Békés Megyei Népújság, 1966. december (21. évfolyam, 283-308. szám)

1966-12-25 / 304. szám

1966. december 25. 4 Vasárnap Reformokat tervezünk tavaszra Érdekesek az emberek A kék szalonban kék fény világit és finom szörpöt árul a büfé Ha jól emlékszem, egy évvel ezelőtt írtam utoljára a tótkomló­sa fiatalokról, az ottani Ifjúsági Ház életéről, mely olyan, mint a tenger: hullámzó. Van úgy, hogy minden nagyon jól megy, tartal­mas, vonzó a klubélet, de a hul­lámvölgy sem ritka, ilyenkor alig lézeng egy-két vendég ott, és az igazán kulturált szórakozás elfe­lejt hozzájuk beköszöntem, job­ban érzi magát máshol. Abban a bizonyos legutóbbi riportban a iellendülés csalhatatlan jegyeit hangoztattam, a községi KISZ-bi- zottság — bár sok gonddal küz­dött, titkára Mezőhegyesre járt át dolgozni, s már előre látszott, hogy „jó helyi szokás szerint” ha­marosan megint csak új titkárt választanak — tervezett, progra­mokat írt össze, a kultúrfelelós agilisán dolgozott. A céljuk az volt, hogy a község fiatalságát va­lahogy jobban egyesítsék, hogy az Ifjúsági Házban kellemes otthon­ra találjon a termelőszövetkeze­tek, a ktsz-ek ifjúsága, a diákság «s a kereskedő, hivatalnok fiatal­ság is. Egyszóval, mindenki, húsz év körül. Mert tényleg ez volt a legfőbb problémájuk! Elmond­ták, hogy a tsz-fiatalokat nem le­het becsalogatni az Ifjúsági Ház­ba, ők a saját klubjukba járnak, illetve járnának, ha lenne megfe­lelő, tehát végeredményben se­hová sem járnak. Aztán az is nagy baj volt akkori ton. hogy ha össze is jöttek a fiatalok, akkor az egyik sarokban a diáikok ültek, a másikban az ipari tanulók, a harmadikban a hivatalnokok, a negyedikben meg akik sem ide, sem oda tartozónak nem érezték magukat... Áldatlan állapot volt, annyi szent. Ezért törekedett a KISZ-bi- zottság jó klubéletet csinálni az Ifjúsági Házban, mert pontosan tudták, a fiatalságnak elsősorban színvonalas szórakozás kell, ha ezt megkapja, akkor szívesen oda­szokik, és akkor lassan szóba jöhet a klubélet tartalmasabb oldala is. Nagy lendülettel kezdték, össze- 1;óztak egy-két egészen ügyes klubestet, a végén azonban ez a bicska is eltört. Üres pingpong- ,teremmé vált az Ifjúsági Ház, ahová lassacskán egy szűk társa­ság járt már csak, és a hírük sem volt valami kiváló. Chrappan Erzsi, a csűcstitkár, — Így volt, de nem így lesz’... — állítja határozottan Chrappan Erzsi, a gimnázium KlSZ-szerve- zeteínek csúcstitkára. Mellette két lány: Lachata Zsuzsa, a KISZ- klub vezetőhelyettese és Lenthár Márta kultúros. A gimnázium igazgatói irodájában beszélgetünk és nem véletlenül itt, mert az el­telt egy esztendő alatt újból csak változott a helyzet Tótkomlóson Ifjúsági Ház-ügyben. Közben a Mezőhegyesre járó KISZ-titkár helyett újat választottak, most mégsem ő a községi KISZ-főnök, hanem — jó helyi szokás szerint — egy hai'madik fiatalember: Magna Pál. (A közbeeső Hrivnék György volt, időközben tanács- titkár lett.) & ár nem is tudni, ki­nek a titkársága alatt — hiszen ez nem is lényeges — döntöttek úgy, hogy az Ifjúsági Ház újabb hul­lámvölgyét fel kell számolni, és a klubélet szervezését átadni a gimnazistáknak, mégiscsak nekik van a legtöbb adottságuk, lehető­ségük és miegyéb arra, hogy újra nekirugaszkodva, kirántsák a sárba ragadt szekeret. Ezúttal az az érzésem, jól választottak. Több okból is. De beszeljenek a lányok, a klub vezetői. — Dorotovics Gusztáv tanár úr a klub tanárvezetője, vele igazán öröm együtt dolgozni — mondja a tanár úr „jobb keze”, Lachata Zsuzsa. A jobb kéz: Lachata Zsuzsa, — Jobb kéznek neveztük el — szól közbe mosolyogva Lenthár Mártó, a kultúros. — Ez persze nem azt jelenti — fejti ki nézeteit a csúcstitkár Erzsi —, hogy csak Zsuzsára vár minden tennivaló. Szó se róla! A klubvezetőség elég nagy lét­számú, sportvezető, színjátszókör­vezető, büfévezető. a testvér­klubokkal kapcsolatot tartó, pénztáros