a helyi adottságokból következik. A jó munkamódszer kialakításával nagyobb lehetősége lesz a helyi pártvezetésnek is a gazdaságirányítás elvi, elemző és ellenőrző munkájára. A pártélet gyakorlati tennivalói közül részletesen vitatták a vezetőségi ülés, a pártcsoportmegbeszélés, a taggyűlés és a tagfelvétel módszereit. Felkészülés 1968-ra A második fél évben előtérbe kerül az új gazdasági mechanizmusra való áttérés előkészítése. Itt a fő feladat egyrészt az agitációs és a propagandamunka fokozása, a reform szükségességének megmagyarázása, másrészt pedig a helyi gazdasági szervek előkészületeinek biztosítása. Ez a munka a maga összetettségében megköveteli a párttagok politikai és alapvető közgazdasági ismereteinek fokozását, az aktivitás növelését. A pórt titkárok figyelmét már most felhívták arra, hogy tapasztalhatók a városban bizonyos káros nézetek, melyek nehezítik az új mechanizmusra való áttérést. Egyes üzemek vezetői megfontolatlanul, szinte egyik napról a másikra szeretnék megoldani a teljes áttérést. Ezziel lebecsülik az előttük álló feladat komolyságát, és dolgozóiknak nem magyarázzák meg a tennivalók szükségességét Vannak azonban olyan vezetők is, akik már eleve nem bíznak a reform megvalósításának sikerében. Ennek alapján egyáltalán nem kezdenek hozzá semmihez. Mindkét véglet jelenségeit fiMurikásakadémlálc a háziipari szövetkezetekben Az elmúlt évhez hasonlóan me- fis. Tótkomlóson két munkásaka- gyénk háziipari szövetkezeteiben jlémiát szerveztek 90 résztvevővel, az idén is megszervezték a dolgo- Szarvason pedig 60-an hallgatják zók szakmai és politikai továbbképzését. A pártoktatásban és a munkásakadémiák 1 az előadásokat A előadásain j is egyre szélesebben gyelemmel kísérik, és ahol szükséges, ott időben intézkednek. A következő havi taggyűléseken ismertetik az új szervezeti szabályzatot hogy minden párttag tisztában legyen a reá háruló tennivalókkal, jogokkal és kötelességekkel. Egyúttal az előzetes beszélgetések alapján meghatározzák, hogy kinek mi lesz a pártmunkája. Erőteljesen hangsúlyozták a tanfolyamon, hogy a különböző rendezvényeken nem a párthatározatot kell vitatni, hanem a végrehajtás hogyanját Azokat a módszereket melyekkel helyileg a legeredményesebben lehet a célkitűzéseket realizálni. Az ötnapos párttitkári tanfolyam sikerét és szükségességét mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy hiányzás egyáltalán nem volt és a foglalkozásokat végig a nagyfokú aktivitás jellemezte. Pankotai István Megkezdődnek a Januári párltaggyűlések A januári párttaggyűléseken, amelyek a hónap közepén kezdődnek, az alábbi kérdések kerülnek napirendre: a IX. kongresszus határozatából eredő feladatok megvitatása, a tanácsválasztások politikai, szervezeti előkészítése és az új szervezeti szabályzatból eredően a tagjelöltek felvételének rendezése. Ezek jelentősége megkívánja, hogy a párttagok részt vegyenek a taggyűlés munkájában és a feladatok végrehajtásában. A járási, a városi és a községi pártbizottságok segítséget nyújtanak az alapszervezeteknek a szervezésben és mintegy 130 központi, valamint megyei aktivista részt vesz a taggyűléseken. Hétfőn népfront-megyebizottsági ülés Békéscsabán, a városi tanács nagytermében A Hazafias Népfront megyei bizottsága a választási programnak megfelelően január 16-án délelőtt 9 órai kezdettel ülést tart Békéscsabán a városi tanács nagytermében. A tanácskozáson három napirend szerepel. Elsőként a megyei választási elnökség, országgyűlési és megyei választókerületi bizottságok tagjainak kijelölése történik. Ezt követi az ország- gyűlési és megyei tanácstagi jelölőgyűlések ütemtervének ismertetése. Harmadik napirendi