Békés Megyei Népújság, 1966. december (21. évfolyam, 283-308. szám)
1966-12-18 / 298. szám
KÖRÖS TÁJ KULTURÁLIS MELLÉKLET Népművelés — kozmetika nélkül Sok SZOT számba vetítik kulturális fejlődésünk adatait, tényeit. Minden oldalról, minden összefüggésben megvitattuk azt a valóban páratlan fellendülést, amely népünk szellemi gazdagságát jellemzi a szocializmust építő hazában — s mindegyre találkozunk nagy horderejű újdonságokkal. A számok, a statisztikai összegezések önmagukban is lelkesítőek, elemzésre, méltatásra csábítóak, ezúttal azonban valami másról is szó van, a szemlélet, a hozzáállás olyan változásáról — s éppen a legfelelősebb irányító, vezető testületek részéről —, amelyről feltétlenül beszélni kell. Csaknem párhuzamosan látott napvilágot két népművelési vonatkozású kiadvány: egy testes „Statisztikai tájékoztató” az 1965-ös évről, s egy vékony füze- tecske: „Irányelvek a népművelés ötéves tervezéséhez” (1966—1970). Az egyik a tegnap tényeit felmentő bőséges adattár, a másik a holnapba függesztett tekintet — de kell-e külön hangsúlyozni, hogy a milliónyi számra, adatra bontott, analizált tegnap a mához szól, s a jövő felmérése éppen erre a tartóoszlopra épült?... Merjük ezt mondani azért is, mert tudjuk, hogy a statisztikákkal bűvészkedni is lehet, az adatok — válogatásuktól és csoportosításuktól függően — néha éppen elfedik azt, amire reflektorfényt kellene vetniük, de ezt a kiadványt, a „Statisztikai tájékozta- ió”-t ugyanaz a könyörtelen, szépítgetés, kozmetikázás nélküli szembenézés jellemzi a hibákkal, bajokkal, mint az „Irányelvek”- et Nyilvánvaló, hogy ugyanaz a kéz, ugyanaz a szemlélet működik a számoszlopokban és a tanul- mány-gondosságú mondatokban : a népművelés országos gazdáinak mai szemlélete, keze. Az is nagy jelentőségű tény, hogy a gazdasági építőmunka mellett ilyen erővel merülnek fel a népművelés sürgető tennivalói, de talán ezzel egyenrangú a változás, amely az eltökélt,, bátor számvetésben, feladatkijelölésben nyilvánul meg. Ebben testesül meg a szemléletnek, hozzáállásnak minden elismerést megérdemlő változása. Miről is van szó tulajdonképpen ? Illusztrálásként vessünk egy pillantást a művelődési házak helyzetére. Az elmúlt év végén 3878 művelődési intézmény (otthon, klub) működött az országban, hússzal kevesebb, mint 1964 végén. Látogatóik száma a mögöttünk levő öt esztendőt vizsgálva évi 47 millióról 51 millióra növekedett. A magyar - nóta-estek, bálák, általában a szirupos, giccses rendezvények látogatóinak száma csökkent, ugyanakkor lendületesen fejlődött a tartalmasabb, színvonalasabb an- kétokat, vitákat nyújtó klubélet: 1964-ben már 2177 — főként ifjúsági és nyugdíjas — klub működött. (1960-ban csak itt-ott lehetett találni egyet-egyet ezekből.) Hogy milyen szükség van a művelődési otthonokra, azt mi sem bizonyítja jobban, minthogy a falusi lakosság helyi erőforrásokból, társadalmi munkával ötvenet-hatvanat épít belőlük évente. Lehetetlen itt sorra vennünk a művelődési házakban folyó sok irányú tevékenységet, a különböző szakkörök, nyelvtanfolyamok, színjátszó-csoportok munkáját, az ismeretterjesztő előadásokat, író—olvasó-találkozókat. így is világos, milyen rendkívüli méretű kultúraterjesztés folyik az országban csak ezen az egy hálózaton, a művelődési otthonok, klubok