is van benne, de nem­csak gimnazisták, ktsz-fiatalok is. Mi tényleg összefogást akarunk! Hogy így egészen nagy vona­lakban megismerkedem a jelenle­gi helyzettel, megkérem a lányo­kat, mondanák el, mit csináltak eddig, és mit gondolnak, tartós lesz-e a fellendülés, amire olyan magabiztosan számítanak? — Amikor a község vezetői ránk bízták az Ifjúsági Házat — kezdi a kis történetet a csúcstit­kár Erzsi — és Dorotovics tanár úr vállalta, hogy velünk tart, ki­dolgoztuk az első időszak prog­ramját. — Nagytakarítással kezdtük — szól közbe Lenthár Márti —, rette­netesen elhanyagolt állapotban volt ott minden. Két hétig taka­rítottunk, padlót sikáltunk, füg­gönyöket szereztünk, csinosítot­tuk a szobákat. — A középsőt kék szalonnak neveztük el, itt kék fény van, azért. Átvittük a tévét is, van három magnónk — persze, rossz mind a három, és hogy mikor lesz jó?! —, már csak rádió kell. A kultúros Márti. Félresimítja rákoncátíankodó haját. — Az ímsz megszüntette a bü­fét, mert nem volt nekik kifize­tődő. Sebaj! A büféfelelősök, Hu- dák és Motyovszki minden klub­estre kapnak bizományba a cuk­rászdától süteményt és szörpöket; ezt is megoldottuk..,. Még ruha­tárunk is van! Innen viszont nehéz lenne kü- lön-külön visszaadni, mit is mondtak még. Így tehát összege­zem inkább: boldogok, hogy saját erejükből hangulatos, szép klubot varázsoltak elő. örülnek, hogy a torátkozás, szórakozás más fiata­lokkal jó úton halad, különösen a ktsz-ekből járnak már sokan az Ifjúsági Házba, a műszaki ktsz- esek még gyönyörű vas gyertya­tartókat is készítettek társadal­mi munkában. Minden szavukból az érződik, hogy szeretik ezt a klubot, és kitartásuk is van. Be­neveztek a Kiváló Ifjúsági Klub címért meghirdetett országos ver­senybe is, ez pedig kötelezett­ség! Vállalják, a haszon önma- guké. — Tavaszra nagy reformokat tervezünk — jelenti ki jóval ké­sőbb a .„jobb kéz”, Lachata Zsu­zsa. — Klubigazolványokat nyo­matunk, táncparkettet építünk az udvaron, erre a tanácstól kapunk pénzt, azután gyönyörű kertet csi­nálunk, de nem egyedül: a terme­lőszövetkezeti fiatalokkal. Meg­hívjuk őket, segítsenek, legyen az övék is az a sok minden szép, amit a két kezünk munkájával csinálunk. Az úttörők is ide jár­nak. ők is segítenek. Kölcsönös ez, Űjabb jó híradást hoztam te­hát Tótkomlósról. Most megint gyürkőznek, megint nekifutnak. Úgy ^rzem, ha most nem marad­nak egyedül, ha most segítik őket, akkor nem kell majd egy újabb év elteltével megint azt ír­ni: most sem sikerült... Sass Ervin Békéscsabán, az Orosházi úti vasúti felüljáró két végén a jár­da és az úttest megroggyant. Fe­lületes munka vagy a hídépítés­kor megbolygatott töltés szoká­sos ülepedési folyamata miatt történt mindez, ki tudja? Min­denesetre megkezdődött a rend- behozatal és mór sok-sok napja tart A munkába menők-jövők szerint rég befejeződhetett vol­na a gyalogosok és járművesek örömére, „ha úgy csinálnák, mint Pesten szokás” — jegyzi meg egy bámészkodó—, „éjjel-nappali munkával”. De napi nyolcórás szokványos tempóban hosszan tartó kissé. De nem is annyira ez, mint in­Babafoocsit tol a járdán, egy fiatalember vígan fiityörészve. — Mi az, Tóni, apa lettél? — kiáltja feléje valaki a túloldal­ról, hasonló korúak társaságá­ból. A babakocsis megáll és indig- náltan kiáltja vissza: — Mit hülyéskedtek. Most vették a nővéremék a kicsijük­nek és megkértek, hogy guri- gázzam haza . A Mióta létezik, azóta a szabad ég alatt működik Békéscsabán az erzsébethelyi hetipiac. Tűző nap, fagyos szél, eső, hó egya­ránt gyötör eladót és vásárlót. Régi közóhaj volt tehát, hogy fedelet építsen föléje a hatóság. Egészségügyi, tisztasági okok is így kívánták. Ez év nyarán a ta­nácsi építőipariak az Orosházi út és a Vásárhelyi út sarkán kisa­játított telekre építőanyagot hordattak, sok-sok fuvamyit, majd pedig mumkásbrigád érke­zett s úgy ígérődött, hogy