Békés Megyei Népújság, 1967. január (22. évfolyam, 1-26. szám)
1967-01-15 / 13. szám
Jwnlr ii 6 Vasárnap Községfejlesztés — nehézségekkel Néhány perccel a községi tanács végrehajtó bizottsági ülés kezdete előtt toppantunk be váratlanul a nagybánhegyesi tanácsházára. Vrbovszki György tanácselnök gondterhelt arccal válaszol, amikor arról érdeklődünk, vajon mivel lesz gazdagabb az idén a község. — Reméljük, idei terveinket már nem gátolják azok az okok, amelyek eddig komoly akadályt jelentettek — mondja elgondolkodva. Van pénzünk, vannak terveink, az építkezések viszont rendkívül lassú ütemben haladnak. Egyetlen példa: legalább három éve szeretnénk egy, a követelményeknek megfelelő ravatalozót építeni. Azt hiszem, ennek az építménynek a közegészségügyi és más szükségességéről nem fontos többet beszélni. Az ősszel tudtuk végre elérni azt, hogy a Mezőkovács- hézi Építőipari Rtsz elvállalta a munkát. A több mint háromszáz- ezer forintos építkezésből alig sikerült a múlt évben harminc- negyvenezer forint értékűt teljesíteniük. Ők vállalták el a másik nagy építkezésünket, az ötszázezer forintos beruházást igénylő nevelői lakás építését. Reméljük, mindkét építkezés befejeződik augusztus harmincadikára, illetve sikerül betartani a határidőket. Van ezek mellett egy igen komoly problémánk. Beterveztük az idei évre egy úgynevezett „szúróhely” építését. Ez egy igen kis kapacitású helyi vágóhíd lenne, ahol meg tudnánk oldani a kényszervágásokat. Akármit nem építhetünk, természetesen tervet kell készíteni az építkezéshez. Nos, előreláthatólag a tervek húszezer forintba kerülnek, s előzetes tájékozódás szerint az egész létesítmény belekerülne vagy kétszázötvenezer forintba. Ezt rendkívül soknak találjuk, hiszen ez a szúróhely olyan létesítmény lenne, amit lehet, hogy két hónapon keresztül sem használunk, illetve a használatára csak akkor kerül sor, ha a szükség megkívánja. Éppen ezért jelenleg a szükségessége ellenére függőben van az ügy. — Miről lesz szó a percek múlva kezdődő végrehajtó <■ bizottsági ülésen? — Elsősorban a község felvásárlási tervének a végrehajtását vitatjuk meg. Az Állatforgalmi Vállalat felvásárlójának jelentése elismerően emlékezik a közös gazdaságok tervteljesítéséről, viszont részleteiben ismerteti azt, hogy a háztáji gazdaságokból és egyéniektől miért nem sikerül annyi állatot felvásárolni, mint amennyit a terv előírt. Minden erőnkkel azon leszünk — mond- dotta végezetül a tanácselnök —, hogy az idei év szerződéskötéseit segítsük, s községünk ebben, az évben minden vonalon teljesítem tudja a tervet. — O. L. — Vidropoloszt kerestem... Üton-útfélen tesszük egy-egy vezetőre: „Ö megoldja a gordi- usi csomót”, vagy „Ö megoldotta a gordiusi csomót”. Magam is tettem ilyen megállapítást anélkül, hogy teljesen tisztában lettem volna, hogy mit mondok. Hogy meg tudjam magamnak és másoknak is magyarázni a Vidropolosz szerepét és a gordiusi csomót, forrásmunka után kutattam. Először fellapoztam az Űj Magyar Lexikon GJ 7&-ik oldalát, amely ezt magyarázza: „Gordiusi csomó: az a kibogozatlan csomó, amellyel — az ókori monda szerint — Gordius frigiai király mcsijának rúdját az igához kötötte. Egy jóslat annak ígérte az Ázsia feletti hatalmat, aki a csomót megoldja. Nagy Sándor a csomót kardjával kettévágta. Átvitt