Békés Megyei Népújság, 1966. december (21. évfolyam, 283-308. szám)

1966-12-06 / 287. szám

A MEGYEI FÁRT BIZOTTSÁG ES A MEGYEI TANÁCS LAPJA \ t996. DECEMBER 6., KEDD Ara: GO fillér XXI. ÉVFOLYAM, 287. SZÁM Kongresszus után Új lakások közös fedezetvállalással Békéscsabán I 1m!»czt ütcüw 128, i Szabadsáv téren és íz ihász stcáfcan W—• Más! épiteiM Hat napon át tanácskozott a Magyar Szocialista Munkáspárt IX. kongresszusa. Magas fóru­mán meghányták-vetettók a párt, a nép, az ország és a nem­zetközi kommunista mozgalom valamennyi fontos gondját. A IX. kongresszus történelmi je­lentőségű lépcsőfok népünk fej­lődésének útján. Hatalmas külföldi és hazai visszhangja egyaránt tükrözi ezt. Amint Kádár János elvtáns kongresszusi zárszavában rámu­tatott: „Szinte egyöntetű az a vélemény, hogy kongresszusunk egy önmagában bízó, politikájá­ban szilárd, céljait ismerő párt tanácskozása, amely munkáját minden látványosság nélkül, a nagy szavakat kerülve végzi, re­álisan elemzi a helyzetet, és ugyanígy tárgyalja a jövő fel­adatait. örülünk ennek a véle­ménynek, s annak is, ha kong­resszusunk ezt tükrözte.” A kongresszus választ adott azokra a kérdésekre, amelyek fejlődésünk mai szakaszán fel­vetődtek, és amelyek az ország közvéleményében is érlelődtek. Az egész ország élénk figyelem­mel követte a kongresszus ta­nácskozását. Városon és falun az emberek esténként a rádió és a televízió előtt ültek, az új­ságok is nagyobb példányszám­ban fogytak, mint rendesen, és mindaz, ami a kongresszuson elhangzott, nyomban visszhan­got váltott ki a dolgozó embe­rekből. A kongresszus útmuta­tó megállapításait és a dolgozó nép életét érintő állásfoglalásait az emberek nagy többsége egyetértő helyesléssel és elége­detten fogadta. Ezek közül em­lítjük a munkaidő csökkentésé­nek tervét, a parasztság szoci­ális és egészségügyi ellátásának lényeges javítását célzó intézke­déseket. Faluhelyt nagy elége­dettséget keltett mindaz, amit a kongresszus a parasztság, a termelőszövetkezetek jövőjével kapcsolatban felvázolt, a hite­lek rendezésétől a kívülálló személyek földjének megváltá­sáig. A nők országszerte öröm­mel és helyesléssel fogadták a szülési szabadság meghosszab­bításának, az anyasági segély­nek és a hasonló intézkedések­nek tervét, amelyek lényeges segítséget jelentenek számukra. Mindezekről a kérdésekről ma az egész ország beszél, az em­berek számolnak a megvalósítás gyakorlati következményeivel, nem hallgatva el kételyeiket sem, mint például azt, hogy az egyes vállalatok mennyire lesz­nek majd megértők az anyasági segélyt és szabadságot igénybe vevő asszonyokkal szemben. Már a kongresszus hetében sok helyütt csoportos beszélge­téseket és gyűléseket tartottak, megtárgyalván a kongresszus útmutatásait, következtetéseit. A dolgozók egyöntetűen azon a véleményen vannak, hogy a kongresszus állásfoglalásai és döntései messze bevilágítják a magyar nép útját, és zsinór- mértékül szolgálnak számunkra, amikor most továbbhaladunk a szocializmus teljes felépítésének útján. Most, a kongresszust kö­vetően is lelkesítő erővel nyilat­kozik meg a párt egysége, a párt és a dolgozó tömegek egyetértése és összeforrottsága, ami eddig is nagy eredménye­ink legfőbb alapja volt, és ez­után is az marad. Teljes az egyetértés a párt és a nép között a legfőbb köve­tendő célban: a szocializmus tel­jes felépítésében, ami a legkö­zelebbi években is történelmi feladatunk. Amint a kongresszus rámutatott: még sok év jó munkája szükséges e cél eléré­séhez, de nem kétséges, hogy a megvalósított szocializmus gyü­mölcseit még a ma élő nemze­dékek élvezni fogják. Ez a táv­lat is arra lelkesít, hogy az élet minden területén gyorsítsuk meg haladásunkat. A kongresz- szus kidolgozta és felvázolta ennek lehetőségeit is. A kongresszus megállapította: Jelenlegi viszonyaink között a gazdasági