Békés Megyei Népújság, 1966. december (21. évfolyam, 283-308. szám)

1966-12-20 / 299. szám

A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ti A MEGYEI TAN ÁCS LAPJA Szerdán az SZMT elnökségi ülést tart A Szakszervezetek Békés megyei Tanácsa december 21-én 9 órai kezdettel el­nökségi ülést tart Békéscsa­bán, az SZMT székházában. Ezen először megvitatják az 1967. évi munkaprogra­mot és az 1967 első félévi munkatervjavaslatot. Elő­adó Nagy István, az SZMT vezető titkára. Második na­pirendi pontként Lipták Pál, az SZMT titkára is­merteti a szakszervezeti tisztségviselők választásá­val kapcsolatos intézkedési tervet. Felelőtlenség, figyelmetlenség Négy közlekedési baleset December 16-án este a Békéscsaba és Csanáíiapáca közötti útszakaszon ki- viláigítiafclan lovaskocsával közlekedett Uhirin András békéscsabai lakos, © a személygépkocsival haladó Botás Sza­bin — aki szintén békéscsabai — há­tulról járművével nekiütközött. A gép­kocsiban utazó Botás Szabinné köny- nyebben megsérült. A kár mintegy 8 ezer forint. * Nem adta meg az elsőbbséget a von­tatóval közlekedő Bracsok István szarvasi lakos a személygépkocsit ve­zető békéscsabai Béda Sándornak, s így összeütköztek. A december 17-én reggel Békéscsabán történt baleset nem járt személyi sérüléssel * A követési távolságot nem tartotta be december 17-én a reggeli órákban Kondoroson a tehergépkocsival haladó Vé'gh László ceglédi lakos, és nekiüt­között az előtte szabályosan közlekedő lovasfcocsiniak. A kár mintegy 300 fo­rint. * Az elsősbbség meg nem adása miatt történt közlekedési baleset december 18-án 9 óra 45 perckor Gádoroson. A szentesi Kun Ferenc tehergépkocsival nem adta meg az áthaladási elsőbb­séget Gorcsik István gádoros! motor­kerékpárosnak. összeütköztek, s Gör­csük István nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett; Országos részvét mellett temették el vasárnap délután Kolián György Kossuth-díjas festőművészt Az volt a kívánsága, bárhol haljon is meg, Gyulán temessék el. A Sors, amely az utóbbi idő­kig küzdelmes életet osztott ki számára, ebben kegyes volt hoz­zá, mert édesanyja Kerecsényi utcai házában érte a halál pénte­ken hajnalban. Hosszú betegségén a műtét sem segíthetett Temetésén képviseltette magát Tamás Ervin titkárral a Képző­művészek Országos Szövetsége, küldöttséggel Csongrád megye, valamint Hódmezővásárhely párt­ós tanácsi szervei, a Képzőművé­szek Dél-magyarországi Területi Szervezete, amelynek Kohán György egyik megalapítója és tit­kára volt. Békés megye tanácsát Gácsér József, a művelődésügyi osztály vezetője, Gyula város ta­nácsát dr. Bereczki Sándor vb- titkár, a városi pártbizottságot Marsi Gyvla osztályvezető, a Ha­zafias Népfront városi bizottsá­gát Nádházi András titkár képvi­selte. Nagy számban eljöttek Szalay Ferenc és Németh József vezetésével a hódmezővásárhelyi művésztelep tagjai, megyénk kép­zőművészeit pedig Koszta Rozá­lia, Ezüst György és Lipták Pál képviselték. Az Erkel Művészegyüttes kóru­sának gyászéneke után dr. Be­reczki Sándor búcsúzott az el­hunyttól az özvegy, az édesanya, a rokonok, a város tanácsa, a vég­rehajtó bizottság, a város egész lakossága és a barátok nevében. Bejelentette, hogy a város bizto­sítja a reá hagyott művek állandó kiállításával Kohán György élet­művének minél szélesebb körű megismerését és emlékének hűsé­méltatta Kohán György életmű­vének jelentőségét a szocialista szellemű képzőművészet szem­pontjából. Tragikus