szep­temberre már áll is a két vasvá­zas, húllámtetős csarnok, aszfalt­padozattal ellátva, vízvezetékkel is felszerelve. Azonban amilyen gyorsan elvégezték a nagyját, olyan gyorsan abba is maradt és most úgy fest a terep, mint mikor a gyerek megunva építő- játékát, mindent szanaszét hagy. Vastraverzek, hullámlemezek tö­megei, és etetnitcsövek hever­nek látszatra gazdátlanul. Még kább egy másik része az érde­kes. A munkálatok miatt a híd két végén az úttest fele és a jár­da él van zárva a forgalomtól. Gyalogosok és járművek kény­telenek egy aránylag szűk ré­szen közlekedni. Se rendőr, se írtőr, se jelzőtábla, talán még jelzőlámpa sincs és mégis szé­pen, simán, balesetmentesen bo­nyolódik le óráról órára, napról napra az áradat áramlása. Köl­csönös türelemmel várakozik az egyik rész, míg áthalad a má- ■ sík. Ezzel szemben hány város­ban a gondos forgalomirányítás ellenére is megtörténik a baj. Hát nem érdekesek az emberek? A látszat — Lássuk, a pályást! — hang­zik kórusban. A gyanúsított fél kézzel fordít a „volánon”, s a babakocsival átrobog az úttesten. Nyomban körülfogják. Hirtelen nagy csend, majd a legmélyebb csa­lódottság hangján morogja egyikük: — Tényleg üres. Még csak egy karácsonyfa sincs benne„. számolgató egy csarnok kitelne belőlük. Ügy látszik, 'nem számított a féles- leg-fuvar. Egyik délután látom ám, hogy a kútra igyekvő ismerősöm, De­meter bácsi, letéve kannáit, szá­molgatná kezdi a csöveket meg egyéb, könnyen mozdítható épí­tőanyagot. Kérdésemre elárulja: azért cselekszi, mert öreg fejé­nek szörnyen faj ez a nagy gaz­dátlanság. Egyedül az ad neki időnként örömteli vigaszt, hogy a számolás mindennap egyazon összeget eredményez. Nincs szarka a környéken. — Es ha az anyagraktárába vitetné a tanács ezt a sok min­dent, Demeter bátyám? Pillanatig úgy néz rám, mint akii alkalmi munkakörének az elvételére tör, de aztán csak bó­lint: — Az lenne, öcsém, a legegész­ségesebb. Űj Rezső Fenyőfánál háromszázan Csilingelnek, a csen­gők... Bágyadt faggyú- cseppek gurulnak le a gyertyák oldalán. És valaki József Attila versét szavalja. Valaki mondja: — Valami nagy, nagy tüzet kéne rakni... „Mennyből az angyal, lejött hozzátok...” Háromszáz úttörő fi­gyeli a csendet a békés­csabai Balassi Művelő­dési Otthonban. Oldalra figyelnek; és fülükbe égett a szó, amit még nem tudnak, de szinte éreznek: Valami nagy, vagy tüzet kéne rakni. És lekerülnek a téli­kabátok. Bent. körül a székeken a város legjobb háromszáz úttörője lesi a szavakat. És szól a hegedű. — Ö is olyan, mint a másik, de... Hegedű van a kezében. Taps. — És ő is jön a szín­padra. Az az ismerős kislány. — Verset mond. És aztán a kórus. Énekelnek. Nem, nem azt. „Mennyből az angyal, lejött hozzátok...” ^ — Valami nagy, nagy tüzet kéne rakni! Nem, nem azt énekelik. —* Ismerem. — Egy osztályba jár velem. —1 Na és? — És?! 1966, úttörőkarácsony. .....lejött hozzátok...” A fenyő némán áll a 'farokban. Háromszáz gyerek csodálja. „...lejött hozzátok...” Gyerekek fülében az ének. „...lejött hozzátok...” Valaki ezt énekli rnesz- sze távolból. Valaki. 4 — Nézd csak a Jut­kát. — Pszt. Átadom a meghívókat a hat legjobb úttörőnek az országházi fenyőfa­ünnepélyre. — Pszt. — Supala János, 3. szá­mú iskola. Taps. Havas Mariann 5-ös, Mitykó Éva 6-os, Gregor Ilona 8-as, Bugyi Márta 10-es és Petőcz Mária 11. szá­mú iskola. Taps. A fenyőfa csendben áll. Színes villanyégői csillognak a szemekben. „...lejött hozzátok..." És énekelnek: —1 Jaj, de pompás fa ez a fenyőfa, nincs ár­nyéka, csak játéka, jaj, de pompás fa. Kerek szemű kislány szavalja a vers utolsó két sorát: —* Valami nagy, nagy tüzet kéne rakni, hogy melegedjenek az embe­rek. — Nem baj, kislány. Nem baj, hogy elvétetted — mondja az utolsó sor­ban egy férfi. — Ne is érezd jól: — Hogy felengedjenek az emberek. Vitaszek Zoltán

Next

/
Thumbnails
Contents