építőmunka a szoci­alista forradalom központi kér­dése. Ettől függ céljaink meg­közelítésének üteme, a dolgo­zók életszínvonalának fokozatos emelése, gazdasági feladatain­kat pedig a harmadik ötéves terv foglalja össze. Azzal tesz- szük a lehető legtöbbet önma­gunkért, jelenünk gazdagításá­ért, és szilárd jövendőnkért, ha az ötéves terv valamennyi fel­adatát megvalósítjuk. A harmadik ötéves terv és az új gazdaságirányítási rendszer az előttünk álló nagy munka gerince, erre épülnek teendőink. A szocializmus teljes felépítését célzó átfogó program végrehaj­tásában kivétel nélkül minden­kire fontos szerep jut. Ez a program csak az égész dolgozó nép kollektív erőfeszítései ré­vén válhat valóra. Az iparban, a mezőgazdaságban, a kulturá­lis és ideológiai munkában épp úgy, mint a jövő megalkotásá­nak bármely más területén az összes feladatok között szoros összefüggés van. A párt tagsága és az egész dolgozó nép azt kérte a kong­resszustól, hogy pártunk ezután is folytassa a tíz év alatt ki­dolgozott és bevált politikáját, ne változtasson annak fő irány­vonalán. Fontolóra véve, hogy ezt a politikát a szocialista épí­tőmunka nagy eredményei és a dolgozó tömegek cselekvő tá­mogatása egyaránt igazolják, a IX. kongresszus e politika foly­tatása mellett foglalt állást, az­zal, hogy ezt a politikát az új körülményekhez és feltételekhez igazodva, következetesen való­sítja meg. A IX. kongresszus még job­ban összekovácsolta dolgozó né­pünk, a szocializmus építői se­régének sorait. Dolgozóink fo­kozott bizalommal és ragasz­kodással fordulnak a párt felé, és ez elsősorban a párt út­mutatásait követő szándékok­ban, értékes tettekben jut kife­jezésre. Bizonyság erre az a sok jelentős munkasiker, amely a kongresszusi héten született az üzemekben, a különböző munkahelyeken. Egyszersmind ez jelzi a dolgozó nép elhatá­rozott szándékát, hogy a pártot továbbra is híven követve, meg­valósítja a kongresszus határo­zatait. S ez már ma is több, mint ígéret a pártnak, valamint a párt újonnan megválasztott vézető szerveinek a cselekvő tá­mogatására. A IX. kongresszus szelleme megtermékenyíti az emberi tettvágyat, és a határo­zatokból eleven valóságot for­máló munka és harc meghozza, amire valamennyien egyaránt törekszünk: a beteljesült szód alizmust. A Békéscsabai Városi Tanács Végrehajtó Bizottsága már megtárgyalta a jövő évi beru­házások előkészítését. Ezek kö­zött szerepel a lakáshelyzet is. Az építési és közlekedési osz­tály jelentése szerint ebben az évben a Kulich Gyula Lakóte­lepen 78 lakást adtak át a la­kóknak. Bár a tervezett parko­sítási munkálatokat előrelátha­tólag nem tudják befejezni eb­ben az évben, a szolgáltató lé­December első öt napjában 30 milliméter csapadék hullott. Az eső nagyobbrészt szombaton és vasárnapra virradóra esett. Emi­att a Körösök felső szakaszain — a Román Szocialista Köztársa­ságban — kisebb árhullám ala­kult ki. A Fekete-Körös magyar- országi felső szakaszán hétfőn, a reggeli órákban elrendelte a Körösvidéki Vízügyi Igazgatóság tasítmények építése nagy lendü­lettel folyik. A Kazinczy utcában eddig 126 lakás építését kezdték meg. A tervezéstől azonban itt is le­maradásra lehet számítani. A Szabadság téren a Békés­csabai Konzervgyár 18 lakás­építést, a KISZÖV ugyanitt szolgáltató létesítmény építését kezdte meg, melyeknek átadá­sára december 31-ig számíta­nak. A Belügyminisztérium és a Könnyűipari Minisztérium kö­az elsőfokú árvízvédelmi ké­szültséget. A román vízügyi szervek jelezték, hogy hétfőn délig a Fekete-Körösön , az ár­hullám még nem tetőzött. A Fe­hér-Körösön egy kisebb árhul­lám szintén kialakulóban van. Hétfőn a folyó magyarországi szakaszán árvízvédelmi készült­séget még nem rendeltek el. A csapadékos szombat és va­zös fedezetvállalásával 4 millió 800 ezer forintos előirányzat mellett az Ihász utcában