értelemben: bonyolult, megoldhatatlan vagy annak látszó feladat”. Bizony bonyolult feladat, különösen a. vezetésben. Az ókori monda alapján eszembe jutott egy új korra írt monda, amit valahol olvastam, de nem tudom hol. Elmesélem: mondják, hogy az ősi Eliziumban élt messze földön egy híres Gordius, az Ellátó 1MPEX vezér- igazgatója. Gordiust nem különleges képességei vagy érdemei révén ismerték. Sőt: részt sem vett a trójai háborúban, mert hemophiliae costaricka axudoto — acctttz miatt korlátozott képességűnek nyilvánították. És Gordius mégis ismerte o büszke Elizium minden lakosát. Ügynevezett csomója miatt. De mi volt hát ez a gordiusi csomó? Az Ellátó IMPEX az egyetlen volt a maga nemében, s mint ilyen, nektárral és egyéb isteni italokkal látta el az Olimposzt és lakosait. A vállalat igazgatója is természetesen személyesen Gordius volt. Annak idején igen eredeti ötlete támadt: miért vesződnék én vállalati káderproblémákkal, ha egyszer, istennek hála, családom népes? Es imigyen határozott: 1. Igazgatóhelyettessé neveztetik ki bácsikám. 2. Főezaz legyen a fiam. 3. A másik főtisztséget töltse be édesbá- tgám. 4. A főpénztáros legyen étesapám, S, Egyéb beosztású a barátom. 6. A vállalat titkárnője ám legyen Polamidé, a 18 éves szépségkirálynő. És így született meg a híres gordiusi csomó. Ezután az Olimposzra az alábbi tartalmú jelentések kezdtek érkezni: „Javaslom, hogy a vállalat igazgatóhelyettesét 10 ezer drachma jutalomban részesítsék, mert önfeláldozóan és kitartóan ...” „Véleményem szerint ezaz elvtítrsnak külföldi utat kellene engedélyezni Szkítába, mert rendkívül ügyes, tehetséges...” „Alapvetően egyetértünk Polamidé elvtársnő követelésével, hogy számára hivatalosan négyesfogatot biztosítsanak, tekintettel arra...” Az idő telt, múlt, és az istenek úgy érezték, hogy a vállalatban valami inog. A nektár savanyú volt, s a bér- és prémiumalap gyorsan emelkedett. Ismét telt az idő, az ingásnak nem akart vége lenni. Bacchusznak elege lett, előkerített valami Vidropolosz nevű embert, és így szólt hozzá: — Vidropolosz, szállj le a földre, vedd át az Ellátó IM- PÉX-et és old meg azt az átkozott gordiusi csomót. — Értettem, isten elvtárs — válaszolta amaz, s elindult, hogy végrehajtsa az utasítást. Vidropolosz nem sokat törte a fejét: könyörtelenül leváltatta az egész igazgatóságot és helyére ültette a saját apját, saját fiát, saját fivérét, ismerős nőjét stb. Évszázadok múltak el, de Gordius emléke fennmaradt. E: ha most egy vállalaton belül összekuszálódnak a családi érdekek, azt mondjuk, valóságos gordiusi csomó. Ha pedig mégis felmerülne valami Vidropolosz, aki imigyen megoldaná az érdekeket, akkor azt mondjuk. „Bizony isten elvágta a gordi- iisi csomót." • Elnézést kérek, hogy ilyen régi témával hozakodtam elő, de gondoltam, hogy így ők sem sértődnek meg, csakúgy, mint a most lejátszásra kerülő színdarabok hősei. No meg helyi Vidropolosz hiányában kénytelen voltam megoldani a gordiusi csomót. (Rocskár) Ahol csak velük törődnek Minden kornak megvan a maga szépsége, különösen akkor, ha gondoskodnak szebbé'.