sors, hogy hosszú betegsége miatt adós ma­radt a benne feszülő nagy alkotás megvalósításával. Az 1961-ben és 1964-ben kapott Munkácsy-díjak, majd az 1966. évi Kossuth-díj sok évtizedes küzdelmes művészi élet késői elismerése volt. A sírnál dr. Dömötör János, a hódmezővásárhelyi Tornyai Mú­zeum igazgatója a város, a mű­vésztelep és a dél-magyarországi területi szervezet nevében vett érzékeny és szenvedélyes hangú búcsút Kohán Györgytől, akinek emléke a neki kedves vidéken műveiben örökké élni fog. A koporsót a kórus gyászéneke mellett engedték le a sírba, majd a sírhalmon elhelyezték a koszo­rúkat, köztük Kállai Gyuláét, a Minisztertanács elnökéét. M. Gy. HÍREK — Zenés párizsi séta címmel tart rendezvényt december 21-én, szerdán este 7 órától a TIT békéscsabai Értelmiségi Klub­jában az IBUSZ—TIT Ország- Világjárók Baráti Köre. Előadó dr. Batizi László, az ismeretter­jesztő társulat budapesti föld­rajzi szakosztályának elnöke lesz. A rendezvényen filmvetí­tésre is sor kerüL — A tagösszeíró és az éves ak­cióprogram végrehajtását érté­kelő taggyűléseket sorra meg­tartják megyénk KlSZ-alap- szervezetei, köztük a békéscsa­baiak is. A megyeszékhelyen eddig 2050 KISZ-fiatalt írtak össze. December 24-ig befejezik a városban a tagösszeírást. — A mezőgazdasági állandó bi­zottság elkészítette a jövő évi munkatervét Dévaványán. Ja­nuárban a termelőszövetkeze­tekbe látogatnak el, s felülvizs­gálják az állatszállások teljesí­tését, valamint a takarmány­készleteket. — A talajművelés a témája a vésztői mezőgazdasági filmsoro­zat legközelebbi, január 6-i ren­dezvényének. — Három szakosztálya van a Zsadányi Állami Gazdaságban működő önálló sportegyesület­nek. Labdarúgás, asztalitenisz és sakk nyújt szórakozást, sporto­lási lehetőséget a gazdaság dol­gozóinak. Szobrot emelnek Bojtos Sándor emlékére Nagykamaráson A iragykamarási kommunisták sokat tettek azért, hogy életük megváltozzon. A múltban nem rettentek meg az internálás­tól, veréstől, csendőrszuronytól sem. Ezek sorába tartozik Bojtos Sándor is, aki az életét adta a kommunista eszme győzelméért. Nagykamaráson született, s szülei uradalomba Higyjenek bennünk... Molnár Magdolna negyedikes gimnazista, az orosházi leány- kollégium lakója keresett ve­lünk kapcsolatot, s reagált di­áktársai nevében az MSZMP IX. kongresszusára. Pontosan arra a részére, amely az ifjú­sággal foglalkozik. — Mi, az orosházi gimnazis­ták nagy figyelemmel kísértük a kongresszusi beszámolókat, s jóleső érzéssel vettük tudomá­sul Kádár elvtárs előadói beszé­dének különösen azt a részét, amelyben a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsá­gának i>éleményét tolmácsolta a fiatalságról. Elmondom pár szó­val, mi a véleményünk saját magunkról: — Sokszor lekicsinylőén nyi­latkoznak a mi kulturális igé­nyünkről, hogy öltözködésünk­ben, külső magatartásunkban néha a jó ízlés határát súroljuk. Nekünk az a véleményünk, hogy az ember igazi értékét el­sősorban nem külsőségekben p mérhetjük le, hanem abban, milyen mértékben állunk helyt a munkában vagy a társadalmi élet bármelyik területén. „A KISZ aktivistái és tagjai, a szo­cialista brigádban dolgozók, hadseregünk ifjú katonái közt az élet minden területén nagy számban találhatunk olyan fia­talokat, akikre nyugodtan mondhatjuk, hogy ilyennek kell lennie a szocialista fiatalság­nak” — mondotta Kádár elv­társ. Nem akarom én azt bizo­nyítani, hogy nincs közöttünk cinikus vagy laza