épí­tenek két darab 18 lakásos la­kótömböt. Ezeknek a lakások­nak felépítése nagyobb száza­lékban már ez évben megtör­tént. Negyvenkét lakást hoznak lét­re a MÁV és a Könnyűipari Minisztérium hozzájárulásával. Ezek átadására körülbelül a jö­vő év augusztusában kerül sor. sámap a Fehér- és a Fekete- Körös, valamint a Fekete-, a Kettős- és a Sebes-Körös deltá­jában, továbbá az Élővíz-csator­na környékén jelentős feladat elé állította a vízügyi szerveket A múlt hét végén öt szivattyú­telepet üzemeltettek, hétfőn haj­nalban azonban már 21 szivaty- tyútelep munkájára volt szükség. Másodpercenként 30 köbméter belvizet továbbítanak a folyók­ba. Az előbbi körzetekben a ta­laj vízzel telített. A csatornák- tisztításával, a depóniák átvágá­sával a vízgazdálkodási társula­tok és a termelőszövetkezetet mentik területeiket a belvízborí­tástól. Vasárnap délután, hétfőn dél­előtt Békéscsaba keleti, mélyebb fekvésű területein kisebb össze­függő vízborítások alakultak ki. A vízkár elhárítására a munká­latok teljes lendülettel folynak. Harminc előadást tartott a Balassi Néptáncegyüttes megyénkben otthonban telt ház tapsolt aj táncosoknak, a népi zenekarnak,1 s Béres Ferenc népdalénekesnek. | Előzetes számítások szerint több] ezer iskolás és felnőtt nézi vé­gig, illetve hallgatja meg az elő­adásokat megyénkben. Szakosztályba tömörültek a termelőszövetkezeti jogvédők Az alakuló ülés után dr. Csizmadia Ernő tartott előadást a gazdasági irányítás reformjáról A békéscsabai Balassi Nép­táncegyüttes harminc előadás­ból álló turnét kezdett meg a napokban a Békés megyei köz­ségekben. Előadásaikat a péntek, szombati délutánokon és esté­ken, valamint vasárnap estéken tartják a községek iskolás ta­nulói és felnőtt közönsége szá­mára. Az együttes a legújabb feldolgozásokat: néptáncokat, népdalokat, táncjátékokat mu­tatja be a turné során. Vendég­művészként a csoporttal tart Bé­res Ferenc népdalénekes is. Az érdeklődés máris igen nagy: vasárnap, december 4-én este a füzesgyarmati művelődési Év végéig terven felel 1 millió 200 ezer forinttal növelik a termelési értéket A Békéscsabai Lakatos- és Gépjavító Ktsz és pártszerve­zetének vezetősége jelenti: A szövetkezet dolgozói a párt IX. kongresszusának tiszteletére december 2-án teljesítették idei termelési tervüket. A ktsz kol­lektívája vállalta, hogy az év hátralevő időszakában még mintegy 1 millió 200 ezer fo­rinttal növeli a termelési ér­téket, illetve túlteljesíti az idei éves tervet, December 3-án szakosztály­alakuló gyűlésre jöttek össze Békéscsabán a városi tanács dísztermében megyénk terme­lőszövetkezeteinek jogvédői. A jogászszövetség javaslatára a szakosztály elnökének dr. Sza­bó Lajost, a megyei termelő­szövetkezeti tanács jogügyi tit­kárát, helyettesének dr. Hor­váth Istvánt, a szakosztály tit­kárának pedig dr. Kovácsy Ist­vánt választották meg. A szak­osztályban a 48 termelőszövet­kezeti jogvédő közül eddig 32 lépett be. Minden bizonnyal a többiek is szükségét látják a belépésnek, hiszen a szakosz­tály nagyszerű programot tű­zött maga elé. Dr. Szabó Lajos ebből főleg a szakmai tovább­képzést ismertette. Eszerint minden negyedévben konfe­renciára jönnek össze a szak­osztály tagjai, ahol neves jogá­szok és közgazdászok tartanak előadásokat a legidőszerűbb jogszabályokról, gazdasági fel­adatokról. Indul egy kétéves továbbképző taúfolyam is, amely után szakvizsgát tesznek a szövetkezeti jogvédők. A szakosztály megalakulása, vezetőségének megválasztása után dr. Csizmadia Ernő egye­temi docens tartott előadást a gazdasági irányítás új reform­járól. A szövetkezeti jogvédők­kel együtt ezt több termelő- szövetkezet elnöke, főkönyvelő­je és üzemgazdásza is meghall­gatta. Kisebb árhullám vonul végig a Fekete* és a Fehér-Körösön Teljes kupáéit és »ml »nemeinek m suiemityűtelepek

Next

/
Thumbnails
Contents