pontként Nagy Ferenc, a Hazafias Népfront megyei bizottságának titkára ad tájékoztatást a választási előkészületek helyzetéről. A vendéglátás mechanizmusa Csupán megyénkben 140 millió forint értékű italt és ételt adott el a múlt évben az állami vendéglátó. S ezt 127 egységben 1200 ember bonyolította le. Amilyen nagy az összeg, annyira fontos is a vendéglátóipar korszerű igényeknek megfelelő üzemeltetése. Nem elsősorban a forgalmazott forintértékért, hanem a lakosság ellátásáért. Több ezer ember napi fő étkezését, vagyis az ebédjét, a vendéglátótól igényli, ami összegben is meghaladta a múlt évben az 50 millió forintot. Ezért kell beszélni a vendéglátás mechanizmusáról. Az igaz, hogy megyénkben az állami vendéglátás az u'tóbbi öt-hat év alatt ráismerhetetlenül sokat fejlődött. Korszerűbbek az egységek, áruik választékosabbak, s talán a kiszolgálás is udvariasabb lett.., Mégis van miről beszélni. Azt hiszem, az egész népgazdaság új módon való irányítása alatt a vendéglátóipart is értjük. S ha valahol, akkor itt van mit javítani, sőt kell is, hogy még jobb alapon nyugvó vendéglátóipart teremtsünk. Egyenként mondanánk el egy-két gondolatot. Kezdem az étkeztetéssel, ami a legérzékenyebben érinti az embereket. £ rögtön a minőséggel. Nem tudom, van-e olyan étterem a három Nagy kár, ha ilyen „reklámot” adunk a szakácsképzésnek. Persze nem állítom, hogy feltétlenül rossz az oktatás. Valami mégis van. Vagy a főzés módszere rossz egy-egy konyhán (hányszor eszünk étteremben külön-külön elkészített pörköltből és burgonyából bográcsgulyást!) vaev — boosá’ — nem kerül az előírt nyersanyag a fazékba. Ne lakarjuK el most szemérmesen az arcunkat, ismerjük be, van itt még mit ellenezni! Ugyanis nem valami felemelő gesztus, hogy a fogyasztók egyszer megfizetik a „ha- szonkulcsot”, aztán megvágják őket néhány deka hússal, s — nem bánnám, ha csak nagyon kevesen vennék ezt magukra — nem minden felszolgáló angyal... De maradjunk még itt, vagyis mondjuk ki: a vendéglátóipar az új mechanizmus értelmében nézzen kissé többször a fogyasztó tányérjába is. Mert szép, hogy megtakarít, eredményesen gazdálkodik, de semmi köze sincs a fogyasztó megkárosításának az új mechanizmushoz! Egyre önállóbbak lesznek a vendéglátóipart egységek. Azért, hogy ésszerűbben, gazdaságosabban, az igényeknek és az üzleti sajátosságnak megfelelőbben szolgálják ki a vendéget. De kérdezem csapostól, üzletvezetőéi, áruforgalmistától, meg az olvasótól: ivott-e már megecete- városban, melyre fenntar- . sedett bort? Sokszor! Azt nem nélkül azt mondhatnák a I hisszük viszont el, hogy a tőkén igen szép számmal vesznek részt ■ háziipari szövetkezetekben. A bé- a dolgozók. A Békéscsabai Sző- ■ késcsabai szőnyegszövőben össze- nyegszövő és Takácsáru Háziipari [ ^ 17 koClalctíva küzAa s^ocialis- Szövetkezetben főleg a fiatalok j ta brigád címértj s közülük töb- bevonására fordítottak nagy gon- j ben már el is nyerték e kitünte- doti A négy munkásakadémia tést. Szarvason három, Tótkomió- előadásaira összesen 120-an jár- (son pedig négy brigád alakult, nak. Példát mutat az oktatásban melynek tagjai vállalták a ver- a békésszentandrási szőnyegszövő; senyben való részvételt A Gyulai Járás Term űőszövetkezeteinek Építőipari önálló Közös Vállalkozása — Sarkad telephellyel ÉPÍTŐIPARBAN JÁRTÁS anyagbeszerzőt keres AZONNALI BELÉPESSED. Fizetés megegyezés szerint. Erkölcsi bizonyítvány szükséges. Felvétel esetén útiköltséget térítünk. Jelentkezni lehet: SARKAD, Kossuth u. 4 sz. alatt. 135842 I tás vendégek, hogy ez igen, itt ér- j sá^Tod'o^meg ’a stölő” Rc*z- cvre szélesebben terjed a ! dem es ebedet fogyaszt"’-'!. Nem S2Uj kezeiték, tis*+á alannl ««51arról van szó, hogy a sok étkező közül fel le,lenül muiueisn.1 elo- vede t legyen, de ."