erkölcsű fia­,a József főhercegi ges ápolását. Pogány Ödön Gábor, jártak dolgozni. A négy testvér a Nemzeti Galéria főigazgatója j közül ő volt a legidősebb, s hogy magas szárnyalású beszédében több jusson a családnak, már korán elment dolgozni, acatolt, lovat hajtott, és több mint egy évtizeden át béreskedett. Ez idő alatt megismerte a nincstelen földnélküliek szomorú sorsát Éppen ezért kapcsolódott be a munkásmozgalomba. Sokat olva­sott, széles látókörű ember volt, S mint igazi ezermester, saját maga készített fülhallgatós rádiót, hogy Moszkva adásait hallgathassa. Lakásán ilyenkor sok vendég for­dult meg. Különösen a fiatalok jártak szívesen hozzá beszélgetni, rádiót hallgatni. A munkásmozga­lomban kitűnő segítőtársa volt a tál, de hát ilyen a felnőttek között is akad. S az, hogy mo­dernül öltözködünk, azzal is magyarázható, hogy mi nem csupán belsőleg akarunk min­dig valami újat, hanem külső­ségekben is. Higyjenek bennünk a komoly felnőttek, akiket mi nagyon tisztelünk. Higgyék el, sok érték van bennünk. Nem vagyunk elbizakodottak, viszont | felesége, aki mindenben támogat leérjük a felnőttek segítségét, a ta férjét. Bojtos elvtárs több éven párt- és a KlSZ-szerve/zetet, át vezette és irányította a föld- hogy ezeket a tulajdonságokat \ alatti mozgalmat. 1940-ben más segítse is kibontakoztatni. I jármű híján, kerékpárral utazott A FŐVÁROSI VILLAMOSVASÚT FELVÉTELRE KERES Kereseti lehetőség 1700 Ft, melyhez a téli hónapokban 7—800 forint munkásszállón eltöltött készenléti díj számítható. Pályatisztító, úttakarító munkásokat Kereseti lehetőség kb. 1300 forint, melyhez a téli hónapokban 5—600 forint munkásszállón eltöltött készenléti díj számítható. Juttatások: férfi munkásszállás főzési lehetőséggel, havi 75— 100 forint térítés ellenében, napi egyszeri üzemi étkezés térítés ellenében biztosítva, díjmentes villamos, autóbusz és BHÉV utazási igazolvány, s felvétel esetén útiköltségtérítés. Téli- nyári egyenruha, téli köpeny, bakancs, vattás öltöny, gumi­csizma. Jelentkezés: a Fővárosi Villamosvasút munkaügyi osztályán, Budapest, VII. kér., Akácfa u. 15., fszt. 17. 5468 Pestre, hogy a földmunkások XXXV. kongresszusán részt ve­hessen. A kongresszus után ott maradt hat hétig, s részt vett a Ságvári Endre által vezetett po­litikai szemináriumon. Innen hazatérve Deák Lívia se­gítségévei Nagykamaráson is megalakította az ifjúsági szerve­zetet. Nyilvános összejöveteleket nem tarthattak, illegálisan mindig más és más lakásán találkoztak. S hogy összejövetelük zavartalan legyen, figyelőket, őröket állítot­tak az ajtó elé. Munkája, tevé­kenysége nem maradt ismeretlen az akkori rend vezetői körében sem. 1941 novemberében csendőr­század lepte el a községet, és in­ternálta Bojtos elvtársat 32 tár­sával együtt. Békéscsabán tartot­ták őket 12 hétig, s közben több­ször ütötték, verték. Szemtanúk szerint Bojtos Sándor szenvedett a legtöbbet Sokszor jártányi ere­je sem volt a sok veréstől, ennek ellenére kitartott meggyőződése mellett Békéscsabáról Budapest­re, a hírhedt Margit körúti bör­tönbe hurcolták, s 1942 júliusá­ban hadbírósági tárgyaláson két és fél évi börtönbüntetésre ítélték. Ekkor már a jobb fülére nem hallott. A fegyházból írt le­veleiben feleségéhez és gyerme­keihez szólt: „légy erős, ne légy elkeseredett, ne aggódj, törődj gyermekeinkkel, magaddal. Ha hazamegyek, jó dolgod lesz. Sze­rető gyermekeim, Magduskám, Bandikám: tanuljatok, ha nem is jártok iskolába”. 