é- teléről. Ha valaki megöregszik és már a munkát sem bírja úgy, mint régen, bizony sokszor azt érzi: fölöslegessé vált. És ha ehhez hozzájárul az is, hogy a körülötte élők éreztetik véle, akkor lesz csak igazán szomorú, sivár az élete. Mivél töltheti napjait egy munkában megfáradt idős ember, aki már talán túl van a nyolcadik x-en is? Ha gyermekei körében van, akkor néha tesz-vesz valamit, bár sohasem jól. Hányszor halljuk az elutasítást: ugyan mama, hagyja, majd én megcsinálom, nekem jobban megy. S ez úgyszólván szeretetből fakad. Ilyenkor mit tesz az idős ember? Leül és tétlenül nézi a fiatalok munkáját. Üressé válik így az élete, és most már csak azt kívánja, múljon el az a néhány év, amíg ő is csendesen eltávozik. Talán ilyen gondolatok foglalkoztatták azt is, aki először adta az ötletet: tartalmassá kell tenni az öregkort, szerezzünk nekik kellemes órákat, hogy vidáman töltsék a hátralevő éveket és elfeledjék a sérelmeket. Pihenjenek, de úgy, hogy annak minden percében és minden órájában érezzék: csak velük törődnek, róluk gondoskodnak az emberek, mégpedig sok-sok szeretettél. így születtek meg az öregek napközi otthonai. Megyénkben az első fecske Bélmegyer és Békéscsaba volt, s most Kondoros is követte a példát, szebbet és többet nyújtva az élőbbd kettőnél. Lekerül a csizma, helyére házicipőt húznak, A legfrissebb hírek érdeklik az üregeket. szertartásai után ld-ki elfoglalja törzshelyét a kényelmes fotelekben. Bekapcsolják a rádiót, s a zeneszó mellett előkerülnek a könyvek, az újságok, társasjátékok, no meg a kártya is. Ä férfiak inkább az utóbbit kedvelik. A vidám vetélkedésben, hogy ki lesz a nyertes, elhangzik egy-egy élcelődő szó, melyet kedélyes nevetgélés követ. Aki ide belép, csak derűs arcokat lát. A, nyolcvanegy éves özvegy Havas ’KMmánhé is.,'Jókedvre derült,^ aMótó idejár. Hiszen amíg ma-1‘ gányosan élt kis házában, nem sok öröme tellett, csak a négy falat nézhette, az unalomig megszokott sarkokat, a régen ismert öreg bútorokat. Az otthonban viszont minden új. A bútor, a szőnyeg, a függöny, a rádióról és a televízióról nem is, beszélve. Ha pedig megunja a tercierét, bevonulhat a különszobába* ahol az ízletes ebéd után kényelmes heverőn, puha párnán sziesztálhat. Katica pedig gondosan ügyel arra, hogy senki se zavarja nyugodt álmát. Szeretettel forgolódik a szonhárom öregember, körül Ügy érzi, mindegyik az ő nagymamija, öregapója. S ez nem csoda, hiszen a nagymamája mellett nevelkedett kicsi kora óta, s őt pedig nagyon szereti. Ebből jut a többieknek is. Kasnyik Judit Fotó: Demény Gyula A falu központjában áQ a külsejében szerény épület. De belül annál pompásabb. A szó igazi értelmében otthona az öregeknek, ahol napköziben kellemes szórakozással, pihenéssel töltfaegadja őket Mihalecz Katalin, az otthon vezetője. Az előszobában lesegíti a kabátokat, s még a csizmát is lehúzza az idősebb bácsik lábáról, hogy puha házi- cipővel cserélje fel. Nehezen Ebédidő. tik idejüket, s haza csak akkor mennek, amikor le-lecsukóddk szempillájuk, az álom hívogatja őket a puha ágyba. Szívesen jönnek ide? De még mennyire! Már a reggeli órákban sűrűn nyílik az ajtó. És hogyne jönnének örömmel, amikor mosollyal, kedves szóval fohajlik már a derék így hetven felé és fájósak a lábak is. iól- esik hát e figyelmesség. A házicipő azért is jó, mert a fényes parkettre, a lágyan süppedő szőnyegre nem illik ormótlan csizmával vagy vastag talpú utcai cipővel lépni. Az érkezés szinte ünnepélyes