—öl arr^1 !"- kább nem lehet szó, hogy a sok étkező ■ közül so^an vagy mindenki panaszkodjon az ebédre. Legyen az előfizetéses menü. vagy á la carte. Megfejthetetlen ék megmagyarázhatatlan legtöbb egységben a gyenge minőségű étel. Ne vegyék vádnak az oktatók, de mégis arra gondol sokszor az ember, hogy a szakácsképzéssel állunk megyénkben hadilábon. Igaz, gúny is van a sokak által kesernyésen kimondott megjegyzésben: „a vendéglátó szinte megtanítja elrontani az ételt...” Túlzás ez, de félő, hogy alapja is van. Tapasztaljuk sokszor, hogy a nem vizsgázott szakács ízletesebben főz, mint az „okleveles”. Pedig egy normával dolgoznak. Ügy szokták mondani (mert a vendég gyorsan észreveszi, hogy kinek a fö-Mét. fogyasztja). "" ezt sem „oklevélen melegítették”. szül kezelték, tiszté álanul szállították, meg a jó ég tudja hány fajtája van a bor elrontásának. S a vendég megkapja. De mi lesz. ha majd a vendégeknek nem kell az elromlott bor?! Máris tudom egyesek ajkán a szót: „eszi, nem eszi, nem kap mást”. Hát valóban, a vendéglő lásban van egy ilyen mechanizmus. Csakhogy ez rossz, ehelyett újat kell bevezetni. És nem úgy, hogy egy-egy ember gondatlanságának árát az állam fizesse meg, mégpedig úgy, hogy csapba öntjük az árut, hanem úgy, hogv fizesse a kárt, akinek az a lelkén szárad. Ez is az önállósághoz tartozik, önállóan gyakorolja a jogot az üzletvezető, de önállóan fizessen is, ha az ő gonda .lansága okozta a kárt. Gondolom, nem sértő ez, csupán igazságos elv. Egy másik dologról, az úgv- nev-zett áruz.' ísról is kell szólni. Arról van ugyanis szó, hogy számtalanszor eltűnik a pultnM ilyen vagy olyan áru. Raktáron van, de a fogyasztó nem kapja meg. Nem, mert el kell adni a gyengébb minőségű bort, a kissé „döglött” sört és különböző röviditalt. És addig kérhet, könyöröghet a vendég, nem kap mást. Ez jó mechanizmus? Szó sem lehet róla! Ha az üzletvezető rossz számlása folytán kerül az áru az üzletbe, akkor továbbítsa azt oda, ahol szükség van rá. ,Áz áruforgalmi osztály pedig he kényszerítsen olyan árut az egységre, amelyet nem igényelnek az emberek. Feltétlenül meg kell javítani az áruellátást általában is. Beszéltünk az elején róla, hogy mo6t már nagyobb a választék. Ez dicséretes. Sőt tudjuk, hogy a jövőben is előfordul majd, hogy egyik vagy másik áruból nem tud elegendő mennyiséget adni az előállító ipar. Ilyen esetben természetesen nem vethetünk az üzletvezető szemére semmit. De amikor azért nincá áru, mert valaki „elfelejtette" megrendelni vagy leszállítani, akkor ezt nem nézhetjük már jó szemmel. Nyilván a nagyobb önállóságnak velejárója lesz az is, hogy nagyobb felelősséggel tartozik az üzletvezető az áru biztosításáért. Végül a jelenlegi „szoros” elszámoltatási rendszeren is javítani kellene. Most az üzlet lényegében annyiban szoros, hogy a csapos, a pénztáros, a kávéfőző blokkrendszerben számol el. Az üzletvezető a leszállított áruval van terhelve. Nyilván sem a csapos, sem a kávéfőző nem nyúlhat a társadalmi tulajdonhoz, viszont az üzletvezető csupán a leszállított áru értékével tartozik a vállalatnak. Ha a vendégen „spórolnak vagyis ha őt megkárosítják, ez a raktárban feltétlenül jelentkezik. S ha ehhez hozzányúl az, akinél a kulcs van? Itt a társadalmi tulajdon védelme még a jelenlegi több kulcsos rendszer esetében sincs biztosítva. Azzal az igénnyel mondtuk el ezeket a gondolatokat, hogy beszélgessünk róla. Az irányítás új mechanizmusa ugyanis a nép- gazdasági érdek mellett a vendéglátótól azt is követeli, hogy a fogyasztót még megfelelőbben elégítse ki! Varga Tibor