1942-ben mint munkaszolgálatost a keleti front­ra vitték, ahol aknák szedése közben halt meg. Felesége folytatta férje meg­kezdett harcát, s a felszabadulás után tagja lett a pártnak. Gyer­mekei szintén követik édesapjuk példáját, dolgoznak, építik és vé­dik rendszerünket. Fia munkásőr. 1956-ban fegyverrel védte azt a rendszert, amelyért édesapja az életét adta. Bojtos Sándor emlékének adóz­va, nemrég kultúrházat neveztek el róla, most pedig a községi ta­nács tervezi, hogy tiszteletére szobrot állít a község főterén. Kovács Gábor — Az önkéntes tűzoltótestfilet tagjainak az oktatásban való részvétele a korábbi 10—15 szá­zalékról mintegy 70 százalékra növekedett Gyulán. Az idén 12 önkéntes tűzoltó kapott kitün­tetést, s 22 pedig előléptetésben részesült. — A Látpgatás című olasz filmet vetítik 16 éven felüli nézők szá­mára december 23-án, pénteken délután 5 órától és este 8-tól a békéscsabai Fegyveres Erők Klubjában. — Üj műsorával mutatkozik be a közönségnek december 31-én Füzesgyarmaton a községi mű­velődési otthon színjátszó cso­portja. A Rivaldafényben című kétrészes kabaré iránt nagy az érdeklődés. — A Dél-vietnami Nemzeti Fel- szabadítási Front megalakulá­sának 6. évfordulója alkalmáf- ból megrendezésre kerülő viet­nami szolidaritási napok kere­tében ma, december 20-án dél­után 4 órától ifjúsági nagygyű­lést tartanaik a KISZ-fiatalok Endrődön. ■— A rádió- és televízióelőfizetők száma egyre nő Szeghalmon. Míg 1962-ben 1400 rádió- és 50 tv-előfizetőt tartottak nyilván, addig jelenleg ez a szám 2000, illetve 400. — A három évvel ezelőtt alakult nyúltenyésztő társulásnak 5® tagja van Kondoroson. Erre az évre a tervezett 2925 nyúltál szemben 3601-re kötöttek szer­ződést s ebből már több mint 3200-at leszállítottak. — A pusztaföldvári Dózsa Terme­lőszövetkezet KlSZ-alapszerve- zete csütörtöki taggyűlésén érté­kelte az ez évi munkáit és meg­kezdte az 1967. évi akcióprog­ram összeállítását. — A tanácsi építőiparnak a har­madik ötéves tervben való fej­lesztési feladatairól lesz szó ai megyei tanács építési, közleke­dési és vízügyi állandó bizottsá­gának januári ülésén. — A párt és KISZ csúcsvezetősé­ge közös ülést tart december 21- én Békéscsabán a konzerv­gyárban és a téglagyárban, 8 22- én pedig a MÁV-náL — Gyermek mellé gondozónőt ké­nesek. Érdeklődni: Békéscsaba, VI., Micsurin utca 59. 10689? Időjárásjolontós Várható időjárás ma estig: Felhőst*», nulások, néhány helyen kisebb esővel. Elénk, helyenként erős északnyugat^ északi szél. Az évszakhoz képest eny­he idő. Várható legalacsonyabb éjsza­kai hőmérséklet mínusz 1—plusz t legmagasabb nappali hömárséfctet plusz 4—plusz 9 fok között. BSszönetnyilvánMáa Köszönetét mondunk mindazok­nak, akik szeretett keresztapánk, IRINYI ILLÉS temetésién megjelentek; sírjára vi­rágot, koszorút helyeztek és rész­vétüket nyilvánították, ezúton moav diunk köszönetét. A gyászoló Oliáari család. 3*5 BÉKÉS MEGYEI NÉPÜJSAG Ab MSZMP megyei bizottsága és a megyei tanács lapja. Főszerkesztő: Cserei Pál Szerkesztőség: Békéscsaba, Szabadság tér 17., Hl. em. Telefon: 81—98, 28—SS, Kiadja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat, Békéscsaba DL, Tanács- köztársaság útja fi. Telefon: 10—21. 10—«1. Felelős kiadó: Lehóczky Mihály. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél Előfizetési dl] I hónapra 13,— Ft Békés megyei Nyomdaipari Vállaló' Békéscsaba. Indezi U Ml 4

Next

/
Thumbnails
Contents