láncolatán át. (Az iskolákról, színházakról, moziról, rádióról, televízióról nem is beszélünk.) Lelkesedésre, elégedettségre tehát lenne elég ok. Ha a művelődési házakhoz sokszor közvetlenül is kapcsolódó tanácsi és szakszervezeti könyvtárak munkáját vizsgáljuk, az adatok még megnyugtatóbbak: a könyvtárhálózatnak 1965 végén 2 millió 108 ezer 527 beiratkozott olvasója volt, s az elmúlt év során 50 millió kötet könyvet kölcsönöztek. Lődi Ferenc: A LEPKE ' Elszállt a lepke, sír a lányom, a könnye ég egy csöpp fűszálon, s hiába jönne lepke, másik: amint a Tisza kivirágzik: az első lepke volt a kedves, soha olyan szép többé nem lesz. soha ily gyöngyök, mint a harmat, tiszavirágot nem sirattak: pedig hol van már az a lepke? Kicsi szívében eltemette. Mégis, a népművelés vezetői az imponáló adatok ellenére is teljes őszinteséggel, igen nagy figyelemmel és komolysággal tárták fel a nyugtalanító, súlyos gondokat is. Idézünk: „...az ismeretterjesztésben tartósan részt vevők száma (az ötmilliónyi összlátogatottság ellenére) csak mintegy 300 —400 ezer fő. A művelődési otthonok globális látogatottsági adatai is eltakarják azt a tényt, hogy sok olyan intézmény (főleg művelődési terem) van, amely a hét nagyobb felében üresen áll és saját rendezvényeik, művelődési alkalmaik a lakosságnak csak kis százalékát vonzzák. A művelődési autók jelenleg a tanyai és kerületi településeknek csak alig 10— 15 százalékát tudják behálózni”. Az „Irányelvek" terelik rá figyelmünket az ország lakosságának fehér foltjaira, a „megmozdítat- lan” tömegekre, amelyekre nem hat a népművelés, amelyek kimaradnak az egyéb kulturális lehetőségekből is. Mindenekelőtt a parasztságról van itt szó: a falusi lakosság körében aránytalanul lassan növekszik a televízióelőfizetők száma, itt a legalacsonyabb a könyvvásárlás. Mindez szorosan összefügg a művelődési otthonok állapotával — vagyis éppen azzal, amit egy olyanfajta statisztikai módszer például, amely szép kirakatot akar mutatni, elleplezhetne. Azonban már a „Statisztikai tájékoztató” is odateszi zárójelben az országos adatként szereplő 3878 művelődési intézmény mögé, hogy: otthon, terem, klub — vagyis: ne gondoljunk minden esetben modem kultúrpalotára. Az „Irányelvek” tovább megy, s megállapítja, hogy: „...a művelődési otthonok 46 százaléka csak nagyteremből áll. Fűtésük nagyrészt megoldatlan. Berendezésük, felszerelésük többnyire elavult. Fenntartási, nyitvatartási költségeiket nem tudjuk megfelelően biztosítani”. S ami mindennél lényegesebb: „480 községben pedig semmilyen helyiség sincs a társasösszejövetelekre, művelődésre, 1340 intézmény alapos felújításra szorulna, 500 épület pedig felújítással sem tehető alkalmassá feladatai ellátására. A közművelődési könyvtáraknak több mint 50 százaléka alkalmatlan, szűk, gyakran más célra is használt | helyiségben tevékenykedik. (Gyakori jelen- ' ség kölcsönzési időben az utcára is kiszoruló sorban állás. Igen nagy az állványhiány, kevés a kézikönyv, a folyóirat.)” Talán ennyi is elég annak a megváltozott szemléletnek és változtatási Németh András Tíz évvel Brecht halála után A Bíbor por — Berlinben és Budapesten A világhírű — és világjáró — berlini Brecht Színház, a Berliner Ensemble, legutóbb a kiváló ír drámaíró, Sean O’Casey Bíbor por című művét vitte színre igen nagy sikerrel. Az író özvegye is át- rándult az NDK fővárosába, hogy megnézze az előadást és utána őszintén gratulált a produkció minden részesének. Nálunk a budapesti Nemzeti Színház készült a Bíbor por előadására. December 16-án volt a premier Both Béla rendezésében. Nem először fordul elő, hogy a Berliner Ensemble produkciói termékenyen inspirálják a magyar színházi kultúrát. Az 1964-ben Berlinben műsorra tűzött, és azóta sok külföldi országban is sikerre vitt Coriotlanust például — Shakespeare művét, Brecht adaptálásában — 1965-ben a budapesti Nemzeti Színház ugyancsak a berlini előadás szellemében vitte színre. S arra is emlékezünk, hogy tavaly júniusban milyen hatalmas sikert aratott a Brecht Színház vendégjátéka Budapesten, a Vígszínház színpadán. Utána Londonban és Olaszorszándéknak, cselekvési akaratnak bizonyítására, amely a népművelés felelős vezetőinek tevékenységét ma jellemzi. Az átfogó, országos eredmények a szó igaz értelmében lelkesítőek, ugyanakkor a „megmozdí- tatlan” tömegek ténye kritikára ösztönöz. Lelkesedés és kritika tehát szorosan összetartozik, a népművelési munka új távlataiban elválaszthatatlanul összefonódik. Az elmúlt évekhez mérten most újra megnőtt a népművelés jelentősége, s ebben kifejeződik az a felismerés, hogy az ország gazdasági, társadalmi és politikai haladása megoldhatatlan az általános kultúr- színvonal emelése nélkül. Az új gazdasági mechanizmus sikerre viteléhez éppúgy hozzátartozik a kiművelt emberfők sokasága, mint a falun folyamatban levő nagy átalakuláshoz, a mezőgazdaság rekonstrukciójához. A célok a következő öt évre a népművelést illetően is világosan körvonalazottak. Az országos fórumok tiszteletre méltóan szép szándékaihoz a helyi erők felzárkózása szükséges, vagyis az, hogy szerte e hazában, mindenütt legyen szívügyünk a művelődési otthonok helyzete, munka- feltételeik javítása, a népművelő munka sok gondjának megoldása. Ezt a hatalmas feladatot központi erőforrásokból elvégezni nem lehet. A helyi testületek, a helyi lakosság nagy társadalmi megmozdulására van szükség. Molnár Géza szágban is vendégszerepelt a társulat. A színházszerető — és a sorban állástól sem idegenkedő — londoni közönség hosszú nappalokon és éjszakákon át állt sorban a Berliner Ensemble Arturo UU, Coriolanus, Koldusopera és Mahagonny előadásainak jegyeiért — hetekkel korábban már. A torinói La Fenince színházban pedig a premieren harmincszor kellett leengedni és a szűnni nem akaró taps miatt újra felhúzni a függönyt. A színház odahaza, a saját hazájában is „próféta”. Az 1965/66-os évadban 165 060 nézője volt, ami átlagban 98 százalékos látogatottságot jelent. Ezekben a hetekben emlékezett meg az egész világ a nagy Mester, Bertolt Brecht halálának tizedik évfordulójáról. Joachim Tenschert, a Berliner Ensemble vezető dramaturgja kijelentette: „1966-ban, tíz évvel Bertolt Brecht, e színház alapítójának és nagy tanítómesterének halála után, a Brecht özvegye, Helene Weigel által veze'ett Berliner Ensemble azon az úton halad, amelyet Brecht elméletileg és gyakorlatilag kijelölt.” S már készülnek az újabb bemutatókra. Felújítják az Egy ember az egy ember című Brecht-dara- bot, amelyet Budapesten éppen most mutatott be a Vígszínház, és színre viszik Brecht A vágóhidak Szent Johannája című drámáját. b. t.
